Belföld

A legdrágább órák, amelyeket valaha elárvereztek

A jegygyűrű mellett a karóra az egyetlen társadalmilag széles körben elfogadott férfi ékszer. Nem is véletlenül lett egyre komolyabb piaca a karóráknak, annyira, hogy már elképesztő összegekért mennek el az aukciókon. Összeszedtük a legdrágább órákat, amelyeket aukción eddig eladtak.

Paul Newman “Paul Newman” Rolex Daytonája

2017 végén egy licitáló 17,8 millió dollárt ajánlott az órásvilág talán legendás időmérőjéért, amiről sokáig nem is tudták, hogy létezik. Paul Newman Rolexe ezzel a legdrágább valaha eladott óra lett.

Az órát Newman a feleségétől kapta, amikor a hatvanas években a Winning című versenyzős filmjét forgatta. Joanne Woodward azt gravíroztatta bele az óra hátlapjába, hogy

Drive carefully me,

Amit kétféleképpen is lehet értelmezni, vagy úgy, hogy vezess óvatosan, én, vagy vezess engem óvatosan, de inkább az előbbire tippelnénk. A legendás karóra sokáig elveszettnek tűnt, pedig Newman népszerűségének újraéledésével ez lett a Rolex egyik legnépszerűbb modellje is, amelyből már a teljesen átlagos darabok is csillagászati pénzeket értek.

Aztán kiderült, hogy az eredeti óra is megvan. James Cox, aki korábban Newman lányának barátja volt, végre előállt azzal, hogy a színész még 1984-ben adta oda neki az órát, amikor Nell Newmannal járt.

Az aukciót a Phillips vezényelte le, a vevőről csak annyit tudni, hogy telefonon licitált.

Egy ritka Patek Philippe

Persze nem a Paul Newman Daytona az első olyan óra, amely korábban elképzelhetetlen összegekért kelt el. Az addigi legdrágább óra esetében viszont kicsit egyértelműbb volt, hogy sok pénzbe fog kerülni.

View this post on Instagram

12-13 ноября в Женеве пройдёт аукцион The Geneva Watch Auction: FOUR, на котором впервые в истории на одном аукционе будут выставлены сразу все версии легендарной модели Patek Philippe reference 1518. Первый в мире серийный вечный календарь с хронографом был выпущен в количестве 281 экземпляра: большая часть моделей в желтом золоте, около 44 моделей в розовом золоте и всего 4 известные на данный момент модели в стали. Предварительная оценка часов: Сталь: более 3 млн CHF Розовое золото: от 600 000 до 1,2 млн CHF Желтое золото: от 250 000 до 500 000 CHF #patekphilippe #patek #pateklover #patekphilippe1518 #patekholic #watchporn

A post shared by Artem Chronoscope Tagirov (@chronoscope_tv) on

Mert amíg a Rolex felső-középkategóriának számít a karórák világában, a Patek Philippe az egyik csúcsmanufaktúra. És ha van igazán ritka és értékes verziója ezeknek az óráknak, az jellemzően nem az akkoriban megszokott nemesfémekből készül, hanem egyszerű rozsdamentes acélból. Erre több indok is van, az egyik az, hogy ezekből sokkal kevesebb volt, mert az acél luxusórák divatját csak később alkotta meg az Audemars Piguet, a másik pedig, hogy az acél karórák most is épp divatosabbnak számítanak a színesfémből készülteknél.

A Patek Philippe Reference 1518-et 13 percnyi harcos licitháború után vitte el a Phillips genfi aukcióján, 11 millió dollárért. De valószínűleg meg is ért ennyit, mert csak négy ismert példány van belőle, ez pedig most került elő, ráadásul tökéletes állapotban.

De a világ legdrágább órája ez volt

És hogy állunk az olyan órákkal, amelyeket nem karon érdemes hordani? Még sokkal durvábban, mint a karórákkal. Mert nem a Rolex Daytona minden idők legdrágábban eladott órája, csak simán a karórák között király.

A valaha eladott legdrágább zsebóra ugyanis ennél sokkal több pénzbe került.

Ezt az órát 1933-ban készítette a Patek Philippe a legendás bankárnak, Henry Gravesnek. Az órát 2015-ben adta el a Sotheby’s, és 24,4 millió dollárt, majdnem hat és félmilliárd forintot ért egy vevőnek.

Szponzorált tartalom

A cikk a BÁV támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik