Emily Ratajkowski világhírű modell, színésznő és Instagram-influenszer. Az utóbbi hónapokban feltöltött fotóin a Balenciaga ruháit reklámozza, továbbá a Kérastase gyömbéres hajápolóját (84 százalékkal kevesebb hajhullás!) és Versace-szemüvegkereteket. Ezek mellett jól megfér egy popsivillantó kép, amin a kutyájával pózol, és néhány fürdőruhás, amin egyéves kisfiával.
Emily Ratajkowski mindeközben feminista, rendszerkritikus esszéíró, aki az előbb felsorolt munkáit úgy értelmezi:
A testemet egy ciszhetero, kapitalista, patriarchális világ korlátain belül kamatoztattam, amelyben a szépséget és a szexuális vonzerőt kizárólag a férfitekintetek elégedettségével mérik.
A testem című, idén magyarul is megjelent könyvét az értelmiségi, önelemző Ratajkowski írta a cicababát magabiztosan alakító Ratajkowskiról és arról, milyen identitásproblémákat és lelki nyavalyákat okoz e két személyiség összebékítése. A kerek önportrévá összeálló esszégyűjtemény ugyanakkor nemcsak egyetlen, kivételes pozícióba került nőről szól, hanem általában arról az új típusú, női öntudatosságról, amelyet napjaink feminista, sőt: posztfeminista nyilvánossága formált.
Hogyan látja a saját helyét és értékeli magát egy nő, aki önként aláveti magát a férfiak tekintetének – voltaképpen a férfitekintetekből gazdagodik meg –, miközben tisztában van vele, hogy ezzel éppen az elnyomó, patriarchális kultúrát tartja működésben? Az új feminizmus miatt a privilégiumaikra kényes férfiakon kívül azoknak a felvilágosult és kíváncsi nőknek is fájhat a feje, akiknek új szorongásokat hozott a nőiséggel kapcsolatos, megváltozott közvélekedés. Ratajkowski ezeket a szorongásait igyekszik feldolgozni A testemben, ezért is találó esszéknek, vagyis – a szó eredeti értelmében – próbálkozásoknak nevezni az írásait.
Jó kislány vagy, tudom, hogy akarod
Ratajkowski elméleti, rendszerkritikus gondolkodását magyarázza, hogy az anyja irodalomprofesszor, az apja festőtanár, a kedélyes bohémtanyaként leírt családi házban pedig jöttek-mentek a szülők értelmiségi barátai Emily gyerekkorában. Az ezredfordulós Kaliforniában járunk, San Diegótól nem messze. Közel vannak a szórakoztatóipar bástyái, Emily nyilván emiatt is veszi komolyan a médiát, a reklámipart és a modellkarrier lehetőségét már kiskamasz korától kezdve. Rokonai a szépségét dicsérik, egy idő után pedig már idegenek vonják félre az anyját bevásárlás közben, és fontoskodva tanácsolják, hogy a kislánynak modellkednie kellene.
Úgy tűnik, a szépség közügy. De kié a szépség? A kislány Emily szépségére mintha az anyja is jogot formálna, mikor elmélázva jelenti be, hogy a lány tőle örökölte a külsejét. Ezen a ponton jelenik meg először a szépség birtoklásának kérdése, és mint minden birtokviszonyban, itt is felmerül az adásvétel lehetősége. Mire elvégzi a gimnáziumot, Ratajkowski már tapasztalt modell, bár a szakma kasztrendszere alapján nem a kifutókra hívják. Mivel viszonylag alacsony és telt keblei vannak, eszményi „fürdőruhalány”, vagyis fürdőruhákat kell reklámoznia a modellhierachia alsó szintjén.
Karrierje akkor vált sebességet, amikor huszonegy évesen szerepelni hívják Robin Thicke, Pharrell és T.I. Blurred Lines című dalának videoklipjébe, amelyben két másik nővel együtt meztelenül – a tévés változatban egy kevés ruhában – táncol. Ratajkowski A testemben azt írja, a klipet 721 millióan nézték meg a hivatalos YouTube-oldalon, azóta viszont már 806 millióan. 2013 nyarának bulislágere egyébként rémesen öregedett. Szövege ásatag szexista frázisokra épül („jó kislány vagy, tudom, hogy akarod”), ami csak még kellemetlenebbnek tűnik Ratajkowski történetének fényében arról, hogy a részeg Thicke fogdosta őt forgatás közben.
Egy évvel korábban egy Jonathan Leder nevű fotós készített róla polaroidos sorozatot a saját házában, amiről csakhamar kiderült, hogy meztelen sorozat lesz. Ratajkowski túl sok bort ivott, közben semmit nem evett – fotózások előtt különben sem szokott, nehogy túlsúlyosnak lássák. Hajnalban Leder ujjaival a vaginájában ébredt. Kiszedte a fotós kezét a bugyijából, és elsietett.
Évekkel később, amikor Ratajkowski már világhírű volt, észrevette, hogy a fotós az ő tudta és megkérdezése nélkül könyvet állított össze annak a 2012-es fotózásnak az anyagából. Hiába fenyegetőzött ügyvéddel, a könyv megjelent, majd az első nyomása után elkelt a második és a harmadik is, a fotókat pedig kiállították egy menőnek mondott New York-i galériában.
A legkívánatosabb árucikk: a feminista nő
A hasonló zaklatási ügyek megítélése a #MeToo után szerencsére jóval szigorúbb lett, de aki azt várja Ratajkowski könyvétől, hogy e társadalmi jelenség pozitív hatásaival foglalkozzon, csalódni fog. A szerzőt jobban érdekli a posztfeminizmus árnyékos oldala, először is a feminista eszme áruvá válása. Mint írja, modellkarrierje kezdetén a fast fashion divatláncok még nem árultak FEMINIST feliratú, Bangladesben készült, olcsó pólókat. Amióta árulnak, számára is egyértelmű lett, hogy a feminizmus ugyanúgy áruvá vált, mint a női test. Sőt, a legkívánatosabb új árucikk a „feminista nő”.
Ratajkowski mer annyira őszinte lenni magához és olvasóihoz, hogy hosszan ecsetelje, ő személyesen mennyire jól járt ezzel az egyszerre üzleti és ideológiai természetű változással. A megerősödött feminista öntudat ugyanakkor az önbecsapás veszélyét rejti magában:
Megértettem, hogy van egy piacképes árum, amelyet a világ nagyra értékel, és büszke voltam rá, hogy megélhetést és karriert építettem a testemből. Rájöttem, hogy bizonyos mértékig minden nő szexualizált, és ha ez így van, akkor legalább az én feltételeim szerint történjen. Úgy gondoltam, ebben a döntési lehetőségben erő rejlik.
Az erő azonban, hiába a feminista közbeszéd, még mindig a tőkénél van. Miközben a Maldív-szigeteken ejtőzik, egy olyan luxusszálloda vendégeként, amely Instagram-követői hatalmas száma miatt hívta meg őt, Ratajkowski azon morfondírozik, hogy sikerült kijátszania a rendszert. Elvégre ingyen nyaral egy olyan helyen, amit örökölt vagyona és anyagi háttere alapján soha nem engedhetne meg magának, és ehhez nem is kellett semmi egyebet tennie néhány fénykép posztolásánál. Ám rögtön ezután eszébe jut, a „rendszer kijátszása” mindössze porhintés: a posztmodern kapitalizmus ajánlata arra, hogyan bocsásd áruba munkaerőd után immár a személyes identitásodat, ízlésedet, intim szférádat.
Korunk digitális napszámosai, az influenszerek folyamatosan dolgoznak. Bármely rezdülésüket képesek a munkájukká alakítani, ezáltal végképp elmosódik a határ munka és magánélet között. Ratajkowski pontosan látja ezt, és ennek tudatában marad a taposómalomban. Eközben szorong azon, mivé teszi őt az életmódja:
Fizetett Instagram-hirdetéseket tettem közzé gazdag férfiak tulajdonában lévő bőrápolási és ruházati márkák javára. Az sem volt ismeretlen számomra, hogy a fizikai jelenlétemet bocsássam áruba, és öltönyös vezérigazgatók mellett pózoljak boltmegnyitókon és partikon. Ez nem ugyanolyan prostitúció? Nem a megalkuvás ugyanolyan formája?
Mintha csak Byung-Chul Han filozófiai kiskátéit, A kiégés társadalmát és a Pszichopolitikát idézné, Ratajkowski is rögzíti, hogy saját testének és személyiségének áruba bocsátása törvényszerűen depresszióhoz vezet. A munkával kapcsolatos elégedetlenség ugyanis a saját magunkkal való elégedetlenséggel lesz egyenlő. Hogy munkaügyi problémáinkat megoldjuk, saját magunkat kell átalakítanunk. A szerző arról számol be, olykor késztetést érzett rá, hogy eltűnjön, és arra gondolt, „ha kikerülne az egyenletből, minden helyreállna”. Így érzik magukat a depressziósok.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Én voltam az a sok lány ott a szobában
Minden alkalommal, amikor elveszne az önsajnálat vagy az önelemzés útvesztőiben, Ratajkowski – talán vele született könnyedsége, kaliforniai lazasága miatt – hátra tud lépni egyet. Tudatosítja, hogy azért tárhatja a nagyközönség elé tépelődéseit, mert évek óta sikerül lenyűgöznie a nagyhatalmú férfiakat. Hangosan gondolkodik saját kivételes helyzetéről, és dilemmái megosztásával máris jobban érzi magát. Ugyanakkor közösséget is vállal azokkal, akik nála rosszabb feltételekkel kénytelenek áruba bocsátani a testüket a szórakoztatóiparban. „Én voltam az a sok lány ott a szobában” – írja egy különösen megalázó partiról, utalva rá, hogy a női szolidaritás mindenképp segíthet elviselni az egyenlőtlen hatalmi viszonyokat.
Ugyancsak enyhíti a szorongásait a férje, akiért a könyv megírása idején rajongott. A férfiról szóló részeket szomorú Ratajkowski válásának friss híre után olvasni. A tanulság már megint az, hogy az okos embereket is könnyű átverni, ha szerelmesek. „A kapcsolatunk első hónapjaiban S. kijelentette, gondoskodni fog róla, hogy mindig tudjam, hol van. A kezében volt az iPhone-ja, és felém fordította a kijelzőjét, hogy lássam. Rányomott a névjegyemre, aztán színpadiasan megérintette a »Helymegosztás« feliratot. – Tessék – mondta. – Nincsenek titkaim.”
Nos, úgy tűnik, mégis voltak.
Maldív-szigeteki luxus ide, filmsztárokkal közös bulik oda, a legvonzóbb hely, amiről Ratajkowski könyvében olvasunk, egy koreai női fürdő Manhattanben. Ott minden vendég meztelen, és senki nem méregeti a másikat. A szemkontaktus kerülendő. Minden nő pontosan ugyanabban a durva masszázsban részesül, ami hozzásegíti a látogatókat, hogy úgy legyenek jelen a saját testükben, ahogy máskor nem tudnak. Csupasz testté változnak, személyiség nélkül, ami felszabadító hatású.
Ezeknek a nőknek nem a testük okozza a problémát, hanem az, mások hogyan látják a testüket.
Emily Ratajkowski: A testem. Fordította: Hoppán Eszter. Jaffa Kiadó, 2022, 302 oldal, 4499 Ft.
