A hetvenes évek hazai tévés produkciók között kiemelt helyet foglalnak el az ifjúsági sorozatok, már csak azért is, mert amíg például az olyan munkásmozgalmi kalandfilmek, mint a Bors és az Egy óra múlva itt vagyok szavatossága történelmi okokból megkopott az elmúlt évtizedek alatt, addig a Keménykalap és krumpliorr vagy az Utánam, srácok! nem vetnek fel hasonló problémákat. Ezek a sorozatok remek példát mutatnak arra, hogy abban az időszakban a gyerekeknek szóló produkciókra is hasonló gondot fordítottak, mint a „komoly” filmsorozatokra, elsőrangú színész- és filmes szakemberi gárdával, gyakorlatilag ugyanolyan művészi színvonalon megvalósítva.
Éppen ezért meglepő utólag, hogy a média és a kritikusok viszont a jelek szerint akkor nem így gondolták: míg a korabeli újságok rendszeresen és komolyan foglalkoztak a felnőtteket (is) célzó tévés produkciókkal, addig ezek az ifjúsági sorozatok negyedannyi figyelmet kaptak a sajtóban. Pedig sikeresnek sikeresek voltak, sőt a Keménykalap és krumpliorr még rangos díjakat is nyert külföldön, és az MTV egyik legkomolyabb nemzetközi figyelmet keltő produkciója lett, de ez sem jogosította fel rá, hogy megközelítőleg annyit foglalkozzanak vele, mint mondjuk a Borssal. Igaz, ez még mindig több volt, mint amennyi figyelem az Utánam, srácok!-ra vagy Az öreg bánya titkára irányult, pedig ezek is rendkívül népszerűek voltak akkor is, és még most is megvan a táboruk.
Ebben a három sorozatban az egyetlen közös pont a korszak gyereksztárja, Kovács Krisztián volt, aki ötéves korában, Palásthy György Hahó, öcsi! című filmjének főszereplőjeként lett országosan ismert, és onnantól kezdve kihagyhatatlan volt az ifjúsági filmekből, de még színházi szerepeket is kapott. A hetvenes években ő lett A Gyereksztár, aki magától értetődően szerepelt valamennyi gyerekeknek szánt produkcióban, de ez nem jelenti azt, hogy ő lett volna az egyedüli: az ukrán apától és magyar anyától származó Jelisztratov Szergej is rendszeres szereplője volt a gyerekfilmeknek, itt a háromból kettőben is feltűnt, akárcsak Losonci Gábor, vagy a később zenészként még nagyobb karriert befutó Berkes Gábor. Utóbbi édesapja, Berkes Péter pedig a korszak egyik legnépszerűbb ifjúsági regényírója volt, akárcsak Csukás István, és az ő műveikből készültek a fenti sorozatok is.
Az, hogy ezek közül kettőt is Fejér Tamás rendezett, magától értetődő választásnak tűnt, miután korábban már a Tüskevárral vagy még azelőtt a Bogáncs című filmjével bizonyította, hogy talán az ifjúsági film műfajában van a leginkább otthon, a Keménykalap és krumpliorrt rendező Bácskai Lauró István viszont korábban olyan filmekkel vált ismertté, mint A hamis Izabella című krimi vagy a szatirikus Gyula vitéz télen-nyáron. Azonban az, hogy egy gyerekfilmbe is behozta ezt a kicsit groteszk hangvételt, csak jót tett a produkciónak.
Maga a három sorozat az ifjúsági irodalom közkedvelt toposzaira épült: Az öreg bánya titka és a Keménykalap és krumpliorr bűnügyeket megoldó gyerekekről szólt (lásd még Erich Kästner: Emil és a detektívek), az Utánam, srácok! pedig két rivális fiúbanda konfliktusát emelte a középpontjába (lásd még Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk). Ez azonban mindhárom esetben csak a váz volt, amely működő sztori és jól kidolgozott karakterek nélkül még keveset ért volna, főleg, hogy ezeket az íróik olyan közegbe helyezték, amelyhez nem feltétlenül csak az akkori gyerekek tudtak kapcsolódni.
Csempészek a bányában
Ezek közül az első a sorban a Berkes Péter négy évvel korábbi regényéből készült Az öreg bánya titka volt. A sorozat rendezője Fejér Tamás lett, aki újra a Tüskevár Matula bácsiját választotta ki a felnőtt főszerepre, csakhogy Bánhidi László ezúttal negatív főhőst játszott a lezárt bánya mellett lakó, mogorva Gasch Lipót szerepében. Rajta kívül a fiatal Kern András, Moór Marianna és Siménfalvy Sándor is játszottak a sorozatban, de epizódszerep Gyenge Árpádnak is jutott, aki nagyjából ezzel egy időben az Egy óra múlva itt vagyok Spillerjeként is rendszeresen feltűnt a képernyőn. És természetesen a gyerekek: a már említett Losonci Gábor, Jelisztratov Szergej és Kovács Krisztián, továbbá Kassai Tünde, és persze a Kengurukat alakító Zsibók ikrek, István és László.
Bár a sorozat egy fiktív (vélhetően nyugati) határmenti településen, Óbányán játszódik, a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon forgatták, ahol egészen a hetvenes évek elejéig tényleg működött is egy szénbánya. Ennek a járataiban tevékenykedik néhány csempész, akiket a Gasch Lipót után kémkedő fiúk buktatnak le, miután a felnőttek nem veszik komolyan a gyanújukat, az egy szem Pirosfej tizedest (Kern András) kivéve, ő az egyetlen, aki partnernek tekinti a gyerekeket. Az pedig, hogy a végén a főgonoszt Helmut Günternek hívják, szinkronban volt a szocialista krimik fő alapszabályával, miszerint a bűnöző az csak külföldi (azon belül is nyugati), vagy idegenbe szakadt, esetleg disszidálásra készülő magyar lehetett, lásd A Pogány Madonnát, vagy a sorozataink közül a Princ, a katonát és az Őrjárat az égent.
Attól jó a gyerekeknek, hogy a felnőtteknek is jó
A gyakorlatilag semmilyen sajtóvisszhangot nem kapó, de a közönség körében népszerű sorozat után egy évvel jött a nagyobb durranás, a Csukás István regénye alapján készült Keménykalap és krumpliorr, melyet 1974 karácsonyán mutattak be. Ez már Az öreg bánya titkával ellentétben színes volt, meseszerűbb és fordulatosabb is, nem beszélve arról, hogy a falusi nyugalmat felcserélte a főváros pörgésével. Ráadásul ebben a felnőtt színészeknek is komolyabb szerep jutott, és itt nem is csak arra gondolunk, hogy a sorozat gyakorlatilag Alfonzó jutalomjátéka, hanem ez Szilágyi István legismertebb szerepe is (Lópici Gáspár, az utca hírmondója), és emlékezetes cameókban tűnik fel Haumann Péter, Páger Antal, Bánhidi László, Rajz János vagy Gyenge Árpád is, nem beszélve az orvost játszó Ráday Imréről, akinek mellesleg a fia, a később városvédőként ismertté vált Ráday Mihály volt a sorozat operatőre.
A beteg társuk felvidításáért cirkuszi előadást szervező gyerekek, és az útjukat folyton keresztező elátkozott fagylaltos, Bagaméri kalandjai a legnépszerűbb sorozatok közé emelkedtek, és ahogy ez néhány elődjével is előfordult, a Keménykalap és krumpliorr is kapott egy mozifilm változatot négy évvel később. „Attól jó a gyerekeknek, hogy a felnőtteknek is jó. Csukás István meseanyaga kedvesen mai, figurái játékosan igazak, mesésen valódiak és Bácskai Lauró Istvánnak sikerült mindezt a film nyelvén közvetítenie” – lelkesedett az Esti Hírlap a sorozat bemutatása után, Lőcsei Gabriella a Magyar Nemzetben pedig szintén nem maradt adós a dicsérettel:
A négy részben a gyermeki képzelet, furfang és a lelemény, a gyermeki gondolkodás- és látásmód szinte valamennyi lehetséges alkotóeleme jelen van: a kaland, a »krimi« iránti érdeklődés, a hősi tettek utáni vágy, az okos felnőttek kevéssé bölcs tetteire vágott fintorok, az apró gonoszkodások és a szemérmesen leplezett érzelmek, az állatok szeretete, a harsány jókedv, a bohóckodás.
