Ahogy nem a ruha teszi az embert, úgy nem a borító teszi a könyvet, de egy kicsit persze azért meg mégis. Mert az ugyan tény, hogy egy zseniális regény nem lesz hirtelen gyengébb attól, hogy fantáziátlan, unalmas vagy akár csúnya borító készül hozzá, a külcsínnek így is meghatározó szerepe lehet abban, hogy egyáltalán felkelti-e egy könyv az érdeklődésünket, és ha igen, a megfelelő célközönséghez jut-e el. A borító tehát éppúgy fontos, ahogy egy találkozásnál is megalapozza az első benyomást, hogy mit visel a másik, és hogy az adott ruha passzol-e hozzá, vagy komikusan ellenpontozza a személyiségét. Egy könyvesboltban keresgélve az előttünk sorakozó kötetek kinézete az egyik fő támpontunk arra, hogy mit veszünk le a polcról, és ezzel természetesen maguk a kiadók is tisztában vannak. Innentől már csak az a kérdés, hogy mi tesz igazán vonzóvá egy borítót. Előny-e vagy hátrány, ha a tervezőnek felismerhető stílusa van, és vajon érdemes-e meglovagolni a divathullámokat, vagy épp ellenkezőleg, az a jó, ha látványosan kilógunk a sorból?
Minden jó borító provokatív
Megnézem, természetesen, nagyon alaposan megnézem a borítókat, de nem befolyásol, egy könyvnél a legkevesebbet a borítóval foglalkozik az olvasó, sokkal fontosabb a könyv belső tipográfiája, hiszen azzal tölt el sok-sok órát. Ez viszont nagyon befolyásolja az olvasást vagy olvasásélményt. Rossz borítós könyveket olvastam, viszont tipográfiailag rossz belső szövegkép miatt már hagytam abba könyvet
– mondta a 24.hu-nak Pintér József, a Magvető kiadó művészeti igazgatója, aki az elmúlt negyed században a legtöbb magvetős könyv borítóját tervezte, és fontos szerepet játszott a kiadó mai arculatának kialakításában.
Úgy véli, a borítónak a könyv kiválasztásánál van szerepe, hogy észrevegyük és levegyük a polcról a könyvesboltban. Az már viszont a könyvtől függ, hogy ezt hogyan kell elérnie: ha nem nagyon ismert szerző, akkor jó képi világgal, ha már bejáratott szerző, akkor a jól elhelyezett nevével, ha nagyon jó a cím, akkor annak a hangsúlyozásával.
„Ezután már nincs szerepe a borítónak, megtette, amit tehetett: kezébe vette a vásárló a könyvet, és mindenfélét mérlegelve eldönti, hogy megveszi-e vagy sem. A legritkább esetben fogja csak a borító miatt végül megvenni” – mondja Pintér, ennek ellenére szereti az olyan borítókat, amelyeknek csak a könyv elolvasása után tárul fel teljesen az értelmük, így a figyelemfelkeltésen túl hozzá tudnak adni még egy réteget a történethez. Ő maga is arra törekszik, hogy a borítói ilyenek legyenek.
Emlékezetes példaként juthat eszünkbe Michel Houllebecq európai muszlim hatalomátvételt vizionáló 2015-ös regényéhez, a Behódoláshoz készített borítója, amelyre még Franciaországban is felfigyeltek: a Nikábba öltöztetett Mona Lisa kétségtelenül megragadja a tekintetet, és közben képileg gondolja tovább a könyv által feszegetett nehéz kérdéseket. Pintért meg is kérdeztük az esetről, és hogy irányelv-e, hogy egy botránykönyvhöz provokatívabb borító készüljön. Szerinte a Magvető csak akaratlanul ad ki bortánykönyvet, és ha nem rázta volna meg a közvéleményt a Charlie Hebdo-merénylet épp a Behódolás megjelenésének napján, akkor Houellebecq könyve sem lett volna botránykönyv, hiszen ez egy szépirodalmi alkotás. „A magyar borítójának is csak azért lett nemzetközi visszhangja, mert akkor épp ennyire feszült volt a politikai légkör. Ha viszont elfogadjuk, hogy egy borító hívja fel a könyvre a figyelmet, akkor ebben az értelemben minden jól sikerült borító provokatív.” A Behódolás különböző nyelveken megjelent borítóit egymás mellé helyezve mindenesetre szépen kirajzolják, milyen sokféle megközelítés lehetséges, függően az adott ország és kiadó tradícióitól.
A könyv jelentését gazdagító borítókra láthatóan törekszik Tillai Tamás, az öt kiadót összefogó Libri Kiadói Csoport művészeti vezetője is, aki egyből paradox választ ad a kérdésre, hogy mennyire befolyásolja a borító, amikor kézbe vesz egy könyvet:
Erősen és semennyire. Ha választhatok, a szebbért nyúlok. Olvasóként a kis puhatáblásokért rajongok, de »alkotásként« egy keménytáblás, védőborítós könyvvel engem is könnyebb megvenni. Kizárólag a borító alapján nem szoktam könyvet vásárolni, de több sorozatot elkezdtem lecserélni, pusztán azért, mert az új kiadások borítói jobban tetszenek.
De beszéltünk olyan tervezőgrafikussal is, aki bevallotta: előfordul, hogy kizárólag a borítója miatt vesz meg olyan könyveket, amiket amúgy soha nem tervez elolvasni. Már csak azért sem, mert mondjuk nem ért azon a nyelven, amelyiken írták. A korábban például az Európa, mostanában pedig Typotex kiadó borítóit tervező Nagy László mesélt arról, hogy amikor például egy antikváriumból egy borsos áron megvett francia építészeti könyvvel a hóna alatt lép ki, valójában esze ágában sincs franciául tanulmányozni Le Corbusier terveinek műszaki leírásait, kizárólag a könyv, mint (dísz)tárgy szépsége csábította el. Ehhez persze hozzátartozik, hogy ő eleve az illusztráció felől jött a tervezőgrafika világába, ami az általa készített borítókon is jól láthatóan tükröződik. Örült neki, hogy a magyar könyvkiadás a 2000-es évek közepén elkezdte felszívni a tehetségesebb illusztrátorokat, ennek nyomán történt egy érzékelhető elmozdulás: az olcsó és gyors stockfotós megoldás helyett egyre gyakrabban jelentek meg egyedi grafikák a hazai könyveken. Bár az okát nem tudná megmondani, de úgy veszi észre, hogy ez a folyamat az utóbbi tíz évben kissé megtorpant, és arányaiban újra elkezdtek szaporodni a stockfotós megoldások a könyvesboltok polcain, ám azért szerencsére erős maradt a mívesen megtervezett borítók hagyománya is.
Sok terv végzi a kukában
De hogyan is készül egy borító? Pintér József szerint az első lépés a könyv elolvasása. Ha külföldi szerzőről van szó, akkor érdemes megnézni más kiadásokat is, ami néha segít, néha zavar, de mindenképp nyújt tájékozódási pontokat.
„Nem annyira egyértelmű, hogy mikor mi indít el: van, amikor jó a cím (jól felírható), és a felírással kezdem, van, hogy egy jó képi ötlet jön, és ahhoz kell megkeresni vagy megcsináltatni a képet. Nagyon gyakran dolgozom együtt Szilágyi Lenkével, nemcsak kiváló fotós, de nagyon érzékenyen és értően olvas. Az elkészült tervet pihentetni szoktam, megnézem másnap, harmadnap. Könnyű beleszeretni a saját ötletünkbe, és kell egy kis idő, hogy objektíven tudjunk ránézni. Sok »jó« borítóterv végzi másnap a kukában” – mondja Pintér, aki nem nagyon tudja elképzelni, hogy miért állna neki bárki a tervezésnek úgy, hogy nem olvasta a könyvet. Nagy László is hasonló állásponton van, szerinte életveszélyes tud lenni, ha valaki nem olvassa el a könyvet. Intő példaként a 70-es, 80-as évekbeli magyar Csillagok háborúja-plakátokat hozza fel, amelyek azzal vívtak ki világszerte elismerést, hogy alig volt némi közük a kultikus filmhez, amit elvileg reklámoztak. Egy lehetséges magyarázat, hogy a szocialista forgalmazási rendszer sajátosságai folytán a tervező nem tudta megnézni a filmeket a tervezés előtt, így kerülhettek rá értelmezhetetlen motívumok és karakterek, amúgy hasonlóan elrugaszkodott munkák születtek a keleti blokk egyéb országaiban.
Ennek ellenére abszolút létező gyakorlat, hogy a borítótervező nem olvassa el a teljes könyvet, ám a bejáratott kiadói ügymenet természetesen kiküszöböli egy fentihez hasonló, zseniális baklövés lehetőségét. A grafikus ilyenkor ugyanis kap egy sorvezetőként szolgáló „brief”-et, vagyis egy rövid leírást a tartalomról, egyéb adatokkal kiegészítve, mint a célközönség, a könyv zsánere, a kiadó esetleges elképzelése stb. Tillai szerint grafikusa válogatja, hogy kinek melyik munkamódszer a testhez álló, de van amikor a munka puszta mennyisége is kényszerpályát jelent. Szerinte egy kiadói grafikus a teljes éves tervezési csomagját nem valószínű, hogy el tudja olvasni, ez ugyanis akár száznál jóval több címet is jelenthet.
„Az egyértelmű, hogy ha a grafikus elolvasta a könyvet, olyan képet kaphat róla, amit egy briefből semmiképp se szerezhet meg. A másik oldalon ott vannak a brief előnyei, ahol egy szerkesztő kiemelheti a neki fontos elemeket, kiegészítheti az olvasmányélményt további extra információkkal. Vannak grafikusok, akik szeretik elolvasni a könyveket tervezés előtt, vannak, akik szívesebben hagyatkoznak a briefre. A kettő nem zárja ki egymást, de mindenképp nagy előny, ha van időnk olvasni” – mondja Tillai, aki szerint nagyon változó, hogy hány terv készül egy borítóhoz, mert van, ami elsőre átmegy a rendszeren, de akad öt-tíz körben létrejött könyvterv is. Az alapvető cél, hogy konszenzus legyen a szerző és a kiadó között, mindenki számára vállalható, szerethető kell legyen a terv.
Azt mindhárom megszólalónk hangsúlyozza, hogy a borítótervezés nem egy magányos önmegvalósítás, hanem csapatmunka, és egy terv nagy eséllyel akkor lesz a legjobb, ha minél többen néznek rá készülése folyamán. Egy nagy könyvpiaci vállalatnál, mint a Libri Kiadói Csoport, ebbe az is beleértendő, hogy a PR és a kereskedelem is ellenőrzi a borítókat. Mindenki más szempontokat vesz figyelembe ilyenkor, például azt, hogy kik adják a célcsoportot, hogyan működik a borító egy-egy kreatívon, az online felületeken vagy a webshopban.
Mert legyen egy könyv bármilyen szép és művészi kidolgozottságú, végső soron mégis egy áru, aminek meg kell szólítania a maga célközönségét. Ezért fontos, hogy a borító ne vezesse teljesen félre a potenciális olvasót, valamennyire tükrözze a könyv műfaját és hangulatát. Egy tabudöntögető botránykönyvnek, mint mondjuk az Amerikai Pszicho, általában hiba lenne romantikus, 19. századi stílusú borítót készíteni, ahogy egy romantikus strandolvasmánynak sem igazán állna jól a skandináv minimalizmus.
Sorozatos lehetőségek
Adja magát a kérdés, hogy lehet-e saját, felismerhető stílusa egy borítótervezőnek, vagy épp az a lényeg, hogy hézagmentesen belesimuljon a kiadói, műfaji és az olvasói elvárásokba. Tillai Tamás szerint lehet, sőt, kell is hogy legyen stílusa. A külsős, megbízás alapján dolgozó tervezőknél ez nagyon fontos, a belsős, alkalmazottként dolgozó grafikusoknál is előny, de ebben az esetben mellette tudni kell kicsit „svájcibicskának lenni”, azaz mindenhez érteni. Szerinte a kiadók vagy a kiadók művészeti vezetői egy idő után tudják, melyik tervezőnek mik az erősségei és gyenge pontjai, és ennek mentén választanak az adott könyvhöz tervezőt.
„A tapasztalat az, hogy idővel mindenképp lesz valami egyedi és felismerhető jellege egy grafikus munkájának: jellegzetes tipográfiai megoldások, színhasználati szokások, saját formavilág. Ha egy tervező stílusa túl markáns, bizonyos tervezési területek egyszerűen bezárulnak előtte, ezt egy kiadói grafikusnak állandóan egyensúlyban kell tartania” – mondja Tillai. Pintér József egyetért, hogy egy grafikusnak lehet saját stílusa, ő is ránézésre felismer a magyar tervezők közül néhányat a borítóik alapján, anélkül, hogy belenézne a könyvbe, ki csinálta. A stílus azonban szerinte nem feltétlenül jellegzetes formajegyeket, inkább egyfajta gondolkodásmódot jelent.
Az persze fontos, hogy a zsáner követelményei mellett a kiadó vizuális hagyományaiba is passzoljon az adott terv. Mert a könyvek változatossága ellenére minden kiadónak van egy saját arculata, még ha ez változhat is az idők folyamán. A Magvető például több mint hatvanéves, és ez idő alatt nagyon sokféle könyv jelent meg, a kiadónak pedig többféle arculata volt. Az utóbbi huszonöt évben a borítók jelentős részét Pintér tervezte. „Hogy ez fokozatosan így alakult, az Morcsányi Gézának köszönhető. Nem valamilyen terv része volt, hogy ennyire túltengtek a munkáim, inkább az élet hozta így. Az utóbbi öt évben a kiadó művészeti vezetője vagyok, és keresem a tehetséges fiatal tervezőket, de az ő munkájuk valamiképp illeszkedik abba az ízlésvilágba, amelynek egyik alakítója voltam és vagyok.” Tillai Tamásnak is meggyőződése, hogy ugyanaz a könyv más tervet kap, ha egy másik kiadónál jelenik meg, pusztán a könyves műhely hagyományai és aktuális ízlése miatt. Szerinte látni is a kontinuitást azon kiadóknál, ahol hosszú ideig nincsenek változások a döntéshozói pozíciókban, és nagyon markáns változások jelenhetnek meg egy új kiadóvezető miatt a borítók esetében, még akkor is, ha a tervezők közben nem cserélődnek. Példaként ismét ott van erre a Libri Csoport, amelyben mind az öt kiadónak (Libri, Helikon, Park, Jelenkor és Kolibri) megvan a maga jól megkülönböztethető ízlésvilága és tradíciója.
A könyvek gyakran nem önmagukban álló tárgyak, hanem egy sorozat részei, ami természetesen a külsejükben is lecsapódik. A könyvsorozatok egyszerre jelentenek kötöttséget ugyanakkor lehetőséget is a tervezőnek, hogy valami nagyobb koncepcióban gondolkodjon. A szakmában sokan etalonként kezelik például a Szabó Levente által tervezett Helikon Zsebkönyvek-sorozatot, amely apró formátumban, olcsón, ám közben friss és merész tervekkel juttatja el a klasszikus műveket a fiatalabb olvasókhoz. Megszólalóink pozitív példaként említették még az Európa Kiadó új Hrabal-életműsorozatát (Baranyai (b) András), a Scolar Live könyvek minimalista stílusát (Papp Rita), külföldről pedig a Penguin kiadó Great Ideas sorozatát (David Pearson), amelyből az utolsó húsz cím tavaly nyár végén jelent meg, az első pedig több mint tizenöt éve. „Ez a sorozat együtt és darabonként is képviseli mindazt, amit a borítóról gondolok, és »betűs« azaz tipográfiai eszközöket használ, ami nagyon közel áll hozzám” – mondja az utóbbiról Pintér.
Arra pedig, hogy egy trilógiából mi mindent lehet kihozni, tökéletes példa Tillai Tamás terve az izlandi író, Jón Kalman Stefánsson háromkötetes regényfolyamához, a Menny és pokolhoz. A kötetek gerince együtt adja ki a szerző nevét, az előlapok pedig szintén közösen rajzolják ki a történet fő motívumként szolgáló halat. Kérdésünkre elmondta, hogy zárt sorozatok esetén – különösen, ha az egészet egyszerre adja ki a kiadó, ahogy az itt is történt – adja magát, hogy egységes tárgyként gondoljanak a kötetekre. Tervezőként nagyon hálás dolog ekkora felületekkel dolgozni.
Roncsolt betűk és szuperminimál
Az igazán jól sikerült borítók egyik ismérve, hogy időtállóak. Ennek ellenére, ahogy a dizájn minden területén, természetesen a borítótervezésben is jönnek-mennek a trendek. Ezeket kortársként nem mindig könnyű megállapítani a hatalmas dömpingben, de azért egy két dolog leszűrhető:
„Nemzetközi szinten a roncsolt betűk használata újra divat. Évek óta tartja magát a szuperminimál és a durván egyszerűsített/trash/elmosott grafika/tipográfia is, és sok év után újra felbukkant a pixelart. És, bár nem aktuális trend, hanem régi folyamat, a színekben a túlszaturáltság is működik. És mindezek ellentéte, ez se újdonság. Ezek közül itthon a minimál-design marginális ugyan, de él és virul, a túlszaturáltság abszolút megvan, a többi sokkal kevésbé jellemző” – összegez Tillai, aki a hazai trendeket inkább egyes tervezőkhöz köti, mintsem nagy irányzatokhoz. Kicsi a magyar könyvpiac, ezért érzékenyebb is a nagy váltásokra, mint mondjuk az olasz, ahol a tervezők néha egészen meredek dolgokat is bevállalnak. Szerinte a hazai és a külföldi vásárlók vizuális kultúrája közötti hasonlóságot érdemes keresni.
Nálunk a minimalista skandináv stílusú borítók általában népszerűek, ahogy a gyerekkönyvben a barátságos holland iskola, míg a dísztelen, de nagyon szabályos német tervezési vonalat kevésbé fogadja be a magyar olvasó. Vakon követni trendeket éppúgy hiba, mint lemaradni valami újról.
