Az épített örökség fontos, védett példái az elmúlt években mintha egyre nagyobb tempóban tűnnének el, alakulnának át vagy épp indulnának el a pusztulás felé: az egész országot érintő folyamat alól a főleg századfordulós villákkal pöttyözött Mátyásföld sem kivétel, ahol két évvel ezelőtt a szalámigyáros Dozzi család nyaralója kapott engedély nélküli kiegészítést, idén tavasszal pedig a Família Kft. című sorozat főcímében is látható, húsz éve lakatlanul álló villa állapotára derült fény.
Az Ismeretlen Budapest sorozatunkban korábban bemutatatott példák egy része ennél jóval szomorúbb jövőt vetít előre: ilyen a mai cikkünk középpontjában álló, helyi védettségű, Zsélyi Aladár utca 31. ügye is, aminek alig néhány hét múlva ezt az arcát kellene mutatnia:
A ház azonban nemrégiben még így festett:
Az építési terület határára kifüggesztett felirat szerint a 2022 júliusában megkezdett munkáknak kevesebb mint másfél év alatt, 2023. december 31-re kellene révbe érnie,
A kialakult helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy a Google utcaképei, illetve a környéken élő forrásaink szerint
ami nyilvánvalóan tovább rontja a kialakult helyzetet.
A Zsélyi Aladár utca 31. (Nagyvázsony utca 8.) védettségéről mesélő értékeltár szerint a ma még részben álló ház tervei valamikor 1926 után egy ismeretlen építész rajzasztalán születtek, a felhúzott épület arca pedig a tavalyi részleges bontásig nem igazán változott: a földszintes tömeg képét mindvégig a kúp alakú saroktorony uralta, a kavicsmozaikos lábazatával és vakolatdíszeivel – így az ablakok vállmagasságában lévő stukkósávval – széppé tett főhomlokzat jobb oldalán pedig egykarú lépcső vezetett a bejárathoz.
A tetőteret az elmúlt évtizedekben valamikor beépítették, a tetősíkablakoknak köszönhetően ez azonban nem hozott igazán nagy változást a távlati képben.
Az épület hozzáépítések nélkül őrzi eredeti saroktornyos tömegformáját. A saroktelekre komponált tornyos villák a mátyásföldi villaépítészet jellegzetes darabjai, megőrzésük hozzájárul a történeti településkép fennmaradásához
– írja az értékleltár, ami szerint a megőrzés ideális módja
Ez az illetékes kormányhivatalhoz 2022. április 26-án eljuttatott egyszerű bejelentéshez (építési engedélykérésre a kis alapterület miatt nem volt szükség) csatolt tervlapok szerint többé-kevésbé teljesülne is, bár a mostani, közel 171 négyzetméteres alapterület egy
sőt, a meglévő autós bejárat mellett, a Nagyvázsony utca oldalán egy két autót befogadni képes másik is születhet, hogy a vendégeknek ne kelljen az utcán parkolni.
Több szakmabeli olvasónk az elmúlt hetekben hozzánk eljuttatott levele szerint a helyzet több mint aggályos, hiszen egy védett épülethez a szokottnál nagyobb mértékben nyúltak, annak pedig semmiféle nyoma sem látszik, hogy a magányosan meredező főfalakat bármilyen módon megtámasztották volna, biztosítva azok állva maradását.
A mai állapot további fenntartása szélsőséges esetben akár azt is magával vonhatja, hogy
így azonban biztosan örökre eltűnik az arcával a környék századfordulós villái közé kitűnően illő, bár azoknál két évtizeddel biztosan fiatalabb lakóház.
A főfalakig való visszabontás, illetve a teljes kibelezés csak akkor lehet indokolt, ha az épület állapota annyira szörnyű volt, hogy a kerítésre kifüggesztett felirat szerint a projekten dolgozó Csabai Flóra – aki korábban többek közt a Városligeti fasor Liget felé eső végénél álló szecessziós Kőrössy-villa felújításával tette le a névjegyét, az Építészeti Nívódíj mellett a Podmaniczky-díjat is elnyerve – és kollégái előtt nem állt más út a megmentésre.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy sorsára lehetne hagyni az ingatlant, hiszen a tulajdonosnak nyilvánvalóan dolgozniuk kellett volna az eső, hó, illetve más hatások miatt bekövetkező állapotromlás megállításán. Az építésfelügyeleti hatóságnak ebben az esetben nyilvánvalóan feladata lett volna ellenőrzést tartania, emlékeztetve a gazdát az úgynevezett jókarbantartási kötelezettségére, ez azonban a szerkesztőségünkhöz a kerülettől, illetve a kormányhivataltól eljutott információk szerint nem történt meg.
A belső terek megsemmisülése sokak számára talán meglepő módon nem jelenti azt, hogy a védettség sérült – azokra a védelem ugyanis nem vonatkozik –, az azonban minden vitán felül áll, hogy a 2022 tavaszán még elérhető ingatlanhirdetéshez feltöltött fotókon megmentésre érdemes, jó eséllyel a házzal egyidős részletek is láthatók.
A témában a XVI. kerület főépítészét, Kovács-Sturm Enikőt is megkérdeztük, aki válaszában arról írt, hogy a projekt befejezését illetően az önkormányzatnak sincs több információja annál, mint amit a kerítésre kifüggesztettek, majd hozzátette:
Az épület ma is védett, és nem tervezzük a védettség megszüntetését. Az önkormányzatnak fontosak a helyi védett értékeink, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezeket megőrizzük az utókor számára.
A szakember arra is rámutatott, hogy mivel a munkák egy egyszerű bejelentés nyomán indultak meg, az ingatlanon történtek kizárólag Budapest Főváros Kormányhivatalának (BFKH) hatáskörébe tartoznak. Csak annyit tehettek tehát, hogy a hatóság figyelmét egy helyszíni szemle után felhívták a jókarbantartási kötelezettség betartására, illetve a kivitelezés ellenőrzésére.
A BFKH sajtóosztálya szűkszavú reakciójában ezt megerősítette: felhívták a figyelmet arra, hogy a munkákat a kerület főépítésze az előírt szakmai konzultáció során elfogadta, a kivitelezés állását pedig valóban hatósági ellenőrzés keretében vizsgálták, ám
hatósági intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel.
A Zsélyi Aladár utca 31. a tavalyi év tavaszán kétszer váltott tulajdonost: előbb egy magánszemély tulajdonába került, aki a földhivatali tulajdoni lap szerint mindössze két hónappal később a Gyöngy-Panoráma Ingatlanforgalmazó Kft.-nek adta azt tovább.
A korábban egy panorámás budaligeti társasházat felépítő cég hátterében Ferencz-Csibi Attila, illetve a többségi tulajdonrészt kézben tartó Hírös Property Zrt. áll – a vállalkozó a kivitelező Ferencz-Csibi Kft.-nek is a tulajdonosa. Kérdéseinket mindkét cégnek eljuttattuk, válaszokat azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk, sőt, előbbinek az Opten céginformációs rendszerében lévő elérhetősége valójában nem is létezik.