Kultúra

Harrison Ford egykori bérleményéből került elő az első Csillagok háborúja-film egyik forgatókönyve

Excalibur Auctions
Excalibur Auctions
Az angliai forgatáson használta, most egy menedzsere által Fordnak írt levéllel, illetve néhány kisebb jegyzettel együtt keres új gazdát.

Meglepő felfedezést adott hírül az Excalibur Auctions aukciósház: a cégnél feltűnt az első Csillagok háborúja-film, az Egy új remény forgatókönyvének egy példánya, amit a brit Elstree Studios-ban felvett jelenetek során Harrison Ford használt.

A papírköteg a színész által hátrahagyott jegyzetekkel együtt egészen a közelmúltig abban a házban lapult, amit a stúdió Fordnak Londonban kibérelt, a tulajdonosok pedig a közelmúltig nagy becsben tartották. A család arról is beszámolt, hogy a ház felső két szintjének kiadásáról szóó hirdetését a nagymamájuk a The Sunday Times-ban adta fel, a színész pedig maga intézte a bérlést. Az idős házaspárnak

egész idő alatt nem tűnt fel, hogy egy hírességnek adnak otthont, így a takarítójuk elájult, mikor a munkája során összefutott vele.

Ford számos hírességet is vendégül látott a bérelt otthonában: Carrie Fisher és Mark Hamill például rendszeresen felbukkantak nála, utóbbi nevét pedig a tulajdonosok nem is tudták, szimplán csak „a fiúként” hivatkoztak rá, épp úgy, ahogyan azt

a fiuk első születésnapját a kertben velük ünneplő

bérlőjük is tette.

Az aukcióra február 17-én kerül majd sor – derült ki az Excalibur sajtóközleményéből, ami sorra veszi a darabokat, így képet közöl például a javításokat is tartalmazó, a The Adventure of Luke Star Killer, azaz a Luke, a csillaggyilkos kalandjai munkacímet viselő, hiányos forgatókönyvről, ami a címoldala szerint a negyedik javított változat:

Aztán mutat képeket a Ford által hagyott feljegyzésekről – ezek egyike egy Guinness-parti időpontját mutatja, egy másikon pedig egy telefonszámot látunk –, illetve egy Fordnak írt levélről, amik együttesen képeznek egy tételt.

Excalibur Auctions

Az üzenetet a menedzsmentjét ellátó Patricia McQueeney 1976 áprilisában írta. A nő többek közt arról számolt be, hogy a színésszel való szerződésük lejárt, így ezt újra meg kell kötniük (ezt mellékelte is a levélhez), majd arról is beszámolt, hogy a Jack Nicholson következő projektjének szánt, végül sosem megvalósult Moontrap kapcsán Harry Gittes producer is feltűnt a színen, érdeklődve arról, hogy Ford ráérne-e egy szerepre. A levélnek nem ez volt persze a legerősebb része: McQueeney ugyanis arról is beszámolt, hogy beszélt Ford első feleségével (1964-1976), Mary Marquardttal, aki jelezte, hogy semmit sem halott a férjéről, így talán ideje lenne felhívnia.

Excalibur Auctions

A papírok sorában a forgatás két napjának tervezett ütemrendje is feltűnik: ezek egyike a március 8-i, a másik pedig az április 23-i felvételek várható időpontját mutatja.

A három tételre itt, az Excalibur Auctions oldalán lehet licitálni. A levélre talán a kisebb összegekkel gazdálkodó rajongóknak is lesz esélye, annak várható végső ára ugyanis mindössze 60-80 font, azaz 27-36 ezer forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik