A film címe R.M.N., ami elvileg a nukleáris mágneses rezonancia rövidítése, de vonatkozhat magára Romániára is.
Ez is egy lehetséges értelmezés, de higgye el, nem gondoltam rá. A cannes-i premier után olvastam róla. Számomra a film inkább egy világállapotról szól, mintsem Románia aktuális állapotáról. Bíztam benne, hogy sikerül egy kicsit absztraktabbá tennünk a történetet, hogy helyet csináljunk a személyes értelmezéseknek. Nem jutott eszembe, hogy ezek már a címre is kiterjednek. Több városban vetítettük a filmet Romániában, és egészen különleges értelmezéseit is hallottam a címnek. Volt olyan néző, aki szerint a két főhős, Rudi és Matthias nevét, illetve a román „noi” (mi) szavakat rejtettük el benne. Másvalaki szerint a történet helyszínét adó falu három nemzetiségére vonatkozik a cím: román, magyar, német. A kedvencem viszont az a felvetés volt, hogy a cím a rămâne szót jelöli, ami azt jelenti: maradni, beleállni egy helyzetbe.
Az egyik néző egy magyarlakta faluban úgy reagált a filmre, hogy feltette a kérdést: »ezek lennénk mi?«, azzal dühösen kiment a teremből.
Ő tükörnek látta a filmet, pedig mi nem akartunk mást, csak megmutatni egy bonyolult helyzetet és azt, hogyan reagál rá egy közösség. Semmi nem fekete vagy fehér, mindenki egyéni viszonyt alakíthat ki ezzel az ábrázolásmóddal ahelyett, hogy sulykolni akarnánk egyféle állítást, ideológiát. Szerintem jobb, ha tiszteljük a közönség szabad és kritikus szellemét, még ha ez a film elutasítását is jelenti egyesek részéről.
Nekem úgy tűnt, akár HUN is lehetett volna a címe, mint Magyarország, annyira ismerős volt a falusiak minden gesztusa, konfliktusa, előítélete. Mennyiben látja az ábrázolt helyzeteket jellegzetesen románnak és mennyiben tágabb értelemben kelet-európainak?
Különböző szintjeit igyekeztük ábrázolni a konfliktusoknak, és ezek egy része szerintem Kelet-Európán is túlnyúlik. Azok a babonák és sztereotípiák, amelyek alapján egyes emberek megítélnek másokat, nem feltétlenül csak a mi régiónkra jellemzők. Bárhol lehet találkozni velük. Amit kifejezetten román álláspontnak gondolok, az az elképzelés, hogy egészen máshol tartanánk nemzetként, ha történelmileg nem kellett volna a Nyugatot védenünk a keleti birodalmak támadásától, miközben a Nyugat békében gazdagodhatott.
Ne mondja, ez is teljesen illik Magyarországra! A magyar miniszterelnök rendszeresen célozgat ilyesmire.
Nagyon is populista, manipulatív érvelés. A politikusok ezzel próbálják megmagyarázni az állampolgároknak, miért nem élnek jobban. Ahelyett, hogy a jelenre koncentrálnának, inkább valamiféle nemzeti büszkeségre apellálnak, félig vagy félig sem igaz történelmi tudások alapján. Fontosabb lenne arról beszélni, mi mit tehetünk napjainkban mint egyén és közösség. Ezzel a filmmel is megpróbáltuk a felelősség kérdését firtatni: hol húzódik a saját felelősségünk abban, milyen irányba megy el egy nyilvános vita? Vannak emberek, akik fel merik vállalni a véleményüket akkor is, ha az elüt a többségi állásponttól, de a legtöbben meghunyászkodnak, konformista módon viselkednek. Bíznak benne, hogy így nem kell felelősséget vállalniuk, ami téves elképzelés. Az R.M.N. főhőse, Matthias igazán anti-hollywoodi karakter: a film végén sem ért sokkal többet a történtekből, mint az elején, sőt, talán még több kétség gyötri. De annyi világossá válik a számára, hogy következményei lesznek, ha nem foglal állást. A döntését viszont nem ismerjük meg.
A történet alapjául az a 2020-as gyergyóditrói eset szolgált, amikor a falusiak egy része botrányt csapott, hogy küldjék el a helyi pékségben dolgozó Srí Lanka-i munkásokat. Ez ráirányította a figyelmet a romániai idegengyűlöletre, a bevándorlási válságra, teljes régiók szegénységére.
Sok mindent felhasználok a filmjeimben, amiről hallok vagy amit személyesen megtapasztalok, de megpróbálom ezeket a konkrét történéseket leválasztani a kontextusról. Nem az érdekel, hogy kimondottan román, romániai magyar vagy magyarországi magyar konfliktusokat dolgozzak fel, hanem igyekszem megkeresni bennük az általános vonásokat. Fontos, hogy a filmek társadalmi problémákat is érintsenek, de számomra alapvetően az emberi természetről kell szólniuk.
A ditrói esetet román politikusok is kampánytémává tették?
Igen, az ilyen jellegű eseteket állandóan saját céljaira próbálja felhasználni a populista jobboldal, de szerencsére általában nem sikerül országosan is hasznot húzniuk a kisebb közösségek xenofóbiájából. Tavaly a cannes-i filmfesztiválon mutattuk be a filmet, és miközben kint voltunk a stábbal, minden egyes nap olvastunk egy-egy újságcikket valamilyen román–magyar konfliktusról. Volt egy eset a magyar és román jéghokiválogatott meccséről, ami körül azért parázslottak fel az indulatok, mert a román sportügyi miniszter magyar származású. De az a falu, Torockó is bekerült a hírekbe, ahol a filmet forgattuk.
Ott mi történt?
A Székelykő nevű helyi nevezetességet folyton lefestik nemzeti színekkel. Mialatt Cannes-ban voltunk, az önök köztársasági elnöke arra kirándult, és készült róla egy fénykép, amin a magyar zászló színeire volt festve a Székelykő. Ezen nagyon felháborodott a román sajtó egy része.
Két héttel később, a torockói vetítésünkön láttam, hogy már visszafestették román színekre, csakhogy a helyi hazafiak nem tudtak tökéletes munkát végezni, mert a boltban nem kaptak kék festéket.
Azt hiszem, a legjobb, ha észrevesszük az ilyen esetek abszurd humorát, nem pedig eljátsszuk a szerepet, amit a politikusok ránk osztanának. A valósághoz ugyanis hozzátartozik, hogy csupa jó élményben volt részünk a torockói forgatás során. A premier után a megtörtént incidens helyszínén, Gyergyóditrón is tartottunk egy vetítést, ahova több újságíró is eljött, balhét szimatolva. De nem volt semmilyen balhé. A helyiek értették, hogy fikciót látnak.
Hogyan küzdötte le a nyelvi akadályt, amikor a részben magyarok lakta faluban magyar nyelven forgatott? Ráadásul az R.M.N.-ben van egy virtuóz, hosszú beállításos nagyjelenet, amiben a falusiak megvitatják a Srí Lanka-i pékek ügyét, és minden babona meg frusztráció felszínre kerül. És mindenki egyszerre beszél, románul és magyarul vegyesen.
Nem volt egyszerű. Nem beszélek magyarul, ez volt az első alkalom a karrieremben, amikor ilyen helyzetben kellett instruálnom a szereplőket. Nagy segítség volt, hogy ők viszont beszéltek románul. Én pedig két dolgot tettem. Felvettem egy kétnyelvű asszisztenst Kolozsvárról, aki több is lett asszisztensnél, közeli munkatársammá vált a forgatás során. Ő minden munkafolyamatban részt vett, ami a magyar színészekkel volt kapcsolatos. Ezen kívül kikértem Székely Csaba, a neves marosvásárhelyi drámaíró segítségét a dialógírás során, és ő a színészek kiejtését is csiszolgatta. Remélem, hogy az a hosszú jelenet, amit említett, azért is tudott jól sikerülni, mert a színészek valójában a szituáció során hullámzó érzelmeket játszották el, ami nem nyelvi kérdés. Önöknek, magyar nézőknek kell eldönteniük, hogy nyelvi szempontból hiteles-e a jelenet.
Teljes mértékben, ettől is olyan hátborzongatóan ismerős. A megtörtént esettel kapcsolatban jutott eszembe, hogy máshogy fog-e hozzá a forgatókönyvhöz, amikor jelen idejű történetet mesél? Arany Pálma-díjat nyert filmje, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap a Ceaușescu-rezsimben játszódik, de a többi filmje kortárs történet.
Azt hiszem, a megközelítésemen a történet ideje nem változtat. Mindig a valóságból indulok ki és abból, amit aktuálisan fontos témának érzek. Igen, a 4 hónap… a kommunizmusban játszódott, de számomra nem arról szólt. Olyan témát kerestem, amivel visszakanyarodhatok a fiatalságom idejébe, mert addigra már kellően eltávolodtam tőle, és így élesebben láthattam. Éspedig azért akartam a fiatalságom idejéről forgatni, hogy megmutassam, milyen körülmények formáltak bennünket olyanná, amilyenek most, a jelenben vagyunk. Milyen társadalomban nőttünk fel? Szerintem abban a filmben úgy sikerült bemutatnunk ezt a társadalmat, hogy kevés konkrét idézetet, korfestő motívumot használtunk. Inkább a Ceaușescu-éra atmoszféráját igyekeztünk visszaadni. Adatokat bárhol máshol is találsz, az atmoszférát viszont a film tudja visszaadni.
Milyen hatással van a történeteire a ragaszkodás a realizmushoz?
A realista hitelesség nekem elsősorban azt jelenti, hogy logikusan próbálom felépíteni a karaktereim viselkedését, és ebbe az is beletartozik, hogy megengedem a többértelműséget. Az ellentmondások a valóság részei. Nem vagyunk különösebben racionálisak a valóságban sem, az egyik döntésünkből nem feltétlenül következik a másik. Ezt az inkoherenciát megpróbálom a karaktereimben is megmutatni. A fősodorbeli filmek gyakori hibájának látom, hogy minden túl világos, pontosan tudjuk, miért történnek az események úgy, ahogy. Remélem, másfajta filmeknek is van közönsége. Sok filmkészítőt ismerek, akik maguk is filmrajongók. Rengeteg filmet néznek, és azok formálják a munkáikat is. Így viszont már a valóság értelmezéséből indulnak ki. Én inkább a valósághoz fordulok ihletért.
Azért is kérdeztem az előbb a történetei idejéről, mert a Dombokon túl című filmje és az R.M.N. is olyan közösségeket mutat be, amelyek valamiképpen archaikusak, a múltban élnek. A Dombokon túlt nézve meglepődtem, amikor a film felénél kiderült, ezek az emberek már euróval fizetnek a boltban, mert jóval régebben is játszódhatott volna a történet. Személyes tapasztalata is az, hogy Romániában párhuzamosan létezik a múlt és a jelen világa?
Más országokhoz hasonlóan Románia sem homogén terület. Sok különböző Románia létezik, ahogy, felteszem, sok különböző Magyarország létezik. Románia a mélyben nagyon is hagyománykövető társadalom, és nagyon szegény. A szegénység nagyon sok mindent megmagyaráz a kommunista korszakkal és a mai Romániával kapcsolatban is. Emiatt olyan elevenek a hiedelmek, a sztereotípiák: szegénysége miatt a társadalom jelentős része nem tud felemelkedni ennek a gondolkodásmódnak a szintjéről. A nagylelkűség és az empátia a tehetősebb társadalmak kiváltsága. Aki a túlélésért küzd, önző marad – ilyen az emberi természet. Eközben, ahogy mondtam, párhuzamos társadalmak léteznek. A bukaresti fiatalokat az érdekli, ami a nyugati kortársaikat, mondjuk a veganizmus vagy az IKEA. Amerre az R.M.N.-t forgattuk, arrafelé ilyesmiről nem is hallottak.
De a szegényebb vidékeken is észrevettem, hogy az új technológiák közössé tették az emberek álmait, és nemcsak a digitális eszközökre gondolok, hanem az utazás megkönnyítésére is. Az emberek utaznak, és viszik magukkal az előítéleteiket. Ennek a káros hatásait senki nem látta előre.
Időre van szükségünk, amíg megértjük és elfogadjuk mások gondolkodásmódját. Amíg ezt az időt nem kapjuk meg, könnyen manipulálhatók maradunk. Emlékszem, éppen a főiskolás vizsgafilmemet forgattam Bukarestben 1994-ben, amikor találkoztam egy férfival a parkban. Hosszan beszélt arról, hogy Romániában a magyarok miatt nem fordulnak jobbra a dolgok. Mondom, Bukarestben élt, nagyon távol Magyarországtól, de ezt olvasta az újságban. Hogy mindig másokra kell mutogatni.
