Az épp ötszáz évvel ezelőtt, 1519. május 2-án elhunyt Leonardo da Vinci neve a századforduló óta mindenki által ismertté vált, köszönhetően a meglepően kis méretű, de rejtélyes Mona Lisának, illetve a megszületése óta a valaha készült leglenyűgözőbb alkotások egyikeként kezelt Az utolsó vacsorának, azt azonban kevesebben tudják, hogy a művész nemcsak a festészete és a jórészt tervasztalon maradt találmányai, de a térképészet fejlődésében betöltött szerepe miatt is a legnagyobbak közt említhető.
Leonardo a Sforza-hercegek bukásával véget ért, igen termékeny milánói évek – ekkor született például Az utolsó vacsora (1498) is – után, némi pihenőt követően 1502-ben lett Cesare Borgia katonai mérnöke. A lemondott bíborosból véreskezű herceggé vált férfi felkérésére elsősorban hadieszközök és erődök vázlatát vetette papírra, nem ez volt azonban a legérdekesebb munkája, hiszen 1503-ban Cesare a Sforzák által uralt, modern erődítménnyel (Rocca Sforzesca) is rendelkező Imola megszerzése után Leonardo dolga volt, hogy elkészítse a város térképét.
Cesare rövid karrierje
A Rodrigo Borgia bíboros (a későbbi VI. Sándor pápa) fiaként Cesare már tizenöt évesen püspökké vált, három évvel később, apja pápává választása után pedig bíborosi rangra emelkedett. Hamar kiderült azonban, hogy a fiú sokkal inkább erős kezű zsarnoknak született, mint főpapnak, így röviddel 23. születésnapja előtt lemondott az egyházi rangjáról. Erőszakossága és vérszomja miatt már ekkora már sokan rettegtek tőle, hiszen apja felkérésére sikeresen megritkította az itáliai főnemesi családokat, sőt, talán öccse gyilkosságáért is ő volt felelős.
1500-ban saját hercegséget hozott létre, melyet egy évvel később apja jókora anyagi segítségével bővített is. Ennek kapcsán került a képbe Leonardo, aki alig néhány hónapon át, Cesare bukásáig szolgálta a herceget. A Niccolo Macchiavelli által jegyzett A fejedelemben is bemutatott fiú 1503-ban ugyanis apjával egyidőben betegedett meg (egyes feltételezések szerint véletlenül az egyik vendégüknek szánt mérget ittak meg), melynek következtében a pápa elhunyt.
Helyét II. Gyula vette át, aki pillanatok alatt megbuktatta Cesarét, lemondatva őt a hercegi címről és birtokairól. A még mindig csak huszonnyolc éves fiú a következő éveket egy spanyol börtönben töltötte. 1506-os szökése után nem térhetett haza, így sógora, a mai Spanyolország egy részét birtokló navarrai király szolgálatába állt. A következő évben, Viana ostroma alatt vesztette életét.
A reneszánsz zseni egészen olcsón megúszhatta volna a kalandot, hiszen a városokról készült térképek ebben a korban kimondottan egyszerűek voltak: egyáltalán nem életszerűen, sőt, elnagyoltan mutatták be a város jó részét, melyek közül kiemelkedtek a fontos tájékozódási pontok, illetve főbb épületek – így a templomok egyáltalán nem méretarányos tornyai és kupolái, vagy épp a házak fölé magasodó erőd látképe, a lapszéleken pedig sokszor mitikus lények bukkantak fel:
Leonardonak minden bizonnyal elege volt a valósággal köszönő viszonyban sem álló ábrázolásokkal, így közel fél évezreddel az első műholdkép megszületése előtt meglepően pontos felülnézeti képet készített a városról.
Ez első hallásra talán nem is tűnik annyira nehéz dolognak, de a kor műszereivel ez is embert próbáló feladat volt, hiszen a város korábbi felméréseiből keletkezett óriási adathalmaz mellett a város összes utcájának összes szögét meg kellett mérnie.
De hogyan csinálta? – tette fel a kérdést Phil Edwards a Vox Almanac egy néhány nappal ezelőtti epizódjában.
Mindenképpen szüksége volt egy 360 fokban mérni képes szögmérőre, illetve egy iránytűre, hogy az utcák minden töréspontjánál meghatározhassa azok egy állandó iránytól – jó eséllyel az iránytű által mutatott északtól – való eltérését.
Ez azonban még mindig nem adja meg a választ arra, hogy hogyan határozta meg a szögmérési pontok közti távolságokat, de a fennmaradt vázlatok egyike erre is választ ad, hiszen azon egy, a mai kerekes távolságmérőkhöz hasonló eszköz bukkan fel, ami a mért hosszt nem numerikusan, hanem bizonyos távonként vödörbe pottyanó golyókkal mutatta.
A mérések alapján megszületett, ma a Royal Collection Trust gyűjteményében őrzött térkép pontosságát évszázadokon át képtelenség volt ellenőrizni, az űrversenynek köszönhetően megszülető műholdak képeiből azonban kiderült: Leonardo közel tökéletes munkát végzett.
A 44×60 centiméteres papírlapon ábrázolt, 1630 óta a szigetországban őrzött rajz egyetlen hibája, hogy az alkotó néhány ponton egyszerűen csak hitt a már rendelkezésre álló, korábbi felmérések során született adatoknak, így egyes épületek korábbi alaprajzát mutatta be.
A Vox Almanac vonatkozó epizódja teljes hosszában itt érhető el:
A másik Velence
Cesare Borgia nem csak katonai mérnökként és a térkép megalkotása miatt számított Leonardóra, hiszen 1502-ben rábízta Cesenatico kikötője, illetve az ahhoz csatlakozó csatorna megtervezését is – ennek köszönhetően született meg a második Velence, Cesenatico, melyet korábban már bemutattunk.
