Kultúra

Egy, a közmédiának, illetve a TV2-nek is műsorokat gyártó vállalkozó cége üzemelteti majd a városligeti gázballont

Városliget Zrt.
Városliget Zrt.
A 2014 óta tervezett városnéző ballon a park egy eddig nem bolygatott részén áll majd.

A Varosliget.info nyomán hétfőn számoltunk be a Liget-projekt legújabb eleméről, a százötven méter magasra emelkedő városnéző ballonról, ami a terület 1813-as tervpályázatának győztese, Heinrich Christian Nebbien által kilátónak szánt mesterséges Mimóza-domb képét fogja gyökeresen átrendezni.

A 600 ezer-1,2 millió forint közti közterülethasználati díj ellenében üzemeltetőt kereső projekttel kapcsolatos hírt szintén szemléző Azonnali ennek kapcsán kérdésekkel fordult a Városliget Zrt-hez, hétfőn pedig terjedelmes választ is kaptak ezekre.

Kapcsolódó
A Városligeti Nagyjátszótér Szinyei Merse Pál festménye ihlette ballon alakú mászókája.
Városnéző ballont költöztetnek idén a Liget szélére
A kétszáz éve a park egyik legfontosabb elemének szánt domb, és környékének képe változik meg miatta.

A PR-lózungokban gazdag levélből egyértelműen kiderül, hogy fakivágásra nem kerül majd sor, a ballon életre hívását pedig a cég azzal az állítással kívánja legitimizálni, hogy

a Nebbien-féle tervet emelik új szintre, sőt, mindezt egy, a XIX. században is tökéletesen működő módon teszik.

A válasz arra is kitér, hogy a ballonnal párhuzamosan „ „az eredeti tervek alapján épül újjá a Városligeti Színház és a Magyar Innováció Háza”, annak ellenére, hogy a 2019-es önkormányzati választások alkalmával ezek megvalósulása kérdésessé vált, hiszen Karácsony Gergely ígéretet tett arra, hogy

olyan épületek biztosan nem fognak megszületni, amit a budapestiek ne szeretnének látni.

A Városliget Zrt. a pályázat nyertesének nevét is elárulta, így biztosra vehető, hogy a 2020 áprilisában – röviddel a pályázat kiírása előtt – alapított BallonKilátó Zrt. végzi majd el a szükséges telepítési munkálatokat, és ők üzemeltetik majd a Budapesten korábban már kudarcba fulladt (a Westend City Center tetőteraszán 2002-2005 közt működött hasonló) városnéző ballont.

A ballon leendő helye a Google 2016-os műholdképén.
Google Maps A ballon leendő helye a Google 2016-os műholdképén.

 

A céginformációs rendszerekből a BallonKilátó hátterére is fény derül: alapító vezérigazgatója például az a számos vállalkozáshoz kötődő Závodszky Zoltán János, aki 2011-ben néhány hónapig az MTVA vezérigazgató-helyettesi székét foglalta el, egyik cége, a Show and Game pedig nem csak a közmédia, de a TV2 és a Viasat3 számára is gyárt, illetve gyártott saját, vagy külföldi licensz alapján született műsorokat.

Korábban a céghez kötődött többek közt a

Jóban Rosszban, a Maradj talpon!, A Kocka, A Nagy Duett, A Dal, az Áll az alku, és az Észbontók, a Stahl konyhája, de a Virtuózok, illetve a Viasat3-on futó Feleségek luxuskivitelben első évadai is.

A ballonok működtetéséhez ezek szerint Závodszkynak nincs túl sok köze, a cég 2020. augusztus 25-én bejegyzett cégvezetője azonban azonos a hőlégballonos élményrepülésekben utazó Ballooning4YOU alig másfél éve tevékenykedő ügyvezetőjével, Nagy Balázzsal, így a tapasztalatot, illetve talán a stábot is ő biztosítja majd.
A munkák megkezdésének időpontja, illetve a ballonos repülések kezdetének ideje egyelőre nem ismert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik