Courage
Kultúra

Három minszki művész sorsán keresztül most átélhetjük a fehérorosz állami terrort

Mihez kell bátorság? A Kurázsi című dokumentumfilm rendezője szerint ahhoz, hogy a művészek a diktatúrában is tegyék a dolgukat, már ameddig nem lehetetlenítik el őket teljesen. A film három minszki rendszerellenes színészt követve idézi fel a tavalyi belarusz tüntetéseket, így láthatjuk az egyes arcokat is a zászlók mögött, és érthetőbbé válik, mi zajlott a közelünkben az utcákon és a szívekben.

Normális esetben az elcsalt választások elleni tavalyi belarusz tömegtüntetésekre és brutális szétverésükre még nagyon jól kellene emlékeznünk. Azonban csak a tavalyi nyár óta is annyi lehangoló dolog történt a világban, hogy egy pillanatra el is bizonytalanodtam, tényleg tavaly augusztusi eseményekről beszélünk-e, vagy régebben történt mindez. Igaz, Aljakszandr Lukasenka újabban ismét tett róla, hogy róla szóljanak a hírek, de a belarusz-lengyel határon jelenleg is zajló tragédia már csak következménye annak, ami tavaly történt az országban. Bár Lukasenka már 1994 óta uralkodik Belaruszban, keményen elnyomva a kritikus hangokat, 2020 augusztusában mégis néhány hét erejéig Minszkre és a többi belarusz nagyvárosra figyelt a világ. Az addig is nyilvánvalóan diktatórikus módszerekkel kormányzó, de igazán nagy elégedetlenséggel még nem találkozó Lukasenka ugyanis kénytelen volt szintet lépni, hogy megőrizhesse a hatalmát. Hiába fordult ellene a belarusz közvélemény nem kis része, a választásokat hivatalosan ugyanolyan nyomasztó, diktatúrákra jellemző fölénnyel nyerte, mint korábban. Ennek hatására országszerte minden korábbinál nagyobb szabású tüntetések robbantak ki, ezeket pedig minden addiginál erőszakosabb fellépéssel nyomta el a hatalom, méghozzá a világ szeme láttára.

Erről a néhány augusztusi napról készített dokumentumfilmet Aljakszej Palujan, aki Németország és Belarusz között ingázva, viszonylagos szabadságot élvezve forgathatott filmet egy földalatti, független minszki színtársulat három színészéről, Deniszről, Marináról és Pavelről. Palujan eredeti célja az volt, hogy megmutassa, hogyan tud dolgozni egy rendszerellenes társulat a diktatúrában: már 2018-ban tervezni kezdte a filmet, de az elképzeléseit némiképp átrendezték a tavaly nyáron történtek. Így a film elején megismerjük a három főszereplőt, láthatjuk őket a színházban, illetve Denisz esetében az autószerelő-műhelyben, ahol nappalonként dolgozik („Tudom, hogy elárultam a művészetet” – mondja rögtön az elején). Ugyancsak láthatjuk a társulat rendezőjét, aki már csak Skype-on jelentkezik be Londonból, ahová menekülni kényszerült, illetve azt is megtudhatjuk, a társulat színészei már mind feketelistán vannak, és sehol sem alkalmazhatják őket hivatásos színészként.

A kiinduló helyzet sem rózsás tehát, de ebbe trappolnak bele a tömegtüntetések, amelyekben természetesen mindhárom főhős részt vesz, és onnantól a rendezőt is magával ragadja a forradalmi hangulat. Ott van a stáb a tüntetések sűrűjében ugyanúgy, mint amikor a börtönök előtt gyülekeznek a letartóztatott tüntetők hozzátartozói, hogy legalább megtudják, él-e még egyáltalán a férjük/feleségük/fiuk/lányuk. Marina pedig a tüntetések között gyereket nevel, és arról beszélget a férjével, vajon mikor jön el az a pont, amikor nekik is menekülniük kell; Denisz felemlegeti, hogy 24 évvel ezelőtt is ugyanolyan brutálisan bántak vele a rohamrendőrök, mint a most elfogott és összevert barátjával; Pavel pedig azon morfondírozik, Londonba vagy Kijevbe emigráljanak inkább. És persze látjuk a társulatot, ahogy estéről estére a diktatúrát bemutató darabokat játszik, miközben az egésznek keretet adnak a folytatódó tüntetések, az állandó bizonytalanság és a beszélgetésekben megjelenő szorongás egy esetleges polgárháború miatt.

Courage

A filmből persze több jelenet ismerős lehet a tüntetéseken készült, és a világsajtót tavaly bejáró amatőr videókból: az álarcos rohamrendőrökkel vitatkozó idős asszonyok; a pajzsukra virágot tűző, a tüntetőkkel szimpatizáló, ám végső soron mégis csak a kötelességüket teljesítő rendőrök és így tovább.

Ami tényleg új, az az egész helyzet hétköznapisága: hogy tőlünk olyan nagyon nem különböző, átlagos emberek, akiket akár itthon is láthatnánk az utcákon, olyan helyzetbe kerülnek, hogy nincs hová hátrálniuk.

Ezek a tüntetések nem elszigetelt tiltakozások, hanem tényleg százezrek vonulnak ki, és a tömeg ereje átjön a filmen is. Így már jobban megértjük, hogyan történhet, hogy jól szituált emberek, akiknek vélhetően van munkája, családja és szerettei, egyszer csak odaállnak a rendőrsorfal elé, csatlakoznak a tüntetésekhez, noha egyre szörnyűbb hírek jönnek éles lőszerrel tüzelő rendfenntartókról és halott tüntetőkről. Mindez pedig nincs annyira messze: nem másik kultúrában vagy földrészen történik, és ugyan az orosz befolyási övezetben fekvő Belarusz sosem volt különösebben vidám helye a világnak, azért a minszki felvételeket mégis más szemmel nézzük, mint mondjuk a Mianmarról vagy Venezueláról szóló híreket.

Palujannak nem volt könnyű dolga, hiszen többet akar mondani annál, hogy nehéz a helyzet a nyílt önkényuralomban, és a film érthetően nem is végződik optimistán, mégis megmarad annál a fő tételnél, miszerint az igazi kurázsi nem is a tüntetéshez kell, hanem ahhoz, hogy művészként továbbra is a diktatúra ellen küzdjünk – a film is a Lukasenka-rezsim egyik korábbi áldozata özvegye ihlette színdarabbal ér véget. A Kurázsit kétségtelenül segíti, hogy ez a belarusz tüntetésekről készült első komolyabb film, ám ezért alkotói a saját biztonságukat is kockáztatták: a felvételeket úgy kellett kicsempészni az országból, Palujant azóta már nem is engedik vissza az országba. Sőt, mindhárom főhős elhagyta azóta Belaruszt: Pavel és Denisz azután, hogy két hétig fogva tartották őket, Marina pedig az utolsó kijevi géppel menekült el, mielőtt leállították volna a légi forgalmat a Ryanair-gép eltérítése után. Az operatőr, Tanya Havrilcsak viszont azóta is Minszkben él: hiába hívta a rendező magával Berlinbe, ő maradt. De hát mi is a címe a filmnek?

Kurázsi (Courage), 2021, 90 perc. Elérhető a Verzió Filmfesztivál programjában, a héten ingyenesen, online.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.