Kultúra

Rákay Philip elbüszkélkedett vele, hogy „a példátlan gyűlöletcunami ellenére” hányan látták a filmjét

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A példátlan gyűlöletcunami ellenére, két hónap alatt 200 ezer néző látta a Most vagy soha! című filmet a Kárpát-medencében

– írta Rákay Philip a Facebookon, és gyorsan segített is azoknak, akik nem tudták eldönteni, hogy ez sok vagy kevés-e:

Ez hatalmas siker!

Rákay megköszönte a közönség szeretetét és bizalmát, no meg „azt is, hogy ilyen sokan vannak, akik nem hagyták magukat lebeszélni a filmünkről!” A film producere szerint ugyanis elképesztő ellenszélben kellett teljesítenie a mindennel együtt a Magyarországon sosem látott, 7 milliárd forintos költségvetésből készült filmnek:

Pedig a megmondóemberek és a sajtó jelentős része mindent elkövetett – a legaljasabb eszközöket is bevetve –, hogy tudatosan elriassza az érdeklőket a Petőfi-filmtől.

Rákay felsorolta:

  • A hivatalos adatok szerint Magyarországon 160 ezren, a határainkon túl pedig több mint 40 ezren váltottak jegyet a filmünkre az elmúlt két hónapban.

  • Ezzel az eredménnyel a Covid utáni időszakban – amióta kvázi lefeleződött a mozilátogató közönség – készült 63 darab magyar film ranglistáján a második legnézettebb alkotás a Most vagy soha!

  • 2024-ben eddig az ötödik legnézettebb mozifilm itthon a Most vagy soha!, a hatalmas költségvetésű, világsztárok főszereplésével készült amerikai közönségfilmekkel is versenyezve.

A producer továbbá párhuzamba állította filmje sikerét az olyan amerikai szuperprodukciókkal, mint A kaszkadőr vagy a Godzilla, melyek sokkal komolyabb költségvetésből készültek, mégsem látták annyian őket, mint a Petőfi-filmet. Igaz, arra már nem ért ki, hogy A kaszkadőrre és a Godzillára nem vezényeltek ki iskolásokat, és arra sem, hogy a két hónap alatt összejött 160 ezer magyarországi nézővel esélye sincs beérni a jóval kisebb támogatással készült, tavaly bemutatott Semmelweist, az előző évtized legnépszerűbb magyar mozifilmjéről, a Kincsemről nem is beszélve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik