Kultúra

Nagyon úgy néz ki, hogy mégsem kap folytatást a Wonder Woman

DC ENTERTAINMENT - WARNER BROS. / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP
DC ENTERTAINMENT - WARNER BROS. / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP
A vezetőváltás új irányba viheti a DC-t, a Wonder Woman mellett Aquaman és Superman sorsa is kérdésessé vált.

Alig egy nappal azután, hogy a Wonder Woment alakító Gal Gadot reménykeltő posztot írt Twitterre a filmsorozat következő fejezetéről, olyan hírek érkeztek a DC háza tájáról, amely szerint nagyon úgy fest, a stúdió tervei közt egyelőre nem szerepel a sorozat harmadik része.

A DC Studios élén nemrég cserét eszközöltek, az újonnan kinevezett James Gunn és Peter Safran pedig nagy erőkkel hozzá is láttak, hogy új irányvonalakat rajzoljanak az univerzum számára. A Hollywood Reporter értesülései szerint már fel is vázolták terveiket a  Warner Bros vezetőjének,  David Zaslavnak, amelyből egy nagy közönségkedvenc már biztosan hiányzik: nem kapott benne helyet a Wonder Woman 3. A lap értesülései szerint az első két részt rendező Patty Jenkins már korábban bejelentkezett a folytatásra is, Gunnék azzal érveltek a rendezőnőnek, hogy a folytatás nem illeszkedik az újonnan kitalált menetrendbe. Pedig Jenkins valószínűleg már neki is láthatott a munkának, a 2020 decemberében debütáló második rész, a Wonder Woman 1984 után ugyanis szinte azonnal berendelték a folytatást.

Nem ez lehet az egyetlen meglepő kimaradó a DC-univerzumból, több másik sorozat folytatása is bizonytalan helyzetbe került: lap információi szerint Az acélember 2, a Snyderverse, a Black Adam folytatása és az Aquaman harmadik része sem szerepel a DC Studios új tervei közt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik