Kultúra ismeretlen budapest

Az önkormányzat szerint nem fenyegeti beépítési hullám a Népszigetet

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu

Január 19-én, kedden megjelent, Lassan elhárulhatnak az akadályok a Népsziget beépítése elől címet viselő írásunkban azt állítottuk, hogy a Népszigeten rövidesen megváltozhatnak az építési szabályok, hiszen a közel kétszáz éve már félszigetként létező földdarab déli része a XIII. kerület közigazgatási területén fekszik, ahol rövidesen új településképi rendelet, illetve új településképi arculati kézikönyv születik, sőt, többek közt a Népsziget Duna-parti Építési Szabályzatát is a Kerületi Építési Szabályzatba (KÉSZ) integrálják.

Úgy gondoltuk, hogy a terület közvetlen környékét az elmúlt két évtizedben ért változások – köztük a Marina-part, az Újpesti-öböl partjára megálmodott, tervstátuszig még nem eljutott Marina City-projekt, a Reno udvar helyére kerülő negyed, illetve a barnamezős területekkel kapcsolatos különböző álmok – miatt félő, hogy a változások jóval nagyobb horderejűek lehetnek annál, mint amire az említett változások következtetni engednek, ezáltal pedig esély nyílik arra, hogy meginduljon a környék egyik tüdejeként funkcionáló terület beépítése.

Kapcsolódó
Lassan elhárulhatnak az akadályok a Népsziget beépítése elől
Az ötven hektáros területen a IV. és a XIII. kerület osztozik, a tulajdonviszonyok pedig annyira kuszák, hogy úgy tűnt: a lassan kétszáz éve félszigetté vált Népsziget még hosszú éveken át biztonságban lesz az ingatlanfejlesztésektől. Egészen mostanáig.

Írásunkra a XIII. kerületi Önkormányzat is reagált, melyben kijelentették, hogy az új rendeletnek, kézikönyvnek, illetve az integrációnak semmiféle kapcsolata sincs az esetleges beépíthetőségi szabályok megváltozásával, így gondolatmenetünk puszta spekuláció.

A levélben hozzátették:

a Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottság azt az álláspontot fogalmazta meg az új településképi rendelet és az új Településképi Arculati Kézikönyv készíttetését megelőzően, hogy az eddiginél is szigorúbb, az egyes önálló karakterű kerületrészekre vonatkozóan konkrétabb megfogalmazásokat kíván az új szabályozásokkal megalkotni, ellentétben a cikkben megjelent és sugallt állításokkal.

Sopronyi Gyula / 24.hu A Marina-part évekkel ezelőtt átadott épületei, mögötte az Újpesti-öbölbe tervezett Marina City-projekt helyszínével, illetve a még békés Népszigettel

A KÉSZ módosításával a kerület minden évben, tervszerűen foglalkozik, ezt pedig nem ad hoc jelleggel, befektetői érdekek mentén teszi, sőt, a Népszigetre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban pedig

az állami főépítész, valamint a Fővárosi Önkormányzat szakmai álláspontját is kérték: a tervezett változtatásokat jóváhagyták.

A rendelet tartalma tehát nem változik meg, így a Népszigeten nagy alapterületű lakóházak, illetve lakóházcsoportok elhelyezése nem várható.

Az ügyben 2020. október 26-án online lakossági fórumot is tartottak, sőt, január 25-én – továbbra is a folyamat előzetes tájékoztató szakaszában járva – egy második hasonló eseményt is megrendeznek, aminek részletei a kerületi honlapon is megtalálhatók.

A sajtóosztály mindemellett jelezte, hogy a cikkben említett hirdetés nem a közelmúltban került az online ingatlanos oldalakra, sőt, annak területére a fővárosi szabályozás érvényes, ami szerint – a leírásban foglaltakkal ellentétben – nem is lehet harminchat szobás szállodát építeni.

Sopronyi Gyula / 24.hu A Marina-part és az Újpesti-öböl részlete

A cikk említést tett mindemellett a kerület zöldfelületi borítottságának csökkentéséről, ez azonban nem egyenlő a zöldfelületekkel, hanem az a lombkoronákkal takart területnagyságot jelenti. A kerület kijelentette, hogy dolgoznak közigazgatási határain belül az elmúlt öt évben 6018 faegyedet ültettek, ez pedig annak bizonyítéka, hogy céljuk a zöldfelületek, illetve a zöldfelületi borítottság növelése.

A cikkben közzétett félreértésekért ezúton is elnézést kérünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik