Kultúra koronavírus

Alig mutatták be a Wonder Woman 1984-et, a stúdió máris berendelte a harmadik részt

Warner Bros
Warner Bros
Elégedettek voltak a nyitóhétvégével.

A Wonder Woman 1984-et karácsonykor mutatták be az amerikai mozik (már azok, amelyek nyitva lehetnek a vírus miatt), és 16,7 millió dollárt hozott a nyitóhétvégén. Ez normális időkben katasztrofális startnak számítana egy blockbustertől, a szuperhősfilm első része például 103 millió dollárral kezdett 2017-ben, de hát nem érdemes a kettőt összehasonlítani, mert pontosan tudjuk, hogy nem normális időket élünk. A lényeg, hogy egy világjárvány kellős közepén ez kiugró eredmény, amit egyedül a nyár végén, jóval több helyszínen bemutatott Tenet tudott csak pár millióval megelőzni a koronavírus-érában. A Wonder Woman 1984 iparági szempontból azért is különleges, mert ez a Warner első filmje, amit egyszerre mutattak be moziban és streamingszolgáltatásukon, az HBO Maxon (ezzel kivívva nagy nevű rendezők, többek között Christopher Nolan és Denis Villeneuve megvetését).

Kapcsolódó
Christopher Nolan után a Dűne rendezője is kifakadt a Warner történelmi döntésére
Denis Villeneuve szerint Wall Street-i dilettánsok eltérítették a filmtörténet egyik legfontosabb stúdióját.

A stúdió elégedettségét jelzi, hogy a bemutató hétvégéjén máris bejelentették, hogy berendelik a Wonder Woman harmadik részét, amely egyben le is zárja majd a trilógiát. A sztoriról még nem lehet semmit tudni, de a filmet szintén Patty Jenkins írja és rendezi majd, Gal Gadot pedig természetesen visszatér a címszereplő amazonként. A Warner megnyugtatásképp azt is kijelentette, hogy a Wonder Woman 3 hagyományos mozis premiert kap majd, tehát nem fogják párhuzamosan bemutatni az HBO Maxon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik