Hörcher Gábor láthatóan szereti éveken át követni dokumentumfilmjei alanyait: első filmje főhőséről, egy illegális autóversenyzőről öt éven át forgatott, amely során közel kétszáz órányi nyersanyag gyűlt össze – a Drifter szépen gyűjtögette is az európai fesztiválok elismeréseit. Hörcher második egészestés dokumentumfilmje még ennél is nagyobb és hosszabb munkát jelentett – hét évig forgatta –, annak ellenére, hogy eleinte egyáltalán nem így tervezte. Az Emma és Eddie – A képen kívül eredetileg egy rövid projektnek indult, ám ebben az esetben százszázalékosan igaz, hogy az élet alakította a forgatókönyvet, miközben a rendező rájött,
A film leírása és az előzetese is sugall bizonyos dramaturgiát: egy fiatal, vonzó házaspárról van szó, akik az OnlyFansen szexvideókkal keresik a pénzt, a dokumentumfilm pedig azt hivatott bemutatni, milyen a szexmunkások világa a színfalak mögött, illetve hogyan kezd ki egy párkapcsolatot a pornós karrier. Az Emma és Eddie első fele ezt tökéletesen teljesíti is: megmutatja, miként is működik a szexmunka és a pornó viszonylag friss területének számító OnlyFans.
Egy átlagember a platformról nagyjából annyit tud azon kívül, hogy a valóságshow-szereplők gyanúsan nagy számban kötnek ki itt, hogy bárki csinálhat pénzt az oldalon abból, hogy szexuális tartalmat gyárt. Bár az OnlyFans távolról sem pornóoldalnak indult, sőt, bárki bármilyen témáról csinálhat csatornát, mégis a pornográf tartalmak hódítanak rajta. A viszonylag fiatal – 2016-ban indult – platform népszerűsége a koronavírus-járvány alatt szökött az egekbe, hiszen az otthon, saját eszköztárral végzett tartalomgyártást mintha kifejezetten a pandémiával járó izolációra találták volna ki. Az OnlyFansnek köszönhetően átalakult a felnőttfilmes és szexmunkás ipar is, hiszen gyakorlatilag bárki készíthet tartalmat, akinek kamerás telefonja és némi exhibicionizmusa van. Emmáék történetének első fele valóban erről szól: hogyan került az amerikai pár Arizonából Budapestre, hogyan rendezkedtek be, miként válogatják a lányokat a videóikhoz, és hogyan próbálják eladni magukat.
Budapest a pornó fővárosa, és itt élnek a leginkább könnyűvérű lányok – mondja Eddie, majd az első delikvenstől nemi betegséget kap. Elmélázhatnánk azon, mi az ördögért jön valaki Amerikából Magyarországra pornózni, és erre nem is feltétlenül ad választ a film, egy podcastbeszélgetés azonban némiképp árnyalja a filmből kimaradó információkkal a sztorit. Bár mindketten Amerikában éltek életük nagy részében, valójában mindketten a volt Jugoszláviában születtek: Emma Bosznia-Hercegovinában, Eddie Horvátországban. Először mégis az Egyesült Államokban találkoztak egymással, ahol összeházasodtak, ám Eddie bevándorlási iratainak hiánya miatt kénytelenek voltak elhagyni az országot. Előbb Kanadában akartak letelepedni, ám ott a bevándorlási hivatal előbb letartóztatta, majd repülőgépre rakva elküldte az országból Eddie-t, ezt követően Horvátországban, ahol azonban nem érezték jól magukat. Itt találkoztak viszont 2015-ben Hörcherrel Igor Bezinovic horvát rendező jóvoltából, aki éppen rövidfilmet készített róluk The Lovetts címmel. A magyar rendező érdeklődését szintén felkeltette a páros, és egy rövid projektbe fogott velük, ez is közrejátszott abban, hogy a házaspár Budapestre költözött, és a dokumentumfilm-forgatás mellett a magyar piacon kezdett terjeszkedni.
