Kultúra

Mini plágiumbotrány tört ki Hajdu Szabolcs új filmjének címe miatt

Amint arról beszámoltunk, Hajdu Szabolcs új filmje a koronavírus-járvány miatt nem moziban, hanem az interneten debütál majd, éspedig nem is sokára, már holnap. Ugyanakkor a film már most, a bemutató előtt kisebb fajta botrányba keveredett. Történt ugyanis, hogy Vitézy László filmrendező plagizálással vádolta meg Hajdu Szabolcsot, éspedig azért, mert filmjének ugyanaz a címe, mint az ő negyven évvel ezelőtti alkotásának: Békeidő.

Elloptátok a címemet!

– írta közösségi oldalán Vitézy az M1 Híradója szerint (a poszt jelenleg nem látható nyilvánosan), hozzátéve, hogy a cím nemcsak foglalt, de szimbolikus is, Hajdu döntése pedig „címplágium”, ami szerinte tiszteletlenség, műveletlenség és ostobaság. Fel is szólította Hajdut, hogy változtassa meg saját filmjének címét, ám Hajdu szerint a címegyezés nem okoz gondot, hiszen a fogalom meglehetősen tág, ráadásul külföldi filmek is viselik ezt a címet, és a két alkotás megfér majd egymás mellett.

Az online adok-kapokkal nem zárult le a botrány: az mti azt is megírta, hogy a közmédia jó ütemérzékkel szerda este levetíti a Dunán Vitézy László filmjét.

Az eseményekbe Schilling Árpád és Sárosdi Lilla is belekeveredett:

Vitézy László azt írta, hogy különösen nehezményezi, hogy mi is játszunk a filmben. Az első kérdésben nyilván lehetne vitatkozni, ha nem kente volna össze az egészet Vitézy László a hatalom bélsarával. Ahhoz azonban senkinek semmi köze, hogy Sárosdi Lilla vagy én hol és mit csinálunk, művészeti munkánkban szabadon hozunk döntéseket. És szabadon hozza meg döntését az is, aki velünk dolgozni kíván.

– írta Schilling a Facebookon.

Vitézy László nekiment Hajdu Szabolcsnak, mert plágiumnak tartja a csütörtökön bemutatásra kerülő film címét. Szabolcs…

Közzétette: Árpád Schilling – 2020. április 21., kedd

Vitézy László filmjét 1979-ben mutatták be, és arról szól, hogy egy termelőszövetkezet elnöke nem engedte elnéptelenedni faluját, ezért pedig még a párttal is szembeszállt. A film megnyerte a 29. mannheimi filmfesztivál nagydíját. Hajdu Szabolcs új filmje teljesen másról szól, antológia, melyben több, egymásba kapcsolódó történet járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság határán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő és gyerek, állam és polgár viszonyáról.

Kiemelt kép: Látókép Production

Ajánlott videó

Olvasói sztorik