Kultúra

Magyar futballisták simogatták a füvet Pelé előtt

Könyv jelent meg a legnagyobb tízesekről. Mi Pelével matinézunk.
Korábban a témában:

Szülei Thomas Alva Edison után nevezték el Edsonnak. Ráéreztek, mivé lesz a fiuk: hasonló géniusz, akár a fonográf feltalálója. Az amerikai óriás azt mondta: „A zseni egy százalék ihlet, kilencvenkilenc százalék verejték.” Ez azonban Pelére nem vonatkozott. Bármennyit edzett is – a felső teste úgy nézett ki, akár egy atlétáé –, a labdás mozgásban minden virtuóz veleszületett könnyedsége jellemezte. De ő alighanem tökéletesebb volt a futball valamennyi ihletett művészénél.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Ahogyan a zenészek mondják, minden hangszeren játszott: szórta a gólokat, briliánsan cselezett, a legnagyobb karmesterek módjára dirigált. Pályája során 92 mesterhármast ért el – éppen annyit, ahányszor a brazil válogatottban szerepelt –, az igazi triplája azonban az, hogy a labdarúgás egyetlen háromszoros világbajnoka. A France Football 2015 végén azt állította: ha hajdanán is lehetett volna Európán kívüli játékosra szavazni, akkor a „Perola Negra” (a „Fekete Gyöngyszem”) hétszeres aranylabdás lenne. Elvitte volna a pálmát 1958-ban Raymond Kopa, 1959-ben Alfredo di Stefano, 1960-ban Luis Suarez, 1961-ben Omar Sivori, 1963-ban Lev Jasin, 1964-ben Denis Law és 1970-ben Gerd Müller elől. Népszerűsége – játékához hasonlóan – már-már földöntúli volt. Brazíliában, ahol a lakosság nagyjából kilencven százaléka mélyen vallásos, annak idején az a tréfa járta: „Nem biztos, hogy Jézus Krisztust mindenki ismeri. De Pelét…”

Pelé

Eredeti neve: Edson Arantes do Nascimento.
Született: 1940. október 23.
Klubjai: Santos, New York Cosmos. A Santosban 656 díjmérkőzésen 643 gólt szerzett. Pályafutása során – a barátságos mérkőzéseket és a túrameccseket is beszámítva – 1363 találkozón 1281 gólt ért el.
Brazil kupagyőztes: hatszor (1961–65, 1968). Hivatalos brazil bajnokságot 1971 óta rendeznek.
Libertadores-kupa-győztes: kétszer (1962, 1963).
Klub Világkupa-győztes: kétszer (1962, 1963).
Sao Paulo állami bajnok: tízszer (1958, 1960-62, 1964–65, 1967–69, 1973). E sorozatnak 1957 és 1973 között 11-szer volt a gólkirálya.
Amerikai bajnok: 1977-ben.
Válogatott: 92-szer; a nemzeti együttesben 77 gólt szerzett.
Világbajnok: háromszor (1958, 1962, 1970).
A világ legjobb sportolója: 1960-ban (az Olympic Revue, a NOB hivatalos lapja szerint).
Az évszázad sportolója: 1999-ben (a NOB szerint).
Az évszázad labdarúgója: 1999-ben (a FIFA és az IFFHS szerint).

Fotó: Clive Mason /Allsport / Getty Images

1956. szeptember 7.

Pelé tizenöt esztendős korában debütált a Santos felnőtt csapatában. A Corinthians de Santo André elleni 7:1-es meccsen a balszélső Titét váltotta, és egy híján húsz évvel volt fiatalabb a balszárny másik tagjánál, Jair Rosa Pintónál. A kiskamasz góllal mutatkozott be, de a másnapi tudósításban mind az összeállításban [Manga – Helvio, Urabatao, Ivan – Ramiro (Vioti), Zito – Alfredinho, Alvaro, Del Vecchio, Jair, Tite (Pelé)], mind a gólszerzők között „Telének” írták a nevét.

1958. március 6.

Edson – figyelem: Edson! – Leite, a közkedvelt brazil rádióriporter átszellemülten harsogta: „Csoda a Pacaembu stadionban! A valaha volt legnagyobb futballgála szemtanúi vagyunk!” A szpíker nem esett túlzásba, a Palmeiras elleni 7:6-os találkozót ugyanis minden idők legjobb Santos-meccsének választották. A tinédzser Pelé csapata első gólját szerezte a Sao Pauló-i mérkőzésen. Együttese a szünetben 5:2-re vezetett, az Altafini-Mazzola vezérelte Palmeiras azonban 6:5-re fordított. (A csatár a negyvenes évek legendás olasz labdarúgója, a Torino együttesének 1949-es légi katasztrófájában szörnyethalt Valentino Mazzola nyomán kapta becenevét, és Mazzolaként szerepelt az 1958-ban világbajnok brazil válogatottban.) A pálmafások mégsem nyertek, mert a hajrában Pelé príma párja, Pepe gyors egymásutánban kétszer is kitolt az Edgart váltó Vitor kapussal. A mérkőzést a Sao Paulo állami bajnokság keretében játszották; a szériát a Santos nyerte, Pelé pedig – ha már ötvennyolcat írtak – stílszerűen 58 „dugóval” hódította el a gólkirályi címet.

1958. május 18.

A Brazília–Bulgária-mérkőzésen (3:1) először játszott együtt a válogatottban Garrincha és a Sao Pauló-i Pacaembu stadionban duplázó Pelé. [Két héttel korábban, a paraguayiak elleni 5:1-gyel – Pelé az ötből egyet vállalt – huszonegy meccses brazil veretlenségi sorozat kezdődött, amely akkor szakadt meg, amikor (1959 decemberében) a pánamerikai játékokon a „Zs” csapat képviselte Brazíliát. Az Uruguay együttesétől az ecuadori Guayaquilben elszenvedett 0:3-ra – a cserékkel együtt – hat játékost delegált a Nautico, négyet a Santa Cruz, hármat a Sport Recife.] Amikor Pelé és Garrincha a pályán volt, a selecao nem kapott ki, pontosabban huszonnyolcszor győzött, és csak négyszer ért el döntetlent. Az utolsó közös fellépést szintén a bolgárok keserülték meg: az 1966-os világbajnokság csoportmeccsén (2:0) mindkét extraklasszis szabadrúgásból küldte a labdát a hálóba. Pelé lövését Georgi Najdenov kapus háríthatta volna, de Garrincháét nem védhette: a külsővel megküldött labda a sorfalat annak jobb oldalánál kerülte meg, majd onnan csavarodott a bal felső sarokba.

1958. június 19.

Minden idők legfiatalabb vb-gólszerzője lett – 17 évesen és 239 naposan – a legjobb nyolc között rendezett Brazília–Wales-találkozót (1:0) eldöntő Pelé. Az ifjú játékos addig csak ötször, a kezdő tizenegy tagjaként kétszer tűnt fel a válogatottban (1957. július 7-én szerepelt először a selecaóban, és csereként gólt ért el a riói Maracanában az argentinoktól elszenvedett 2:1-es vereség alkalmával); a világbajnokságon a harmadik csoportmérkőzésen, a szovjet válogatott ellen debütált (2:0). A göteborgi negyeddöntőben elért győztes gól előtt a védjegyévé váló finom átemeléssel hagyta maga mögött Mel Charlest. A stockholmi elődöntőben mesterhármast ért el a franciák ellen (5:2), miután az 52. percben, 2:1-nél Claude Abbes kapus váratlanul elé ejtette a labdát, s ettől a „kölyök” olyan lendületbe jött, hogy a következő bő húsz percben 5:1-re alakította az állást. Just Fontaine, a torna 13 gólos francia mesterlövésze azt mondta a tizenéves főhősről: „Amint megláttam játszani, arra gondoltam, szögre akasztom a futballcipőmet.” Pelé a svédekkel vívott döntőben (megint Stockholm, újfent 5:2) parádésan átemelte a labdát Bengt Gustavsson fölött, majd a levegőből, jobbal a jobb sarokba lőtt – ezzel lett 3:1 –, aztán az utolsó percben a háló jobb oldalába hulló ívelt fejessel lepte Kalle Svensson kapust. A futball legfiatalabb világbajnokává vált 17 évesen és 249 naposan. S hogy a 10-es mezben játszott, az pusztán a véletlen műve volt. A brazilok ugyanis elfelejtették megadni kerettagjaik számozását, így Lorenzo Villizzio, a FIFA uruguayi illetékese ütött a hasára, hogy ki hányasban játszik a gondatlanok labdarúgói közül. Gilmar kapusnak 3-ast írt be, míg Didinek a 6-os, Zagallónak a 7-es, Zozimónak a 9-es, Garrinchának a 11-es jutott. Pelé dresszének megjelölésekor a sors fogta a kezét, de utólag azt is lehet mondani, hogy választásáért tízest érdemelt.

1959. június 26.

A Santos, amely 1959 és 1974 között huszonöt trófeát nyert, a valenciai nemzetközi tornán 7:1-re győzött az Internazionale ellen. A tarthatatlan Pelé négy gólt szerzett; a másik hármat Pepe (2) és Coutinho érte el. Két nappal később a „Santasticosnak” nevezett dél-amerikai varázslók 5:1-es vereséget mértek a Nou Campon a Barcelonára. A házigazdák csatárötöse így állt fel: Villaverde, Kocsis, Evaristo, Ribelles, Czibor. E kvintettből Evaristo szépített (0:2-nél), így valamennyi gólt brazil játékos jegyezte. Pelé duplázott, a csapat pedig megelőzte korát, mert nem az Egyesült Államok 1992-es, NBA-sztárokat felvonultató olimpiai kosárlabdacsapatát, hanem az ötvenes-hatvanas évek Santosát hívták az első Dream Teamnek („Time dos Sonhos”). A társulatot Fehér Balettként („Balé Branco”) is emlegették, csakúgy, mint a korabeli Real Madridot. A brazilokon a „Barca” igyekezett revánsot venni, és 1960. augusztus 2-án a szünetben 4:0-ra vezetett a Santos ellen! A támadósor a „visszavágón” ekképpen festett: Tejada, Kubala, Martinez, Suarez, Villaverde. Kubala László két gólt szerzett, Suarez és Villaverde egyet-egyet. K. o. fenyegette a vendégeket, ám a második félidőben Pelé (2), valamint Pepe révén felzárkózott a dél-amerikai csapat, és a katalán sajtó főként Antoni Ramallets kapusnak tulajdonította, hogy a Barcelona előnyéből egy gólnyi (4:3) megmaradt.

1959. augusztus 2.

Pelé mesterhármast ért el a Juventus SP ellen (4:0) a Sao Pauló-i állami bajnokságban, ám a tripla is smafu volt ahhoz képest, ahogyan góljai egyikét szerezte: három védőn és a kapuson is átemelte a labdát, majd az üres kapuba fejelt. Káprázatos karrierje talán legragyogóbb megmozdulása volt ez, bár az efféle megállapítással módfelett vigyázni kell, mert a csodacsatár csupán 1959-ben 126 gólt szerzett.

1960. május 27.

Az 1860 München megalakulásának századik évfordulójára a Santost hívták díszvendégnek. Volt már boldogítóbb centenárium is! A brazilok – Pelé és Pepe mesterhármasával, valamint Zito, Sormani és Coutinho góljával – 9:1-re nyertek. A telt ház, csaknem 40 ezer néző előtt rendezett mérkőzésen a házigazdák közül Fritz Sommer volt eredményes, ám azt túlzással sem lehetett állítani, hogy már május végén elérkezett a Sommertime… A közönség a meccs után így is a pályára özönlött, mert a drukkereket – XXXL-es vereség ide vagy oda – megbabonázta a varázslat. S a müncheniek nem sejthették, hogy négy nappal később a Beerschot még inkább megjárja: a Santos 10:1-re győzött a belga csapat ellen. Pelé ezúttal – 30 ezer szurkoló ámulatára – négy gólt szerzett, Coutinho hármat, Tite, Urubatao és Ney egyet-egyet. A két meccs között – huszonnégy órával a nyugat-németországi fellépés után – szolid 6:0-t ért el a Santos az Anderlechttel szemben (gól: Coutinho 3, Pelé 2, Tite). A brüsszeli Parc Astridban a vendéglátó klub olyan legendái léptek fel, mint Armand Jurion vagy Paul van Himst – a lilák csapatában a kőrösladányi születésű Karsay Sándor is szerepelt–, de a fehérekkel nem lehetett bírni. Tizennyolc meccses európai turnéján tizenötször nyert, egyszer döntetlent ért el, és kétszer kikapott a dél-amerikai együttes (a Barcelonától – amint arról már esett szó – 4:3-ra, míg a Fiorentinától 3:0-ra). A „Santos Globetrotters” 1959-es európai túramérlege így festett: 22 találkozó, 13 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség. Majd az 1961-es ekképpen mutatott: 19 mérkőzés, 14 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség. A szédítő statisztika ellenére Pelé így beszélt a portyákról: „Pihenni nem tudtunk, örültünk, hogy elértünk az egyik stadiontól a másikig. Emlékszem olyan tizennyolc hónapra, melynek során egyfolytában utaztunk Dél- és Észak-Amerika, a karibi térség, Európa, Ázsia, valamint Ausztrália tájain. Soha annyira nem volt tele a futballcipőm a repülőterekkel, a szállodákkal, a különböző országokkal, mint akkor.”

1961. március 5.

Pelé olyan szólót mutatott be a Fluminense ellen, hogy emléktáblát állítottak a szlalomnak, mint a Maracana stadionban valaha szerzett legszebb gólnak. A „király” amúgy kettőt ért el, a megörökített magánszámmal vezetett a 3:1-re győztes Santos 2:0-ra. Hat nappal később ugyanott 90 218 néző nem akarta elhinni, hogy Brazília legnépszerűbb klubcsapatát, a Flamengót 7:1-gyel hagyta helyben a Santos. Pelé mesterhármast jegyzett, a további gólokat Pepe (2), Coutinho és Dorval érte el.

1961. június 15.

A párizsi nemzetközi torna döntőjében (Parc des Princes, 36 364 néző) a Laercio – Mauro, Brandao, Getulio, Decio Brito – Mengalvio, Lima – Dorval, Coutinho, Pelé, Pepe összetételű Santos 6:3-ra legyőzte az abban az évben – majd 1962-ben is – BEK-győztes Benficát. A Santanát váltó Eusebio három gólt szerzett, de még a döntetlenhez is kétszer három kellett volna… Pelé és Pepe egyaránt duplázott, Coutinho és Lima egyszer-egyszer köszönt be Barroca kapusnak. Az elődöntőben a Santos 5:4-re nyert a Racing Paris ellen (gól: Pepe 2, Pelé, Dorval, Coutinho, illetve Grillet, Dussaud, Senac, Van Sam).

1962. január 17.

A Santos barátságos meccset játszott Limában az Alianzával. A brazil csapat a szünetben 4:0-ra vezetett, és Lula edző a második félidőre Pagaót vezényelte Pelé helyett a pályára. Amikor a perui közönség (25 711 néző) észlelte a csere szándékát, tüntetni kezdett, sőt megannyi szurkoló a pályára özönlött, hogy ott tiltakozzék a váltás ellen. Erre Carlos Rivero perui játékvezető kiment Lulához, és megkérte a trénert: küldje vissza Pelét a pázsitra. Pagao végül Coutinho helyett állt be, mert a „király” folytatta a játékot. A Santos 5:1-re győzött, a kikövetelt Pelé egyetlen gólt sem szerzett.

1962. február 28.

A Libertadores-kupa csoportmérkőzésén: Santos–Cerro Porteno 9:1. A paraguayi csapatot Coutinho három, Pelé és Pepe két-két, Dorval és Zito egy-egy góllal lepte meg a roskadásig megtelt Vila Belmiro stadionban, a „kilencesek” otthonában. A dél-amerikai bajnokok tornáját abban az évben meg is nyerte a Santos, miután Montevideóban 2:1-re győzött a Guttmann Béla szakvezető irányította Penarol ellen, majd a döntő visszavágóján váratlanul kikapott otthon (2:3), végül a semleges pályán, Buenos Airesben rendezett harmadik találkozón 3:0-ra nyert. Pelé két gólt ért el, és a Monumental stadion hatvanezer nézője úgy ünnepelte őt, mintha argentin, de semmiképp sem brazil lenne.

1962. június 2.

A világbajnokság Vina del Marban rendezett Brazília–Csehszlovákia-csoportmérkőzésén (0:0) Pelé megsérült. Az első pillanatokban úgy gondolták, nem súlyos az eset, ám a „király” már nem léphetett pályára a chilei tornán. Amarildo pótolta; ő mindjárt az első helyettesítés alkalmával kettőből kettőt lőtt a spanyoloknak, akiket a honosított Puskás Ferenc is erősített (2:1). Pelé csak egy mérkőzést játszott végig: a Mexikó elleni 2:0-s meccsen gólpasszt adott Mario Zagallónak, majd végigvitt egy reménytelennek tetsző szólót (azért tetszett az reménytelennek, mert ellenfelek sokasága állt előtte). Az aranyérmet mindenesetre megkapta, a csehszlovákok elleni 3:1-es döntő után civilben ölelgette címvédő társait a santiagói Nemzeti stadionban.

1962. október 11.

A Klub Világkupa döntőjének lisszaboni visszavágóján az odahaza 3:2-re nyerő Santos ugyanúgy háromgólos vereséget mért a Benficára, mint az előző esztendőben Párizsban. Az 5:2-es díszelőadást a triplázó Pelé vezényelte, és Costa Pereira, a házigazdák neves kapusa ámulva említette a találkozó után:

Abban a reményben álltam a háló elé, hogy kizárólag földi halandó jön velem szembe, ám kiderült, Pelé más bolygón született, mint mi.

E nyilatkozatra kísértetiesen hasonlítottak Tarcisio Burgnich szavai, melyeket az olasz védő a Brazília–Olaszország vb-döntő (4:1) befejeztével mondott 1970-ben: „Úgy gondoltam, Pelé is csak hús-vér ember. Tévedtem.”

1963. április 2.

A brazil kupadöntő harmadik mérkőzésén a Santos 5:0-ra győzött a Garrincha, Quarentinha, Amarildo, Zagallo (Jairzinho) „atom” támadósorral felvonuló Botafogo ellen. (Az első meccs 4:3-mal, a második 1:3-mal zárult az ötös alkalmával két gólt szerző Pelé és társai szempontjából.) A brazil kupát 1961 és 1965 között szériában ötször hódította el a Santos, mindahányszor nagy fölénnyel (1961: Bahia 1:1, 5:1, 1963: Bahia 6:0, 2:0, 1964: Flamengo 4:1, 0:0, 1965: Vasco da Gama 5:1, 1:0). A Botafogo a Libertadores-kupa elődöntőjében próbált visszavágni, de 1963. augusztus 28-án – az 1:1-es első meccs után – Pelé harminchárom perc alatt mesterhármast ért el, majd Lima is feliratkozott (4:0). A döntőben a Santos kettős sikert aratott az 1958-as brazil világbajnok Orlandót is bevető Boca Juniors ellen (3:2, 2:1). A szeptember 11-én rendezett Buenos Aires-i visszavágó győztes gólját – ki más? – Pelé lőtte. A Santos másodszor ünnepelt LK-diadalt az argentin fővárosban.

1964. június 3.

Pelé nem ünnepelt, noha a Brazil Labdarúgó Szövetség fennállása ötvenedik évfordulójához érkezett. Ebből az alkalomból – Nemzetek Kupája elnevezéssel – nemzetközi tornát rendeztek a szép futball hazájában. A jubiláns házigazdák legjobbjai az angol válogatottat 5:1-re, a portugált 4:1-re győzték le, de közben 3:0-ra kikaptak az argentinoktól. A Sao Pauló-i Pacaembu stadionban tartott találkozó viszontagságait Pelé oly nehezen viselte, hogy lefejelte José Mesianót, akinek eltört az orra. A szédelgő játékos helyett pályára küldött húsz éves Roberto Telch két gólt szerzett; a harmadikat – sorrendben az elsőt – az idősebb Onega testvér, Ermindo érte el. A tornát a mindhárom ellenfelét legyőző argentin együttes nyerte.

1964. november 21.

A Sao Pauló-i állami bajnokság huszonötödik fordulójában a Santos „tizenegyessel” győzte le a Ribeirao Prató-i Botafogót (11:0). Pelé nem kevesebb, mint nyolc gólt szerzett, a további hármat Pepe, Coutinho és Toninho Guerreiro érte el. „Ördögi volt minden gólja” – mondta a bűvös 10-es mesés nyolcasáról Antoninho, a kárvallottak csatára. Machado kapus meg sem tudott szólalni, szegény.

1964. december 6.

A Pacaembu stadionban felidézték a Real Madrid–Eintracht Frankfurt BEK-döntőt 1960-ból. Igaz, a Santos–Corinthians találkozó végeredménye nem 7:3, hanem 7:4 volt, viszont ugyanúgy ketten jegyezték a győztesek hét gólját, ahogyan azt a „királyi” főszereplők tették a glasgow-i Hampden Parkban. Sao Paulóban Pelé volt a négygólos „Puskás” és Coutinho a hármat szerző „Di Stefano”. Pelé a négy hónappal később rendezett Santos–Corinthianson is négyszer zörgetett be, ám 1965. április 15-én 4:4-gyel zárult a parti. A két meccset összesen 107 254 néző látta a helyszínen.

1965. június 2.

Brazília válogatottja a Maracana 110 000 nézője előtt 5:0-ra győzött Belgium csapata ellen úgy, hogy Pelé három gólt ért el, köztük egy „fektetőst” – az ellenfél több játékosa a füvön heverve nézte a befejezést –, valamint egy ollózóst. A Valdir – Djalma Santos, Bellini, Orlando, Rildo – Ademir da Guia, Dudu – Garrincha, Flavio Minuano, Pelé, Rinaldo összetételű vendéglátók elégtételt vettek az 1963. április 24-én megesett szégyenért: akkor a belgák 5:1-re nyertek. A brüsszeli mérkőzésen Jacques Stockman volt „Pelé”: mesterhármast jegyzett, miként a „király” Rióban. A valódi Pelé a nagy vereség alkalmával nem játszott, a támadósorban Dorval, Quarentinha, Amarildo és Zagallo szerepelt.

1966. július 20.

A Daily Mirror címlapján Pelé ballagott le bánatosan a liverpooli Goodison Park pázsitjáról. Előző nap a brazil csapat ugyanúgy 3:1-re kikapott a portugál együttestől, mint július 15-én a magyartól, és elbúcsúzott a világbajnokságtól. Pelét a kíméletlen Joao Morais az első félidőben „szétrúgta”, a nagy csatár a mérkőzés kétharmadában – korabeli kifejezéssel – csak statisztált a pályán. A brazilok legfényesebb csillaga már az első meccsen, a bolgárok ellen (2:0) megsérült, és Vicente Feola kapitány úgy gondolta, nem érdemes kockáztatni, a magyarokat vezéralakjuk nélkül is legyőzik a kétszeres címvédők. A világszenzációk napján, amikor a portugálok kiejtették a brazilokat, az észak-koreaiak hazaküldték az olaszokat (1:0). Az angol lapok slágere ez volt: „Brazil out, North-Korea in.” Pelé pedig levonta a következtetést: „Ha első vagy, győztes vagy. Ha második vagy, nem vagy semmi.”

1967. február 10.

Pelé mégis csak szembekerült a magyarokkal. A Santiago de Chilében rendezett Hexagonal Kupán a Santos – Lima és Pelé góljával – 2:0-ra vezetett a Vasas ellen, de Korsós István duplája révén az angyalföldiek egyenlítettek (2:2), majd veretlenül nyerték a tornát. A góllistán Farkas János (7) volt az első, Korsós és Pelé (5–5) holtversenyben a második… Egy évvel később ugyanott, az Octogonal Kupán a Santos csúnyán elbánt a Vasassal: Edu (2), Pelé és Toninho Guerreiro góljával 4:0-ra győzött. (A nevéből adódóan nyolc csapatos vetélkedőn a piros-kékek a negyedik helyet szerezték meg.) Az Ihász Kálmánt váltó Somogyvári László még évtizedekkel később is Toninho Guerreiro mutatványairól mesélt, pedig ott volt a Santosban – Pelén és Edun kívül – Carlos Alberto vagy Clodoaldo is.

1969. január 26.

Negyvennyolc órás fegyverszünetet tartottak az 1967. július 6-ától 1970. január 15-éig zajló nigériai polgárháborúban, hogy láthassák a Santost Pelével Lagosban. A drámai körülmények ellenére a brazil csapatnak kifizették a 11 ezer fontos fellépti díjat. (A vendégek nigériai fontot vehettek át, de annak árfolyama megegyezett a brit font sterlingével.) A találkozó 2:2-vel zárult, a Santos mindkét gólját Pelé szerezte. A házigazdák játékosai közül Olumuyiwa Oshode és az Ali Babának becézett, ghánai születésű Fred Aryee volt eredményes a béke másfél órája során. Oshode, aki később vegyészmérnöki diplomát szerzett a New York-i Columbia Egyetemen, rövid időn belül másodszor találkozott brazil labdarúgókkal: az 1968-as, mexikói olimpián játszott azon a pueblai meccsen, amelyen a nigériaiak a szünetben 3:0-ra vezettek, majd a dél-amerikaiak 3:3-ra egyenlítettek. (Aryee is ott volt az ötkarikás tornán, de nem lépett pályára.)

1969. november 19.

A Vasco da Gama–Santos-találkozón (1:2) Pelé megszerezte pályafutása ezredik gólját. A találkozó 1:1-re állt, amikor tizenegyeshez jutott a vendégcsapat, és 65 157 néző követelte a riói Maracana stadionban, hogy a büntetőt Pelé lője. Majd bódultan ünnepelte a „királyt”, amiért gólt rúgott a hazai együttesnek… Carlos Drummond de Andrade, a valaha volt leghíresebb brazil költők egyike azt írta a nevezetes eseményről: „Pelének könnyebb volt ezer gólt elérnie, mint másnak egyetlen olyat, amilyet Pelé szerzett.”

1970. június 21.

Az olaszok fölött a döntőben aratott 4:1-gyel Brazília válogatottja harmadszor nyert vb-aranyérmet, és végleg elhódította a Rimet Kupát. A sárga mezes együttesben öt 10-es szerepelt: Jairzinho a Botafogóban, Gerson az FC Sao Paulóban, Tostao a Cruzeiróban, Pelé a Santosban (meg a selecaóban), Rivellino a Corinthiansban viselte a Dél-Amerikában kiváltképp különös jelentőségű mezt. Sporttörténészek, futballkrónikások egybehangzó véleménye szerint az a brazil együttes (Felix – Carlos Alberto, Brito, Piazza, Everaldo – Clodoaldo, Gerson, Rivellino – Jairzinho, Tostao, Pelé, és csereként Marco Antonio, Paulo Cesar Lima vagy Edu) volt minden idők legnagyszerűbb labdarúgócsapata. Ám Pelé még abból a garnitúrából is ki tudott ragyogni, alakításai évtizedekkel később is mintapéldákat adtak. A csehszlovákok elleni közeli és félpályás emelése, a románoknak szabadrúgásból lőtt, jobb külsős (garrinchás) gólja, az angolokkal, majd az olaszokkal vívott találkozón adott gólpassza, a Mazurkiewicz uruguayi kapussal szemben bemutatott megkerülős csele a futballhistória megkerülhetetlen részévé vált, ő maga pedig konkrétan történelmet írt azzal, hogy a futball egyetlen háromszoros világbajnokává vált.

1970. október 25.

Alagoas állam fővárosában, az egymillió lakosú Maceióban felavatták a Pelé király elnevezésű stadiont. A nyitó találkozón, amelyen 45 865 néző töltötte meg a lelátókat, a Santos a háromszoros világbajnok előtt tisztelgő állam válogatottjával találkozott, és 5:0-ra nyert. A negyvennyolc órával a harmincadik születésnapja után arénával megajándékozott Pelé két gólt szerzett, akárcsak Douglas. Az ötödiket Nené érte el.

1971. július 18.

Pelé utoljára szerepelt a brazil válogatottban, amely 2-2-t ért el Jugoszlávia legjobbjaival szemben. A Maracana stadionban 138 575 néző köszönt el az utolérhetetlen bálványtól, aki 92 szereplése során 67 győzelmet, 14 döntetlent és 11 vereséget számlált a nemzeti együttesben. A mérkőzésen ott voltak a magyar válogatott játékosai is, mert három nappal később Brazília–Magyarország találkozót tartottak a Maracanában. Az a meccs 0-0-val zárult, noha a vendéglátók együttesében nyolc olyan futballista – Felix, Brito, Piazza, Everaldo, Clodoaldo, Gerson, Rivellino, Tostao – szerepelt, aki egy évvel korábban az olaszokkal vívott vb-döntőn is játszott. A magyar csapat így állt fel: Géczi – Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász Péter – Juhász István, Szűcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó. Honfitársaink közül Vidáts Csaba elérzékenyülten emlékezett Pelé búcsújára:

Alighogy megérkeztünk a riói szállodába, a csomagok lerakása után már vittek is bennünket a Maracanába. A partvonal mentén, a gyepen ültünk, mert másutt már nem volt hely. Simogattuk a füvet… Mielőtt Pelé lejött a pázsitról, a pályát gyerekek vették körbe, és a korszakos klasszis előttük sétált el, integetve az átszellemült közönségnek. Szerintem őt magát is meghatottság fogta el, ezért nem tudott gólt szerezni, pedig a jugók nem nagyon akarták meggátolni a labdarúgás lényegében… Dragan Dzsajics és társai is örültek, hogy ott lehetnek a kivételes eseményen, ahogyan mi is: úgy éreztük magunkat, akár a katolikus ember a Vatikánban. A Hexagonal, majd az Octogonal Kupán játszottam Pelé ellen, és az a véleményem: aki látta Puskást meg Pelét futballozni, az gyakorlatilag mindent látott.

1974. október 2.

Pelé utolsó hivatalos meccsét játszotta a Santosban, amely – a Sao Pauló-i állami bajnokság keretében – 2-0-ra győzött a Ponte Preta ellen. A 20 258 néző előtt rendezett mérkőzésen a Cejas – Wilson, Vicente, Bianchi, Ze Carlos – Leo, Brecha – Claudio Adao, Da Silva, Pelé (Gilson), Edu összetételű együttes góljait Claudio Adao és Geraldo (öngól) szerezte. Akadt még egy brazíliai találkozó – 1975. december 7-én Salvadorban –, amelyen Pelé pályára lépett, de az a Bahia–Santos-meccs (1:1) nem volt hivatalos mérkőzés.

1975. június 15.

Pelé a Dallas Tornado elleni mérkőzésen (2-2) bemutatkozott a Cosmosban. Hároméves szerződést kötött a New York-i klubbal 2,8 millió dollárért; ezzel a világ legjobban fizetett sportolójává vált. Első észak-amerikai találkozóján gólt szerzett és gólpasszt adott. New Yorkba érkezésekor a repülőtéren húszezren teremtettek hasonló hangulatot, mint a Beatles landolása után a „brit invázió” idején. Amikor – 1977. október elsején – utolsó mérkőzését játszotta az Államokban, a „soccerért” nem különösebben lelkesedő országban 10 milliónyian nézték a CBS televízió egyenes közvetítését. Stílszerűen a Cosmos–Santos-mérkőzésen (2-1) köszönt el, és egy-egy félidőt töltött mindkét csapatban (az észak-amerikaiban gólt is szerzett). Az Isten veled!-nek megadták a módját: a brazil himnuszt Sergio Mendes énekelte – azt akkor még véletlenül sem dalolta, hogy „oh, happy day!” –, a pázsiton pedig (többek között) Muhammad Ali búcsúzott Pelétől. A nevezetes meccsen a brazil aranyember együtt futballozott két korábbi klub- és válogatottbeli társával, Carlos Albertóval és Rildóval, valamint Franz Beckenbauerrel. Németország „Ferenc császára” azt mondta róla: „A legösszetettebb futballista, akit valaha láttam.” S hogy a labdarúgás rendkívüli, meghatalmazott nagykövete milyen hatással volt az Egyesült Államokra, azt az is bizonyította, hogy a nyolcvanas években a legfőbb amerikai méltóság ezekkel a szavakkal fogadta:

Ronald Reagan vagyok, az USA elnöke. Önnek természetesen nem szükséges bemutatkoznia.

1980. június 4.

A Magyarország–Ausztria-találkozó (1-1) kezdőrúgását Pelé végezte el a Népstadionban. A brazil nagyság a Menekülés a győzelembe című amerikai film forgatására érkezett Budapestre. A hollywoodi produkció Fábri Zoltán rendező remekműveinek egyike, a csaknem két évtizeddel korábban bemutatott Két félidő a pokolban alapján készült, és olyan híres futballisták tűntek fel még benne, mint az argentin Osvaldo Ardiles, a lengyel Kazimierz Deyna, a belga Paul van Himst, az angol Bobby Moore. A színészek között is hasonló sztárok vonultak fel, és Michael Caine vagy Sylvester Stallone mellett az a Kossuth-díjas Gera Zoltán is szerepelt a moziban, aki az 1961-es „eredetiben” ugyancsak játszott. A német katonák és a foglyok második világháborús labdarúgó-mérkőzését a Hungária körúton vették fel; hátborzongató volt az MTK-pálya a megannyi óriás náci drapériával.

1990. október 31.

Pelé ötvenedik születésnapján Brazília–Világválogatott találkozót rendeztek a milánói San Siro stadionban. A mérkőzésen Détári Lajos is szerepelt. Az akkor Bolognában futballozó, a világválogatottban összesen hét alkalommal fellépő honfitárs középpályás nem akárkik között mozgott: a Franz Beckenbauer és Arrigo Sacchi irányította All Star-együttesben Goycochea, Preud’homme, N’Kono, Higuita; Clijsters, Basualdo, Julio Cesar, Ruggeri, De Leon, Kunde; Alejnyikov, Alemao, Michel, Ancelotti, Francescoli, Hagi, Martin Vazquez; Van Basten, Sztojcskov, Milla, Calderon, Joao Paulo kapott még helyet. A Falcao kapitány dirigálta brazilok ezzel a kerettel vonultak fel: Sergio, Ronaldo Giovanelli; Cafu, Gil Baiano, Paulao, Adilson, Cleber, Cassio, Leonardo; Cesar Sampaio, Luis Henrique, Neto, Charles, Valdeir; Rinaldo, Careca Bianchezi, Donizete, Bismarck és persze az ünnepelt Pelé. A meccset az All Star Team nyerte 2-1-re, a gólokat a spanyol Michel, a román Hagi (szabadrúgásból), illetve a Pelét váltó Neto szerezte. Détári így emlékezett a különleges találkozóra: „Már négy hete sérült voltam, úgy nézett ki, hiába hívtak meg… Átkoztam a sorsot, hogy épp egy ilyen megismételhetetlen mérkőzésről maradok le! De három nappal a gálameccs előtt Gigi Radice, a Bologna edzője – a Milan korábbi BEK-győztes játékosa – azt mondta nekem, próbáljuk meg, beállít Genovában. Játszottam, nem fájt, a Gazzetta dello Sportban hetes osztályzatot kaptam. Erre felhívtam Mészöly Kálmán szövetségi kapitányt, hogy egészséges vagyok, mert a milánói esemény napján magyar–ciprusi Eb-selejtező volt a Hungária körúton. A szakvezető azt mondta, már megvan a keret, majd legközelebb… Így éltem az itáliai invitálással, és páratlan élményben volt részem. Pelé ötvenévesen is játszott egy félidőt; csak bámultuk, hogyan! A pályán kívül is elragadott mindenkit: közvetlen, több nyelven beszélő ember, a futball igazi nagykövete volt.”

1999. december 20.

A NOB az évszázad sportolójává választotta Pelét. A legszebb ebben az, hogy a kitüntetett egyetlen olimpián sem szerepelt.

2014. január 13.

A FIFA Aranylabda-gáláján a társszervező France Football nevében is bejelentették: a díj tiszteletbeli tulajdonosává avatják Pelét. A megjutalmazott elfogódottan mondta: „Világbajnoki címet háromszor nyertem, de az Aranylabdát soha nem kaphattam meg, mert az én időmben még más szabályok voltak. Most viszont már ez is az enyém.”

2017. október 1.

A Cosmos–Santos búcsúmeccs negyvenedik évfordulóján Tostao így beszélt: „Neymar tudja ezt, Cristiano Ronaldo azt, Messi amazt. Pelé pedig mindent tudott.” E nyilatkozat rímelt az argentin (!) szakvezető, Cesar Luis Menotti véleményére: „Pelé páratlan. A keveréke volt Di Stefanónak, Maradonának, Cruyffnak és Messinek.” Johan Cruyff szerint „meghaladta a logika határait”, Bobby Charlton pedig úgy érezte:

Mi, angolok alighanem neki találtuk fel a labdarúgást.

Jól gondolta, Sir. Bár a futballt nézni is itt vagyunk néhány milliárdnyian.

2018. július 6.

A brazilok 2-1-re kikaptak a vb kazanyi negyeddöntőjében a belgáktól. Pelét megkérdezték, ő és társai vajon mennyire győzték volna le napjaink „vörös ördögeit”. – Egy-nullra – hangzott a válasz. „Csak?” – Mi az, hogy csak? Így, hetvenhét évesen?

Hegyi Iván: Világszámok

Sprint Kiadó, 2018

Kiemelt kép:  Robert Riger/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.