Meglepő jelöltek, avagy a sajtó ellentmond önmagának
Nyilván egyetlen nagy filmes-tévés díj jelölési köre sem tud mindenkit elégedetté tenni – ahhoz túl sok véleménynek és követelménynek kellene megfelelni. De azért az Emily Párizsban jelölésén még az Emily Párizsban rajongói is meglepődtek – bár azok után, hogy hányan kérik számon az édes, szórakoztató, de semmiképp sem díj-színvonalú Bridgerton jelölését, már ebben sem vagyok biztos –, mi több, a sorozat egyik írója ma hosszú véleménycikkben ír arról, hogy mennyire meglepődött azon, hogy jelölték az Emily Párizsbant, ami, ahogy az író, Deborah Copaken fogalmaz,
egy sorozat egy fehér amerikairól, aki luxus »fehérséget« árul egy pandémia előtti Párizsban, melyből kiradírozták annak vibráló afrikai és muzulmán közösségeit.
Copaken cikkét az angolul tudóknak mindenképpen érdemes végigolvasni, egész sok érdekes dologról ír, többek között arról, hogy őt, mint szexuális zaklatást túlélő nőt, mennyire mélyen érintette Michaela Coel Tönkretehetlek (I May Destroy You) című fenomenális sorozata. No, nem mintha emiatt díjakra lenne kötelező jelölni bármit, de az mindenképpen rejtély, hogy hogy történhetett meg az, hogy a HFPA, amely egy újságírókból álló szervezet, hogyan jutott arra, hogy Golden Globe-ra jelöli az Emily Párizsbant, amiről gyakorlatilag komolyan vehető lapban sehol senki nem írt semmi pozitívot, de nem jelölte a Tönkretehetleket, amelyről mindenütt ódákat zengtek. De hasonló következetlenség történt a Tudhattad volna című HBO-sorozattal is: bemutatásakor messze nem írtak szuperlatívuszokban sem a sorozatról, sem a benne felvonultatott alakításokról, most viszont mind a legjobb minisorozatok kategóriájában, mind a női és férfi színészkategóriákban jelölték a szériát.
Az Emily Párizsban egyébként csak egy azon Netflix-címek közül, amelyek jelölését nehéz indokolni: a Ratchedben Sarah Paulson még csak-csak, de maga a sorozat öncélúságával, egyenetlen, nem egyszer konkrét unalomba csapó tempójával messze nem volt az év legjobbjainak még csak a közelében sem. A Prom a legjobb vígjáték/musical kategória jelöltje lett, hasonlóan érdemtelenül, a film ugyanis még a közönség által is épphogy a közepes fölé értékelt súlytalan kis limonádé, amire a megnézés utáni ötödik percben sem emlékezett már senki – ha pedig mégis, abban sem volt köszönet: James Cordent sokan támadták, amiért olcsó sztereotípiák mentén alakította a film meleg karakterét, most mégis Golden Globe jelölt lehet ugyanezért az alakításért. Újabb rejtély. Al Pacino lényegesen jogosabban kapott jelölést a Hunters című, nácivadászos Amazon-sorozatban, az ő jelölése inkább azért meglepetés, mert a sorozat régen is volt (tavaly februárban mutatták be), illetve eddig nem is emelték ki érdemesebb díjátadókon, köztük az Emmyn sem.
Akad persze pozitív meglepetés is a jelöltek között: a tavalyi díjszezon sokat emelgetett fiúklub mivolta után idén üdvözlendő tény, hogy a legjobb rendező kategória öt jelöltjéből három nő, közülük ráadásul ketten is etnikai kisebbséghez tartoznak, a One Night in Miamiért jelölt Regina King afroamerikai, Chloé Zhao pedig, akit a díjszezon egyik kedvence, A nomádok földje miatt jelöltek, kínai. A harmadik női jelölt, Emerald Fennell személyét is ki kell emelni, ő ugyanis úgy kapott jelölést, hogy rendezői szerepkörben debütáns: az Ígéretes fiatal nő ugyanis az első nagyjátékfilmje. Hasonlóan pozitív meglepetés a Hamilton jelölése, az ugyanis nem klasszikus játékfilm, csupán a minden színpadi díjat bezsebelt, mega-közönségkedvenc Hamilton című musical színpadi előadása filmre rögzítve. A darabot íróként is jegyző Lin-Manuel Miranda színészként is jelölést kapott a musicalért.
Fontos mellőzöttek
A fajsúlyos témáról rezzenéstelenül, kérlelhetetlenül, mégis lebilincselően és szórakoztatóan mesélő Tönkretehetlek – amit nem dicsőítenék, megtettem már a sorozatról szóló cikkemben – messze nem az egyetlen cím, ami fájdalmasan kimaradt a Golden Globe jelöltjei közül. Általában nehéz díjszezonja van a fekete főszereplőkkel készült tartalmaknak: egyfelől készültek szép számmal, így legalább a reprezentációs helyzet javult valamelyest, ám a presztízsdíjak jelölései közül maguk a produkciók rendre kimaradtak, és ez a Golden Globe-on is folytatódott. A Spike Lee rendezte Az 5 bajtárs (Da 5 Bloods) és az Emmyn szépen szerepelt Bizonytalan egyáltalán nem kapott jelölést, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya pedig csak színész-kategóriákban, Viola Davis és a poszthumusz jelölt Chadwick Boseman személyében, a Judas and the Black Messiah egy mellékszereplő- és egy betétdal-jelöléssel szerepel. És bár három jelöléssel, köztük egy legjobb rendezőivel épp nem panaszkodhat, de a One Night in Miami főkategóriás jelölését is sokan hiányolták. A fekete főszereplőkkel készült sorozatok közül egyedül a Lovecraft Country kapott jelölést a legjobb drámasorozatok között.
A már első évadjával is fergeteges, a másodikkal pedig arra még erősebben ráemelő Hétköznapi vámpírok is fájdalmasan kimaradt a szórásból, pedig az esélyesen a legviccesebb sorozat, ami 2020-ban a képernyőkre került. A sorozatot futtató FX úgy általában is kimaradt a Golden Globe-ból – itthon ugyan nem sok szó esett róla, de az amerikai sajtó leginkább a Mrs. Amerika mellőzését fájlalja – a sorozatból egyedül Cate Blanchett kapott egy jelölést –, a Devs mellőzése viszont a hazai nézőknek is meglepő lehet. A Netflixnek is van fájdalmas mellőzöttje, több is, közülük azonban egyértelműen a BoJack Horseman a legnagyobb vesztes: az animációs sorozat, annak ellenére, hogy az egyik legkomplexebb, mélységet és humort egyszerre hozó sorozat a platformon, hat évadja alatt egyetlen jelölést sem kapott a Golden Globe-ot odaítélő HFPA-tól. Tény, hogy a sorozat nem egyszer beszólt Hollywoodnak és a hollywoodi sajtónak, de ennyire látványosan mellőzni még ezzel együtt is erős.
Több helyütt rámutatnak a nemzetközi kollégák arra a tényre is, amivel mi is nagyon egyetértünk, jelesül, hogy
Az épp intenzíven zajló true crime- és dokureneszánsz tavaly is sorra termelte ki a briliánsabbnál briliánsabb dokumentarista szériákat: a Beavatási eskü, az Eltűnök a sötétben, a közönségkedvenc Last Dance, de még a botrányos Tiger King is mind-mind esélytelenek arra, hogy az év legfontosabb tévés díjátadóján megkapják a nekik kijáró figyelmet. Nekünk, magyaroknak természetesen legjobban az fájt, hogy a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre nem kapott jelölést az idegen nyelvű filmek között – cserébe a Minarit ebben a kategóriában jelölték, pusztán azért, mert viszonylag sokat beszélnek benne nem angol nyelven – miközben az egy amerikai film. A Minari egyébként az amerikai szaksajtónak is fáj, de nekik sokkal inkább azért, mert a nyelvhasználat nyomán csak az idegen nyelvű filmek között lehetett jelölt, a legjobb filmek között nem. Azonban akármennyi a meglepetés és a felháborodás, a jelöltek most már fixek, mi pedig azzal is elégedettek lennénk, ha a valaha volt legerősebb felhozatalaként emlegetett legjobb színésznő kategóriában Vanessa Kirby elhozhatná a Golden Globe-ot Mundruczó Kornél megrendítő gyászfilmje, a Pieces of a Woman főszerepéért. Hogy így lesz-e, az február 28-án – nálunk inkább március 1-jén –, a 78. Golden Globe gálán kiderül.
