A Citadella ügye már a századforduló óta foglalkoztatja a fővárost, illetve a magyar közvéleményt, hiszen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után emelt, a Pest-Budán élőket megfélemlítésére vágyó erődítményt 1897-ben az utolsó császári katona is elhagyta, az akkor már rég egyesített Budapest vezetésének azonban nem volt pénze arra, hogy az épületet teljesen lebontsa. Az erődként valójában sosem használt, rossz emlékű óriást azóta számtalanszor megpróbálták élettel megtölteni, ez azonban csak ideig-óráig sikerült.
Most azonban úgy tűnik, hogy pont kerül az ügy végére, hiszen egy héttel ezelőtt bemutatkozott a kormány által felkért Art1st Design Stúdió, illetve a Pagony Táj- és Kertépítész Kft. közös terve, ami több ponton is bemetszést ejt a Citadellán, széles lépcsősorokkal kitöltve az így született űrt, sőt, a belső udvaron egy tavat és medencét is magában foglaló park születik majd.
A Szabadság-szobor háta mögé futó lépcsősor funkciótlanságát, a Tabán felé néző, a jelenlegihez képest még jobban megcsonkítani kívánt rondella az erődtől való levágását, illetve a terv más apró részleteit látva felmerül a kérdés, hogy a világörökség részét képező, műemléki védettséggel rendelkező Citadella átalakítása mennyiben felel meg a UNESCO által megszabott határoknak, vagy akár a műemléki elveknek, főleg, hogy a projektet a hasznos elemek – a nyugati rondellába kerülő, a magyarok szabadságküzdelmeinek emléket állító múzeum, az eddig kihasználatlan belső udvar helyére megálmodott park, az étterem, illetve az erődítményt körülvevő bódéváros megszüntetése – sem változtatják pozitív előjelűvé.
Öt évvel ezelőtt, 2016 nyarán a Miniszterelnökség egyszer már megpróbálkozott a terület újraélesztésével: a negyvenmillió forintos összdíjazású nyílt ötletpályázaton bármilyen életkorú, illetve végzettségű pályázók részt vehettek, így egyáltalán nem volt feltétel az építészdiploma, vagy a városfejlesztéssel kapcsolatos szakmákban szerzett tapasztalat.
A meghirdetett ötletpályázat kiemelt célja olyan alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, mely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett
– így fogalmazta meg a kitűzött célt a Lechner Tudásközpont, amit a határidőig beérkezett hatvannyolc beérkezett pályamunka próbált meg minél teljesebben megvalósítani.
Az állam ezek közül végül meglepően sokat, összesen tizennégyet vásárolt meg: három elképzeléscsomagért egyenként három, tizenegyért pedig egy-egy millió forintot fizettek.
Ezek nyilvánvalóan nem hónapokig reszelt, aprólékos építészeti tervek voltak, hordoztak azonban olyan, könnyen megvalósítható, látogatókat vonzó ötleteket, illetve jó építészeti megoldásokat, amiket nem kellett volna feltétlenül egy feneketlen fiók mélyére zárni.
Cikkünkben most a három, kiemelt megvételt nyert munkát mutatjuk be, amiket látva egyértelművé válik, hogy a kormány által nyílt tervpályázat meghirdetése nélkül egy-egy cégnek juttatott megbízásai sokszor nem a legjobbat hozzák ki a rendelkezésre álló körülményekből,
Lanovkát Budára!
A legtöbb értéket magában hordozó, talán egyedüliként teljes egészében megvalósíthatónak látszó, 15-ös számú pályaművet az akkor a Tima Stúdiót erősítő Boda István és Iszak Bálint jegyezte:
A látványos grafikákon, illetve terveken egy számos elemből álló, nem csak a hegy csúcsát, de annak tágabb értelemben vett környezetét is a város vérkeringésébe visszakapcsoló fejlesztés látszik, hiszen a két építész
- sípályákon megszokott drótkötélpályával kötötte volna össze a Várkert Bazár feletti területet a Citadellával,
- a Tabánt a Gellérthegy oldalával összekötő zöldhidat képzelt el, ami megkönnyítette volna a hegy elérését a városi autópályává vált környezetben,
- négy részre osztották volna a hegyet: a családbarát negyedbe játszótereket, valamint csúszda- és mászóparkot képzelt el, a rekreációs területre egy piknikezésre alkalmas parkot, illetve a sportolókat és futókat fogadó kültéri edzőtermet álmodott meg, a sportcélra kijelölt területre füvesített sportpályákat vizionált, a kultúrának átadni vágyott részeket (Citadella, Sziklatemplom) pedig élettel töltötte volna meg,
- új kilátópontokat nyitottak volna a hegytetőn,
- egységes arculatú elárusító pavilonokat javasoltak.
A projekt fő eleme, a Citadella megújulása is érdekes fordulatot vett volna, hiszen az udvarban két szint kialakítását javasolták: az alsó szinten egy fogadótérként szolgáló átriumot, információs pontot, illetve az erődítmény, és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc történetét bemutató interaktív múzeumi teret helyeztek volna el, míg a felső, megemelt szinten az eddiginél jobb panorámát nyújtó, több zónára tagolt kertet láttak volna szívesen.
A két tervező járhatóvá kívánta tenni az erőd falát, így a bazaltzúzalék felületek, zöld terek, illetve az átjárhatóságot lehetővé tévő beton gyeprácsok uralta kert akár körbesétálható is lehetett volna, így a látogató a felszínről érhette volna el a Szabadság-szobor mögötti rondellában kialakítani vágyott, fedett színpaddal rendelkező szabadtéri színházat.
Az udvar alsó szintjén lévő átriumból lett volna elérhető a Tabán felé néző egykori börtöntérben lévő földszinti étterem, valamint a felső szinten lévő, körpanorámás rendezvénytérrel is rendekező szálloda is.
Az idő múlása
A 40.számú, a For-ma Kft. akkori munkatársai – Csuport Györgyné, Éltető Zsófia, Gőczey András, Kotsis István, Palotai Tamás, illetve Varga-Ötvös Béla – által készített munka számtalan ponton tesz gesztusokat az idő felé, a Nemzeti Zarándokhely és Pantheon név azonban sokkal jobban illik rá. hiszen úgy gondolták, hogy a Gellért-hegy csúcsának olyan hellyé kell válnia, ahová élete során minden magyarnak legalább egyszer el kell jutnia.
A hegy látképére csak minimális hatást kifejteni vágyó tervek mögött álló csoport számos érdekes fejlesztést szeretett volna megvalósulni látni: a mára nyom nélkül eltűnt Gellérthegyi Csillagda egykori helyére – az épület alapjaira 2020 őszén, az átépítési munkálatokat megelőző feltárások részeként egyébként ráakadtak, kérdés, milyen sors vár rájuk – új, felnyitható tetővel rendelkező csillagvizsgálót álmodtak meg, mellette pedig az Egyetemes és Magyar Időmúzeum nevű intézményt hozták volna létre, ami nevével ellentétben nem egy furcsa sci-fi utazásra hívta volna a betérőt, hanem többek közt az ó- és középkori csillagászat, illetve az időmérés történetét, a Nap, Hold és csillagok alapján való tájékozódást, a magyar tudósok a csillagászat és az űrkutatás történetében betöltött szerepét mutatta volna be.
Az építészek a Szabadság-szobor posztamensének Citadellára vetülő árnyékát is megjelölték volna a falon – így napról napra jól látható lett volna az idő múlása – de a szobor előtti téren a pontos időt is archaikus módszerrel mutatták volna meg:
Az egykori erőd falain belüli változások a fentiekkel persze még nem álltak volna meg, hiszen Nemzeti Pantheon néven egy, a magyar közéletben és kultúrában fontos szerepet játszó alakokat bemutató kiállítást terveztek, ahol többek közt kimagasló államférfiak, tudósok, művészek, vagy épp sportolók életét ismerhették volna meg a látogatók, de ökumenikus kápolnának, illetve az épület Szabadság-szoborhoz közelebbi végén előadó- és vetítőtermeknek is jutott volna tér.
Az elmúlt években feltűnt tervekhez hasonlóan a Citadella nyugati szélén, az egykori börtön helyén itt is szálloda jött volna létre, a Hotel Fellegvár panoráma- és bálterme alatt azonban egy pinceszinti, a földszintről alázuhanó vízzel feltöltődő látványmedencét rejtő fürdő is helyet kapott volna.
A tervezők az épület fölé egy, annak közel teljes hosszán végignyúló, kivételes körpanorámát nyújtó fényhidat építettek volna, ami éjjel merőben új módon világította volna meg a Világörökség részét képező, de műemléki védettséggel is rendelkező erődítményt, amit a látogatók nem csak elektromos buszokkal, illetve gyalogosan, de a hegy gyomrában meglévő üzemi alagút fejlesztésével megszülető
A tervezők emellett javasolták egy Szent Gellértről, illetve a magyar kutyafajtákról szóló kiállítás létrehozását, a Szikla-templom, és az azt életben tartó pálosok szerepének bővítését, de a Gellért-hegy többi részén is fontos változtatásokat javasoltak:
Hullámvasúton a borospincékig
A Szent István Egyetem Táj- és Településrendezési Tanszékének végzős hallgatói (Módosné Bugyi Ildikó, Jákli Eszter, Kovács András, Kovács Dóra, Fentősi Eszter, Hódos Katinka, Major Ivett, Nagy Fanni, Németh Annamária, Tóth Bettina, Vida Sára) Hubayné dr. Horváth Nóra egyetemi docens vezetésével oldották meg a feladatot – mégpedig olyan jól, hogy a 43. számon leadott munkájuk harmadikként kiemelt díjazásban részesült.
A Budapest Zöld Szeme nevet kapott tervcsomag semmivel sem egyszerűbb a két, korábban már bemutatott munkánál, hiszen a hallgatók a hegy különböző részein elhelyezett, testmozgásra lehetőséget adó, vagy pihenést elősegítő projektrészek, a Sziklatemplom közelébe tervezett tizenöt állomásos Fehér Szív Útja zarándokút, egy retro cukrászda mellett a Citadella nyugati végén, a támfal tövében
láttak volna szívesen.
Az erőd udvarán rendezvénytér, szökőkút, vendéglő, látványkonyhák, különböző mesterségek házai, az egykori szállodatérben pedig egy, a hazai világörökségi helyszíneket bemutató kiállítás, Habsburg-múzeum, illetve bécsies kávézó kapott volna helyet.
Az épület megközelítését a SZIE diákjai is unortodox módon próbálták megoldani: a látogatók a terv szerint
Jobb lett volna
A fent bemutatott három kiemelt pályamunka egyike sem lett volna könnyen megvalósítható, néhány ötletet azonban érdemes lett volna megfontolni a mostanra már elindult beruházás fejlesztésének előkészítésekor – ezek közül a legfontosabb talán az, hogy az ötletpályázatra beadott munkák egyike sem próbált meg invazív módon rátelepedni a Citadellára, sőt, számos ponton kreatív megoldásokat javasoltak a helyzet rendezésére.
Mindezen persze már késő gondolkodni, hiszen a már megkezdett munkák eredményeként megszülető park 2022 tavaszán, a tervezett múzeum pedig a következő évben már fogadhatja az első látogatókat.
