Kultúra

Úgy alakult, hogy hirtelen elegáns lett nőként klasszikus férfiórát hordani

A R / Fortepan
A R / Fortepan
A XX. század során a férfiak nagy része jóval kisebb órákat hordott, mint ma. Ezek a méretek ma már kifejezetten jól állnak a nőkön, sőt, elegánsnak számítanak, ami azt jelenti, hogy egy évszázad óragyártása nyílt meg hirtelen a nők előtt.  

Érdekes koncepció, hogy az emberek órát hordanak a kezükön, és nem is volt ez mindig így. Ugyan a női karóráknak évszázadokra visszamenő hagyománya van, ezek jellemzően ékszerek voltak, amelyekbe időnként órákat is építettek. A XX. század elejéig a férfiak nem hordtak a kezükön órát, az egyetlen elfogadott mód az időmérők viselésére a zseb volt. Mindenki zsebórákat használt, ha valaki bement volna a XX. század elején egy kocsmába a karján egy órával, a barátai valószínűleg kinevették volna. Kevésbé elfogadó idők voltak.

A karon hordott óra divatját pontosan tudjuk emberhez és korszakhoz is kötni. Először Alberto Santos-Dumont vállalta magára azt a divatipari stigmát, hogy a karján hordja az óráját. A brazil-francia Santos-Dumont nemcsak feltaláló volt, de pilóta is, a repülés korai, hősies szakaszában. Valószínűleg türelmetlen ember is lehetett, mert nehezen viselte, hogy repülés közben azzal kell foglalkoznia, hogy kiemelje a zsebéből a zsebóráját, ezért megkérte egy barátját, Louis Cartiert, hogy készítsen neki egy olyan órát, amelyet a csuklójára felcsatolva hordhat, ezért folyamatosan látja rajta az időt repülés közben. Így született meg minden idők egyik legikonikusabb órája és egyben a karórák úttörője, a Cartier Santos.

A katonaságból a civil életbe

Ezzel párhuzamosan egy másik fontos társadalmi változás is lezajlott. Az első világháborúba férfiak milliói indultak el olyan órákkal, amelyeket rendkívül kényelmetlen volt a harctéren a zsebükből kiemelni, miközben a katonai tevékenység viszonylag szorosan kötött az időhöz. Ezek a katonák úgy alakíttatták át az otthonról hozott zsebóráikat, hogy vagy szíjtartó füleket tetettek rájuk, vagy olyan tokban hordták őket, amelyeket a karjukra tudtak szíjazni. Amikor visszatértek a Nagy Háborúból, a karon hordott óra szokása megmaradt. Így jöhetett át a divatvilág annyi nagy találmánya után, a pólóhoz és az öltönyhöz hasonlóan a karóra is a katonaság világából a civil életbe.

Miután a karon hordott óra elfogadottá vált a férfiaknál, a hagyományosan kifejezetten nagy zsebóraszerkezetek egyre kisebbé váltak, hogy kényelmesebben lehessen őket a karunkon hordani. Ekkoriban terjedt el, hogy a férfiak 22-30 mmm tokátmérőjű, egyre gyakrabban szögletes órákat hordtak. Az órák mérete aztán lassan, de fokozatosan egyre nagyobbá vált a XX. század során, de szinte végig sokkal kisebb maradt, mint amit ma megszoktunk. Az olyan rendkívül férfias órák, mint a Rolex Oyster, a mai Rolexek közvetlen elődje, csak 30-32 mm-es átmérőjűek voltak, amelyeket ma a női óraméret kisebbjei közé sorolnánk.

A nagy ugrás

A nagy ugrásra egészen a nyolcvanas évekig kellett várni, és meglepő módon akkor is a Cartier Santos változtatott meg mindent. Elkezdtek ugyanis kifejezetten nagyméretű órákat árulni a korábbi modelljeik dizájnjai alapján, amelynek következtében szinte az összes nagy óragyár rátalált az egyre nagyobb méretű órákra. Felnagyítani a már létező dizájnokat ugyanis jövedelmezőbb volt, mint újakat tervezni.

Aztán a kvarckorszak, majd az azt követő mobiltelefonkorszak majdnem teljesen eltüntette az emberek karjáról az órákat. Egészen a 2010-es évekig kellett várni, hogy a mechanikus órák újra kifejezetten divatosak legyenek. Ekkorra viszont a kvarcórák divatja olyan méretűre növelte a karórákat, amelyeket a XX. század során csak akkor láttunk, amikor karórákat hordtunk a karunkon. A férfiaknak kitalált órák mostanra akár 55 mm-es átmérőjűek is lehetnek, ami tényleg csak Arnold Schwarzenegger karjáról nem lóg le.

Sztenderdek

A női órák ezzel párhuzamosan szintén egyre nagyobbak lettek. Nehéz óraméret-szabványt mondani, de talán az Apple-höz nyúlhatunk vissza, ha sztenderdre vágyunk. A cég két méretben árulja az okosóráját, egy nagyobbat 42 mm-errel, és egy kisebbet 38 mm-errel. Körülbelül ez a két méret az, amelyet ma nők és férfiak hagyományosan a karjukon hordanak.

Ez viszont rendkívül jó hír azoknak a nőknek, akik klasszikus órákra vágynak, ugyanis egy egész évszázadnyi óragyártást nyitott meg előttük.

A ma hagyományosan nőinek gondolt 35-38 mm-es órák nagyobbak, mint szinte bármi, amit a XX. század során a férfiak hordtak.

Ma, ha létezik szabály az ideálisan kézreillő óraméretre, akkor az, hogy az óra szíjtartó stiftje vagy a csuklónk széléig érjen, vagy onnan 1-2 centire befelé, de ne lógjon rajta túl. Ez a hagyományosabban vékonyabb női csuklók számára azt jelenti, hogy szinte minden 30-35 mm-es klasszikus férfióra kifejezetten jól néz ki ma.

Mivel a női óradivat az elmúlt évtizedekben egyébként is elmozdult a hagyományosan ékszerszerűtől az uniszexebb, letisztultabb vonal felé, ezért egyre kevésbé tűnik idegennek egy férfióra egy női karon. Sőt, a legtöbb hagyományosan nagyon elegáns férfiaknak szánt öltönyóra ma már kifejezetten elegánsan néz ki a nők karján is.

Szponzorált tartalom

A cikk a BÁV támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik