Kultúra

Ziggy Marley: Az igazi vezető nem megosztja, hanem összehozza az embereket

Bob Marley legidősebb fia szerint a demagógok korát éljük, de ő hisz a változásban. Erről szólt tavalyi reggae lemeze, a Rebellion Rising, amelyen sokat énekelt hamis vezetőkről, valamint a szeretet forradalmáról. De vajon hogy képes megőrizni derűjét, és miért nem akar kilépni az apja árnyékából? Interjú a nyolcszoros Grammy-győztes Ziggy Marleyval, aki július 30-án lép fel a Budapest Parkban.

A tavalyi, Rebellion Rising című lemezén „közelgő felkelés”-ről énekel. Milyen felkelésről van itt szó?

Arról akartunk énekelni, hogy az embereknek fel kell ébredniük és ki kell állniuk önmagukért és az egész emberiségért. Akár a klímaváltozásról beszélünk, akár a világban terjedő gyűlöletről és megosztottságról, nagyon sürgető, hogy ez megtörténjen.

És lát jeleket arra, hogy történik?

Persze, csak ez nem kerül be a hírekbe, és mindenfelé akkora a zaj, hogy általában nem vesszük észre. De egyre több embernek felnyílik a szeme, ők azok, akik felszítják és őrzik a változás lángját. A zene jó példa erre, egy-egy koncerten az emberek összegyűlnek és feloldódnak a zenében és a szeretetben, senki nem a különbségekkel foglalkozik. A koncertjeimen el is szoktam mondani a közönségnek, hogy a világ lehetne ilyen is, mind példát mutathatunk egymás számára.

A See Dem Fake Leaders című nyitódalban a hamis vezetőkről énekel, akik gyűlöletet szítanak. Ki számít jó vezetőnek ön számára?

Tudunk példákat mondani a történelemből. Amerikából ott van Martin Luther King, vagy Afrikából Nelson Mandela. Ők igazi vezetők voltak ebben az értelemben. Mindketten jó példák arra, hogy egy igazi vezető nem megosztja, hanem összehozza az embereket, tekintet nélkül a bőrszínre, vallásra, vagy nemzetiségre. Aki erre képtelen, az nem vezeti, legfeljebb félrevezeti az embereket. A társadalom megosztására tett kísérlet és a gyűlöletkeltés nem valódi kormányzás, csak egy taktika a hatalom megragadására. Az emberiség számára nem létezik rosszabb, mint a megosztottság.

Martin Luther King és Nelson Mandela halottak. Lát ma is valódi vezetőt?

Nem igazán. Ön lát?

Most megfogott…

Na, épp ez a probléma, hogy a demagógok korát éljük, pedig mindennél nagyobb szükség lenne olyanokra, akik az egész emberiség javán munkálkodnak, nem pedig a saját rövid távú érdekeiket követik.

Eredendően nyugodt embernek tűnik, aki sokat nevet és élvezi az életet. Ilyen időkben is meg tudja őrizni ezt a derűt, mikor azt mondja, túl sok a gyűlölködés és megosztottság?

Vannak jobb és rosszabb napjaim, de muszáj megőriznem a derűt, mert ez az egyetlen eszköz, amivel felülkerekedhetünk. A pozitív gondolkodás a fegyverünk, épp ezt akarják elvenni tőlünk, hogy elhiggyük, nincs már remény az emberiség számára. Ha ez megtörténik, teljes siker a számukra. Mert ez a csata valójában nem az utcákon, hanem a fejekben, az elménkben zajlik. Tudunk-e még álmodni, bizakodni, és küzdeni azért, amilyennek elképzeljük a világot, vagy belesüppedünk a tehetetlenség érzetébe és a saját, kis önző céljaink hajhászásába.

Az apja, Bob Marley nem egyszerűen híres lett, de kulturális ikon is, akit a világon mindenhol ismernek. Milyen érzés, amikor az ő arca jön szembe pólókon, öngyújtókon, bögréken?

Ez jó dolog, de nem foglalkozunk ezzel túl sokat. Mi ugyanis nem kulturális ikonként gondolunk rá, hanem az apánkként. Az ő öröksége nem valami külső dolog a számunkra, a részünkké vált, benne van a vérünkben, sosem veszíthetjük el, akárhány pólóra nyomják rá az arcát.

És kezdő zenészként nem volt nehéz egy ilyen apa árnyékából kilépni?

Nem akarok kilépni az árnyékából. Nem így gondolkodunk a zenéről. Ugyanazért a célért küzdünk, amit ő is kitűzött magának, és előtte is oly sokan. Nem egoista szándékok vezérelnek minket, nem a magunk számára akarunk elérni valamit a zenével, hanem az embereket akarjuk közelebb hozni egymáshoz. Úgy érezzük, hogy nagyon önző dolog lenne részünkről, ha nem csinálnánk, ha nem osztanánk meg a dalokon keresztül az üzenetet, amiben hiszünk.

Fotó: Vivien Killilea/Getty Images for Chrysalis Butterfly Ball/AFP

Mai napig sok Bob Marley-slágert játszik a koncerteken. Más érzés, mint a sajátját játszani?

Ugyanolyan. Az ő dala, az én dalom.

Az üzenet láthatóan nagyon fontos az ön számára. Történt-e már olyan, hogy egy dalnak nem értett egyet a szövegével, de annyira jó volt a zene, hogy mégis imádta?

Nem hiszem, mert csak együtt tudom értékelni a kettőt. Ha egyáltalán nincs ének, akkor persze nagyon tudom élvezni a hangszeres zenét, de ha van szöveg is, viszont nem szólít meg, akkor a zene sem tud magával rántani. Lehet bármilyen jó a groove, szólhat akármilyen dögösen a gitár, a kettő együtt jár. A szöveg számomra a dal lelke.

Kiemelt kép: Tim Cadiente

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.