Kultúra

Csaknem ötmillió forintért kelt el Harrison Ford elhagyott Star Wars-forgatókönyve

Image Press Agency / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Image Press Agency / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A filmtörténeti relikvia a színész egykori londoni lakásából került elő.

Elárverezték az az első Star Wars-film forgatókönyvének azt a példányát, amelyet Harrison Ford hagyott Londonban a forgatás idején. Az 1976 március 15-re datált szöveg az akkor még The Adventures of Luke Starkiller címre hallgató szkript negyedik vázlata volt, és tartalmaz olyan jeleneteket is, amelyek a végső verzióba nem kerültek bele.

A filmtörténeti relikviát egy magángyűjtő vette meg a szombati árverésen 10795 fontért, ami jelenlegi árfolyamon közel ötmillió forintnak felel meg.

A papírköteg a színész által hátrahagyott jegyzetekkel együtt egészen a közelmúltig abban a házban lapult, amit a stúdió Fordnak Londonban kibérelt, a tulajdonosok pedig a közelmúltig nagy becsben tartották. A család arról is beszámolt, hogy a ház felső két szintjének kiadásáról szóó hirdetését a nagymamájuk a The Sunday Times-ban adta fel, a színész pedig maga intézte a bérlést. Az idős házaspárnak egész idő alatt nem tűnt fel, hogy egy hírességnek adnak otthont, így a takarítójuk elájult, mikor a munkája során összefutott vele.

Ford számos hírességet is vendégül látott a bérelt otthonában: Carrie Fisher és Mark Hamill például rendszeresen felbukkantak nála, utóbbi nevét pedig a tulajdonosok nem is tudták, szimplán csak „a fiúként” hivatkoztak rá, épp úgy, ahogyan azt a fiuk első születésnapját a kertben velük ünneplő bérlőjük is tette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik