A Parminter család a XVIII. századi Angliában kereskedőként tett szert óriási vagyonra, így a Lisszabonban és a szigetországban is jelen lévő borkereskedő John lányaként született Jane könnyűszerrel megtehette, hogy a felső tízezer gondtalan életét éli, sőt, azt is, hogy magához vegye árván maradt unokatestvérét, Mary-t, akivel annyira közel kerültek egymáshoz, hogy 1795-ben eldöntötték: együtt építenek otthont egy csendes devoni telken.
Jane ekkor negyvenöt éves hajadon volt, a nála fiatalabb Mary pedig szintén nem szándékozott férjhez menni, így a 6,1 hektáros földdarabon csak ketten mozogtak, sőt, a fennmaradt történetek szerint az otthonukat is ők maguk tervezték meg.
Ez nem volt feltétlenül igaz, hiszen a terveket jó eséllyel Mary nővérének férje, John Lowder, vagy annak később építésszé lett fia, a tizenéves fia (akit szintén Johnnak hívtak, csak hogy még tovább bonyolódjon a Jánosok sora a családban) dolgozta ki.
Az 1796-ban született A la Ronde ma is áll, húsz szobájában járva lehetetlen árnyékos sarkot találni, hiszen
A 10,7 méter magasra törő központi hallból az alsó szinten nyíló, egykor tolóajtóval elválasztott termekben többek közt a konyha, a legfontosabb értéktárgyak tárolására szolgáló, speciális zárral védett szoba, illetve a borpince kapott helyet, míg felettük pedig a szalont és a mindennapi élethez szükséges tereket alakították ki, melyeket nem csak hagyományos, de
is bevilágítanak.
Az életük végéig hajadonként élő unokatestvérek saját készítésű belső díszei ma is látható – köztük az építést megelőző európai körútjukon összegyűjtött, falakat díszítő
Jane 1811-es halála után Mary maradt az egyedüli tulajdonos, aki végrendeletében kijelentette: a ház a jövőben csak egy férjezetlen vérrokon tulajdonába vándorolhat át.
A szabályt csak néhány évtizeden át tartották be – 1880-ban az ugyanis egy korábbi lakó bátyja, a lelkész Oswald Reichel kezébe jutott, az 1923-ig itt élő férfi pedig fontos átalakításokat hajtott végre: többek közt fürdőszobát, fűtőtesteket, víztornyot, illetve egy mosószobát alakított ki a házban, de a falakat is átfestette.
Ezeket a számos szigetországi műemléket kézben tartó National Trust az épület 1991-es, az építtetők rokonaitól való megvásárlása részben visszaállította: a fal ma újra világoszöld árnyalatú, a radiátorok pedig a központi, társainál jóval nagyobb darab kivételével eltűntek, az épület pedig látogathatóvá vált, bár a koronavírus-járvány miatt a következő hónapokban ezt még biztosan senki sem teheti meg.
