lay Enos / Collection Christophel / AFP
Kultúra

A koronavírus csak hátráltatni tudta a női rendezők áttörését, megakadályozni nem

Magyar idő szerint hétfő hajnalban, 78. alkalommal átadják a Golden Globe-díjakat. A díj gazdája, a Hollywoodban dolgozó külföldi szakújságírók szervezete (HFPA) a mai napig átláthatatlan döntési mechanizmusok szerint, némiképp megkérdőjelezhető szakmai hitelű tagsággal működik. A Golden Globe-ról hosszú évek óta széles körben elterjedt vélemény, hogy az Oscar-gáláig tartó amerikai díjszezonban szakmai értelemben a legsúlytalanabb rendezvény, amely elsősorban a meghívott hírességek körbefotózásáról szóló bulváreseményként tartható számon. Idén ráadásul komoly korrupciós vádak is érték a HFPA-t.

Ám van egy körülmény, ami miatt az idei évben a Golden Globe mégis élénk szakmai érdeklődést váltott ki: a legjobb rendezők kategóriájában öt jelölt közül hárman nők és ketten férfiak. Hasonlóra korábban nem volt példa a díj 78 éves történetében.

Sőt, az idei három jelölt majdnem annyi, mint ahány nőt eddig összesen jelöltek a rendezői kategóriában.

A megelőző több mint hét évtizedben mindössze öt nő kapott rendezői jelölést, igaz, Barbra Streisand és Kathryn Bigelow kétszer is, vagyis összesen hétszer volt női jelölt ebben a kategóriában. Közülük egyedül az elsőként, még 1984-ben nominált Streisand nyerte meg a díjat a Yentl című filmért. Az ezredforduló előtt rajta kívül jelölték még Jane Campiont A zongoraleckéért, Streisand pedig a Hullámok hercegével gyűjthette be a második jelölését. A hét női jelölésből négyet tehát 2000 után jegyezhettünk fel. Ezek az adatok jól mutatják, hogy az idei rekordszámú női jelölt mennyire kivételes a díj történetében, de az is látható, hogy a női filmesek térnyerése nem az elmúlt két-három évben kezdődött – még ha a térnyerés kifejezés viszonylagos is annak fényében, hogy húsz év alatt négy női jelölést könyvelhettünk el.

A tendencia ugyanakkor évek óta világos.

Hollywood a #metoo-kampány áttörése és a feminista közbeszéd ismételt felélénkülése óta egyre nagyobb számban készít női fókuszú filmeket, és a női nézőpontú történetek népszerűsége fokozatosan a női alkotók helyzetbe hozását is segítette.

A kérdés az, hogy milyen hatással volt erre a folyamatra a koronavírus-járvány kirobbanása.

Számos újságíró és elemző ugyanis 2020-ra várta a női rendezők áttörését az amerikai filmiparban, a járványra pedig úgy tekintettek, mint ami megakadályozta ezt a folyamatot, és a régi, férfiközpontú filmipar struktúráját erősítette. Mások szerint – és ebben a cikkben is inkább emellett érvelünk – a koronavírus késleltette ugyan a női filmesek előretörését, de megakadályozni nem tudta, és 2021-ben ez a tendencia minden korábbinál látványosabb lehet.

Mindemellett persze érdemes észben tartani, hogy az „áttörés” is relatív fogalom. A női alkotók érvényesülését gátló „celluloidplafon” – ez Martha Lauzen a nők filmipari helyzetét elemző tanulmánysorozatának címe – nem egyetlen évben fog betörni, hanem sok apró repedés következtében omlik le egyszer. Ha leomlik egyáltalán.

AFP Emerald Fennell, Regina King és Chloé Zhao.

Női történetből sok van, női rendezőből kevesebb, női operatőrből alig

Azt, hogy a filmiparban „eljött a nők ideje”, az utóbbi években sokan megfogalmazták, ezekkel a szavakkal éppen Jane Campion, akinek a jelképes pozícióját ebben a kérdésben a Golden Globe-jelölésénél sokkal jobban mutatja az a tény, hogy ő volt az első nő, aki rendezői díjat kapott Cannes-ban, A zongoraleckéért. Ám hogy pontosan mit is jelent a női áttörés, magyarázatra szorul. Ehhez a tendenciához tartozik a női fókuszú és női hősöket mozgató történetek elszaporodása a hollywoodi fősodorban. Ebből a szempontból különösen érdekesek azok a filmek, amelyek hagyományosan férfiközpontú műfajokban készültek. Az kevésbé hírértékű, ha egy nő romantikus vígjátékot rendez – a nyolcvanas-kilencvenes évekből Nancy Meyers és Nora Ephron nevéhez kötődik a zsáner több közönségkedvenc darabja –, annál ritkább, hogy akciófilmet, thrillert, horrort vagy szuperhősfilmet rendezzen nő.

Miközben a női rendezők arányának növekedése ezekben a zsánerekben nem egyértelmű, annyi biztos, hogy az utóbbi években ezekben és szinte minden más műfajban egyre több olyan film készült, ami női főhősöket mozgatott. A trend leginkább a női remake-ek esetében látványos: ezek korábbi sikerfilmek újrafeldolgozásai azzal a csavarral, hogy a férfi főhősök helyébe nők lépnek. Ilyen nemváltó remake volt a 2016-os Szellemirtók, a Mi kell a nőnek? párjaként elkészült Mi kell a férfinak?, vagy éppen A Riviéra vadorzóit nőiesítő Csaló csajok. És persze e filmek közé tartozik az Ocean’s 8 – Az évszázad átverése, amelynek magyar alcímét a tendenciába sorolható filmek minőségére utaló utalásként is értelmezhetjük.

Ezek a filmek ugyanis nem nagyon csináltak mást, mint hogy a lehető legkisebb kreatív hozzájárulással, szexista sztereotípiákra építve lovagolták meg a #metoo-trendet.

Az új Szellemirtók szexi férfi titkárt akarnak maguknak, Debbie Ocean bandája pedig nem kaszinókban, hanem divatbemutatón rabol. Körülbelül ez jutott eszébe a – többnyire férfi – producereknek arról, hogy ideje női történeteket készíteni. A filmkritikusok nem véletlenül keresztelték el ezeket a remake-eket femsploitationnek, vagyis olyan gátlástalan exploitation-filmeknek címkézték őket, amelyek a női közönség érdeklődését és a női témák iránti megnövekedett nézői igényt zsákmányolják ki.

Eközben a női áttörés másik megközelítése alapján nincsenek ennyire gyors fejlemények, a női filmesek filmipari pozícióinak változása ugyanis sokkal lassabban zajlott. A már említett Martha Lauzen, a San Diegó-i Állami Egyetemen működő, a televíziós és filmiparban dolgozó nők helyzetét vizsgáló kutatóközpont alapítója 1998 óta készít összehasonlító elemzéseket arról, hogy az amerikai filmgyártásban hány nő kap lehetőséget bizonyos kulcspozíciókban – ilyen a rendezői, írói, operatőri, vágói és produceri munka. Ha ezeket a fontos pozíciókat együtt kezeljük, azt látni, hogy

a női alkotók aránya csak nagyon lassan növekszik: 1998-ban a legnagyobb amerikai bevételeket hozó 250 film 17 százalékában dolgoztak nők ezekben a munkakörökben, 2019-ben pedig a 21 százalékában.

A növekedési tendencia látványosabb, ha csak bizonyos pozíciókat vizsgálunk. A női forgatókönyvírók aránya ugyanis a 2017-es #metoo-robbanás óta 11-ről 19 százalékra nőtt, a női rendezőké pedig majdnem megduplázódott – igaz, ez így is csak annyit jelent, hogy 7-ről 13 százalékra nőtt az arányuk 2016 és 2019 között. Az idevágó, frissebb adatok szerint 2020-ban az Egyesült Államokban a legtöbb pénzt termelő száz film rendezői közül 16 százalékot tettek ki a nők, míg ez az arány 2019-ben 12 százalék volt, egy évvel korábban pedig csak 4 százalék.

Ugyanakkor továbbra is rendkívül alacsony, és tulajdonképpen nem is mutat egyértelmű növekedést a női operatőrök aránya: Lauzen kimutatásai szerint 1998-ban az amerikai filmek 4 százalékát, 2019-ben az 5 százalékát fényképezték nők, de a 2015-ös „csúcsév” is mindössze 6 százalékos arányt hozott. Ebben a munkakörben tehát továbbra is világos a férfidominancia, ami feltehetően annak tudható be, hogy az operatőröké technikai szakmaként már az oktatásban a férfiakat részesíti előnyben. (Noha a filmipari háttér, a munkaszervezés és a kulturális hagyományok szempontjából is más a terep, érdemes megemlíteni, hogy a terület férfidominanciája Magyarországon még inkább nyilvánvaló: a 2020 végén létrehozott új operatőri szakmai szervezet 42 alapító tagja között egyetlen nő van.)

Ezek a statisztikák bevételi szempontok szerint szűkítenek a vizsgált filmek listáján. Joggal feltételezhetjük, hogy minél kevesebb pénzből készül egy film – aminek így komoly bevételre is kisebb esélye van –, annál több nő dolgozhat rajta fontos pozíciókban. Mindazonáltal mind az erős műfajokban készült közönségfilmeknek, mind a kisebb stúdió- vagy független filmeknek megvoltak az utóbbi években a női rendező-vezéralakjai: a nagy költségvetésű produkciók élén mindenekelőtt Kathryn Bigelow (aki A bombák földjén című filmért első nőként nyert rendezői Oscart), az indie mezőnyben pedig az utóbbi években Sofia Coppola és Greta Gerwig aratta a legnagyobb sikereket.

FREDERICK M. BROWN / Getty Images North America / Getty Images / AFP Sofia Coppola

A tavalyi évtől sokan azt várták, hogy ha a gyártásban részt vevő női alkotók arányait tekintve nem várható is hirtelen kiugrás, abban a tekintetben változik a helyzet, hogy a női rendezők mennyire fajsúlyos, mekkora költségvetésből készülő filmeken dolgozhatnak. Ez volt az az áttörési kísérlet, amelyet egyes elemzők helyzetértékelése szerint a koronavírus romba döntött.

A streamingvitában éppen a nők hangja veszett el

2020 elején, még a járvány globális kitörése előtt mutatták be a moziban a Ragadozó madarak című szuperhősfilmet, Cathy Yen rendezését, amely arról szól, hogyan szabadul fel egy erős női figura, Harley Quinn a férfiak, és kifejezetten volt barátja, Joker uralma alól. Ha nincs a járvány, a tavalyi év során mozikba került volna a Fekete Özvegy Cate Shortland rendezésében és Az Örökkévalók Chloé Zhaótól – mindkettő Marvel-produkció, amitől óriási közönségsikert vártak a készítők. A mai napig egyiket sem láthattuk, eljutott viszont a mozibemutatóig Niki Caro Mulanja és Patty Jenkins Wonder Woman 1984-e. Mindkettő csalódást keltő eredményeket hozott, bár ez aligha meglepő egy olyan évben, amikor minden film érthető módon leszerepelt a mozipénztáraknál (kivéve 2020 váratlan nyertesét, a januárban bemutatott és az éves bevételi lista élén végzett Bad Boys – Mindörökké rosszfiúkat).

A Mulan a nyáron került moziba, de azzal egy időben a Disney saját streamingfelületén is elérhetővé vált. Ugyanilyen stratégiával mutatták be a Wonder Woman 1984-et, amely ráadásul a tavalyi év leghevesebb vitákat gerjesztő filmipari döntésének is a középpontjába került, amikor a filmet gyártó Warner stúdió anyacége úgy döntött, a mozipremierrel párhuzamosan az HBO Max streamingoldalon is elérhetővé teszi a filmet. Nemcsak a Wonder Womannel, hanem a Warner 2020-ról elhalasztott és eleve 2021-ben bemutatandó, sikervárományos filmjeinek java részével ugyanígy tervez a WarnerMedia, illetve a mögötte álló AT&T telekommunikációs óriásvállalat. A Warner döntése ellen Hollywood legtekintélyesebb rendezői tiltakoztak, a Tenet mozibemutatójához ragaszkodó Christopher Nolantől a Dűne HBO-s bemutatóját nyugtázni kénytelen Denis Villeneuve-ig.

Kapcsolódó
Saját sírját áshatja a stúdió, amelyik feldühíti a sztárjait
A Warner történelmi döntése felgyorsíthatja a filmipar átrendeződését, de komoly bajai lehetnek még abból, hogy Christopher Nolanéket magára haragította.

A nők hangja azonban elveszni látszott a döntést övező vitákban, pedig a párhuzamos mozi- és streamingpremier tesztalanya a Wonder Woman 1984 volt, Patty Jenkins munkája. 2017-ben ő volt az első nő, aki az előző Wonder Woman révén nagy költségvetésű szuperhősfilmet rendezett.

Jenkins előtt korábban egyetlen női rendezőre sem bíztak 100 millió dollárnál nagyobb költségvetést a filmtörténetben.

Végül a Wonder Woman 1984 mindössze tizedakkora bevételt hozott az Egyesült Államokban, mint az előzménye. Ez persze várható volt, tekintve, hogy a koronavírus miatt az amerikai mozik java része zárva volt, és a nyitva tartó vetítőhelyeket is sokkal kevesebb néző látogatta, mint a megelőző évek hasonló időszakában. A világ számos országában pedig be sem mutatták moziban a filmet – friss hír, hogy Magyarországon is az HBO Gón lesz a premierje áprilisban, ami feltehetően okafogyottá teszi a mozipremiert.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, a női rendezőknek jutó lehetőségek szempontjából milyen fontosak a nagy szuperhősfilmek. Ma az ilyen produkciók egyértelműen a legnagyobb nemzetközi bevételeket elérő filmek: az utóbbi tíz évben az adott év legnézettebb filmjei között rendre négy-öt szuperhősfilm volt, négy alkalommal azok voltak az élen. Biztosak lehettünk benne, hogy egy világjárvány nélküli évben az új Wonder Woman, a Fekete Özvegy vagy Az Örökkévalók zajos sikert arattak volna, legfeljebb az lehetett kérdéses, hogy a többi szuperhősfilmhez képest milyen bevételeket érnek el ezek a produkciók. A rendezőik pedig nyilván újabb lehetőséget kaptak volna hasonló kaliberű produkciókban, és mellettük más nők is kipróbálhatták volna magukat ezen a szinten. Mindez más filmes munkakörökben is erősítette volna a női részvételt, a statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy azokban a stábokban, ahol nő a rendező, más pozíciókban is nagyobb arányban találni nőket.

A felsorolt filmek egyelőre nem futhatták ki magukat, és erre csak azoknak nyílik esélye, amelyeknek a bemutatóját elhalasztották. Azonban jelenleg is kérdés, hogy 2021-ben eléggé kedvezően alakul-e világszerte a járványhelyzet ahhoz, hogy elég néző visszatérjen a mozikba. Most úgy néz ki, hogy erre az idén még nincs esély, tehát ha rendben kinyitnak is a mozik az év második felében, a bevételi adatok akkor sem fogják elérni a 2019-es év nagyságrendjét. Ám tény, hogy amikor a mozik megnyitnak, ezek a női rendezőkhöz kötődő filmek várják majd a nézőket. Mellettük pedig ott lesznek azok a kisebb költségvetésű vagy független filmek, amelyeknek az idei díjszezon éppen most biztosít nagyobb láthatóságot.

Hány nőt jelölnek Oscarra?

Az utóbbi években egyre kellemetlenebbé vált, ha a nagy díjkiosztók fontos kategóriáiban mellőzték a női jelölteket. 2018-ban Natalie Portman gesztusától volt hangos a sajtó, aki a Golden Globe-gálán a rendezői díj jelöltjeit úgy konferálta fel, „itt vannak a száz százalékban férfi jelöltek”.

A Golden Globe mögött álló filmes újságírók talán emiatt is érezték úgy, hogy van mit törleszteniük. Idén a rendezői kategóriában jelölték Chloé Zhaót A nomádok földjéért, Regina Kinget a One Night in Miamiért és az elsőfilmes Emerald Fennellt az Ígéretes fiatal nőért. Mellettük David Fincher és a Mank, illetve Aaron Sorkin és A chicagói 7-ek tárgyalása kapott jelölést. Érdemes megnézni, a rendezők milyen filmekkel jutottak el a jelölésig. A nomádok földje és az Ígéretes fiatal nő hangsúlyosan női történet, egyedüli női főhőssel dolgoznak. Az utóbbi ráadásul nyíltan feminista tanmese a nemi erőszak traumatizáló hatásáról és a nők kizsákmányolására épülő kultúra észrevétlen és öntudatlan működéséről – látszik rajta, hogy alkotói fontos filmnek szánták, és a mai nyilvánosságban az is lett.

A rendezői kategória másik jelölt filmje kosztümös, múltban játszódó történet, és szinte csak férfiak a főszereplői. David Fincher Hollywood klasszikus korszakába kalauzol az Aranypolgár készítésének hátterét megvilágító Mankkel, Aaron Sorkin pedig az amerikai polgárjogi mozgalmak történetének egyik fejezetét eleveníti fel a hatvanas évek végén játszódó A chicagói 7-ek tárgyalásában.

A mezőny tehát nagyjából úgy fest, hogy a napjainkban játszódó, nőközpontú személyes történetek rendezői nők, a múltban játszódó és megtörtént eseményeket bemutató, férfi hősöket mozgató filmek rendezői férfiak.

Ez a markáns különbség akkor is figyelemre méltó, ha az ötödik jelölt film a második csoportba tartozik, mégis nő rendezte: Regina King a fekete polgárjogi mozgalom négy fontos figuráját tereli össze a One Night in Miamiben.

Hogy miért King jelenti a kivételt ebben a mezőnyben, azt talán az életkora is magyarázhatja: Sorkinhoz és Fincherhez hasonlóan ő is ötven felett jár, míg Fennell és Zhao negyven sincs. Ám a jelöltek listáját böngészve nemcsak az életkoruk érdekes vagy az, hogy milyen film kötődik a nevükhöz, hanem az etnikai hátterük is. King mindössze a második afroamerikai nő a rendezői Golden Globe jelöltjei között (előtte Ava DuVernay-t jelölték a Selmáért, 2015-ben), Chloé Zhao pedig az első ázsiai-amerikai nő, akit erre a díjra jelöltek. Az idei mezőny tehát több szempontból is rendhagyó. Szinte biztosra vehető, hogy a díjat sem a két férfi rendező valamelyike fogja megkapni, hanem az egyik női jelölt. A legtöbben Zhaóra tippelnek, akinek filmje, A nomádok földje a legjobb filmdráma kategóriájában is fő esélyesnek számít. De az is könnyen elképzelhető, hogy éppen emiatt a rendezőknél inkább Emerald Fennell nyerhet.

Fórum Hungary Frances McDormand A nomádok födje egyik jelenetében

Bárki kapja is meg a díjat, a Golden Globe idén a jelölésekkel már kijelölte az idei filmes díjszezon egyik legfontosabb beszédtémáját. A kérdés most az, hogyan veszi ki a részét a női rendezők diadalmenetéből az Oscar-jelölésekről és díjakról döntő Amerikai Filmakadémia. Tavaly meglehetősen kínosnak számított, hogy a rendezők között nem jelölték Oscarra sem Greta Gerwiget a Kisasszonyokért, ahogy Lulu Wangot (A búcsú), Marielle Hellert (Egy kivételes barát) vagy éppen Céline Sciammát (Portré a lángoló fiatal lányról) sem. Helyettük ötven feletti férfiak gyűjtötték be a jelöléseket, jóllehet közülük a koreai Bong Joon-ho vitte el a díjat, ami a maga nemében ugyancsak filmtörténeti jelentőségű győzelem volt.

Idén a nullánál majdnem biztosan több nőt fognak rendezői Oscarra jelölni.

Erre azzal együtt is számíthatunk, hogy Oscarra egyébként a Golden Globe-nál is kisebb arányban jelölnek női rendezőket, 92 év alatt csak ötöt (közülük hármat az ezredforduló óta). Ha viszont a rendezői Golden Globe-ot egy nő nyeri, úgy nagyobb esély van rá, hogy az Oscaron hasonlóan alakuljon a díj sorsa. Ha a női rendezők áttörését remélő nézőknek és elemzőknek igazuk lesz, még csak ezután jön az óvatos nyári nyitás, amikor moziba kerülhetnek a női rendezők korábban 2020 helyett idén bemutatandó filmjei.

Ez így együtt elég lehet hozzá, hogy 2021-et olyan évként tartsuk majd számon, amikor a filmipari celluloidplafonon végigfutó repedéseket gyártók és nézők egyaránt világosan meglátták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.