Egy évvel később arról számolhattak be az újságok, hogy a sorozat „szép sikerrel szerepelt a müncheni Prix jeunesse-en is, Hollywoodban első helyezést ért el a gyermekfilmek kategóriájában és elnyerte Az év legjobb gyermekfilmje címet”, de a mozifilm-verzió bemutatása további pozitív kritikákat eredményezett. Kürti László a Film Színház Muzsikában Alfonzó és Kovács Krisztián alakítása mellett az addig ismeretlen gyerekeket is dicsérte: „A többi gyereket azonban ki kellett választani a nyilván sok ezer társ közül és aztán olyan módon irányítani, hogy egyéniséget is mutatva jó együttest alkossanak. Bácskai Lauró Istvánnak ez oly mértékben sikerült, hogy a kis Berkes Gáborban, aki a gyerekfilmek szokásos sokat evő kövér kisfiúját játssza, Kovács Krisztiánnal egyenértékű tehetséget, újabb felfedezést láthatunk. De a másik két gyerek is jó színvonalon oldja meg feladatát; elfogódottságok nélkül adják azt, amit elsősorban várt tőlük a szerep: természetes önmagukat.” Volt azért olyan kritika is, amely felrótta a filmnek, hogy túl hosszú és statikus a film végén a cirkuszi előadás, de annyi baj legyen.
A kulcsos gyerekek csatája
A magyar ifjúsági sorozatok mesterhármasát az újabb egy évvel később bemutatott Utánam, srácok! tette teljessé: ez több tekintetben is Az öreg bánya titka ikersorozata volt, hiszen azonosak az alkotók (Berkes Péter és Fejér Tamás), sőt, a szereplők közül is többen (Kovács Krisztián, Losonci Gábor, Jelisztratov Szergej és a Zsibók ikrek), de itt szerepelt Berkes két fia, Gábor és Zoltán is. Az Utánam, srácok! viszont egy meg nem nevezett nagyvárosban játszódik (a filmben Miskolcból és Budapestből gyúrták össze), ahol a lakótelep „kulcsos gyerekei” nem a felnőttekkel, hanem egymással vannak elfoglalva, és ahol a leleményes, de jóindulat vezérelte Andrisék móresre tanítják a társaikat terrorizáló Ladáékat. Sőt, a végén még belőlük is kihozzák a jót. Egyébként mai szemmel a korabeli külsőségeket (divat, autók stb.) leszámítva a legszokatlanabbnak az állandóan felügyelet nélkül mászkáló, nem egyszer tízévesnél is fiatalabb gyerekek tűnhetnek, ami akkoriban nagyon is valós jelenség volt.
Segített a sorozat népszerűségében a Generál főcímdala is, pláne, hogy a korábbiaknál nem tartották fontosnak a saját főcímdalt: Az öreg bánya titka a Fekete tulipán című francia-olasz-spanyol film főcímzenéjét „vette kölcsön”, a Keménykalap és krumpliorré pedig Jean-Jacques Perrey és Gershon Kingsley közös szerzeménye, az Unidentified Flying Object volt. Az Utánam, srácok! főszereplői ráadásul már nem is annyira gyerekek, inkább mutáló kiskamaszok, és talán ezért is itt már nincs akkora kontraszt a felnőttek és a gyerekek világa között, mint a másik két sorozatban. A sorozatról a korabeli újságok tényleg csak annyit írtak nagyjából, hogy van, pedig még aktuális problémákat is feszegetett a magukra maradt kulcsos gyerekek bemutatásával, akikre a nagy hajtásban nem nagyon jutott idejük a szüleiknek, és pont akkor jelent meg az első ilyen nemzedék. Az Utánam, srácok! népszerűségének azonban ez sem ártott, és gyorsan kultikus lett a gyerekek, majd a későbbi gyerekek körében is.
Mint egy jó játék
Akkor még ez nem látszott, de végül az Utánam, srácok! lett Kovács Krisztián utolsó nagy dobása is: utána még szerepelt egy-két filmben és tévés produkcióban (lásd Barátom, Bonca), de azok nem futottak be ekkora karriert, ami pedig fontosabb, ő maga is leállt a színjátszással: „Kicsit elfáradtam … Annyi minden összejött. Képtelen voltam a kialakult tempót tartani. A sok hiányzás miatt az iskolában is akadtak gondjaim. Végül is szüleim mondták ki helyettem a nemet, így ítéltettem a »tétlenségre«” – mondta 1978-ban az Ifjúsági Magazinnak, hozzátéve, hogy egy színdarabban azért továbbra is szerepelt. A „színésznek készülsz?” kérdésre is még úgy válaszolt: „Nagyon szeretném, ha sikerülne.” Mégsem így történt: még pár filmben játszott, de 18 éves korára befejezte a filmezést, noha még évekkel később, harmincéves korában is arról beszélt egy interjúban, hogy szó van róla, A három testőr Afrikában című filmben játszana egy kis szerepet, de ez végül nem jött össze. Informatikus lett, később arról jöttek hírek, hogy Angliába, majd Amerikába költözött, és hogy óvja a magánéletét a nyilvánosságtól, ezért interjúkat sem ad. Most áprilisban azonban egy Index-cikkben szereplő anekdotára reagálva mégis életjelet adott magáról – egyszer talán az is kiderül, mivel és hol tölti az idejét manapság.
Vele szemben Berkes Gábor élete nyitott könyv, hiszen az Első Emelet, majd a Rapülők billentyűseként és fő zeneszerzőjeként a reflektorfényben maradt, és többször is nyilatkozott gyerekszínészi éveiről: „Más világ volt. Ha akkor valaki gyerekként szerepelt egy magyar filmben, utána a fél ország látta a tévében, tőlem is rendszeresen kértek autogramot. Aztán szépen abbamaradt a gyerekfilmezős korszak, csinálta mindenki a maga dolgát. Én zenélni tanultam, és úgy próbálok úgy visszaemlékezni a forgatásokra, mint egy jó játékra” – mondta négy éve az Indexnek. Jelisztratov Szergej snowboard- és wakeboardoktató lett, és három éve arról beszélt a Blikknek, szeretné újra összehozni a régi nagy gyereksorozatok szereplőgárdáját, sőt még valamit forgatni is a találkozás apropóján, de erről sem tudni semmit, de legalább így kiderülhetett, hogy a kalandos életet élő Losonci Gábor a róla keringő hírekkel ellentétben nem halt meg. Sőt, sikerült is segíteni neki azzal, hogy így felvehette az ismétlésekért járó jogdíjakat (ez az, amit a kormány Semjén Zsolt javaslata alapján el akart törölni, de később visszakozott). Jelisztratov a Blikknek elmondta azt is, hogy tudomása szerint a Zsibók ikrek is nehéz anyagi körülmények között élnek, az Utánam, srácok! Kapufája, Martos Tamás pedig operatőrként dolgozik.
Volt egyébként egy elvetélt próbálkozás a Keménykalap és krumpliorr folytatására is: a kilencvenes években többször is cikkezett erről a Kurír (egész pontosan az azóta politikai háttéremberré lett Gréczy Zsolt). Akkor állítólag Gát György (Linda, Família Kft.) dolgozott a projekten, Csukás István részvételével már el is készült a forgatókönyv, és Alfonzó fia, Markos György játszotta volna Bagaméri fiát, sőt Berkes Gábor és Kovács Krisztián is felbukkantak volna a filmben. Ismerve azonban a folytatásokat vagy a remake-ek sorsát, talán nem is akkora baj, hogy ezt végül nem láthattuk.
A cikksorozat korábbi részeit itt lehet elolvasni.
Kiemelt kép: Fortepan
