Kultúra

A luxusfeleségeket ki kéne találni, ha nem lennének

A streaming szolgáltatók előretörésével egyre nehezebb dolga van a hazai kereskedelmi tévéknek. Persze nem jelent egyelőre értékelhető konkurenciát a Netflix a magyar csatornákra nézve a szinkron hiánya miatt, színvonalban és a mennyiségben viszont már veri a hazai realityket az ottani kínálat. Annyiféle valóságshow-t kapunk, hogy a bőség zavara okoz nehézséget esténként. A nagy számok törvénye alapján pedig nem kell aggódni, hogy egy-két jót is kifogjunk akár az átváltoztatós, akár a házépítős, akár a dizájn, akár a gasztró kategóriájában. Az év legjobbjai közé azért így is több hazai reality fért, a Feleségek luxuskivitelben 2018-as évada is hozta a elvártakat, tele drámával és pénzzel.

RuPaul’s Drag Race S10 (Netflix)

Amerikában ha valamihez értenek, az a szórakoztatás. Míg itthon egy tíz évada futó reality szinte elképzelhetetlen, főleg nem érdemi szabályzat-csere nélkül, vagy ha létezhet is, a későbbi évadok meg sem tudják közelíteni az első néhány szezon színvonalát. Az Egyesült Államokban viszont valami csoda folytán képesek a bevált recepteket úgy működtetni, hogy tíz év után is hatásosak legyenek. Így van ezzel a dragkirálynők versenye, a RuPaul’s Drag Race is, amely idén végre megkapta a neki rég kijárt legjobb reality-kategóriás Emmy-díjat. A tizedik évadra is sikerült izgalmas, óriási karaktereket felhajtani, akik továbbra is őrülten színes, hangos, vicces és szórakoztató show-t csináltak. A 2018 decemberében induló következő szezonban nem sima Drag Race, hanem All Stars lesz megint, már a negyedik, amelyben a régi Drag Race-ek kiesett versenyzői küzdenek az All Star-koronáért, még hangosabb csajok, még több szilikonszáj, csodás lesz. (Bodnár Judit Lola)

A részeket mind vissza lehet nézni a Netflixen

Feleségek luxuskivitelben (Viasat3)

A Viasat3 realityjeire mindig érdemes odafigyelni, sokszor ezerszer jobban megy nekik a műfaj, mint a nagyobb csatornáknak, a TV2-nek vagy az RTL Klubnak. Sose felejtsük el, hogy a Viasat3-nak köszönhetjük az Éden hotelt, vagy az Aranypartot, és olyan reality-legendákat raktak le az asztalra, mint Éden/Aranypart Levi, Aranypart Mandula Ádám vagy Éden Melák Krisztián. A Feleségek luxuskivitelben tökéletesen beleillik a nyerő sorba, a legjobban az mutatja a sikert, hogy minden résszel rendesen foglalkoztak a lapok, egy ország ismerte meg a luxusfeleségeket, Vasvári Vivient, Csősz Boglárkát vagy Köllő Babettet. Ráadásul a szereplőkre már lecsaptak a kereskedelmi tévék, Vasvári Vivien az RTL Klubban találta meg a helyét, Köllő Babett pedig a kevésbé sikeres Csak show és más semmiben ugrált hétről hétre.

Real Housewives formátuma nálunk is bejött, ennél jobb castingot kívánni se lehetne. Vasvári Vivien tipikusan az a karakter, akivel megfogták az isten lábát a készítők. Úgy belejött a ritmusba, hogy egyedül megcsinálja a show-t, és ezt a Nyerő párosban is bebizonyította az RTL Klubon. A 2017-ben elindult reality második évada ugyanolyan szórakoztatóra sikerült, Csősz Boglárka és a többiek konfliktusa abszolút hálás fordulat volt. Folyamatosan változott a pozitív és negatív szereplők felállása, és az újak, Polgár Tünde valamint Yvonne Dederick ügyesen beilleszkedtek az ármánykodó barátnők közé, ahogy Vasvári Vivien férje, Fecsó is hozzánőtt a nézőkhöz. És miért jó ez a luxusfeleségeknek? Elég megnézni az Instagramjukat, egy ilyen műsor rengeteg követővel, és lehetséges bevétellel jár. (Jánossy Villő)

Polgár Tünde: A gazdagság nem csak arról szól, hogy tetőtől talpig Gucciban vagyunk
Interjúnkból kiderül, melyik luxusfeleség szellentett.

A Feleségek luxuskivitelben mindkét évadát a Viasat Play oldalán lehet visszanézni. 

Queer Eye S01-S02 (Netflix)

Elég lenne annyi indoklás is a Queer Eye-hoz, hogy a Netflix éppen december elején osztotta meg, hogy a streaming  szolgáltatás összes szereplője közül kiket követtek be a legtöbben 2018-ban, és a műsor átváltoztatós csapata, a Fab Five ott van az elsők között. De a közösségi médiás eredményeken túl a Queer Eye elképesztően sok pozitív visszajelzést kapott, mi is többször foglalkoztunk a realityvel.

Egy átalakítós valóságshow-nak köszönhetjük a világ legkedvesebb meleg férfiját
A Queer Eye újragondolása az egyik legjobb dolog, ami mostanában történhetett velünk.

A lényege, hogy a Fab Five minden részben egy-egy segítségre szoruló embert keres fel, hogy tetőtől talpig kicseréljék. Nem egyszerűen új ruhákat adnak a kiválasztottakra, hanem olyan tanácsokkal látják el, amivel mindenkinek megadják a lehetőséget az életmódváltásra. A Queer Eye-ra tényleg a kedvesség a legjobb szó, annyira nyitottan állnak mindenkihez Jonathan Van Nessék, hogy a leghitetlenebbek előtt is egy új világ nyílik meg. Ráadásul a műsor úgy mutatja be a queereket , hogy nem fulladnak túlzásokba, és egy homofóbot is képesek jobb belátásra bírni. (Jánossy Villő)

Mi az a queer?

A legtöbbször a queert gyűjtőfogalomként használják és a meleg kultúrát jelöli: „más”. De alapvetően a queerek szexuális irányultsága és a nemi identitása képlékeny, nem csupán két pólusban képzelhető el (férfi/nő, hetero/homoszexuális vagy leszbikus).

A Queer Eye mindkét évadát a Netflixen lehet visszanézni. 

Million Dollar Listing New York S07 (Bravo TV)

Régi kedvencem volt, aztán a középső évadokra valahogy kicsit leült, el is kaszáltam akkor, de most a szereplőcserével újra izgalmas lett. A sorozat három menő New York-i ingatlanos munkáját mutatja be, a szálak pedig bizonyos pontokon találkoznak. Kicsit felszínes, illetve megjátszott, ahogy előre lehet tudni, hogy az eladó mindig több pénzt akar a lakásáért, mint amennyit az az ingatlanos szerint ér, de arra például tök jó, hogy néhány évad után már előre tudom, hogy egy Upper East Side-i 260 négyzetméteres, három hálószobás, második emeleti lakás mennyit ér a piacon. A mostani évadra megszülettek Fredrik Eklund és férje ikrei, Ryan Serhant ugyanolyan kellemetlen arc, mint mindig, a hatodik évadból örökölt manipulátor Steve Gold pedig levágatta a haját. A Million Dollar Listing New Yorkban egyébként celebek is feltűnnek, ebben az évadban kerestek már lakást Rebel Wilsonnak és 50 Centnek is. (Molnár Dávid)

A realityt a Bravo gyártja. 

Nyerő páros S02 (RTL Klub)

Az RTL Klub egyszer már megcsinálta a szerencséjét a Nyerő párossal, és szeptember elején egy újabb évaddal jöttek ki. Az alapok maradtak: Sebestyén Balázs vezette a műsort, és kilenc pár küzdött meg egymással. A játék lényege, hogy a versenyzők egy nagy villába költöznek, és az egymás mellett élés konfliktusain túl különböző feladatokban bizonyítják be, hogy mennyire ismerik a másikat. Bizalom, ügyesség, figyelmesség, taktika és szerencse kellett a győzelemhez.

Sebestyén Balázs most szépen visszavághat Stohl Andrásnak
Többek között Vasvári Luxus Vivien miatt lehet imádni az RTL Klub Nyerő párosát, neki és Fecsónak a sátor sem büdös, ők viszik majd a hátukon az évadot.

A végén Vasvári Vivienék lettek a befutók, és a Nyerő páros újabb lökést adott a luxusfeleség szekerének. Pozitív csalódás volt a nézőknek, hogy milyen szórakoztatóak Fecsóval. A valóságshow nagyon jól kihasználta a 7 órás műsorsávot, ügyesen verték a TV2-t a 18-49-es korosztályban. Az szintén beigazolódott, hogy a kevesebb néha több, és nem embertelen mennyiségű új műsorra van szükség egy csatornánál, hanem az akár már bevált produkciók színvonalát is elég megtartani. A Nyerő páros pedig  jól válogatta össze a résztvevőket, Gáspár Laciék és Vasvári Vivienék lettek a kedvencek, és kellő számú veszekedést is hozott a második évad. (Jánossy Villő)

A Nyerő páros két évadát az RTL Moston lehet visszanézni. 

Stay Here S01 (Netflix)

Rengeteg lakberendezős és építgetős-szépítgetős műsort választhattunk volna Netflixről, végeláthatatlan a lehetőségek száma. Éppen ezért most csak egyet emelünk ki, méghozzá egy olyan házfelújítós műsort, ami Airbnb-knek segít növelni a vendégéjszakákat. Ez lehet, hogy elsőre nem tűnik túl nagy kalandnak, de Amerika olyan pontjaira és lakásaiba juthatunk el, amit nem nagyon ismerhetnénk a Stay Here nélkül.

Az egyik legjobb rész, amikor Palm Springs kertvárosában csöppenünk vissza a 70-es évekbe. Egy igazi pornóbirodalom mását kapjuk lehetetlenül giccses részletekkel. A másik csoda egy seattle-i lakóhajóval történt. Itt nem csak egy külső ráncfelvarráson megyünk keresztül, hanem minden ingatlantulajdonos hasznos tanácsokat kap, hogy hozhatja ki a legjobbat a Airbnb-jéből, hogy kérhet el jogosan több pénzt a látogatóktól. Aki túl gyorsan ledarálja a Stay Here-t, az továbbmehet a csodálatos házbelsőket bemutató Amazing Interiorsre, amiben például bizarr macskaházat  vagy lakássá alakított hangárt is nézhetünk. (Jánossy Villő)

A Stay Here első évadát a Netflixen lehet visszanézni. 

Tesztbeszéd S01 (Spektrum Home)

A Spektrum Home új talkshow-ja azért kerülhetett ide, mert bár nem klasszikus realityről van szó, a Tesztbeszéd ötletgazdája, Lovász László definiálta valóságshow-ként a műsorát éppen a természetessége miatt. És ha már megmagyaráztuk a Tesztbeszéd létjogosultságát a realityk között, akkor mindenképpen a legjobbak között a helye. Vicces és kreatív a koncepció: négy híres vendég üli körbe Dombóvári Istvánt, és minden fordulóban kibeszélik, hogy a kiválasztottról mit gondol a közönség és az asztaltársaság. Olykor kellemetlen vagy személyes témák is előkerülnek, de a meghívottak úgy tűnik, hogy örömmel vitatják meg a véleményüket.

A vendégek a felvétel után a föld felett húsz centivel lépkedve hagyják el a helyszínt, rettenetesen boldogan. Mindenki biztonságban érzi magát a stúdióban, az egész egy jó élmény. Pedig a formátumtól először félnek, ódzkodnak tőle, és nem értik, mi ez. Aztán rájönnek.

– nyilatkozta Lovász a 24.hu-nak adott interjújában.

Van olyan asztal, ahol Sebestyén Balázs beszólásairól és Bochkor Gábor kapuzárási pánikjáról is lehet beszélni
Azért arra nem számítottunk, hogy majd a Spektrum Home jön elő egy olyan műsorral, ahol végre megnyílnak az ismert emberek. Ilyen a Tesztbeszéd.

És ez így is van, az első részben például Sebestyén Balázson látszott, hogy örül, hogy meghívták, és szívesen beszél őszintén önmagáról vagy a többiekről. A kritikánkban már megírtuk, hogy a Tesztbeszéd abszolút elférne egy nagyobb csatorna későbbi sávjában is, a Spektrum Home pedig jó úton halad a saját átpozicionálásában. Mind a Tesztbeszéd, mind a más hétköznapokon, hasonló időben jelentkező Helló, tesó!, mind az Elviszlek magammal minőségi műsor, segítségükkel a hagyományos magazinos tartalmakra erősít rá a csatorna a lakberendezés mellett. (Jánossy Villő)

Fotó: Spektrum Home

A Tesztbeszéd sajnos nem elérhető online, de a csatorna gyakran ismétli a részeket. 

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik