Mi történt?
J. K. Rowling néhány nappal ezelőtt megosztott egy publicisztikát a Twitteren, melynek címe Creating a More Equal Post-Covid-19 World for People Who Menstruate volt, ami hozzávetőleg annyit tesz: Egy egyenlőbb társadalom megteremtése a Covid-19 utáni világban azoknak az embereknek, akik menstruálnak. Rowling kissé éles megjegyzést fűzött a cikkhez:
Emberek, akik menstruálnak. Biztos vagyok benne, hogy van szó ezekre az emberekre. Segítene valaki?
– írta, lefordíthatatlan angol szójátékkal utalva a „women”, azaz „nő” szóra.
És bumm, robbant a transzfóbia-bomba. Rowlingnak nekiment az egyik nagy LMBTQ-szervezet, a GLAAD, továbbá számtalan egyszerű twitterező. Azóta pedig csatlakozott hozzájuk maga, a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe és a Göthe Salmandert alakító Eddie Redmayne is, szóval jelen állás szerint a Harry Potter békés, elfogadáspárti családját szétszakítani látszik a botrány. A Rowlingot ekézők előhozták, hogy a szerző már nem először nyilvánult meg hasonlóan, decemberben megvédett egy nőt, akit azért rúgtak ki, mert azt tweetelte, hogy egy ember nem változtathatja meg a biológiai nemét. Rowling egyébként meglepően hűvös fejjel reagált az ellene indult támadásokra, kifejtette, mit gondol erről a kérdésről, nem kezdett nyilvános önostorozásba, ő ugyanis nem gondolja transzfóbnak sem a megjegyzéseit, sem saját magát, sőt.
Szerdán aztán hosszú blogbejegyzést is írt minderről, melyben elmesélte, hogy a téma több éve foglalkoztatja már szakmai és személyes okokból egyaránt, és elég alaposan, sok oldalról beleásta magát, beszélt szakértőkkel és érintettekkel egyaránt. Már a kutatómunka során világossá vált számára a téma indulatvezérelt volta, így pontosan tudta, hogy támadni fogják, ha kiáll az említett, tweetje miatt kirúgott nő mellett. Ezzel együtt az némiképp mégis váratlanul érte, hogy a történtek után elkezdték visszamondani a meghívásait, gyűlölködő reakciók sorát kapta, amelyben személyesen őt is támadták, és könyveinek elégetését kapacitálták, mint írja, egy különösen erőszakos úr komposztba tette a köteteit. Az igazi meglepetés mégsem ez volt, hanem a támogatásukról, hálájukról biztosítók száma, amely nagyságrendekkel magasabb volt, mint a gyűlölködőké.
Rowling ebben az írásában öt indokot hozott fel, amiért megszólalt a kérdésben: először is, mert humanitárius munkája során bebizonyosodott számára, hogy a transz aktivizmus egy ága – messze nem az összes! – azon dolgozik, hogy elérje a biológiai nem fogalmának felszámolását. Második indoka, hogy egykori tanárként és egy gyermekvédelmi szervezet alapítójaként különösen fontos neki a gyerekek oktatása és biztonsága, és ezt veszélyeztetik a transz aktivizmus jelenlegi trendjei. Harmadrészt azért szólalt fel, mert személyesen, és mint sok helyütt betiltott könyvek szerzője, a szólásszabadság elkötelezett híve. A negyedik indok, hogy a kutatásai során rájött, milyen mértékben – az Egyesült Királyságban 4400%-kal – megnőtt a nemváltást elkezdő lányok száma, soraikban magasan felülreprezentált az autista lányok aránya. Szintén aggasztó mértékű a nemváltást megbánó, majd a visszaalakulásért küzdő fiatal lányok száma, akik nagy százalékban azért akartak inkább férfiként élni tovább, mert rájöttek, hogy a lányokhoz vonzódnak, és féltek a homofóbiától, amivel szembe kell nézniük, ha felvállalják leszbikusságukat. Mint írja, tíz évvel ezelőtt a nemváltást akaró transz emberek jelentős hányada férfiből akart nővé válni, mára ez az arány megfordult. Ezzel együtt Rowling hangsúlyozza: nem a nemváltás ellen van, sőt, számtalan fiatal és idősebb transz emberrel beszélve biztos benne, hogy a tranzíció olyan mentális tehertől szabadította meg a diszfóriával küzdő transzokat, amit másként nem lehetett volna megoldani. (A diszfória ebben a kontextusban azt az érzést írja le, amikor a test nemi jellege nem tükrözi azt a nemet, amivel az egyén azonosul.) De fontosnak tartja hozzá az alapos pszichológiai felmérést, amit jelenleg a transz aktivizmus meghatározó hangjai szeretnének felszámolni, így megkönnyítve a nemváltást.
Rowling írásában azt is hangsúlyozza: sosem volt még ilyen nőgyűlölő a világ, mint ma, ezt bizonyítja, hogy világhatalmak vezetői beszélhetnek durván szexista módon, létezik az incel-mozgalom, és transz aktivisták minősítenek TERF-nek (a kifejezést hamarosan definiáljuk) nőket, és próbálják elhallgattatni őket, és olyan gondolatokat akarnak általános érvényűvé tenni, amelyek szerinte mélyen nőgyűlölők.
Elolvastam az összes érvet arról, hogy a női minőség nem a biológiai nemmel bíró testben lakozik, és hogy a biológiai nemből fakadó tulajdonságok nem hoznak magukkal közös élményeket, és mélyen nőgyűlölőnek és elnyomónak tartom ezeket. (…) Már nem elég, ha nők a transzok bajtársai. A nőknek kötelező azt is elfogadniuk, hogy nincsen materializált különbség köztük és a transz nők között. De, amint azt előttem számtalan nő elmondta, a nő nem egy jelmez. A nő nem egy gondolat egy férfi fejében. A nő nem rózsaszínű agy, nem a Jimmy Choo cipők kedvelése, vagy bármely más szexista felfogás, amit most valamiért progresszívnek kiáltottak ki. Mi több, az „inklúzív” szóhasználat, amely a nőnemű embereket „menstruátoroknak” és „vulvás embereknek” nevezi, számos nőnek dehumanizáló és megalázó. Értem, hogy egyes transz aktivisták miért tartják megfelelőnek és kedvesnek ezt a szóhasználatot, de nekünk, akikre erőszakos férfiak degradáló megjegyzéseket zúdítottak, ez ellenséges és elidegenítő
– írta. Cikkében azt is megvallotta, hogy első házasságában ő is családon belüli erőszak és szexuális zaklatás áldozata volt, aminek nyomait máig magán viseli, ezért fokozottan együtt érez mindenkivel, aki hasonló traumákat élt át, a transz nőkkel is, de attól, hogy félti a transz nők biztonságát, még a biológiailag nőnek születettek biztonságát nem félti kevésbé. Azt is tudja, hogy a transzok elsöprő többsége semmilyen veszélyt nem jelent másokra, viszont aggasztja, hogy törvények vannak születőben, amelyek pusztán az alapján nőnek fogadnának el bárkit, hogy annak mondja magát, minden mérlegelés vagy korlátozás nélkül, ezzel pedig korlátozás nélkül beengednének minden, magát nőnek valló férfit a nőknek fenntartott terekbe, amelyeknek biztonságosnak kellene lenniük.
Mi micsoda?
Mielőtt tovább mennénk, tegyük tisztába a fogalmakat – nem lehet elégszer ismételni. A transgender kifejezés (magyarul transznemű) az általános definíciója mindazon embereknek, akiknek a társadalmi neme eltér attól a biológiai nemtől, amivel születettek. A fogalom leírásához tehát értelmeznünk kell a biológiai ás a társadalmi nemet is. A biológiai nem, születési nem vagy szexus a genetika által kódolt, születéstől magunkkal hozott, valamint a pubertáskor idején kifejlődött nem, magyarán a fogalom a kromoszómákról, nemi szervekről és a nemi hormonokról szól. A társadalmi nem ezzel szemben azon tanult, azaz nem biológiai alapon kódolt tulajdonságok, szerepek, viselkedésmódok halmaza, amelyet a társadalom elvár az egyéntől biológiai neme alapján. Tehát nagyon leegyszerűsítve egy nő biológiai neme akkor nő, ha női nemi szervekkel született, társadalmi neme pedig akkor nő, ha… Nos, az már egy nehezebben definiálható fogalom, de maradjunk némi egyszerűsítéssel annyiban, hogy ha nőnek érzi magát és ennek megfelelően viselkedik (öltözködik, választ párt, szervez családot, satöbbi), ami egyébként nagyon tág és rugalmas fogalmi keret. A társadalmi nemhez kapcsolódik, de azzal nem összemosható a nemi identitás fogalma, amely a Transvanilla.hu definíciója szerint
az a nem, amibe tartozónak egy ember érzi magát. Ez független a fizikai, testi nemétől, vagy más emberek érzéseitől/véleményétől.
A transzneműség fogalma aztán még tovább bontható, van, aki a transzszexuális kifejezést preferálja, ez arra utal, hogy ők nem „csak” születési nemüktől eltérően azonosítják magukat, de a konkrét, orvosi úton (hormonkezeléssel, műtétekkel) történő nemváltást is ambicionálják, avagy már túl is vannak rajta. Szintén a transzneműség összefoglaló fogalma alá tartozik a nem-bináris, más néven genderqueer identitás. A nem bináris neműek (angolul ez egy jóval egyszerűbb szó: „nonbinary”), nem a két nem egyikeként, tehát nem csak a nőnem, vagy csak a hímnem mentén határozzák meg magukat, hanem valamiféle skálaként tekintenek a nemi identitásra, és annak valamely pontján, vagy éppenséggel – az agenderek, azaz gender nélküliek esetében – a skálán kívül helyezik el saját nemi identitásukat, esetleg egy harmadik nemként látják a transzneműséget. A témát, bármily hihetetlen, még ennél is tovább lehet bontani, de a Rowling-ügy tisztázásához igazából a fentiek megértése is bőségesen elég, ha valaki mégis tovább művelődne, annak a Transvanilla gyűjtését ajánljuk.
J. K. Rowling és a lincselők kövei
Rowling a mostani menstruációval kapcsolatos tweetjében, ahogy a korábbiakban is, a biológiai nemről beszélt. Egészen konkrétan arról, hogy aki menstruál, annak a biológiai neme nő akkor is, ha a társadalmi neme és/vagy a nemi identitása esetleg nem is az. Ezúttal nem tett hozzá semmit annak megváltoztathatatlan voltáról, mint a cikk elején említett decemberi esetben, de ezt is nyugodtan hozzá kapcsolhatjuk. Arról szintén nem szól a fáma, hogy amennyiben egy transz férfi – akinek, ugye, biológiai neme nő – hormonkezelés és/vagy műtét hatására nem menstruál többé, akkor ő Rowling szerint nő-e éppen most, amikor már nem menstruál. De épp az ilyen nüanszok révén válik világossá, hogy az ügy, amely gyakorlatilag az eltérő, és nem ritkán hibás fogalomértelmezések háborúja, milyen vékony pengeélen táncol a nevetségessé válás határán.
És ha már fogalmak háborúja: Rowling magára idézett egy, jelen kontextusban gyakorlatilag szitokszónak minősülő fogalmat, amit szintén tisztáznunk kell, ez pedig a TERF. A TERF a Trans-Exclusionary Radical Feminist kifejezésből képzett rövidítés, ami magyarul valahogy úgy fordítható: transzokat kizáró radikális feminista. Viszonylag önmagyarázó fogalom ez: a radikális feminizmusnak azt az irányvonalát jelenti, amely a transz nőket nem tekinti a feminista mozgalom által védendőknek, akiknek a jogaikért a feminista mozgalomnak kellene küzdenie, mi több, abszolút ki is zárják őket ebből a körből. A TERF gondolkodás szerint a transz nőknek nincs keresnivalójuk a női terekben, nem támogatják a transzok jogaiért folytatott küzdelmet, és általában nem tekintik őket nőknek. Ezt a kifejezést húzzák most J. K. Rowlingra – és a transzfóbiát, ami, ugye, a transzokkal szembeni negatív viszonyulások és megnyilvánulások gyűjtőfogalma.
A Rowling-ügy megértéséhez feltétlen szükséges azt is látni, hogy a transz kisebbség ügye jelenleg eleve meglehetősen ambivalensen áll: egyfelől a transz emberek még a magukat elfogadónak, harcostársnak tartók, illetve a nem transz szexuális kisebbségek részéről is nagyon sok nem értéssel, elutasítással találkoznak. Miközben a transz aktivizmus egyre erősödik, és követeli a saját jogait. Ez egyébként nem ma kezdődött: az LMBTQ-mozgalom történetének talán legfontosabb eseményét, a Stonewall-felkelést, amely gyakorlatilag az azóta is tartó Pride-rendezvények ősanyja volt, egy transz nő robbantotta ki 1969-ben. Szintén ide tartozik az is, hogy messze nem csak keményvonalas TERF-ek féltik a feminizmus ügyét a transz nőktől, és fogalmaznak meg olyan véleményeket, hogy a transz nőkkel kapcsolatos viták elviszik a figyelmet a klasszikusan feminista témákról. Az is gyakori érv, megint csak a feminizmus és a transzjogok határmezsgyéjén, hogy a transz nők egykor férfiként – még ha az már a múlt, és felejteni vágyás tárgya is – megélték a férfi privilégiumaikat, így a női lét alapélményeivel nem tudnak valójában azonosulni.
Az örökös online lét és a közösségi média által biztosított véleménynyilvánítási felület régen nem a vélemények ütköztetéséről, érvekről és ellenérvekről szól: leegyszerűsödött a sokszor állatias szintet közelítő nyilvános lincselésig, amire az igény tömeges.
Minél népszerűbb, minél közkedveltebb, sikeresebb ember lehet a lincselés tárgya, annál jobb, és az apropó nem is kell igazán nagy legyen: valódi, érdemi hiba épp úgy kiválthatja, mint egy szerencsétlenül fogalmazott fél mondat, sőt mint az aktuális példa mutatja, akár egy teljesen legitim vélemény is. Ráadásul ezeknek a vélt vagy valós bűnöknek nincsen elévülése sem, évekre, évtizedekre visszanyúl a virtuális kéz, és forgat meg a sárban bárkit olyasmiért is, amivel ma már aligha azonosul az illető. J. K. Rowling esetében a jelenleg zajló digitális lincselés ráadásul nem csak önmagában káros, hanem valójában a transzok jogainak – amelyek egyébként a legtöbb országban, nálunk is holmi szómágiánál jóval súlyosabb kérdésekről szólnak – sem használ.
Kiemelt kép: Walter McBride /WireImage /Getty Images
