Kultúra filmkritika

A Ragadozó madarakból éppen csak Tapsi Hapsi hiányzik

Abban mindenki egyetértett, hogy az Öngyilkos osztag című szupergonoszfilmből csak Harley Quinn, Joker barátnője ért valamit. Ezért lett ő a következő DC-képregényadaptáció hősnője, és kapott egy élőszereplős rajzfilmet. Lehet, hogy megvan az új Batman és Robin?

Mióta véget ért Christopher Nolan Batman-trilógiája, a DC képregénykiadóhoz köthető szuperhősfilmek olyanok, mint a szegény rokon, aki késve érkezik a családi születésnapra, és akkor is csak egy tábla csokit hoz ajándékba a benzinkútról, miközben a többiek már rég jóllaktak a bőséges vacsorával, amit a nagy testvér főzött. Ebben a túlbonyolított hasonlatban a nagy testvér természetesen a Marvel, amely sikert sikerre halmoz a filmjeivel, és tulajdonosával, a Disney stúdióval karöltve egy, legfeljebb két lépésre vannak a totális világuralom megszerzésétől.

Szinte már megsajnálnánk a DC-t, ha képesek lennénk sajnálatot érezni szórakoztatóipari óriásvállalatok iránt, illetve ha nem nevetségesen rossz filmek sorával mérgeznék a közönségüket. Ám az utóbbi években leginkább ez volt a helyzet. A Ragadozó madarak közvetlen előzménye, az Öngyilkos osztag példaszerűen mutatta, mi a baj a DC-filmekkel: átgondolatlan koncepció, leértékelt számítógépes játékokra hajazó történetvezetés, valamint unalmas és jellegtelen karakterek büntették a nézőket. De akadt a filmben néhány szép, színes kép, amelyeken Harley Quinn, Joker barátnője látszott. Egybehangzó vélekedések szerint csak a Margot Robbie által játszott figura ért bármit az Öngyilkos osztagból, ezért ő lett a következő DC-film főszereplője.

Fotó: InterCom

Harley Quinnt Joker barátnőjeként ismertük meg a korábbi filmben, a Ragadozó madarak viszont azzal kezdődik, hogy a szakításukról értesülünk. Ezt Harley meséli el a maga cserfes, elkalandozó, hóbortos stílusában, mert a Ragadozó madarak olyan bohókás mozi, amelyben a hősnő folyton kibeszél a nézőkhöz.

A történetet rajzfilmes felütés nyitja, de valójában akkor is rajzfilmet látunk, amikor már a hús-vér színészeket figyeljük.

Miközben a Disney stúdió mostanában azzal keres pénzt, hogy „élőszereplősnek” mondott, CGI-animációs feldolgozásokat készít régebbi rajzfilmjeiből, addig a DC megfordította a képletet, és a Ragadozó madarakat a Tapsi Hapsi-rajzfilmek stílusában forgatta le. Nyugodtan számítsunk rá, hogy a cselekmény bizonyos pontjain Harley Quinn előhúz egy hatalmas kalapácsot a zsebéből, és kupán vág valakit.

A cselekmény egyébként azután lódul meg, hogy Gotham alvilága hírét veszi Harley-ék szakításának, és hirtelen mindenki rájön, hogy az idegesítő és teljesen bolond nőt ideje lenne eltenni láb alól, ha Joker már nem védi tovább. Harley viszont bebizonyítja, hogy képes megállni a saját lábán, precízen beillesztve a Ragadozó madarakat a női érvényesülés legújabb hollywoodi példázatai, a Kisasszonyok vagy a Fekete karácsony mellé.

Sőt, nem is egy, hanem rögtön egy csapatnyi független és erős nőt kapunk, Harley ugyanis kényszerű szövetséget köt a Fekete kanári nevű bárénekesnővel, egy önfejű rendőrrel és a titokzatos önbíráskodóval, aki számszeríjjal gyilkolja halomra a gothami bűnözőket. A film végére összeáll a címbeli hőscsapat, amely a kilencvenes években kapott először saját képregénysorozatot, és néhány éve magyarul is megjelent róluk egy kötet.

Fotó: InterCom

Meglepődtünk volna, ha ez a sok új figura mind izgalmas, egyéni eredettörténetet és jellemrajzot kap a filmben, de a meglepetés elmarad.

Margot Robbie magabiztosan és elragadóan ugrándozza végig a játékidőt, Harley mellett viszont mindenki más csak mellékszereplő lehet.

Van, aki jobban jár, például a 30 évvel ezelőtti ikonikus szerepei (Szemet szemért, Zsákolj, ha tudsz!) után visszatérő Rosie Perez Montoya nyomozó szerepében, és van, aki rosszabbul, elsősorban a Vadásznőt játszó, bántóan alulírt figurájával birkózó Mary Elizabeth Winstead. A főgonoszt, a Fekete Maszk nevű, perverz maffiafőnököt Ewan McGregor játssza, aki olyan hisztérikusan ripacskodja végig a filmet, mint operettszínházi rendezők a főpróbahetet.

Fogalmazzunk nyíltan. A Ragadozó madarak kretén film, pont annyira, mint a teljes címe: Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása). A DC-szuperhősfilmek rajongóinak eszébe juthat a rágógumiszínű őrület emblematikus filmje, a Batman és Robin, és a Ragadozó madarak esetében ennek a párhuzamnak csakis örülni lehet. Itt nem gurul olyan messzire a gyógyszer, mint Joel Schumacher emlékezetes balfogásában, de a Ragadozó madarak vidámparki forgatagában így is van valami megkapó, hebehurgya lendület, valami bolondos frissesség. Emiatt jobb ez a film, mint az Öngyilkos osztag vagy a legutóbbi supermanes, batmanes szerencsétlenkedések.

Fotó: InterCom

Úgy tűnik, Cathy Yan rendező – akit a két évvel ezelőtti Sundance fesztiválon díjazott Dead Pigs láttán szerződtettek le a Ragadozó madarakhoz – kapott annyi bizalmat a gyártóktól, hogy a látvány és a hangvétel szempontjából elszakadhasson az akolbéli szuperhősfilmek fősodrától. Ebben Matthew Libatique-tól, Spike Lee filmjeinek kiváló operatőrétől kapott komoly segítséget, Christina Hodson forgatókönyvírónak (Űrdongó) viszont inkább az volt a feladata, hogy valahogy összetartsa a zümmögő méhecskéhez hasonlóan össze-vissza kanyarodó történetet.

Így aztán a Ragadozó madarak elkerülhetetlenül a csapattá szerveződés heroikus sablonjaira fut ki. Ez nem is lenne különösebben nagy baj, ám annál inkább zavarba ejtő, hogy az alkotók mintha nem tisztázták volna, kik is alkotják a film célközönségét.

A Ragadozó madarakban ott van egy komolytalan és vicces szuperhősburleszk lehetősége, viszont ehhez túl sok ember arcát metélik le benne kiskéssel.

Az elkövető amúgy Mr. Zsasz, a Fekete Maszk házi mészárosa. Emiatt olyan gyerekfilmhez válik hasonlatossá, amit semmiképpen sem mutatnék meg gyerekeknek. Ugyanakkor a felnőtt közönséget meg a vidámparki stílus fáraszthatja el, ezért érzem kockázatosnak a film hangvételét. De túl sokáig nem érdemes ezen törnünk a fejünket. Inkább vegyünk példát Harley Quinnről, és dobjuk el az agyunkat jó messzire.

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (Birds of Prey: And the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn). 2020, 109 perc. 24.hu értékelés: 6/10

Kiemelt kép: InterCom

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.