Kultúra
EAST RUTHERFORD, NJ - CIRCA 1975-77:  Pele of New York Cosmos leaves the field following a game at Giants Stadium in East Rutherford, New Jersey, circa 1975-77. (Photo by Robert Riger/Getty Images)

Magyar futballisták simogatták a füvet Pelé előtt

Könyv jelent meg a legnagyobb tízesekről. Mi Pelével matinézunk.
Korábban a témában:

Szülei Thomas Alva Edison után nevezték el Edsonnak. Ráéreztek, mivé lesz a fiuk: hasonló géniusz, akár a fonográf feltalálója. Az amerikai óriás azt mondta: „A zseni egy százalék ihlet, kilencvenkilenc százalék verejték.” Ez azonban Pelére nem vonatkozott. Bármennyit edzett is – a felső teste úgy nézett ki, akár egy atlétáé –, a labdás mozgásban minden virtuóz veleszületett könnyedsége jellemezte. De ő alighanem tökéletesebb volt a futball valamennyi ihletett művészénél.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Ahogyan a zenészek mondják, minden hangszeren játszott: szórta a gólokat, briliánsan cselezett, a legnagyobb karmesterek módjára dirigált. Pályája során 92 mesterhármast ért el – éppen annyit, ahányszor a brazil válogatottban szerepelt –, az igazi triplája azonban az, hogy a labdarúgás egyetlen háromszoros világbajnoka. A France Football 2015 végén azt állította: ha hajdanán is lehetett volna Európán kívüli játékosra szavazni, akkor a „Perola Negra” (a „Fekete Gyöngyszem”) hétszeres aranylabdás lenne. Elvitte volna a pálmát 1958-ban Raymond Kopa, 1959-ben Alfredo di Stefano, 1960-ban Luis Suarez, 1961-ben Omar Sivori, 1963-ban Lev Jasin, 1964-ben Denis Law és 1970-ben Gerd Müller elől. Népszerűsége – játékához hasonlóan – már-már földöntúli volt. Brazíliában, ahol a lakosság nagyjából kilencven százaléka mélyen vallásos, annak idején az a tréfa járta: „Nem biztos, hogy Jézus Krisztust mindenki ismeri. De Pelét…”

Pelé

Eredeti neve: Edson Arantes do Nascimento.
Született: 1940. október 23.
Klubjai: Santos, New York Cosmos. A Santosban 656 díjmérkőzésen 643 gólt szerzett. Pályafutása során – a barátságos mérkőzéseket és a túrameccseket is beszámítva – 1363 találkozón 1281 gólt ért el.
Brazil kupagyőztes: hatszor (1961–65, 1968). Hivatalos brazil bajnokságot 1971 óta rendeznek.
Libertadores-kupa-győztes: kétszer (1962, 1963).
Klub Világkupa-győztes: kétszer (1962, 1963).
Sao Paulo állami bajnok: tízszer (1958, 1960-62, 1964–65, 1967–69, 1973). E sorozatnak 1957 és 1973 között 11-szer volt a gólkirálya.
Amerikai bajnok: 1977-ben.
Válogatott: 92-szer; a nemzeti együttesben 77 gólt szerzett.
Világbajnok: háromszor (1958, 1962, 1970).
A világ legjobb sportolója: 1960-ban (az Olympic Revue, a NOB hivatalos lapja szerint).
Az évszázad sportolója: 1999-ben (a NOB szerint).
Az évszázad labdarúgója: 1999-ben (a FIFA és az IFFHS szerint).

31 Oct 2000:  Pele during an AXA photocall at Wembley in London.  Mandatory Credit: Clive Mason /Allsport
Fotó: Clive Mason /Allsport / Getty Images

1956. szeptember 7.

Pelé tizenöt esztendős korában debütált a Santos felnőtt csapatában. A Corinthians de Santo André elleni 7:1-es meccsen a balszélső Titét váltotta, és egy híján húsz évvel volt fiatalabb a balszárny másik tagjánál, Jair Rosa Pintónál. A kiskamasz góllal mutatkozott be, de a másnapi tudósításban mind az összeállításban [Manga – Helvio, Urabatao, Ivan – Ramiro (Vioti), Zito – Alfredinho, Alvaro, Del Vecchio, Jair, Tite (Pelé)], mind a gólszerzők között „Telének” írták a nevét.

1958. március 6.

Edson – figyelem: Edson! – Leite, a közkedvelt brazil rádióriporter átszellemülten harsogta: „Csoda a Pacaembu stadionban! A valaha volt legnagyobb futballgála szemtanúi vagyunk!” A szpíker nem esett túlzásba, a Palmeiras elleni 7:6-os találkozót ugyanis minden idők legjobb Santos-meccsének választották. A tinédzser Pelé csapata első gólját szerezte a Sao Pauló-i mérkőzésen. Együttese a szünetben 5:2-re vezetett, az Altafini-Mazzola vezérelte Palmeiras azonban 6:5-re fordított. (A csatár a negyvenes évek legendás olasz labdarúgója, a Torino együttesének 1949-es légi katasztrófájában szörnyethalt Valentino Mazzola nyomán kapta becenevét, és Mazzolaként szerepelt az 1958-ban világbajnok brazil válogatottban.) A pálmafások mégsem nyertek, mert a hajrában Pelé príma párja, Pepe gyors egymásutánban kétszer is kitolt az Edgart váltó Vitor kapussal. A mérkőzést a Sao Paulo állami bajnokság keretében játszották; a szériát a Santos nyerte, Pelé pedig – ha már ötvennyolcat írtak – stílszerűen 58 „dugóval” hódította el a gólkirályi címet.

1958. május 18.

A Brazília–Bulgária-mérkőzésen (3:1) először játszott együtt a válogatottban Garrincha és a Sao Pauló-i Pacaembu stadionban duplázó Pelé. [Két héttel korábban, a paraguayiak elleni 5:1-gyel – Pelé az ötből egyet vállalt – huszonegy meccses brazil veretlenségi sorozat kezdődött, amely akkor szakadt meg, amikor (1959 decemberében) a pánamerikai játékokon a „Zs” csapat képviselte Brazíliát. Az Uruguay együttesétől az ecuadori Guayaquilben elszenvedett 0:3-ra – a cserékkel együtt – hat játékost delegált a Nautico, négyet a Santa Cruz, hármat a Sport Recife.] Amikor Pelé és Garrincha a pályán volt, a selecao nem kapott ki, pontosabban huszonnyolcszor győzött, és csak négyszer ért el döntetlent. Az utolsó közös fellépést szintén a bolgárok keserülték meg: az 1966-os világbajnokság csoportmeccsén (2:0) mindkét extraklasszis szabadrúgásból küldte a labdát a hálóba. Pelé lövését Georgi Najdenov kapus háríthatta volna, de Garrincháét nem védhette: a külsővel megküldött labda a sorfalat annak jobb oldalánál kerülte meg, majd onnan csavarodott a bal felső sarokba.

1958. június 19.

Minden idők legfiatalabb vb-gólszerzője lett – 17 évesen és 239 naposan – a legjobb nyolc között rendezett Brazília–Wales-találkozót (1:0) eldöntő Pelé. Az ifjú játékos addig csak ötször, a kezdő tizenegy tagjaként kétszer tűnt fel a válogatottban (1957. július 7-én szerepelt először a selecaóban, és csereként gólt ért el a riói Maracanában az argentinoktól elszenvedett 2:1-es vereség alkalmával); a világbajnokságon a harmadik csoportmérkőzésen, a szovjet válogatott ellen debütált (2:0). A göteborgi negyeddöntőben elért győztes gól előtt a védjegyévé váló finom átemeléssel hagyta maga mögött Mel Charlest. A stockholmi elődöntőben mesterhármast ért el a franciák ellen (5:2), miután az 52. percben, 2:1-nél Claude Abbes kapus váratlanul elé ejtette a labdát, s ettől a „kölyök” olyan lendületbe jött, hogy a következő bő húsz percben 5:1-re alakította az állást. Just Fontaine, a torna 13 gólos francia mesterlövésze azt mondta a tizenéves főhősről: „Amint megláttam játszani, arra gondoltam, szögre akasztom a futballcipőmet.” Pelé a svédekkel vívott döntőben (megint Stockholm, újfent 5:2) parádésan átemelte a labdát Bengt Gustavsson fölött, majd a levegőből, jobbal a jobb sarokba lőtt – ezzel lett 3:1 –, aztán az utolsó percben a háló jobb oldalába hulló ívelt fejessel lepte Kalle Svensson kapust. A futball legfiatalabb világbajnokává vált 17 évesen és 249 naposan. S hogy a 10-es mezben játszott, az pusztán a véletlen műve volt. A brazilok ugyanis elfelejtették megadni kerettagjaik számozását, így Lorenzo Villizzio, a FIFA uruguayi illetékese ütött a hasára, hogy ki hányasban játszik a gondatlanok labdarúgói közül. Gilmar kapusnak 3-ast írt be, míg Didinek a 6-os, Zagallónak a 7-es, Zozimónak a 9-es, Garrinchának a 11-es jutott. Pelé dresszének megjelölésekor a sors fogta a kezét, de utólag azt is lehet mondani, hogy választásáért tízest érdemelt.

1959. június 26.

A Santos, amely 1959 és 1974 között huszonöt trófeát nyert, a valenciai nemzetközi tornán 7:1-re győzött az Internazionale ellen. A tarthatatlan Pelé négy gólt szerzett; a másik hármat Pepe (2) és Coutinho érte el. Két nappal később a „Santasticosnak” nevezett dél-amerikai varázslók 5:1-es vereséget mértek a Nou Campon a Barcelonára. A házigazdák csatárötöse így állt fel: Villaverde, Kocsis, Evaristo, Ribelles, Czibor. E kvintettből Evaristo szépített (0:2-nél), így valamennyi gólt brazil játékos jegyezte. Pelé duplázott, a csapat pedig megelőzte korát, mert nem az Egyesült Államok 1992-es, NBA-sztárokat felvonultató olimpiai kosárlabdacsapatát, hanem az ötvenes-hatvanas évek Santosát hívták az első Dream Teamnek („Time dos Sonhos”). A társulatot Fehér Balettként („Balé Branco”) is emlegették, csakúgy, mint a korabeli Real Madridot. A brazilokon a „Barca” igyekezett revánsot venni, és 1960. augusztus 2-án a szünetben 4:0-ra vezetett a Santos ellen! A támadósor a „visszavágón” ekképpen festett: Tejada, Kubala, Martinez, Suarez, Villaverde. Kubala László két gólt szerzett, Suarez és Villaverde egyet-egyet. K. o. fenyegette a vendégeket, ám a második félidőben Pelé (2), valamint Pepe révén felzárkózott a dél-amerikai csapat, és a katalán sajtó főként Antoni Ramallets kapusnak tulajdonította, hogy a Barcelona előnyéből egy gólnyi (4:3) megmaradt.

1959. augusztus 2.

Pelé mesterhármast ért el a Juventus SP ellen (4:0) a Sao Pauló-i állami bajnokságban, ám a tripla is smafu volt ahhoz képest, ahogyan góljai egyikét szerezte: három védőn és a kapuson is átemelte a labdát, majd az üres kapuba fejelt. Káprázatos karrierje talán legragyogóbb megmozdulása volt ez, bár az efféle megállapítással módfelett vigyázni kell, mert a csodacsatár csupán 1959-ben 126 gólt szerzett.

1960. május 27.

Az 1860 München megalakulásának századik évfordulójára a Santost hívták díszvendégnek. Volt már boldogítóbb centenárium is! A brazilok – Pelé és Pepe mesterhármasával, valamint Zito, Sormani és Coutinho góljával – 9:1-re nyertek. A telt ház, csaknem 40 ezer néző előtt rendezett mérkőzésen a házigazdák közül Fritz Sommer volt eredményes, ám azt túlzással sem lehetett állítani, hogy már május végén elérkezett a Sommertime… A közönség a meccs után így is a pályára özönlött, mert a drukkereket – XXXL-es vereség ide vagy oda – megbabonázta a varázslat. S a müncheniek nem sejthették, hogy négy nappal később a Beerschot még inkább megjárja: a Santos 10:1-re győzött a belga csapat ellen. Pelé ezúttal – 30 ezer szurkoló ámulatára – négy gólt szerzett, Coutinho hármat, Tite, Urubatao és Ney egyet-egyet. A két meccs között – huszonnégy órával a nyugat-németországi fellépés után – szolid 6:0-t ért el a Santos az Anderlechttel szemben (gól: Coutinho 3, Pelé 2, Tite). A brüsszeli Parc Astridban a vendéglátó klub olyan legendái léptek fel, mint Armand Jurion vagy Paul van Himst – a lilák csapatában a kőrösladányi születésű Karsay Sándor is szerepelt–, de a fehérekkel nem lehetett bírni. Tizennyolc meccses európai turnéján tizenötször nyert, egyszer döntetlent ért el, és kétszer kikapott a dél-amerikai együttes (a Barcelonától – amint arról már esett szó – 4:3-ra, míg a Fiorentinától 3:0-ra). A „Santos Globetrotters” 1959-es európai túramérlege így festett: 22 találkozó, 13 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség. Majd az 1961-es ekképpen mutatott: 19 mérkőzés, 14 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség. A szédítő statisztika ellenére Pelé így beszélt a portyákról: „Pihenni nem tudtunk, örültünk, hogy elértünk az egyik stadiontól a másikig. Emlékszem olyan tizennyolc hónapra, melynek során egyfolytában utaztunk Dél- és Észak-Amerika, a karibi térség, Európa, Ázsia, valamint Ausztrália tájain. Soha annyira nem volt tele a futballcipőm a repülőterekkel, a szállodákkal, a különböző országokkal, mint akkor.”

1961. március 5.

Pelé olyan szólót mutatott be a Fluminense ellen, hogy emléktáblát állítottak a szlalomnak, mint a Maracana stadionban valaha szerzett legszebb gólnak. A „király” amúgy kettőt ért el, a megörökített magánszámmal vezetett a 3:1-re győztes Santos 2:0-ra. Hat nappal később ugyanott 90 218 néző nem akarta elhinni, hogy Brazília legnépszerűbb klubcsapatát, a Flamengót 7:1-gyel hagyta helyben a Santos. Pelé mesterhármast jegyzett, a további gólokat Pepe (2), Coutinho és Dorval érte el.

1961. június 15.

A párizsi nemzetközi torna döntőjében (Parc des Princes, 36 364 néző) a Laercio – Mauro, Brandao, Getulio, Decio Brito – Mengalvio, Lima – Dorval, Coutinho, Pelé, Pepe összetételű Santos 6:3-ra legyőzte az abban az évben – majd 1962-ben is – BEK-győztes Benficát. A Santanát váltó Eusebio három gólt szerzett, de még a döntetlenhez is kétszer három kellett volna… Pelé és Pepe egyaránt duplázott, Coutinho és Lima egyszer-egyszer köszönt be Barroca kapusnak. Az elődöntőben a Santos 5:4-re nyert a Racing Paris ellen (gól: Pepe 2, Pelé, Dorval, Coutinho, illetve Grillet, Dussaud, Senac, Van Sam).

1962. január 17.

A Santos barátságos meccset játszott Limában az Alianzával. A brazil csapat a szünetben 4:0-ra vezetett, és Lula edző a második félidőre Pagaót vezényelte Pelé helyett a pályára. Amikor a perui közönség (25 711 néző) észlelte a csere szándékát, tüntetni kezdett, sőt megannyi szurkoló a pályára özönlött, hogy ott tiltakozzék a váltás ellen. Erre Carlos Rivero perui játékvezető kiment Lulához, és megkérte a trénert: küldje vissza Pelét a pázsitra. Pagao végül Coutinho helyett állt be, mert a „király” folytatta a játékot. A Santos 5:1-re győzött, a kikövetelt Pelé egyetlen gólt sem szerzett.

1962. február 28.

A Libertadores-kupa csoportmérkőzésén: Santos–Cerro Porteno 9:1. A paraguayi csapatot Coutinho három, Pelé és Pepe két-két, Dorval és Zito egy-egy góllal lepte meg a roskadásig megtelt Vila Belmiro stadionban, a „kilencesek” otthonában. A dél-amerikai bajnokok tornáját abban az évben meg is nyerte a Santos, miután Montevideóban 2:1-re győzött a Guttmann Béla szakvezető irányította Penarol ellen, majd a döntő visszavágóján váratlanul kikapott otthon (2:3), végül a semleges pályán, Buenos Airesben rendezett harmadik találkozón 3:0-ra nyert. Pelé két gólt ért el, és a Monumental stadion hatvanezer nézője úgy ünnepelte őt, mintha argentin, de semmiképp sem brazil lenne.

1962. június 2.

A világbajnokság Vina del Marban rendezett Brazília–Csehszlovákia-csoportmérkőzésén (0:0) Pelé megsérült. Az első pillanatokban úgy gondolták, nem súlyos az eset, ám a „király” már nem léphetett pályára a chilei tornán. Amarildo pótolta; ő mindjárt az első helyettesítés alkalmával kettőből kettőt lőtt a spanyoloknak, akiket a honosított Puskás Ferenc is erősített (2:1). Pelé csak egy mérkőzést játszott végig: a Mexikó elleni 2:0-s meccsen gólpasszt adott Mario Zagallónak, majd végigvitt egy reménytelennek tetsző szólót (azért tetszett az reménytelennek, mert ellenfelek sokasága állt előtte). Az aranyérmet mindenesetre megkapta, a csehszlovákok elleni 3:1-es döntő után civilben ölelgette címvédő társait a santiagói Nemzeti stadionban.

1962. október 11.

A Klub Világkupa döntőjének lisszaboni visszavágóján az odahaza 3:2-re nyerő Santos ugyanúgy háromgólos vereséget mért a Benficára, mint az előző esztendőben Párizsban. Az 5:2-es díszelőadást a triplázó Pelé vezényelte, és Costa Pereira, a házigazdák neves kapusa ámulva említette a találkozó után:

Abban a reményben álltam a háló elé, hogy kizárólag földi halandó jön velem szembe, ám kiderült, Pelé más bolygón született, mint mi.

E nyilatkozatra kísértetiesen hasonlítottak Tarcisio Burgnich szavai, melyeket az olasz védő a Brazília–Olaszország vb-döntő (4:1) befejeztével mondott 1970-ben: „Úgy gondoltam, Pelé is csak hús-vér ember. Tévedtem.”

1963. április 2.

A brazil kupadöntő harmadik mérkőzésén a Santos 5:0-ra győzött a Garrincha, Quarentinha, Amarildo, Zagallo (Jairzinho) „atom” támadósorral felvonuló Botafogo ellen. (Az első meccs 4:3-mal, a második 1:3-mal zárult az ötös alkalmával két gólt szerző Pelé és társai szempontjából.) A brazil kupát 1961 és 1965 között szériában ötször hódította el a Santos, mindahányszor nagy fölénnyel (1961: Bahia 1:1, 5:1, 1963: Bahia 6:0, 2:0, 1964: Flamengo 4:1, 0:0, 1965: Vasco da Gama 5:1, 1:0). A Botafogo a Libertadores-kupa elődöntőjében próbált visszavágni, de 1963. augusztus 28-án – az 1:1-es első meccs után – Pelé harminchárom perc alatt mesterhármast ért el, majd Lima is feliratkozott (4:0). A döntőben a Santos kettős sikert aratott az 1958-as brazil világbajnok Orlandót is bevető Boca Juniors ellen (3:2, 2:1). A szeptember 11-én rendezett Buenos Aires-i visszavágó győztes gólját – ki más? – Pelé lőtte. A Santos másodszor ünnepelt LK-diadalt az argentin fővárosban.

