Azok után, hogy júliusban már megírtuk, hogy a Trónok harca befejező évada összesen harminckét jelölést kapott, nem is akkora meglepetés, hogy a legfontosabb kategóriákban díjjal is térhettek haza az alkotók. A 71. Emmy-gála másik nagy nyertese pedig Fleabag, amit lehet, hogy itthon nem ismernek annyian, de Phoebe Waller-Bridge sok meglepetést okozott a szókimondó, szexualitását bátran vállaló karakterével.
Az este tanulsága a nyertesek fényében, hogy a Netflixnek megint nem sikerült maga alá gyűrnie a konkurenciát, a legfontosabb szobrokat elkapkodta előle az HBO és az Amazon. Az estének egyébként nem volt házigazdája, de úgy látszik, ez már hagyomány a hollywoodi díjátadókon, és Stephen Colbert, illetve Jimmy Kimmel jogosan viccelődtek azon, hogy így kevesebb a munkájuk.
Mielőtt rátérnénk a főbb díjakra, annyit kiemelhetünk, hogy tényleg a Trónok harca lett a gála abszolút győztese hiszen tizenkét szobrot adhattak az eddigiekhez, és így megvédték a legdíjazottabb drámasorozat címét. Az Amazon szintén örülhet, hiszen a vígjátékoknál a Fleabag és Phoebe Waller-Bridge nyűgözött le mindenkit, és a 2014-ben, egy színházi előadásból kinőtt sorozat szintén méltón köszönt el a tévétől három évad után.
Hogy őszinte legyek, így a legszebb búcsúzni.
– mondta a színésznő, mikor átvette a legjobb vígjátéksorozatnak járó díjat, és leszögezte, hogy nem gondolta meg magát a folytatással kapcsolatban.
Az HBO nem csak a Trónok harcával nyerte az Emmyt, hanem a John Oliver talkshow-ja is hazavihetett egy fontos díjat, illetve az agyondicsért Csernobil is nyert tíz szobrot.
A Netflix gyakorlatilag csak az Ozark című sorozattal tud villogni az Emmy után, Jason Bateman pénzmosós sorozata több kategóriában is első lett. De következzen a szűkített lista (egy bővebb névsort talál a Guardianen):
Legjobb drámasorozat: Trónok harca
Legjobb vígjátéksorozat: Fleabag
Legjobb női főszereplő (drámasorozat): Jodie Comer (Killing Eve)
Legjobb rendező (drámasorozat): Jason Bateman (Ozark, Reparations)
Legjobb férfi főszereplő (drámasorozat): Billy Porter (Pose)
Legjobb női mellékszereplő (drámasorozat): Julia Garner (Ozark)
Legjobb férfi mellékszereplő (drámasorozat): Peter Dinklage (Trónok harca)
Legjobb minisorozat: Csernobil
Legjobb női főszereplő (minisorozat): Michelle Williams (Fosse/Verdon)
Legjobb tévéfilm: Black Mirror: Bandersnatch
Legjobb férfi főszereplő (minisorozat vagy tévéfilm): Jharrel Jerome (When They See Us)
Legjobb forgatókönyv (minisorozat vagy tévéfilm): Craig Mazin (Csernobil)
Legjobb férfi mellékszereplő (minisorozat vagy tévéfilm): Ben Whishaw (A Very English Scandal)
Legjobb rendező (minisorozat vagy tévéfilm): Johan Renck (Csernobil)
Legjobb női mellékszereplő (minisorozat vagy tévéfilm): Patricia Arquette (A tett)
Legjobb női főszereplő (vígjáték): Phoebe Waller-Bridge (Fleabag)
Legjobb férfi főszereplő (vígjáték): Bill Hader (Barry)
Legjobb forgatókönyv (vígjáték): Phoebe Waller-Bridge (Fleabag, Episode 1)
Kiemelt kép: Kevin Winter/Getty Images