Bőröndbe zárt törpe fosztogatja a poggyászokat a távolsági buszon

Két férfi ül a Körös partján. Másfél órája gubbasztanak némán a parton. Csendben füstölnek, már megittak 4-4 doboz Borsodi világost. Kapás nincs, élvezik a nyugalmat. A nyári eső forró csöppekben verni kezdi tar fejük búbját, de ez őket csöppet sem zavarja. Különben is, az eső hamarosan eláll. A békák boldogan brekegnek, az úszók önfeledten lubickolnak a vízben, a szellőben lágyan hullámzik a nádas. Eszükbe sem jut Dózsa György. Már nem is emlékeznek rá. Hogyan is emlékeznének, mikor utoljára több mint húsz éve látták: a húszforintos Kádár-bankón.

„Mér jöttél kocsival?” – kérdezi az egyik.

„Hogyhogy mér?” – kérdez vissza idegesen a másik.

Tizenöt éve pecáznak együtt, osztálytársak voltak a gimiben. Később rokonok lettek. Kálmán elvette Imre húgát, Dönízt.

„Csak mer bringával szoktál jönni” – mondja Imre.

„És?”

„Csak kérdezem. Azt csinálsz, amit akarsz. Másfél órája ülünk itt, de te nem szólsz egy kurva szót sem.”

„Te se.”

„Megmondanád, mi bajod?”

„Másnapos vagyok” – mondja szelídebb hangra váltva Kálmán.

„Ezért jöttél kocsival?”

„Nem. Ha tudni akarod, azért jöttem kocsival, mert nem mertem otthon hagyni az autót.”

„Mér nem merted?”

„Döníz miatt.”

„Mér? Mit csinál Döníz az autóval, amikor otthon hagyod?”

„Kutat, matat, szaglászik, bazmeg, ha éppen tudni akarod. Kiporszívózza a hátsó ülést, aztán a porzsákban női hajszálakat keres. Meg használt óvszert a gumiszőnyeg alatt.”

Imre röhög.

„Ne röhögjél, elmennek a halak.”

„Dehogy mennek. Ez csak egy városi legenda. A halak töksüketek.”

Hallgatnak, pecáznak. Pár perc múlva Imre megint elkezdi.

„Szóval tegnap este berúgtál, aztán elvittél egy csajt a hátsó ülésre.”

„Nem.”

„Mi nem?”

„Nem volt csaj.”

„Akkor mi volt?”

„Törpe” – jelenti ki Kálmán.

Imre félrenyeli a sört, krákog.

„Micsoda?”

„Törpe.”

„Kerti?” – kérdezi Imre. Felpattan a kempingszékből, nem bírja tovább az izgalmakat.

„Szart. Igazi.”

„Te megdugtál egy igazi törpét?”

„Hülye! Nem dugtam meg. Csak megnyertem.”

„Hogyhogy megnyerted?”

„Pókereztünk a Pingvinben. Volt ott egy csávó, azt mondta, ukrán, de beszélt elég jól magyarul. Minden pénzét elnyertem. Hullarészeg voltam, de nem tudtam veszteni. Van ilyen. Aztán a fickó már egy szál gatyában ült az asztalnál. Nemcsak a ruháit, de a gyűrűit, sőt a napszemüvegét is elnyertem.”

„Ez az ukrán volt a törpe?”

„Nem. Az ukrán az volt, aki mindenét eljátszotta. De még akkor sem akarta abbahagyni a játékot. Azt mondta, van neki kint az autóban egy törpéje. Hogy felteszi azt is.”

„Egy törpét?”

„Azt.”

„De hát mit ér egy törpe?”

„Ezt kérdeztem én is. Mire az ukrán elmondta, hogy egy törpe nagyon is sokat ér. Egy jó törpe aranyat ér. Ő valami vándorcirkusztól vette, állítólag egy vagyonba került.”

„Na de miért? Mit tud egy törpe?”

„Azt mondta az ukrán, ő arra használta, hogy feltette mindenféle buszokra. Csempészbuszokra meg turistabuszokra. Mégpedig a csomagtartóba.”

„Hová tette?”

„Alulra, a busz aljába, a csomagok közé. Betette a törpét egy bőröndbe, a bőröndöt meg berakta a csomagtartóba a többi táska közé. Aztán betett mellé még egy üres bőröndöt is. Majd az ukrán vett egy jegyet, felszállt a buszra, és elutazott a végállomásig. Közben, amíg a busz haladt A-ból B-be, a törpe a csomagtartóban előmászott a bőröndből, kivette a többi táskából az összes értéket, bepakolta az üres bőröndbe, majd visszamászott a saját táskájába. A végállomásnál leszállt az ukrán, kivette a két bőröndjét a csomagtartóból, majd feltűnés nélkül olajra lépett.”

„Most szívatsz” – mondja ámulva Imre, kese bajsza remeg az idegtől. A hideg vizes vödörből kiemel egy Borsodit, felpattintja, a doboz sziszegve nyílik, kis sárgásfehér hab tör elő a résen. Imre egy szuszra szívja ki a bádogból a sört.

„Nem szívatlak. A törpéből lett milliomos az ukrán.”

„De ha milliomos, akkor mér a törpét játszotta el? Mér nem a pénzét?”

„Mert nem volt nála több kápé. 1500 dollár volt nála, azt elnyertem. Átutazóban volt.”

„És hol van most a törpe?”

Kálmán kényelmetlenül fészkelődik a kempingszékben, húzogatja kinyúlt pólóját rettentő hasán. Végül kinyögi: „Itt, a kocsiban. Hátul.”

„Hátul?”

„Mármint a csomagtartóban hátul.”

„Te idióta! Te negyvenfokos kánikulában a csomagtartóba dugsz egy élő embert?”

„Figyelj, ha Kijevtől Isztambulig kibírta…”

„Te agyament állat! Nem hallottál még emberi jogokról? Hát lesittelnek mindkettőnket!”

„Nyugi. Nem eszik olyan forrón a kását…”

„Mit nyugi, te barom? Hát jön egy rendőr, kinyitja a csomagtartót, és húsz évet ülünk emberrablásért!”

„Nem raboltam, Imre. Higgadjál már! Nyertem pókeren. Mondtam már.”

„És ki hiszi el ezt neked?”

„És az ártatlanság vélelme? Az smafu?” – kérdezi szinte felháborodva Kálmán.

Imre próbál megnyugodni, fel-alá járkál, rágyújt egy cigire. Kettőt beleszív, aztán a vízbe hajítja.

„Azonnal nyisd ki a csomagtartót!” – kiabál Imre.

„Ne hamarkodd el, Imre! Ezzel a törpével mi is milliomosok lehetünk!”

„Te megbolondultál! Neked elmentek otthonról.”

„Figyelj, Imre. Feltesszük itt a faluban a pesti buszra. Ugyanaz a szisztéma. Alul kirámolja a cuccokat, te fenn utazol a többi utassal. A Népligetnél leszállsz, fogod a két bőröndöt, én meg a Fradi-pálya előtt várlak kocsival.”

Imre újra rágyújt.

„Mondd, Kálmán, hallottál te már Jézusról?”

„Hallottam.”

„Szeresd felebarátodat, ilyesmi.”

„Hallottam.”

„És szerinted ez belefér, hogy egy törpét bezársz a csomagtartóba?”

„Meggyónom!”

„És mit mondasz majd az Úr színe előtt? Na erre válaszolj!”

„Megoldom.”

„Oké. Ha nem engeded ki, nem pecázok veled többé!”

„Ne bomolj, Imre!”

„Sőt, most azonnal megyek a rendőrségre, és feljelentelek. Nem is, előbb Dönízhez megyek.”

Az úszó megmozdul, sebesen hasít a folyó közepe felé. Kálmán felkiált: „Kapásod van, Imre!”

Imre eldobja a sört és a cigit, Kálmán tízéves kék Opeljéhez lép, kinyitja a csomagtartót. Egy törpe fekszik a csomagtartóban. Teste pokrócba göngyölve, a pokróc átkötve spárgával. A törpe szája barna szigetelőszalaggal leragasztva. Tekintete rémült, haja zsíros, homloka gyöngyözik az izzadságtól.

„Imre, gondold meg!” – mondja könyörgő hangon Kálmán.

Imre kibontja a csomót a spárgán. Lehúzza a ragasztót a törpe szájáról. Kiemeli a csomagtartóból. A törpe kibújik a pokrócból. A pokróc a földre hullik. Talán fél percig is farkasszemet néznek. A törpe nem tudja mire vélni a helyzetet, csak nézi csodálkozva Imrét.

„Na, menjél, gyerünk! Go!” – mondja Imre.

A törpe lassan elindul, közben folyamatosan hátrapillantgat, mintha csapdát sejtene. Mikor felér a gátra, futni kezd. Egyre gyorsabban szalad. Mezítláb van, csak rövidnadrágot és atlétatrikót visel. Kálmán rágyújt, kibont egy Borsodit. Imre némán nézi a gáton távolodó törpét.

„Most boldog vagy? Ott futnak a millióink, seggfej. Gazdagok lehettünk volna. Most mehetsz vissza gürizni a fóliába. Pont olyan hülye vagy, mint a Döníz. Szétkúrjátok folyton a karrieremet” – mondja halkan dörmögve Kálmán, és tekeri az orsóra a damilt.

A törpe már-már eltűnik a gáton, de aztán mégis megáll. Megfordul, nézi a pecásokat.

„Szpászibá!” – ordítja, aztán újra futásnak ered, és eltűnik a szemük elől.

„Mit mond?” – kérdezi Imre.

Kálmán kukacot húz a horogra. Közben arra gondol, milyen jó, hogy nem vallotta be Imrének, hogy a hátsó ülésen, egy pokróccal letakart kutyaketrecben egy másik törpe gubbaszt.

Mert valójában két törpét nyert tegnap éjjel.

Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik

Helikon, 2018

Fotó: Czimbal Gyula / MTI