1964. június 3.

Pelé nem ünnepelt, noha a Brazil Labdarúgó Szövetség fennállása ötvenedik évfordulójához érkezett. Ebből az alkalomból – Nemzetek Kupája elnevezéssel – nemzetközi tornát rendeztek a szép futball hazájában. A jubiláns házigazdák legjobbjai az angol válogatottat 5:1-re, a portugált 4:1-re győzték le, de közben 3:0-ra kikaptak az argentinoktól. A Sao Pauló-i Pacaembu stadionban tartott találkozó viszontagságait Pelé oly nehezen viselte, hogy lefejelte José Mesianót, akinek eltört az orra. A szédelgő játékos helyett pályára küldött húsz éves Roberto Telch két gólt szerzett; a harmadikat – sorrendben az elsőt – az idősebb Onega testvér, Ermindo érte el. A tornát a mindhárom ellenfelét legyőző argentin együttes nyerte.

1964. november 21.

A Sao Pauló-i állami bajnokság huszonötödik fordulójában a Santos „tizenegyessel” győzte le a Ribeirao Prató-i Botafogót (11:0). Pelé nem kevesebb, mint nyolc gólt szerzett, a további hármat Pepe, Coutinho és Toninho Guerreiro érte el. „Ördögi volt minden gólja” – mondta a bűvös 10-es mesés nyolcasáról Antoninho, a kárvallottak csatára. Machado kapus meg sem tudott szólalni, szegény.

1964. december 6.

A Pacaembu stadionban felidézték a Real Madrid–Eintracht Frankfurt BEK-döntőt 1960-ból. Igaz, a Santos–Corinthians találkozó végeredménye nem 7:3, hanem 7:4 volt, viszont ugyanúgy ketten jegyezték a győztesek hét gólját, ahogyan azt a „királyi” főszereplők tették a glasgow-i Hampden Parkban. Sao Paulóban Pelé volt a négygólos „Puskás” és Coutinho a hármat szerző „Di Stefano”. Pelé a négy hónappal később rendezett Santos–Corinthianson is négyszer zörgetett be, ám 1965. április 15-én 4:4-gyel zárult a parti. A két meccset összesen 107 254 néző látta a helyszínen.

1965. június 2.

Brazília válogatottja a Maracana 110 000 nézője előtt 5:0-ra győzött Belgium csapata ellen úgy, hogy Pelé három gólt ért el, köztük egy „fektetőst” – az ellenfél több játékosa a füvön heverve nézte a befejezést –, valamint egy ollózóst. A Valdir – Djalma Santos, Bellini, Orlando, Rildo – Ademir da Guia, Dudu – Garrincha, Flavio Minuano, Pelé, Rinaldo összetételű vendéglátók elégtételt vettek az 1963. április 24-én megesett szégyenért: akkor a belgák 5:1-re nyertek. A brüsszeli mérkőzésen Jacques Stockman volt „Pelé”: mesterhármast jegyzett, miként a „király” Rióban. A valódi Pelé a nagy vereség alkalmával nem játszott, a támadósorban Dorval, Quarentinha, Amarildo és Zagallo szerepelt.

1966. július 20.

A Daily Mirror címlapján Pelé ballagott le bánatosan a liverpooli Goodison Park pázsitjáról. Előző nap a brazil csapat ugyanúgy 3:1-re kikapott a portugál együttestől, mint július 15-én a magyartól, és elbúcsúzott a világbajnokságtól. Pelét a kíméletlen Joao Morais az első félidőben „szétrúgta”, a nagy csatár a mérkőzés kétharmadában – korabeli kifejezéssel – csak statisztált a pályán. A brazilok legfényesebb csillaga már az első meccsen, a bolgárok ellen (2:0) megsérült, és Vicente Feola kapitány úgy gondolta, nem érdemes kockáztatni, a magyarokat vezéralakjuk nélkül is legyőzik a kétszeres címvédők. A világszenzációk napján, amikor a portugálok kiejtették a brazilokat, az észak-koreaiak hazaküldték az olaszokat (1:0). Az angol lapok slágere ez volt: „Brazil out, North-Korea in.” Pelé pedig levonta a következtetést: „Ha első vagy, győztes vagy. Ha második vagy, nem vagy semmi.”

1967. február 10.

Pelé mégis csak szembekerült a magyarokkal. A Santiago de Chilében rendezett Hexagonal Kupán a Santos – Lima és Pelé góljával – 2:0-ra vezetett a Vasas ellen, de Korsós István duplája révén az angyalföldiek egyenlítettek (2:2), majd veretlenül nyerték a tornát. A góllistán Farkas János (7) volt az első, Korsós és Pelé (5–5) holtversenyben a második… Egy évvel később ugyanott, az Octogonal Kupán a Santos csúnyán elbánt a Vasassal: Edu (2), Pelé és Toninho Guerreiro góljával 4:0-ra győzött. (A nevéből adódóan nyolc csapatos vetélkedőn a piros-kékek a negyedik helyet szerezték meg.) Az Ihász Kálmánt váltó Somogyvári László még évtizedekkel később is Toninho Guerreiro mutatványairól mesélt, pedig ott volt a Santosban – Pelén és Edun kívül – Carlos Alberto vagy Clodoaldo is.

1969. január 26.

Negyvennyolc órás fegyverszünetet tartottak az 1967. július 6-ától 1970. január 15-éig zajló nigériai polgárháborúban, hogy láthassák a Santost Pelével Lagosban. A drámai körülmények ellenére a brazil csapatnak kifizették a 11 ezer fontos fellépti díjat. (A vendégek nigériai fontot vehettek át, de annak árfolyama megegyezett a brit font sterlingével.) A találkozó 2:2-vel zárult, a Santos mindkét gólját Pelé szerezte. A házigazdák játékosai közül Olumuyiwa Oshode és az Ali Babának becézett, ghánai születésű Fred Aryee volt eredményes a béke másfél órája során. Oshode, aki később vegyészmérnöki diplomát szerzett a New York-i Columbia Egyetemen, rövid időn belül másodszor találkozott brazil labdarúgókkal: az 1968-as, mexikói olimpián játszott azon a pueblai meccsen, amelyen a nigériaiak a szünetben 3:0-ra vezettek, majd a dél-amerikaiak 3:3-ra egyenlítettek. (Aryee is ott volt az ötkarikás tornán, de nem lépett pályára.)

1969. november 19.

A Vasco da Gama–Santos-találkozón (1:2) Pelé megszerezte pályafutása ezredik gólját. A találkozó 1:1-re állt, amikor tizenegyeshez jutott a vendégcsapat, és 65 157 néző követelte a riói Maracana stadionban, hogy a büntetőt Pelé lője. Majd bódultan ünnepelte a „királyt”, amiért gólt rúgott a hazai együttesnek… Carlos Drummond de Andrade, a valaha volt leghíresebb brazil költők egyike azt írta a nevezetes eseményről: „Pelének könnyebb volt ezer gólt elérnie, mint másnak egyetlen olyat, amilyet Pelé szerzett.”

1970. június 21.

Az olaszok fölött a döntőben aratott 4:1-gyel Brazília válogatottja harmadszor nyert vb-aranyérmet, és végleg elhódította a Rimet Kupát. A sárga mezes együttesben öt 10-es szerepelt: Jairzinho a Botafogóban, Gerson az FC Sao Paulóban, Tostao a Cruzeiróban, Pelé a Santosban (meg a selecaóban), Rivellino a Corinthiansban viselte a Dél-Amerikában kiváltképp különös jelentőségű mezt. Sporttörténészek, futballkrónikások egybehangzó véleménye szerint az a brazil együttes (Felix – Carlos Alberto, Brito, Piazza, Everaldo – Clodoaldo, Gerson, Rivellino – Jairzinho, Tostao, Pelé, és csereként Marco Antonio, Paulo Cesar Lima vagy Edu) volt minden idők legnagyszerűbb labdarúgócsapata. Ám Pelé még abból a garnitúrából is ki tudott ragyogni, alakításai évtizedekkel később is mintapéldákat adtak. A csehszlovákok elleni közeli és félpályás emelése, a románoknak szabadrúgásból lőtt, jobb külsős (garrinchás) gólja, az angolokkal, majd az olaszokkal vívott találkozón adott gólpassza, a Mazurkiewicz uruguayi kapussal szemben bemutatott megkerülős csele a futballhistória megkerülhetetlen részévé vált, ő maga pedig konkrétan történelmet írt azzal, hogy a futball egyetlen háromszoros világbajnokává vált.

1970. október 25.

Alagoas állam fővárosában, az egymillió lakosú Maceióban felavatták a Pelé király elnevezésű stadiont. A nyitó találkozón, amelyen 45 865 néző töltötte meg a lelátókat, a Santos a háromszoros világbajnok előtt tisztelgő állam válogatottjával találkozott, és 5:0-ra nyert. A negyvennyolc órával a harmincadik születésnapja után arénával megajándékozott Pelé két gólt szerzett, akárcsak Douglas. Az ötödiket Nené érte el.

1971. július 18.

Pelé utoljára szerepelt a brazil válogatottban, amely 2-2-t ért el Jugoszlávia legjobbjaival szemben. A Maracana stadionban 138 575 néző köszönt el az utolérhetetlen bálványtól, aki 92 szereplése során 67 győzelmet, 14 döntetlent és 11 vereséget számlált a nemzeti együttesben. A mérkőzésen ott voltak a magyar válogatott játékosai is, mert három nappal később Brazília–Magyarország találkozót tartottak a Maracanában. Az a meccs 0-0-val zárult, noha a vendéglátók együttesében nyolc olyan futballista – Felix, Brito, Piazza, Everaldo, Clodoaldo, Gerson, Rivellino, Tostao – szerepelt, aki egy évvel korábban az olaszokkal vívott vb-döntőn is játszott. A magyar csapat így állt fel: Géczi – Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász Péter – Juhász István, Szűcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó. Honfitársaink közül Vidáts Csaba elérzékenyülten emlékezett Pelé búcsújára:

Alighogy megérkeztünk a riói szállodába, a csomagok lerakása után már vittek is bennünket a Maracanába. A partvonal mentén, a gyepen ültünk, mert másutt már nem volt hely. Simogattuk a füvet… Mielőtt Pelé lejött a pázsitról, a pályát gyerekek vették körbe, és a korszakos klasszis előttük sétált el, integetve az átszellemült közönségnek. Szerintem őt magát is meghatottság fogta el, ezért nem tudott gólt szerezni, pedig a jugók nem nagyon akarták meggátolni a labdarúgás lényegében… Dragan Dzsajics és társai is örültek, hogy ott lehetnek a kivételes eseményen, ahogyan mi is: úgy éreztük magunkat, akár a katolikus ember a Vatikánban. A Hexagonal, majd az Octogonal Kupán játszottam Pelé ellen, és az a véleményem: aki látta Puskást meg Pelét futballozni, az gyakorlatilag mindent látott.

1974. október 2.

Pelé utolsó hivatalos meccsét játszotta a Santosban, amely – a Sao Pauló-i állami bajnokság keretében – 2-0-ra győzött a Ponte Preta ellen. A 20 258 néző előtt rendezett mérkőzésen a Cejas – Wilson, Vicente, Bianchi, Ze Carlos – Leo, Brecha – Claudio Adao, Da Silva, Pelé (Gilson), Edu összetételű együttes góljait Claudio Adao és Geraldo (öngól) szerezte. Akadt még egy brazíliai találkozó – 1975. december 7-én Salvadorban –, amelyen Pelé pályára lépett, de az a Bahia–Santos-meccs (1:1) nem volt hivatalos mérkőzés.

1975. június 15.

Pelé a Dallas Tornado elleni mérkőzésen (2-2) bemutatkozott a Cosmosban. Hároméves szerződést kötött a New York-i klubbal 2,8 millió dollárért; ezzel a világ legjobban fizetett sportolójává vált. Első észak-amerikai találkozóján gólt szerzett és gólpasszt adott. New Yorkba érkezésekor a repülőtéren húszezren teremtettek hasonló hangulatot, mint a Beatles landolása után a „brit invázió” idején. Amikor – 1977. október elsején – utolsó mérkőzését játszotta az Államokban, a „soccerért” nem különösebben lelkesedő országban 10 milliónyian nézték a CBS televízió egyenes közvetítését. Stílszerűen a Cosmos–Santos-mérkőzésen (2-1) köszönt el, és egy-egy félidőt töltött mindkét csapatban (az észak-amerikaiban gólt is szerzett). Az Isten veled!-nek megadták a módját: a brazil himnuszt Sergio Mendes énekelte – azt akkor még véletlenül sem dalolta, hogy „oh, happy day!” –, a pázsiton pedig (többek között) Muhammad Ali búcsúzott Pelétől. A nevezetes meccsen a brazil aranyember együtt futballozott két korábbi klub- és válogatottbeli társával, Carlos Albertóval és Rildóval, valamint Franz Beckenbauerrel. Németország „Ferenc császára” azt mondta róla: „A legösszetettebb futballista, akit valaha láttam.” S hogy a labdarúgás rendkívüli, meghatalmazott nagykövete milyen hatással volt az Egyesült Államokra, azt az is bizonyította, hogy a nyolcvanas években a legfőbb amerikai méltóság ezekkel a szavakkal fogadta:

Ronald Reagan vagyok, az USA elnöke. Önnek természetesen nem szükséges bemutatkoznia.

1980. június 4.

A Magyarország–Ausztria-találkozó (1-1) kezdőrúgását Pelé végezte el a Népstadionban. A brazil nagyság a Menekülés a győzelembe című amerikai film forgatására érkezett Budapestre. A hollywoodi produkció Fábri Zoltán rendező remekműveinek egyike, a csaknem két évtizeddel korábban bemutatott Két félidő a pokolban alapján készült, és olyan híres futballisták tűntek fel még benne, mint az argentin Osvaldo Ardiles, a lengyel Kazimierz Deyna, a belga Paul van Himst, az angol Bobby Moore. A színészek között is hasonló sztárok vonultak fel, és Michael Caine vagy Sylvester Stallone mellett az a Kossuth-díjas Gera Zoltán is szerepelt a moziban, aki az 1961-es „eredetiben” ugyancsak játszott. A német katonák és a foglyok második világháborús labdarúgó-mérkőzését a Hungária körúton vették fel; hátborzongató volt az MTK-pálya a megannyi óriás náci drapériával.

1990. október 31.

Pelé ötvenedik születésnapján Brazília–Világválogatott találkozót rendeztek a milánói San Siro stadionban. A mérkőzésen Détári Lajos is szerepelt. Az akkor Bolognában futballozó, a világválogatottban összesen hét alkalommal fellépő honfitárs középpályás nem akárkik között mozgott: a Franz Beckenbauer és Arrigo Sacchi irányította All Star-együttesben Goycochea, Preud’homme, N’Kono, Higuita; Clijsters, Basualdo, Julio Cesar, Ruggeri, De Leon, Kunde; Alejnyikov, Alemao, Michel, Ancelotti, Francescoli, Hagi, Martin Vazquez; Van Basten, Sztojcskov, Milla, Calderon, Joao Paulo kapott még helyet. A Falcao kapitány dirigálta brazilok ezzel a kerettel vonultak fel: Sergio, Ronaldo Giovanelli; Cafu, Gil Baiano, Paulao, Adilson, Cleber, Cassio, Leonardo; Cesar Sampaio, Luis Henrique, Neto, Charles, Valdeir; Rinaldo, Careca Bianchezi, Donizete, Bismarck és persze az ünnepelt Pelé. A meccset az All Star Team nyerte 2-1-re, a gólokat a spanyol Michel, a román Hagi (szabadrúgásból), illetve a Pelét váltó Neto szerezte. Détári így emlékezett a különleges találkozóra: „Már négy hete sérült voltam, úgy nézett ki, hiába hívtak meg… Átkoztam a sorsot, hogy épp egy ilyen megismételhetetlen mérkőzésről maradok le! De három nappal a gálameccs előtt Gigi Radice, a Bologna edzője – a Milan korábbi BEK-győztes játékosa – azt mondta nekem, próbáljuk meg, beállít Genovában. Játszottam, nem fájt, a Gazzetta dello Sportban hetes osztályzatot kaptam. Erre felhívtam Mészöly Kálmán szövetségi kapitányt, hogy egészséges vagyok, mert a milánói esemény napján magyar–ciprusi Eb-selejtező volt a Hungária körúton. A szakvezető azt mondta, már megvan a keret, majd legközelebb… Így éltem az itáliai invitálással, és páratlan élményben volt részem. Pelé ötvenévesen is játszott egy félidőt; csak bámultuk, hogyan! A pályán kívül is elragadott mindenkit: közvetlen, több nyelven beszélő ember, a futball igazi nagykövete volt.”

1999. december 20.

A NOB az évszázad sportolójává választotta Pelét. A legszebb ebben az, hogy a kitüntetett egyetlen olimpián sem szerepelt.

2014. január 13.

A FIFA Aranylabda-gáláján a társszervező France Football nevében is bejelentették: a díj tiszteletbeli tulajdonosává avatják Pelét. A megjutalmazott elfogódottan mondta: „Világbajnoki címet háromszor nyertem, de az Aranylabdát soha nem kaphattam meg, mert az én időmben még más szabályok voltak. Most viszont már ez is az enyém.”

2017. október 1.

A Cosmos–Santos búcsúmeccs negyvenedik évfordulóján Tostao így beszélt: „Neymar tudja ezt, Cristiano Ronaldo azt, Messi amazt. Pelé pedig mindent tudott.” E nyilatkozat rímelt az argentin (!) szakvezető, Cesar Luis Menotti véleményére: „Pelé páratlan. A keveréke volt Di Stefanónak, Maradonának, Cruyffnak és Messinek.” Johan Cruyff szerint „meghaladta a logika határait”, Bobby Charlton pedig úgy érezte:

Mi, angolok alighanem neki találtuk fel a labdarúgást.

Jól gondolta, Sir. Bár a futballt nézni is itt vagyunk néhány milliárdnyian.

2018. július 6.

A brazilok 2-1-re kikaptak a vb kazanyi negyeddöntőjében a belgáktól. Pelét megkérdezték, ő és társai vajon mennyire győzték volna le napjaink „vörös ördögeit”. – Egy-nullra – hangzott a válasz. „Csak?” – Mi az, hogy csak? Így, hetvenhét évesen?

Hegyi Iván: Világszámok

Sprint Kiadó, 2018

Kiemelt kép:  Robert Riger/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Pedestrians walk past placards featuring Britain's Prime Minister Theresa May and opposition Labour party leader Jeremy Corbyn near the Houses of Parliament in central London on April 3, 2019. - Prime Minister Theresa May was to meet on Wednesday with the leader of Britain's main opposition party in a bid to thrash out a Brexit compromise with just days to go until the deadline for leaving the bloc. (Photo by Tolga Akmen / various sources / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.