A királyok, nemesek és urak nevéhez az emberek már az ókor óta előszeretettel kapcsolt különböző jelzőket, vagy ragadványneveket. Így lett Hunyadi Mátyás Igazságos, IX. Alfonz leóni király Nyálas (ha ideges volt, folyt a nyála), I. Lipót pedig Teveszájú (köszönhetően a jellegzetes alsó ajkainak), hasonló példákat azonban a magyar politikatörténetben is szép számmal találunk – elég ehhez Szanyi kapitányra, vagy épp Rezsi Szilárdra gondolnunk.
A szokás legerősebb példáit azonban nem a modern kornak, hanem a középkori, illetve kora újkori magyarságnak köszönhetjük. Nézzünk is erre néhány példát, mellettük egykori lakhelyükkel, illetve az ismert említés évével!
Méretes fenék:
- Hétseggű László (Ladislao Hethsegew, Pályi, 1415)
Impotencia:
- Lágyfaszúnak nevezett László (Ladislaus dictus lagfazou, ?, 1370-es évek)
A rendszeres – persze távolról sem napi – tisztálkodás hiánya:
- Mocskos Fülöp (Philippum Moczkos, Nyék, 1425)
- Mosdatlan András dési ispán (?, Dés, 1370-es évek)
A táskákat felmetsző, visszaeső tolvaj, akinek büntetésként levágták a fülét:
- Szatyorvágónak nevezett Pál, másik nevén Fületlen Pál (Paulum dictum Zagyurwagou alio nomine filetlenpal, ?, 1364)
Az újító, aki pottyantós vécét használt:
- Polconszarónak mondott György (Georgius Polczonzaro dictus, ?, 1429)
Településnevek terén sem maradtunk ám le: így bukkant fel a nagykanizsai váruradalom 1493-ban készült birtokösszeírásában a kedves nevű Anyadwaloga, ma azonban be kell érnünk Pornóapátival, a Szerencshez közeli Ondótanyával, Beleddel, a történelmi Magyarország területén fekvő Vércsoroggal és Dögmezővel, illetve a Veszprém megyei Apácatornával.
