A fővárosi épített örökség az elmúlt években egyre több pofont kapott: műemléki és helyi védettségek tűntek el különböző épületekről, melyekre aztán – legtöbb esetben a jókora kormányzati hátszélnek köszönhetően – lebontás vagy teljes átalakulás várt, létezik azonban számtalan olyan, a felső tízezer tagjai által emelt villa és társasház is, amelyekkel évtizedek óta senki sem foglalkozik, függetlenül attól, hogy állami vagy magántulajdonban vannak-e.
Ezúttal ennek három, a budai oldalon álló példáját mutatjuk be: az orbánhegyi Pollacsek-, illetve a svábhegyi Karczag- és Steindl-villákat, melyek hosszú időn át pusztultak, kettejük számára azonban újra látszik a fény az alagút végén.
A szabótól az óvodáig
A Dorottya utcában angol- és francia női szabóságot fenntartó Pollacsek Bernát és felesége, Neumann Berta megrendelésére 1923-1924-ben, egy korábban itt álló ház átépítésével született otthon első látásra talán sokak számára ismerősnek tűnik: nem véletlenül, hiszen Magyarországon a neobarokk jegyében számtalan kisebb-nagyobb épület nőtt ki a földből – köztük a debreceni Déri Múzeum, ami nem véletlenül mutat közeli rokonságot a fenti képeken lévő villával, hiszen mindkettőt a Kós Károly által a két világháború közötti sötét és szomorú magyar világ egyik legkiválóbb magyar építőművészeként aposztrofált Györgyi Dénes (1886-1961) álmodta meg.
A közel százéves, francia barokk épületeket idéző ház a megszületése után azonnal tulajdonost váltott. Előbb a Felsőmagyarországi Bánya- és Kohómű Rt. vezetője, Kerekes Izsó kezébe került, akit 1930 márciusában egy, a Lánchíd pesti hídfőjénél közlekedő villamos gázolt halálra. Az ügyet az egymásnak ellentmondó szemtanúk miatt hosszú hónapokon át nem tisztázták, az időközben Quittner Ervinnel garázst építtetett özvegye pedig továbbadta az ingatlant, aminek falai közé Horváth Ernő tiszteletbeli uruguayi főkonzul, a Horváth Sándor és Fiai festék- és lakkgyár egyik vezetője költözött.
1944 őszén a Magyar Mezőgazdák Állatértékesítő Rt. költözött a helyére, majd bombák kezdtek hullani a fővárosra, a villa azonban súlyosabb károk nélkül megúszta, így minden esélye megvolt arra, hogy az államosítások után végül egy vezető politikus vagy egy művész otthonává váljon.
Ehelyett a Magyar Kommunista Párt kezébe került: 1945 tavaszán még csak pártnapokat tartottak itt, júniusban azonban Haladó művészet címmel képzőművészeti kiállítás is nyílt a falak mögött, olyan, a Rákosi- és Kádár-korban később fontos szerepet kapott művészek részvételével, mint Kmetty János, Bortnyik Sándor, Borsos Miklós, Mikus Sándor és Kerényi Jenő.
Horváthék ekkor még maradhattak az épületben (az 1948-as telefonkönyv megemlékezik az itt élő dr. Horváth János Tamás tiszteletbeli alkonzul-közgazdászról), az államosítás során azonban el kellett hagyniuk azt. Az alig huszonöt éves épület állami kézbe került, és az egykori parkjában való bővítések elkészülte után óvodává vált.
A területet 1964-ben aztán a Belügyminisztériumnak adták át, hogy az a következő évben a BM napköziotthonos óvodájaként, immár két újabb épülettel bővülve nyithassa újra a kapuit.
A hétezer négyzetméteres, ősfás telken elterülő – több magyar filmben, köztük Mamcserov Frigyes A fantasztikum betör a detektívregénybe, avagy Daibret felügyelő utolsó nyomozása (1977) című tévéfilmjében feltűnő – épület részletei mindezek ellenére jórészt megmaradtak, így kovácsoltvas rácsai és díszei, valamint néhány ajtaja megőrizték a húszas évek felső tízezrének emlékét.
A rendszerváltás után is állami tulajdonban maradt felújítására pedig egészen az ezredfordulóig nem volt esély, akkor azonban egy miniszterelnöki határozat több, a környéken fekvő társával együtt a felújításáról döntött, azzal a céllal, hogy azok helyreállításuk után közjogi méltóságok otthonává váljanak.
Az Istenhegyi út 8. az 1999-ben született javaslati csomag szerint a köztársasági elnök mindenkori lakásává alakult volna, a témát koordináló Kormányzati Elhelyezési Iroda azonban 2001 tavaszán felismerte:
így a munkák meg sem kezdődtek, az egyre rosszabb állapotú házat pedig továbbra is pusztították az elemek.
Az 1996 óta helyi védettséget élvező, 2009-ben műemlékké vált épület megújulásának azóta sem volt igazán reális esélye, annak ellenére, hogy több alkalommal is gazdát váltott: előbb egy pénzügyi tanácsadócégből kinőtt beruházóhoz (Sztár Co, 2003-2006), azután 2006-ban a CS Invest Beruházó és Ingatlanfejlesztő Kft-hez, majd néhány hónapot az Erste Bank és az Erste Ingatlan tulajdonában töltött, mielőtt négy évvel ezelőtt a számos területen, így például klasszikus veteránautók restaurálása, a kockázati tőkebefektetések, illetve a hajózás terén is aktív Whiteskiff-csoport ingatlanokkal foglalkozó tagja vásárolta volna meg.
A The Voyager nemrég készült belső fotói szerint a helyzet ma sem menthetetlen, a befektető eddigi épületrevitalizációs projektjeit és más munkáit látva pedig a háznak minden esélye megvan arra, hogy újra régi fényében fogadja az előtte elhaladókat.
A projektet vezető Vékás András a 24.hu kérdésére elmondta, hogy
Reméljük, ez így is történik majd.
Lángette klasszicizmus
Az 1848-49-es forradalom előtti években Pest óriási átalakuláson ment át, hiszen megszületett a többi közt a Magyar Nemzeti Múzeum (épülete 1847 óta fogadja a látogatókat), a Duna felett átívelő első állandó híd, a Lánchíd pedig gőzerővel haladt a megvalósulás felé (1839-1849). Persze a budai oldalon sem állt meg persze az élet: ezekben az években vált például a felső tízezer nyaralóövezetévé a Svábhegy, melynek ízlésről csak elszórtan tanúskodó modern villái és a szocializmus évtizedeiben született otthonai közt ma is ott állnak a XIX. század legtehetősebb családjainak hétvégi nyaralói.
Közülük is kiemelkedik a számos villa és lakóház mellett az egri főszékesegyház és az esztergomi bazilika terveit elkészítő, a kor Pestjének képét meghatározó Hild József (1789-1867) a nagykereskedőket és gyárosokat felvonultató Karczag család egyik tagja, a Váci utcában kalapokkal kereskedő Benjámin számára megálmodott megmentésért könyörgő klasszicista villája a Diana utcában.
Az 1845-ben átadott, oszlopaival a Duna felé tekintő háznak az államosításig számos tulajdonosa volt: 1906-ban például a szalámigyárat alapító Herz Ármin kezébe vándorolt, aki a hátsó homlokzatra faszerkezetű, faragott verandát építtetett, hét évvel később pedig a hátsó traktust is bővítette. Az 1952-es állami tulajdonba vétel után a villát két lakásra osztották, a felújításnak szánt, négy éven át (1956-1960) tartó munkálatok azonban csak rontottak a helyzeten. A 400 négyzetméteres alapterületű épület 2002-ig állami tulajdon maradt, azután előbb a Budapesti Piac Kereskedelmi Rt.-hez, majd a Mester Nívó Kft.-hez (2004) került.
Őket előbb az MSZP egykori helyettes honvédelmi államtitkára, Zámbori Mihály testvére (2006), majd maga Zámbori (2010) váltotta, hogy öt évvel később változatlan állapotban továbbadhassa Barcza Mihály ügyvédnek, az MKB Bank felügyelőbizottsága korábbi elnökének, aki – egy, a Magyar Nemzetben 2016 tavaszán megjelent cikk szerint – teljes felújításban gondolkodott, sőt a teljes gombamentesítés mellett műemléki értékleltárat is készíttetett az egykor angolkerttel is körülvett épületről, aminek jól láthatóan az összedőlés határán álló melléképületének lebontását legalább kétszer is le akarta bontatni, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal azonban mindkét esetben megvétózta az erre irányuló engedélykérést.
A magántulajdonba kerülése után hosszú időre egyértelműen a hajléktalanok otthonává vált, akik a parkettát, illetve a fa nyílászárókat egyszerűen eltüzelték, ezzel párhuzamosan pedig graffitik is megjelentek a szobák falán.
Barcza egyes források szerint több hazai építészirodával is megpróbálta elkészíttetni a felújítás terveit, ezek egyikével sem volt azonban megelégedve, így az európai színtér egy ismertebb arca, az Aires Mateus felé fordult, számításait azonban 2017. június 4-én egy, a tetőszerkezetben pusztítást végző tűz húzta keresztül.
Néhány nappal a történtek után, a helyszínen készített fotóink lesújtó állapotot mutattak, így egy hosszú írásban világítottunk rá a felújítás fontosságára.
A Karczag-villa külső és belső állapota az azóta eltelt három évben változatlannak tűnt. A belsőről 2020 első napjaiban a Történetek képekkel készített fotókat, melyeket látva felmerült a kérdés: meddig tud még ellenállni az elemeknek a meggyengült épület, illetve a sérült tetőszerkezet?
Optimizmusra nem igazán volt ok, az Építészfórumon június 11-én megjelent, ujjongó hangvételű cikkből kiderült, hogy az „elhivatott tulajdonosoknak”sikerült megegyezniük a korábban felkeresett Aires Mateussal, így az épület nemsokára megújul.
Az írás rámutat, hogy korábbi otthonát, Hültl Dezső gellérthegyi villáját is megmentő – az épület a korábbi sajtóinformációk szerint ugyanakkor a Rogán Antal és Habony Árpád köreihez tartozó ügyvéd, Kertész Balázs projektjeként újult meg – Barcza a századelő gazdáihoz hasonlóan bővítésbe kezdene, ezeket azonban a szerző látványtervek nélkül, de szuperlatívuszokban mutatja be.
A cikkből a társtulajdonos személye is kiderült: Kovács Attila Gábor korábban az első Orbán-kormány által 2001-ben privatizált CD Hungarynél is megfordult, néhány évvel ezelőtt pedig a korábban Tiborcz István többségi tulajdonába tartozó, sőt Mészáros Lőrinchez is kötődő Appeninn igazgatósági tagjaként működött. A két milliárdos egyébként nemrég egymás után szállt ki a cégből.
A terveket a portugál testvérpár, Manuel és Francisco Aires Mateus által 1988-ban alapított építésziroda egyik alapítója, Francisco jegyzi majd, aki a Víziváros utolsó nagy telkének beépítését is megvalósító Reisz Ádámmal és csapatával dolgozik együtt.
Az egykori nyaralószerepet egy körülbelül 2-3 gyermekes család számára tervezett, reprezentatív lakófunkció váltja fel, és mivel egy viszonylag kis alapterületű alaprajzról van szó, az új tervek szerint az érintetlenül hagyott műemléképületet a felszín alatt kortárs hangnemben bővítik. Az utcafrontra tervezett, monolit jellegű kortárs tömböt – az építésziroda védjegyének számító fehér vakolás helyett – mészkő borítással fogják burkolni a hazai éghajlat okán
– írja az Építészfórum, hozzátéve, hogy a jelenlegi épület
reprezentatív célokat fog szolgálni, benne egy felülvilágítós szalonnal és étkezővel. A térszint alatti bővítés helyiségei a könyvtár-folyosóra fűződnek fel, természetes fényhez pedig a futónövényekkel befuttatott, süllyesztett udvarokon keresztül jutnak. A bővítés egyetlen, térszint feletti eleme az utcafronti melléképület lesz, amely a család közösségi funkcióit szolgálhatja, akár a reprezentatív szalonnal ellentétben egy bensőségesebb nappaliként. A kertet a tulajdonos szeretné az angol kert esztétikájának megfelelően továbbalakítani, a jelenlegi fák közül pedig egyet sem fog kivágni.
Kérdés, mi valósul meg mindebből, hiszen az építési engedélyt már kiadták, a megvalósítás azonban még el sem kezdődött, látványtervekről és alaprajzokról pedig egyelőre egyetlen szó sem esett.
A Svábhegyről az Országházig
A Karczag-villától alig néhány perces sétányira álló, ma a Magyar Madártani Egyesületnek, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-emlékszobájának is otthont adó, szabadon látogatható Jókai-kert 1853-ban került az akkor mindössze huszonnyolc éves író kezébe, aki elhagyatott kőbányából hamarosan gyümölcsfákat, rózsákat és konyhakertet rejtő édenkertté változtatta azt.
A Költő utca szomszédos telkeit megvásárolt Steindl Károly ékszerész nem tört ilyen babérokra, így az 1840-es évek első felében született, szomszédos ikervillája és kertje egyáltalán nem vágyott ennyire feltűnővé válni. A két, a város felé faszerkezetes terasszal néző Steindl-ház egyikétől az ötvös végül megvált: testvérének, a Vigadó és az első magyar gőzhajók berendezését, illetve a Lánchíd faszerkezetes tervét megálmodó Steindl Ferencnek adta azt el, akinek családja hosszú évtizedeken át használta azt, mielőtt azt a két világháború közt részben lebontották volna, túlélő részeit pedig a szocializmus évtizedeiben a Gyermekgyógyintézet Tüdőgyógyászati és Allergológiai Osztályaként működő Dreher-házhoz kapcsolták.
Az ékszerész tulajdonában maradt ház óriási szerencsével túlélte az elmúlt közel száznyolcvan évet, állapotát látva az embernek azonban leginkább sírni támadna kedve, hiszen az egy ideig fia, a Váci utcai Új városházát (1875), a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomot (1893-1901), illetve az Országházat (1885-1904) tervező Steindl Imre által is használt villát a háború után rövid ideig az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) használta, majd számos családnak adott otthont.
Az omlásveszélyre figyelmeztető, egy rossz állapotú drótkerítésen függő felirat melletti szép emléktáblán álló információk szerint az életveszélyessé nyilvánításig egy sokgyerekes sváb család lakta, azóta azonban üresen áll, bedeszkázott ablakokkal várja, hogy egyszer a fák közé dőljön, annak ellenére, hogy 2009 óta műemléki védelmet élvez.
Tulajdonosa, a XII. kerületi Önkormányzat egy két évvel ezelőtti közérdekű adatigénylés szerint semmiféle felújítást nem tervez, a háznak pedig így esélye sem maradt a túlélésre. A Jókai-kert mélyére sétálva egy ideig még bárki vethet rá egy utolsó pillantást, mielőtt megtörténik az elkerülhetetlen.
Kiemelt kép: Voyager Urbex
