Kultúra

Nemcsak Bébi Yoda és a tinilányok védelmezője, de az internet kedvenc apucija is lett Pedro Pascal

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP
Karrierje elején általában megölték a tévés krimisorozatokban, azóta viszont már megküzdött Pablo Escobarral, a messzi-messzi galaxis rosszfiúival és a zombikkal is. Viszonylag későn futott be, most viszont nagyobb sztár, mint valaha, ráadásul a TikTok szexi apucivá is avatta. Pedro Pascal kitűnő szimattal választja meg sorozatszerepeit a jellemzően nagy rajongóbázissal bíró univerzumokban, de már nagyon kijárna neki egy igazán jelentős filmszerep is.

A Mandalorian 45 éves főszereplőjét most épp nagyon szeretik Hollywoodban – írtuk két évvel ezelőtt Pedro Pascalról. Azóta annyi változott, hogy a chilei származású színész két évvel idősebb lett, újabb slágerszerepet húzott be, és most már egyenesen megőrülnek érte az álomgyárban. Pascal felért az A-listába, karrierje azt bizonyítja, hogy a sorozatok terén egyszerűen nem tud rossz lóra tenni, ráadásul akit a TikTok a keblére ölel, annak nyert ügye van.

Láthatóan jó érzékkel választ olyan világokat, amelyeken keresztül újabb rajongóbázist szólíthat meg: a Trónok harcában játszott rövid, de emlékezetes szerepével a jelenleg egyik legnépszerűbb fantasy univerzum részeként mutatkozott be, majd mandalóriként egy még jelentősebb rajongói csoportot kenyerezett le: a Star Wars-rajongókat. Ebbe a mintázatba beleillik a The Last of Us is: a világ egyik legkelendőbb videójátékának sorozatváltozatával újabb rétegek ismerhetik meg a nevét, és mivel a kritikák egyértelműen éltetik az adaptációt, őt sem úgy fogják megjegyezni, mint aki meggyalázta a gombás-zombis sztorit. A sorozatos terepen ráadásul jelenleg az egyik legkelendőbb arcnak számít: a The Last of Usért epizódonként 600 ezer dollárt kap, amely a legjobban fizetett sorozatsztárok közé emeli. Mindezt tetézi, hogy nemcsak anyagi, de minőségi szempontból is kiemelkedően teljesít: a Rotten Tomatoes szerint Pascal minden olyan sorozata, amelyben főbb karaktert játszik 89 százalékos értékelés felett áll a kritikákat összesítő portálon. És bár jelenleg az egyik legnagyobb közönségkedvenc, a filmes terepre egyelőre – meglepő módon – nem tudta átmenteni a sikereit, de nem feltétlenül azért, mert nem kap szerepeket.

A népszerű és sikeres sorozatok specialistája

Vélhetően amikor pályája elején a tucatsorozatok sokadik epizódszereplőjeként taposta a ranglétrát, Pascal még nem is sejtette, hogy évtizedekkel később a neve garanciát fog jelenteni a sikerre. A színészként kifejezetten későn, negyvenhez közelítve futott be a Trónok harcával, előtte azonban karrierjének döcögését jól mutatják az addigi munkái: folyamatosan megölték a krimikben, az egyik népszerű vámpíros sorozatban arra volt jó, hogy Buffy felnyársalja egy karóval, a New York rendőreiben pedig jobb híján azt mutathatta meg, hogy a gót stílus is jól áll neki. A Homeland Carrie-jét bizottsági tagként faggatta, a Jackie nővérben pedig már megmutatta, hogy az aggódó apafigura a specialitása. Az epizódszerepek végeláthatatlan sorát követően szerencsésen megválasztott barátoknak, a véletlennek és egy telefonos castingvideónak is köszönheti, hogy megkapta Oberyn Martell szerepét, egyúttal belépőt a nagyok közé.

HBO

Alig néhány nappal azután, hogy dorne-i hercegként mutatkozhatott be a sorozat negyedik évadában, a Netflix bejelentette, hogy Narcos címmel sorozatot csinál Pablo Escobar ténykedéséből, amelyben elsősorban mindenki Wagner Moura játékától volt elájulva drogbáróként, kifejezetten jó időzítésként jött a Trónok harca miatt hirtelen megismert Pascalnak, aki spanyol tudását is kamatoztatni tudta a sorozatban.

A sorozat azután sem dőlt be, hogy Escobart megölték benne a második évad végén, sőt, a Pascal által alakított Javier Pena főszereplővé lépett elő a harmadik évadban. Ahhoz, hogy a színész távozzon a karrierje szempontjából nagy jelentőséggel bíró Narcosból, a sors fintoraként igencsak escobaros körülmények vezettek. A drogbáró testvére, Roberto De Jesus Escobar Gaviria nekiment a Netflixnek, egymilliárd dollárt követeltek tőlük az Escobar névért és az áldásukért, különben „lőttek a kis műsoruknak”. Nem sokkal később a kocsijában golyókkal a testében, holtan találtak rá a stáb egyik tagjára, Carlos Muñoz Portalra, aki éppen az esedékes negyedik évadhoz keresett forgatási helyszíneket. Az ügy sosem oldódott meg, ám a produkciót érthető módon megrázta az eset, és Pascal végül úgy döntött, hogy saját biztonsága érdekében kilép a projektből.

Nem kellett azonban visszatérnie kilincselni a tévésorozatok castingjain, érkeztek a filmes felkérések, ám a sikerszériájának következő fontos lépését ugyancsak egy sorozat hozta el: 2019-ben Jon Favreau felkérte a Star Wars-féle sorozatdömping egyik főszerepére. Pascal különösebb erőlködés nélkül kapta meg a szerepet, sőt, egy ideig azt sem tudta, kit akarnak vele eljátszatni. A színészt a rendező-producer mit sem sejtve terelte be egy terembe, ahol a falak tele voltak a Mandalorian első évadának vázlataival.

Fogalmam sem volt, hogy mit terveznek. Talán ez valamiféle stratégia volt, hogy kicsit adjam alább az elvárásaimat, ne örüljek annyira, valószínűleg csak egy epizód erejéig kell majd szinkronizálnom egy droidot vagy ilyesmi. Fogalmam sem volt arról, hogy azt akarják, lépjek ennek az ikonikus alaknak a szerepébe, akinek képe az összes falon ott volt

– idézte fel később a sorsfordító találkozást Pascal. Favreau-ék az egész találkozó alatt nem mondták el neki, mik a terveik, végül Pascal kérdezett rá, hogy mégis mit akarnak tőle. Elmondása szerint meglepődtek, hogy a színésznek nem esett le: őt akarják főszereplőnek. A szerep talán még a Trónok harcánál is nagyobb ismertséget hozott Pascalnak annak ellenére, hogy az arca mindössze néhány másodpercre látható a sorozatban a sisak miatt. A Mandalorian azonban úgy is a Star Wars-éra legjobban sikerült sorozata lett, hogy azóta is futószalagon szállítják őket, de Bébi Yodával a karjaiban kifejezetten nehéz nem bebetonozódni a köztudatba.

A Mandalorian harmadik évada az egyik leginkább várt premier 2023-ban – március elsején debütál a Disney+-on –, de Pascal addig is vigyáz egy nála gyengébbre. A Last of Us főszerepet szintén amolyan pascalosan kapta meg különösebb nehézségek, ám némi izgalmak árán: Craig Mazin, a sorozat showrunnere kereste meg azzal, hogy amennyiben tetszik neki a forgatókönyv, beszéljenek. Pascal a Csernobil óta együtt akart dolgozni Mazinnel, így érthető módon lelkes volt a projekttel kapcsolatban. A Zoom-megbeszélés Pascal számára kicsit későre nyúlt, mivel a többiekkel ellentétben Londonból kapcsolódott be, ahol másnap hajnalban dolgoznia kellett, és mivel attól félt, hogy az izgalmak miatt majd aludni sem bír, bevett egy altatót. Mazin azonban azt akarta, hogy még a projekt másik atyjával, Neil Druckmannel is beszéljen, ami meg is történt, az altató hatására azonban Pascal kissé kótyagosan egyeztette le vele élete újabb nagy szerepét. Másnap a gyógyszer szinte teljesen törölte az élményt, azzal a gondolattal kelt, hogy milyen jó lenne megkapni a szerepet. Pedig a Star Warsszal ellentétben sosem volt rajongója a játéknak.

Sosem hallottam a játékról. A készítők határozott kérése volt, hogy ne játsszak vele. Semmibe vettem ezt a kérdést, kipróbáltam, és szörnyű voltam benne

– mesélte egy interjúban. A történet életre keltésében viszont kifejezetten jó, a rajongóknak eddig legfeljebb annyi problémájuk volt vele, hogy nincsen szakálla, mint a játékban látható Joelnek. A zombis sorozat második évadát már berendelték, ahogy a Mandalorian folytatását is, Pascal tehát az elkövetkező években továbbra is hős apafiguraként domboríthat majd.

Liane Hentscher / HBO

De mi van a filmekkel?

Bár elsősorban sorozatszerepeivel dobbant mindig nagyot, az távolról sem igaz, hogy Pascalt ne szeretnék a filmesek. Ha nem sorozatot, filmet forgat folyamatosan: őrültkedett egy sort lasszóval Whiskey ügynökként a Kingsman: Aranykörben, nyomasztotta Denzel Washingtont A védelmező 2-ben, a Netflix-féle Határok menténben végre országos cimborája, Oscar Isaac mellett játszhatott, a Wonder Woman 1984-ben pedig egy DC-főgonoszt is kipipálhatott a listáján. A legszórakoztatóbb azonban kétségkívül Nicolas Cage mellett volt A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya című őrületben, amelyben az önmagát játszó és kiparodizáló Cage legnagyobb rajongóját alakította.

Hiába tűnik fel azonban viszonylag sokat a mozivásznon is, az igazán nagy filmes áttörés egyelőre várat magára, mert vagy kisebb filmekben játszik nagyot (A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya) vagy rosszakban olyat, amelyet az ugyancsak rossz forgatókönyv enged neki (Wonder Woman 1984), esetleg rosszakban alakít pocsékul (A buborék). Szerencsére az utóbbiból van a legkevesebb, lassan azonban itt lenne az ideje a nagy filmes áttörésnek is, bár az eddigi karrierjét látva egy biztos: Pascal egy későn érő típus.

Az internet apucija

Filmes sikerek ide vagy oda, Pascalnak sem kell túlzottan szomorkodnia, hisz a sorozatos menetelése, az interjúkban és nyilvános megszólalásaiban mutatott szerethető, bohókás karaktere egy csapásra közönségkedvenccé tette. Imádják a rajongók például évtizedes barátságait olyan színésztársaival, mint Sarah Paulson, akivel 18 éves korukban találkoztak New Yorkban egy közös barát által, és azóta is jóban vannak, nem véletlenül olvadtak el a két színész rajongói attól, hogy Pascal nemrégi SNL-debütálásában együtt szerepeltek egy szkeccsben. De ott van Oscar Isaac is, akivel szintén még a csóró színészkorszakukban laktak együtt, és közösen kilincseltek szerepekért, hogy kifizethessék a bérleti díjat. A két színész barátsága már-már legendásnak számít, előszeretettel froclizzák egymást az interjúkban, és még szilveszterezni is együtt szoktak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Just Jared (@justjared) által megosztott bejegyzés

A TikTok komoly népszerűségformáló erejéről Pascal is megbizonyosodhatott, a videómegosztón kisebb őrület tört ki miatta, amit az utóbbi időben elsősorban az pörget, hogy a The Last Of Us kapcsán daddynek, azaz apucinak nevezték. Az internet tette is a dolgát, azóta ő mindenki apucija, és erre maga is rákontrázott. Tavaly például a Vanity Fair hazugságvizsgálós tesztjén azonnal szállóigévé vált a „daddy az egy lelkiállapot” válasza, nemrég pedig, amikor a vörös szőnyegen egy újságíró így köszöntötte, és szembesítette egy erről szóló Twitter-üzenettel, csak annyit válaszolt: „Igen, én vagyok a menő, szexi apucitok.”

A Rolling Stone külön cikket is szentelt a Pascal-jelenségnek, amelyben a TikTok-őrület kapcsán azt is megjegyezték, hogy a Z-generáció számára az is kifejezetten szimpatikussá teheti a színészt, hogy transznemű testvére, Lux Pascal miatt nyíltan kiáll az LMBTQ-közösségek mellett. A januári SNL-debütálása csak megkoronázta az őt övező őrületet: egyrészt hozta a szokásos vicces formáját, másrészt megríkatta a közönséget azzal, hogy ő maga is könnyezett, amikor hazájáról, Chiléről és a családjáról beszélt.

Keanu Reeves komoly trónkövetelőt köszönthet Pascal képében a jófejségi versenyben, akinek jelenleg minden egyes megnyilvánulását imádja az internet, és még jó ideig nagyon intenzíven lobog majd a rajongás: a Last of Us első évadát egészen március 12-ig adagolja az HBO, március elsején pedig a Mandalorian újabb évada hajtja majd tovább a Pascal-malmot. És bár a két sikersorozat jó ideig munkát ad még a színésznek, reménykedjünk benne, hogy idővel megtalálja az a filmszerep is, amivel végre nemcsak a TikTokot és a kisképernyőket, hanem a mozikat is leigázhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik