A piszkos vonal megtörtént sikersztori: Harold és George Skene holland testvérpár találta ki az önkielégítéshez nyújtott telefonos segítség ötletét, és Teleholding nevű cégükkel létrehozták Európa első szextelefon-szolgáltatását. A Netflix szokás szerint gyorsan lecsapott Fred Saueressig 2016-ban megjelent 06 Cowboys című könyvére, amely pont erről szólt, és három évvel azután, hogy a streamingszolgáltató elkészítette első holland sorozatát, az Arest, újabb darabbal gazdagította az eredeti holland gyártású tartalmainak sorát.
Nemcsak a nagy techóriások, hanem a szextelefon is egy garázsból indult, a Skene-testvérek szüleik garázsában álmodták meg forradalmi ötletüket, igaz, ez nem került bele a sorozatba. Cserébe viszont sok fiktív szál igen, sőt a nevek is komoly kozmetikázáson estek át, így ebben az esetben valószínűleg mindennél pontosabb az a nézőcsalogató megállapítás, hogy igaz történeten alapul, ám valójában csak a keretét hagyták meg a sztorinak, és egyszerre dúsították fel azt felnövéstörténettel és egy kis szappanoperával is.
Az ötletgazdák neveit is megváltoztatták, a sorozatban Frank és Ramon Stigternek hívják őket, és a Teledutchot vezetik. A két testvér merőben más: Frank a meggondolatlan nagy gyerek, az ötletek közt csapongva próbálja megtalálni azt, ami milliókat hozhat, míg testvére, a látens homoszexualitása miatt rettentően frusztrált Ramon igyekszik több-kevesebb sikerrel a földön tartani őt. A piszkos vonal azonban nem csupán a két testvér története, hanem azé a csapaté, amely jól tejelő vállalattá tette a szextelefont. Közülük kvázi főszereplőként kiemelkedik Marly, a szülei szigorú nevelése alól kiszabaduló, szexualitásával még csak most ismerkedő egyetemista, aki barátnőivel együtt a könnyű pénzszerzés reményében ragad telefont, mert hát melyik csóró egyetemista ne akarna pár nyögéssel egész szépen keresni?
Stigterék jóformán belefulladnak a hedonizmusba, amelyet a kamera szorgalmasan követ is: a pezsgőbe és drogokba fulladó bulijelenetek a korabeli slágerekkel adják a sorozat pulzálását, amitől néző legyen a talpán, aki nem akar egy kicsit vonaglani egy lepukkant raktárhelyiség mélyén a nyolcvanas évek Amszterdamjában. Ebben nagy szerepet játszik maga a város: az angol és amerikai nagyvárosok, még talán Berlin utcáit is unalomig ismerjük a filmekből, a holland fővárost viszont mozgóképen legtöbbször csak a piros lámpás negyed és a coffeeshopok reprezentálják. A nyolcvanas évek végének Amszterdamja még nincs súlyosan túlterhelve turistákkal, és ugyan a fiatalok itt is ugyanezt csinálják, mint máshol – rave-bulikba járnak, és hajnalban kóvályognak haza – nagyon sokat ad hozzá a sorozat különlegességéhez a város, egyszerűen jó látni egy olyan helyszínt, amelyet nem látunk minden második sorozatban.
Közben nem elhanyagolható az sem, milyen éveket írunk: a hidegháború a végéhez közelít, a változás szele már a levegőben, igaz, ezt még csak néhányan érzik. Ezzel a céllal nyitja meg az egyik szereplő legendás Roxyt, amely valóban létező hely volt Amszterdamban, kicsivel több mint egy évtizedes működése során rendkívül szigorú beengedési szabályaival és drogokkal vastagon átitatott bulijaival legalább olyan ikonikus hellyé nőtte ki magát, mint a manchesteri Hacienda. Ahogy Marly – aki egyrészt áttöri a negyedik falat a folyamatos kifele beszéléseivel – narrálásából is kiderül, ez 1988, a szerelem második nyara, ahol ugyan már nem a hippik úsznak az LSD-ben, hanem a rave-partik résztvevői az ecstasyban, ugyanolyan elemi erővel vágynak az akkori kor fiataljai a szabadságra, a változásra. A történet eljut a berlini fal leomlásáig is, igaz, ezzel nem foglalkozik túl sokat, de jól mutatja az események jelentőségét, hogy az aznapi műszak végén a szereplők nagy része kocsiba pattan, és meg sem áll Berlinig, hogy saját szemével lássa a történelmet – és lophasson egy téglát a falból.
A piszkos vonal már csak a témájából fakadóan is tobzódik a szexben: ez nem az a sorozat, amit a szívbajosabb nézők csak úgy simán benyomnak egy repülőgépen vagy egy unalmasabb családi látogatáson.
Mindennek érdekes keretet ad az is, hogy Marly és barátai szexuálpszichológiát tanulnak – miközben iskola után az emberek vágyainak biztosítanak telefonos kielégülést, az órákon olyan dolgokat fejtegetnek, miért tabu az orgazmusról beszélni, vagy épp miért izgul fel máshogy egy nő, mint egy férfi.
A piszkos vonal nem elégszik meg annyival, hogy a szextelefon-biznisz szárnyalását kövesse történelemkönyvszagúan, olyan, mintha ehhez az elmúlt évek több sikersorozatából szemezgettek volna a készítők. Kicsit Fülledt utcák, ahogy végigvezet a szexipar egy kis szeletén, kicsit Sex Education, amikor a szexszel még csak ismerkedő Marly felfedezőútját követi, de a brit Ez bűn is eszünkbe juthat arról, ahogy a fiatalok végigbulizzák a nyolcvanas évek végét saját identitásukat keresve, miközben az AIDS-től való rettegés is kezd bekúszni a köztudatba. Ebből is látszik, hogy A piszkos vonal nem akar formabontóan új élmény lenni, a spanyol viaszt se találja fel, sőt vélhetően senki sem fogja rongyosra nézni a hat epizódot, mégis szórakoztató minisorozat, amelynek retróhangulata és amszterdamisága szinte azonnal beránt.
A piszkos vonal (Dirty Lines), 2022, 6 epizód, Netflix. 24.hu: 7/10
