A magyar család- és gúnynevek kialakulását tanulmányozva csodálatos felfedezéseket tehetünk: találkozhatunk például a méretes hátsórésszel rendelkező Ladislao Hethsegew (Hétseggű László), a pottyantós vécét használó Georgius Polczonzaro dictus (Polconszarónak mondott György), vagy épp a nem épp potens Ladislaus dictus lagfazou (Lágyfaszúnak nevezett László) nevével.
Mindez semmiség azonban ahhoz képest, amire a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének vezetője, az intézményben tanító nyelvész-publicista, Szilágyi N. Sándor bukkant néhány nappal ezelőtt:
A magyarázatot Facebook-posztban tette közzé, amiben a következőképp vezette le a históriát:
[…] mikor a 18. században nagyobb számban kerültek magyar huszárok a porosz hadseregbe, a porosz vitézek is úgyannyira eltanulták tőlük, hogy egy fórumbejegyzés szerint Frankfurtban (és akkor valószínűleg másutt is) ma is van olyan német, aki használja ezt a káromkodást *Bassa Manelka* formában. (A “bassa manelka” keresésre különben 1050 találat van!) Annakidején még az irodalomba is bekerült: mint Földényi F. László írja, 1811 körül Heinrich von Kleist az *”Anekdota az utolsó porosz háborúból* című híressé vált anekdotájában egy porosz lovas történetét mesélte el, aki a jenai csata után, egy franciáktól körülzárt faluban haláltmegvető bátorsággal – vagy inkább nemtörődömséggel –, ahelyett, hogy menekült volna, egyik pálinkát a másik után töltötte magába. Három francia lovas már fel is tűnt a falu végén, de a porosz még arra is szakított időt, hogy rágyújtson. S ezekután fölkiáltott: »Bassa Manelka!«, rárontott a franciákra, kivetette őket a nyeregből, majd újra elrikkantotta magát: »Bassa Teremtetem!«, s ezzel diadalmasan elvágtatott“.
De mivel az emberek sokszor inkább káromkodnak más nyelven (talán mert úgy nem tűnik olyan csúnyának?), nemcsak a németek vették át, hanem (erdélyi) románok is: a nyelvjárási *basamalerchi* kb. olyasmit jelentett, hogy ‘a mindenit!’. Ha pedig ezt valaki valamikor nagyon gyakran használta (*basamalerca* formában), akkor rajta maradt szavajárási ragadványnévként (vagy gúnynévként), mígnem a végén a *Basamalerca* rendes családnév lett.
Az eredeti írás itt érhető el:
