A budai hegyvidék egyik legfontosabb útvonala, a középkori gyökerű Hűvösvölgyi út mentén egymást váltják a város-, illetve kultúrtörténeti jelentőségű helyek, hiszen a Zsigmond király által építeni kezdett, majd Mátyás és II. Ulászló uralkodása alatt befejezett budanyéki reneszánsz vadászkastély mellett itt találjuk a Pannónia Filmstúdió egykori központját, a jó ideje üresen álló Lipótmezei Tébolydát, valamint a századforduló számos ismert arcának villáját is.
Egymástól néhány méterre építkeztek itt a főváros arcát kovácsoltvas munkáival meghatározó Jungfer-féle műlakatosgyár tulajdonosai, a színpadi szerepei mellett a korai magyar némafilmeknek köszönhetően az ország kedvencévé vált Márkus Emília, valamint az elmúlt években a kormánynak köszönhetően újra a figyelem középpontjába került Herczeg Ferenc író is, körülöttük pedig sokszor mára elfeledett művészek vásároltak, vagy épp építtettek saját otthont – ilyen volt a Jászkisérről indult tófalvi Küry Klára (1870-1935) is, aki az egyik első operettprimadonnaként néhány éven át szinte szünet nélkül halmozta a sikereket.
A tófalvi dr. Küry Oszkár köz- és váltóügyvéd gyermekeként egy gondtalan középosztálybeli családban felnőtt nő eleinte csak puszta kedvtelésből tanult énekelni, tehetségét pedig az ország legkülönbözőbb részein tartott műkedvelő előadásokon csillogatta meg. Csakhamar fel is hívta magára a figyelmet, hiszen mindössze húszéves volt, mikor a Vígszínház későbbi alapítójaként, illetve a modern magyar színház atyjaként tisztelt Ditrói Mór meghívta egy kolozsvári próbafellépésre, ahol apja kérésére Hajnal Klára néven került fel a színlapra. A siker nem maradt el, így Ditrói nem csak leszerződtette, de a taníttatását is magára vállalta, sőt, a vidék legjobb szubrettjét faragta belőle. A darabok vidám, leleményes, de a női főszereplő mellett másodrangú szerepei végül olyan népszerűséget hoztak a fiatal Kürynek, hogy 1892-ben a budapesti Népszínház társulatának tagja lett, a következő tizenkét évet pedig a mára már lebontott Blaha Lujza téri épület falai között töltötte.
A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint a nőnek
a könnyed, »aranyos«, »mosolygós« operettekben nem volt párja, de a műfaj klasszikus darabjaiban nem volt otthon,
ennek ellenére az igazgató azonban mégis hozzá igazította a színház teljes műsorát.
A millennium lázában égő Budapest szépségideáljának tekintett Küry népszerűsége egészen 1900-ig meredeken ívelt felfelé, Fedák Sári feltűnése azonban hirtelen megtörte a karrierjét, így 1902-ben előbb a bécsi Carltheaterben, majd Prágában vendégszerepelt, 1904-ben pedig belső ellentétek, illetve pletykák egész sora miatt végleg megvált a Népszínháztól.
Pályája ezzel mondhatni véget is ért, hiszen a következő években már csak egy-egy szerepre szerződött a Vígszínházhoz (1904-1905), a Király Színházhoz (1904-1906), a Magyar Színházhoz (1907), a Népszínházhoz (1907-1908), illetve a Városligeti Színkörhöz (1909-1912), de közben fáradhatatlanul járta a magyar vidéket is. Utolsó hazai fellépésére végül 1915-ben került sor, ezután pedig már csak New Yorkban (1921) állt rövid ideig színpadra.
A harmincnégy évesen magát kvázi nyugdíjazó művésznő az 1900-as éveket Blaha Lujzáéhoz hasonló kilátással rendelkező lakásában töltötte, de míg a nemzet csalogányaként említett pályatársa az ablakon kinézve a színház főbejáratát, illetve a város első kőmoziját nézhette, addig Küry csak az épület hátsó frontjára látott rá.
A rendszeresen ugyanazon a színpadon töltött évek emléke a művésznőt ettől függetlenül persze épp úgy kísérthette, hiszen a Népszínház 1908-as csődjét – az épületet a Nemzeti Színház vette át – ugyan még saját lakása ablakából nézhette végig, a következő évben azonban véglegesen Budára költözött.
Új lakóhelyépül a mai Hűvösvölgyi út 81. (akkor Hidegkúti út 47.) alatti, korábban a Pethő-villát rejtő telket választotta, amit akkor szomszédaival együtt a Polgári Sörfőzdét irányító, de Perzsia tiszteletbeli főkonzuljaként is aktív Tószegi Freund Ferenc, illetve az ügyvéd dr. Keleti Gyula tartott kézben. Az adásvételi szerződés szignózására végül 1909 áprilisában került sor, Küry pedig nem vesztegette az időt, hiszen az aláíráskor talán már készen álltak Jesowitz (más forrásokban Jezovits, illetve Jesowits) Mihály egy csinos, terméskő-lábazatú szecessziós villát mutató tervei, amik az év végére valósággá is váltak.
Az építész
Az érdekes nevű mérnök, Jesowitz a századfordulós Budapest egy kevésbé ismert, nyaralók és villák egész sorát jegyző mestere volt: legfontosabb munkája ezzel szemben nem egy hétvégi nyaraló, vagy előkelő otthon, hanem a VIII. kerületi Mária utca 11., ami egy 1880 körül született egyemeletes, historizáló bérház 1906-1908 között született átépítésével jött létre.
A tervező a feladatot igen elegánsan oldotta meg: az utcai tömeget két szinttel bővítette, a homlokzatot pedig a város egyik legszebb, de legkevésbé ismert szecessziós csodájává alakította, amin jól látszanak a műteremlakások óriási ablakai, illetve a csempeburkolat maradványai, a kapun belépve pedig továbbra is a lassan százötven éves eredeti épületrész tárul fel előttünk. A terveken a műteremszint középső ablakát két nőalak keretezte, ma ezeknek azonban már semmi nyoma.
Az építtető és akkor már jó évtizede megözvegyült édesanyja azonnal beköltözött a homlokzatán egykor a gazda nevét franciásan – CLARA – hirdető tágas házba, aminek egy részét a kor szokásához híven bérlakásként hasznosították. A belső terekről a Színházi Élet munkatársa 1914 tavaszán készített néhány fotót, sőt, a hozzájuk tartozó szövegből további részletek is kiderültek.
Amerre nézünk, kosszúrúk, nagy nehéz selyemszallagok, értékes, drága emlékek, arcképek, — mintha az utolsó évtized minden kiválósága ebben a bájos lakban adott volna randevút egymásnak. Az emeleten van a könyvtár és a hálószoba, a földszinten a szalon, ebédlő, társalgó egy finom és költői asszonyi lélek művész izlésével berendezve.
— Ezeket nézze meg — mutat a művésznő két aranykötésü, vastag könyvre. — Itt vannak a rólam szóló kritikák. Ezekben a könyvekben gyűjtöttem őket össze, Beöthy László ajándékozott meg velük. És tényleg, ebbe a két könyvbe van leragasztva egy csodálatosan szép és harmonikus karrier minden legapróbb mozzanata. Ami kritika megjelent Küry Kláráról, mind itt van együtt időrendben.
– olvasható a cikkben, ami nyomós okból született: tervben volt ugyanis, hogy a hazai operett világának
példátlan népszerüségü papnője hosszas tárgyalások után visszatér egykori forró sikereinek tanyájára, a Király Színházba.
Erre végül sor került, Küry a kritikák mindegyikének begyűjtéséről szóló állítása azonban jó eséllyel nem volt teljesen igaz, hiszen a kor ismert kritikusai a különböző lapok hasábjain sokszor nem épp hízelgő véleménnyel voltak róla – ilyen kritikát köszönhetett például az alig huszonegy éves Kosztolányi Dezsőnek is, aki éppen csak elfoglalta Ady Endre a Budapesti Napló szerkesztőségében megüresedett székét, máris a következő gondolattal botránkoztatta meg (1906. nov. 21.) a művésznő rajongóit:
Küry Kláráról pedig újra kiderült, mennyire nem tud játszani. Olyan szürke és unalmas volt, amilyen csak egy ünnepelt primadonna lehet. Ő azonban sikerének biztos tudatában játszott, s a közönség is mindenáron ünnepelni akarta.
Az egykor tömegeket a Népszínházba vonzó sztár végül 1917 tavaszáig használta a villát, akkor ugyanis édesanyja elcsúszott a parketten, lábsérüléseibe rövidesen belehalt, Küry pedig úgy érezte, nem tud többé a házban maradni. Ekkor tűnt fel a színen az újpesti gyufagyárat fellendítő, az akkor még önálló város hadiárvákat befogadó otthonát is létrehozó Kollár Miklós, aki feleségével együtt szinte azonnal megvásárolta az épületet.
Az online is olvasható, a ház egyik bérlőjének rokona, dr. Rhorer Géza ügyvéd által jegyzett adásvételi szerződés szerint Küry
Az egykori primadonna életének utolsó közel két évtizede sem volt eseménytelen, hiszen 1921-ben New Yorkban is színpadra állt, sőt, egészen az 1935-ös halálát megelőző hetekig aktív maradt.
A Pesti Napló (1935. ápr. 28) szerint márciusban egy matiné erejéig, számos korábbi csillaggal együtt még a Vígszínházban lépett fel, a sikere pedig nem maradt el. Lakner Artúr a lapnak arról beszélt, hogy Küryt perceken át tartó tapsvihar fogadta, ezt látva pedig megírta a Drága nagymama című gyermekdarabot, amiben egy nyugalomba vonult színésznőt alakított.
A színpadon én voltam a partnere. Megemlékeztünk a régi Népszínházról, ahol én még mint diák tapsoltam neki. […] Végül is két olyan dalt énekelt, amelynek szövegét és zenéjét is ő írta. A darab legvégén […] még egy csárdást is eltáncolt. Megbeszéltük akkor, hogy a nyár folyamán nagyobb vidéki városokban fogunk vendégszerepelni ezzel […]. Még a halálos ágyon is erről a megállapodásunkról beszélt
– tette hozzá Lakner, akinek legendás gyermekszínházában ígéretes fiatal tehetségek egész sora kapott lehetőséget.
Az érdekes lakók végül csak az első világháború után tűntek fel a falak közt: a sort 1922-ben a belvárosi községi főreáliskola ábrázoló geometria és matematikatanára, Remsey Győző nyitotta, aki két évvel később, az Országos Katolikus Szövetség húsvéti római zarándokútján, a Nápolyból Herculaneum romvárosába induló autók között úgy megsértette a miskolci ügyészségi elnök, Penyigey Manczur Lajos hetedikes gimnazista fiát, hogy a főügyész azonnal becsületsértési pert indított.
Az ügyet a következő, sétapálcával való hátbavágással kísért mondat indította el:
Ha egy tanár azt mondja, álljon meg, akkor tessék megállni, disznó diák!
A Népszava a tárgyalásokat végigkísérő riportere szerint a felkiáltás egyáltalán nem volt alaptalan, hiszen a fiatal Viktor egyrészt erőszakkal foglalt le egy autót a miskolci diáktársainak, majd egy tanár a kocsiba hirtelen beülő feleségét a szűk helyre hivatkozva összerugdosta. A fiút néhány pillanat múlva a férj vonta felelősségre, akivel a diák szintén tiszteletlenül viselkedett. Itt lépett a képbe Remsey, akit 1925 elején a budapesti büntetőbíróság hatmillió korona pénzbüntetésre ítélt, ezt az összeget a fellebbezések során azonban törtrészére csökkentették.
Szintén 1922-ben tűnt fel a villa falai közt Stocker Antal kúriai bíró, illetve Stocker János tanár, sőt, talán ők is csak a tanárral egyidőben, 1929-ben, a ház kiürítésekor költöztek onnan ki. A lépésre a tulajdonos újabb álma miatt volt szükség, ugyanezen év májusában itt nyitott meg ugyanis dr. Baál Károly szanatóriuma, ami a népjóléti minisztérium engedélyének megszerzése után 3-12 éves fiúkat, illetve 3-15 éves lányokat fogadott.
A részletekről az Esti Kurír (1929. máj. 19.) számolt be: a cikk szerint az Üdülő gyermekek hűvösvölgyi szanatóriuma nevet viselő intézmény
magasan a város fölött, mégis könnyen és gyorsan megközelíthető helyen, Hűvösvölgy legelőkelőbb részén épült, a modern orvosi higiéniának tökéletesen megfelelően. A gyermekszanatórium 30 gyermek befogadására alkalmas. A fenyvesekkel és hatalmas fákkal tarkított nagy kertjének közepén 25 négyzetméter betonozott vízmedence áll a gyermekek rendelkezésére, körülötte fallal védett finom dunai homokkal feltöltött hatalmas homokstranddal. A hosszú tél következtében sápadt, vérszegény, mirigyes, étvágytalan, súlyos betegségek utáni rekonvaleszcens gyermekeknek itt minden eszközük és módjuk megvan arra, hogy rövid időn belül rendbejöhessenek. Utazni óhajtó, vagy nyaralni nem képes szülők gyermekei számára ideális nyaralóhely. Magas képzettségű gyermekkertésznői felügyelet és szakavatott orvosi kezelés.
A medencét télen korcsolyapályaként hasznosító, a nagy gazdasági világválságot is túlélő szanatórium mögött a harmincas években a Hűvösvölgyi Rickl-módszerű Szanatórium és Vízgyógyintézet Rt. állt, aminek igazgatóságában maga a háztulajdonos Kollár is helyet foglalt.
Az intézet nem kizárólag a középosztálybeliekre célzott: 1932-ben például már vasutasok és hajósok gyermekeit is 20 százalékos kedvezménnyel fogadták, sőt, az is megesett, hogy valakit ingyenesen láttak el. A néhány évnyi működés után már a kétségkívül jobban hangzó Hűvösvölgyi Gyermekszanatórium néven működő hely felszámolása végül 1934-ben indult, kapuit azonban csak valamivel később zárta be.
Az épület ekkor talán még jó állapotnak örvendett, a helyzet 1937 májusában azonban hirtelen megváltozott, hiszen az
A felújítás a következő év tavaszára készülhetett el, hiszen a lapok apróhirdetési rovataiban hónapokon át sokszor csak annyi volt olvasható:
9 szobás villa a villamosnál kiadó.
A ház 1938-1939 fordulóján végül dr. Havas Béláné kezébe jutott, aki újra csak bérházat faragott belőle. Éppen kapóra jött ez a Fővárosi Közlöny és a Városok Lapja szerkesztőségében is dolgozó dr. Halász Árpádnak, az orvos dr. Guttmann Líviának, illetve a Vas utcai felső kereskedelmi iskolában
Az angol és magyar irodalomtörténeti művek, a Pendragon-legenda (1934), a Budapesti kalauz marslakók számára (1935), illetve az Utas és holdvilág (1937) miatt ekkor már rég a magyar irodalmi élet középpontjában élő, Baumgarten-díjjal is elismert író idejét ekkor Szeged és Budapest közt osztotta meg, hiszen egykori piarista gimnáziumi tanárának, Sík Sándornak köszönhetően a szegedi egyetem magyar irodalmi tanszékének magántanáraként is működött.
Ez a státusz valójában csak annyit jelentett, hogy kétévente legalább egy félévben kell előadást tartania, ezt pedig éppen csak betartotta – írja a Délmagyarország (1970. jan. 27.):
Szerb Antal, nyilván a Pestről való lejárás kötelességére tekintettel, csupán ennek a követelménynek tett eleget egyetemi óráinak meghirdetésével. Először az 1937/38. tanév első félévi tanrendjében találkozunk nevével, címével […] Első előadását »A magyar preromantika világirodalmi vonatkozásai« címmel heti egy órában, »később meghatározandó időben és helyen« hirdeti. Utána csak az 1938/39. év második felében tart órát kedden délelőtt 11-től 12-ig az V. sz. teremben »Az Irodalom: klasszicizmus« címmel. Végül az 1940/41. tanév első félévében »A világirodalom fogalma és kérdései« címmel szerdán délelőtt 11-től 12-ig a III. sz. teremben hirdetett kollégiumot. A valóságban nyilván a szokás szerint ő is kéthetenként jött le Szegedre, és összevont órát adott. A második félévi tanrendből már a neve is hiányzott. A hírhedt fajvédelmi törvények következtében nem élhetett magántanári jogaival, többet nem adhatott elő.
A tragikus véget ért írónak ez volt az utolsó, szabadon választott lakhelye, aminek falai közé büszkén költözött be – derül ki Hegyi Béla Szerb Antalnéval készített interjújából, amiben az özvegy így mesélt:
Mi a ház felső emeletét laktuk, négy szobánk volt s három terasza. Férjem testvéröccse és szülei laktak velünk. Ő gyermekien örült, hogy saját főbérleti lakásunk van. Büszke volt rá, úgy érezte, hogy ez is hozzásegíti a beteljesülő, a felnőtt, az alkotó élet, a beérés folyamatához. Ez itt mind-mind a miénk, mondogatta, és nemegyszer végigszámolta, hány helyiséget is mondhatunk a magunkénak, s jókedvében hozzáadta még a pincét, a padlást, sőt a beépített szekrényeket is, hogy minél többet tudhassunk a sajátunknak. Boldog volt.
Az 1943-ban Piri Kálmán festőművész műtermének is helyet adó házból Szerbéknek 1944 júliusában kellett távoznia, az író azonban már egy hónappal korábban, június 5-én megkapta a munkaszolgálatra való behívóját. Előbb Fertőrákosra, majd Balfra került, ahonnan barátai megpróbálták kimenteni: két fiatal katonatiszt, Görgey Guidó és Tassy Jenő hamisított nyílt paranccsal ugyanis elutazott érte, ő azonban úgy döntött, hogy Sárközi György és Halász Gábor nélkül nem akarja elhagyni a tábort. Az ekkor kezdődő alkudozás végül nem ért célt, a német őrség pedig gyanút fogott. Szerb Antal a táborban maradt, ahol 1945 elejére súlyosan legyengült, január 27-én pedig belehalt a „nyilas suhancok” által okozott sérülésekbe.
Emléke a következő évtizedekben sem halványodott, így a születésének nyolcvanadik évfordulójára készülő II. kerületi Tanács 1981-ben úgy érezte, ideje lesz utcát elnevezni róla. Erre a célra az MTA Irodalomtudományi Intézetével egyetértésben végül a Kuruc utcát szemelték ki, az özvegy azonban úgy érezte: sokkal jobb lenne, ha a házhoz közelebb találnának átnevezhető közterületet. A meglátást a Műemlékfelügyelőség is támogatta, hiszen úgy gondolták, hogy a negyedórás sétára lévő Labanc út nem maradhat pár nélkül.
Némi gondolkodás után aztán megszületett a mindenki számára előnyös megoldás, így végül a háztól ötszáz méternyire húzódó Szajkó utca köszönt el a régi nevétől. A Küry-villa falán ugyanakkor azóta sem tűnt fel az író neve, de 2020 januárjában a kapu előtt felavatták a nevét viselő botlatókövet:
A ház állapota az elmúlt évtizedekben nem változott igazán, leszámítva a vaskos kerítés 1943-as építését, a terasz 1978-as beépítését, valamint néhány szerencsétlen nyílászárócserét, így az évtizedekkel ezelőtti lakók talán ma is kényelmesen éreznék magukat a nemrég az ingatlanpiacon is feltűnt, boldog és szörnyű pillanatokat egyaránt látott házban.
A legnagyobb hazai ingatlanos oldalon 2,25 milliárd forintos árcímkével szereplő hirdetés szerint a területen két lakóépület található, bennük összesen hat lakással. A leírás hozzáteszi: az egykori Küry-villát 2022-ben a II. kerület legszebb kertje címmel is elismert, 163 fa, illetve számtalan cserje és bokor által alkotott zöldterület veszi körül,
A hirdetésből az is kiderül, hogy a villa alagsorában konditermet és szaunát is kialakítottak, ettől függetlenül azonban orvosi rendelőnek, irodaháznak, illetve nagykövetségnek is ajánlják az ingatlant, ami jelen pillanatban
Reméljük, hogy az új gazda ennek ellenére megtartja majd a ma is látható külső és belső értékeket, sőt, talán közelebb hozza azt az eredeti arcához.
