Kultúra

Mégsem József Attila látható a nemrég felbukkant fotón

Kiderült, ki a rejtélyes férfi, akit az 1934-es Könyhéten fotóztak le, és kísértetiesen hasonlít a magyar költőre.

Tévesen feltételezték sokan, hogy József Attila látható azon a fotó, amely múlt héten került nyilvánosságra. A lapunk is hírt adott arról, hogy eddig széles körben nem ismert fénykép látott napvilágot a költőről, akit a leírás szerint az 1934-ben rendezett Könyvhéten fotóztak le. A képeket a tatabányai Jászai Mari Színház egykori igazgatója, Harsányi Sulyom László osztotta meg. Nem sokkal később Tverdota György irodalomtörténész, József Attila-kutató a HVG-n azt írta, erős kétségei vannak, hogy valóban a költő látható a képen, ő ugyanis a fennmaradt információk szerint a kérdéses időben nem tartózkodott Budapesten.

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész most fotókkal és tényekkel alátámasztva végleg eloszlatta a kételyeket azzal kapcsolatban, hogy ki szerepel valójában a képen. Úgy véli, hogy a kérdéses férfi valóban hasonlít a költőre, de mégsem József Attila, hanem Vaszary János író, rendező látható a képen. Ő annak a Vaszary Gábornak a testvére, aki éppen akkor mutatta be első könyvét, a Montptit az eseményen. A trió harmadik tagja Szirmai Rezső író, hírlapíró.

Harsányi azóta elismerte a tévedést, és elnézést kért, amiért hamis illúziót keltett. Egyúttal gratulált az irodalomtörténésznek a tényfeltáráshoz. Bíró-Balogh válaszul hozzátette: „úgy vélem, valójában nem történt hiba. Az emberi emlékezet valóban csalóka, az viszont pontos volt, hogy a kép az 1934-es könyvhéten készül. Sőt, mindenképpen jó a fotó és szép a megörökítés gesztusa: az Ön nagyapja annak idején vagy egy elsőkötetes írót (Vaszary Gábor) fotózott le, vagy tényleg József Attilát látta bele a rá kétségtelenül hasonlító Vaszary Jánosba, ami viszont azt jelenti, hogy a nagyapja már ekkor ismerte (és felismerni vélte) József Attilát, aki pedig ekkor még nem is volt „híres” költő. Vagy egyik, vagy másik történt, mindenképp azt mutatja, hogy az Ön nagyapja érdeklődött a kortárs fiatal írók-költők munkái iránt. Bárcsak több ilyen „lesifotó” készülne manapság is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik