Reakció lejárató cikket írni szándékozó újságírók részére címmel közölt ötpontos javaslatcsomagot az Átrium Színház, alighanem arra a Magyar Nemzet-cikkre reagálva, amely azt firtatta, hogy miért kap támogatást az I. kerületi önkormányzattól a színház, amely nem is az I. kerületben van. A cikkben megszólaló I. kerületi fideszes önkorményzati képviselő Gulyás Gergely Kristóf nehezményezi, hogy „a kerületi középiskolásoknak és gimnazistáknak érzékenyítő programokat akarnak tartani az Alföldi Róbert nevével fémjelzett magánszínház szervezésében”.
A színház a támogatás és az érzékenyítés témájára is reagált. Azt írják,
a minisztérium ebben az évben sok független színház működési pályázatát NEM bírálta el, ezért idén NULLA forintot kaptunk eddig, ebből és a további támogatásokból kell üzemeltetnünk a színházat. Ha nem kapunk támogatást, kénytelenek leszünk bezárni, amit a cancel culture heves ellenzői és a „két oldal közötti párbeszédet” szorgalmazók nyilván nagy sajnálattal fognak végignézni,
majd hozzáteszik, hogy önkormányzati támogatásra nem lenne szükség, ha megkaphatnák a 2018-ig rendelkezésre állt forrásokat – utalva a tao-pénzekre. „Csakhogy az államnak láthatóan nem akarózik támogatnia az olyan műhelyeket, amelyekre nincs ráhatása” – írják. A kulturális tao-pénzek és elvesztésük hatását külön pontban bővebben is kifejtik emlékeztetve arra az ismert tényre, hogy a változtatásnak a független színházak lettek a fő kárvallottjai, az Átrium például a támogatása hetven százalékát veszítette el.
Írnak arról is, hogy valóban vannak érzékenyítő előadásaik, köztük a mélyszegénységgel foglalkozó, sokszoros díjnyertes Szociopoly, de van olyan, rendszeresen kamaszoknak is játszott előadásuk is, amely egy hajléktalan és egy országgyűlési képviselő találkozását meséli el. Kiemelik, hogy az Átrium előadásaiban nehezményezett témák – transzvesztiták szerepeltetése, magyar néprajzkincs használata, közéleti-politikai témák, Trianon és határon túli magyarság – előfordulnak a nem ellenzékinek kikiáltott színházaknál, így a Nemzeti Színházban is.
Mindemellett abban is hiszünk, hogy a színház és a magyar kultúra halálához vezet, ha nem lehet egyes témákról szabadon beszélni, ha nem lehet bármivel viccelni, ha nem lehet szabadon megfogalmazni véleményeket és gondolatokat
– írják erről hangsúlyozva, hogy abban viszont nem hisznek, hogy az emberek pártpolitikai preferenciák alapján járnának színházba.
Sokan olyanok is járnak ide, akik bizonyosan nem azt gondolják a világról, amit mi (bár egy alkotócsapat korántsem egyet gondol a világról). Mégis idejönnek szórakozni, esetleg a saját világukat valami mással ütköztetni, mert itt még lehet. Lehetne a színpadról egyoldalú propagandát is folytatni, de arra nem jönne be a közönség.