A filmben elhangzik az a célkitűzésük is, miszerint előbb-utóbb szeretnének saját stúdiót nyitni és lányokat futtatni. Már a beköltözés sem megy zökkenőmentesen, a pár egyfolytában hol egymással, hol másokkal ordibál, kicsit mintha Budapestre érve túl hamar felvették volna a Mónika Show ritmusát. De hamar belefognak a bizniszbe is, olyan érdekességek derülnek ki, hogy a fővárosban működnek webcam-hotelek, amelyek pont azt kínálják, amire gondolunk: a nap 24 órájában nyitva tartó hely szobákat, technikát, sőt, még angoltanárt is biztosít az erotikus tartalomgyártóknak. Emmáék mögött baktatva a kamera olyan díjátadók egész sorára jut be, ahol a szakmává alakult online szexmunkásokat díjazzák, ők is többször nyernek, komoly szupersztárjai a területnek. Eddie például arról mesél, hogy egy férfielőadónak olyan szexgéppé kell válnia, aki másodpercre pontosan tud elélvezni, lehetőleg pont ötven másodperccel az adás vége előtt. De az egész szakma művi jellegét mutatja az is, ahogy az éppen duzzogó Emma tíz másodpercen belül tud váltani, és affektáló hangon előadni a követőinek, hogy csodálatosan szép napja van. Kötelező jelleggel előkerül az a tanulság is, hogy az online platformokon mutatott élet gyakran köszönőviszonyban sincs a valósággal.
A nyilvánosság előtt ők Emma és Eddie, a vonzó és gazdag házaspár, akik fényűző lakásban élnek a belvárosban, tökéletes a házasságuk, őrjítő a szexuális életük, és ha valamelyikük egy harmadik félt visz haza – sokatmondó, hogy kizárólag nő lehet az illető –, nem botrány lesz belőle, hanem édeshármas. Akik hol luxusnyaralásokra utaznak, hol díjátadókra sminkeli őket sztárrá egy csapatnyi sminkes, de ami a legfontosabb: őrülten imádják az életüket, azt meg pláne, hogy a kamerák előtt kell szexelniük.
Hörcher kamerái azonban nem állnak le akkor, amikor a házaspár kikapcsolja a sajátját:
A sztori előrehaladtával egyre több ilyen akad, ám először olyannyira az OnlyFans-vonalra koncentrál a film, hogy ezek inkább tűnnek egy végtelenül idegesítő páros fárasztó civódásának. Aztán elcsattan az első pofon – már ami a filmet illeti, láthatóan kapcsolatuk alatt nem ez volt az első. Az Emma és Eddie pedig itt vált teljesen fókuszt, és zsugorítja bagatellé eredeti témáját, átveszi ugyanis a helyét egy rettentő toxikus párkapcsolat mechanizmusainak feltárása. Pszichológusok számára bizonyára kiváló esettanulmány lehet a film, szinte tankönyvszerűen jelenik meg egy nárcisztikus bántalmazó kapcsolat dinamikája, amelyben oda-vissza bántalmazza egymást fizikailag és mentálisan is mindkét fél, majd – mintha mi se történt volna – kibékülnek, és az ördögi kör kezdődik elölről.
Szinte egészen biztos: eredetileg Hörcherben fel sem merült, hogy OnlyFans-film helyett véletlenül filmre veszi egy rettenetesen toxikus házasság leépülését. A dokumentumfilmben el is eljön a pillanat, ahol látva Emma sorozatos kiborulását, magának a rendezőnek is a kamera elé kell ülnie, és megkérdeznie tőle, hogy továbbra is folytathatják-e a forgatást. Az igenlő válasz ellenére tovább eszkalálódik a helyzet, és a kezdeti komolytalan trashfaktorhoz képest éles váltásként borzasztó nehéz végignézni, ahogy beszélnek egymással, ahogy folyamatosan lealacsonyítják egymást. Eddie láthatóan szórakozásból tiltja le például Emma telefonját, és még akkor is csak nevet, amikor a nő pánikrohamot kapva ordít, vagy épp csak szimplán felpofozza viccből a nőt a kamera előtt, vagy a rongálást mutatja meg az ajtófélfán, amit Emma okozott, mikor hozzá akart vágni egy széket.
A képernyőkön látott tökéletes házasság tehát valójában a párkapcsolatok legrosszabbika, ám a látszat ellenére erről nem az OnlyFans tehet. A már említett előzetes ebből a szempontból félrevezető: azt sugallja, hogy a szexmunka kezdi majd ki kettejük kapcsolatát, ám erről láthatóan szó sincs, legalábbis nem ez játssza a döntő szerepet a kapcsolatuk megromlásában. Ahogy csupaszodik le a dokumentumfilm nézői előtt a házasságuk, úgy sejlik fel két, komoly személyiségzavarokkal és múltbéli traumákkal küzdő ember, akik a létező legrosszabbat hozzák ki egymásból. A képernyőn keresztül felállított kanapépszichológusi diagnózis helyett álljon itt két idézet az érintett felektől, amelyek mindent elmondanak Emmáról és Eddie-ről.
Bármit, amit valaha elkövettem ellene fizikálisan, az szerintem nem nagy ügy. Apám verte az anyámat, szóval pontosan tudom, milyen egy valódi bántalmazás. Apámhoz képest nem vagyok egy bántalmazó férj
– mondja el Eddie azon a ponton, ahol a film teljesen átalakul egy kamerákkal vett párterápiává, kibeszélőműsorrá. Mindezt egy különösen agresszív balhé után, amely komoly verést, ablakon kidobott jegygyűrűket és érzelmi zsarolásokat sem nélkülözött. Ehhez képest Emma nem sokkal később szokás szerint mentegeti a férfit, a videófelvételek ellenére letagadja, hogy férje valaha is megütötte, és azt állítja, kapcsolatukban nincsen semmi kirívó:
Nézz meg egy valóságshow-t, látni fogod, hogy az emberek így beszélnek egymással. Ez normális viselkedés. Ő hülye ribancnak hív, én bántalmazó seggfejnek annak ellenére, hogy igazából nem az. Ezeket a szemét dolgokat csak úgy mondjuk.
A következő felvételen első randit idéző rózsaszín ködben romantikáznak egy étteremben, és azt vallják meg könnyek közt, hogy az otthont és a biztonságot jelentik egymásnak. Instán őrült meghatóan mutatna, Hörcher dokumentumfilmjének ezen pontján viszont rendkívül szomorú.
Az maradjon a film meglepetése, hogy végül mi is lesz a párral, mindenesetre látványos és – ha szabad ilyet mondani – tanulságos bemutatása ez egy mérgező párkapcsolatnak. A film egy pontján kis híján az is veszélybe kerül, hogy elkészül az alkotás, Emma ugyanis újabb dühkitörést produkálva küldi el Hörcheréket a fenébe. Nagyjából ezzel egy időre tehető a már idézett podcastfelvétel ideje is, amelyben ugyancsak nem nyilatkozik a filmről, amely szerinte „rosszabb volt, mint a Jersey Shore,” a szennyműsorok legalja. A film végül mégis elkészült, és nagy kár lett volna, ha ez nem történik meg. Az Emma és Eddie ugyanis elsőre azt ígéri, megmutatja az OnlyFans-világ pucér valóságát, valójában azonban tényleg annyira lecsupaszítja szereplőit, amelyért a platformon már nem biztos, hogy fizetnének, dokumentumfilmes témaként viszont tökéletesen működik.
Emma és Eddie – A képen kívül (Emma and Eddie: A Working Couple), 93 perc, 2024.
