Kultúra
Farkas Norbert / 24.hu

Somody Imre: Nehezebb jó apának lenni, mint milliárdos céget vezetni

Jankovics Márton
Jankovics Márton

újságíró. 2018. 10. 21. 13:02

Húsz éve az ország leggazdagabb emberei közé tartozott, a Plussz pezsgőtablettát is ő dobta piacra, és meggyőződése volt, hogy az egész országot rendbe tudná tenni. Aztán jöttek a csapások. Összeomlott az üzlet és a magánélete is, megtért, és ma már azt vallja: családapaként helytállni legalább olyan nehéz, mint milliárdos cégvezetőként. Most leginkább erre koncentrál. De vajon hívőként örül-e, hogy kereszténydemokrácia épül Magyarországon? Mi vette el a kedvét a vállalkozástól? És miért utasította vissza, amikor felkérték egészségügy-miniszternek? Somody Imrével a Centrál Kávéházban beszélgettünk, amit ő nyitott újra 1999-ben, most pedig utolsó vállalkozásaként adta el.
Korábban a témában:

Kinek a kávéházában ülünk most?

Egy befektetőcsoportéban, aminek a cégeit fel sem tudom sorolni. Három jogi személy vásárolta meg a Centrált, ebből kettő magyar, egy pedig török.

És mi a biztosíték, hogy az új tulajdonos továbbviszi az eddigi szellemiséget?

A befektetőcsoport egyrészt szorosan kötődik az épület tulajdonosaihoz, másrészt a Matild Palotához, ami épp felújítás alatt áll az Erzsébet-híd tövénél. Abban is lesz egy nagy kávéház, és láttuk, milyen komoly szakmai munka folyik. Fel sem merült, hogy ne értenének hozzá, vagy hiányozna belőlük az elkötelezettség arra, hogy ezt a házat a 131 éves történetének megfelelően vigyék tovább.

A Centrál nemcsak az egyik legrégibb, de utolsó vállalkozása is volt. Miért döntött úgy, hogy kiszáll?

Lehet, hogy csak a koromból adódóan, de nekem nem tetszik, ahogy változnak a gazdaság feltételrendszerei. Különösen a gasztronómiában, ami mára tulajdonképpen a turizmus részévé vált, hisz a forgalom meghatározó része onnan jön. Egyre kevesebbet számít a kínálat, az árazás, az arculat, vagy az, hogy milyen közösség vezeti a házat. A siker inkább attól függ, milyen beszállítói kapcsolattal és kommunikációs lehetőségekkel bír valaki. Mi nem így építettük fel ezt a vállalkozást, ezért egyre inkább lemaradtunk, és távolodtunk attól a látogatottságtól és ismertségtől, amit a Centrál érdemelne. Az új tulajdonosok viszont épp ebben a világban mozognak otthonosan. Megvan a kapcsolatrendszerük, a szakmai tudásuk, a kommunikációs eszközbázisuk, ami nekem nincs.

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A kedvét vagy az érzékét vesztette el az üzlethez?

Én egy másik időszakban szocializálódtam. A 90-es években is jó üzleteket szerettünk volna kötni, de az akkori társaimmal, partnereimmel büszkék voltunk arra, hogy mindezt nagyon komoly kontroll mellett tettük, bizonyos etikai szabályokat is felvállalva. A világ azóta hihetetlen mértékben megváltozott.

Rossz irányba?

Nem akarom minősíteni, de az biztos, hogy nekem nem tetszik. Tegyük fel, hogy csinálok egy vállalkozást, ami egy jó terméket akar kínálni az embereknek. Nem tudhatom, hogy holnap nem lép-e be erre a piacra egy másik szereplő kormányzati-, vagy EU-s pénzzel a háta mögött, aki hozzám képest 50 százalékos áron képes forráshoz jutni. Így képtelenség versenyezni.

Az üzleti élet kiszámíthatatlan és manipulált. Az egy álom, hogy itt valódi piac és verseny van.

Ez magyar specialitás, vagy más országokra is jellemző?

A kapitalista rendszer szétesése nemzetközi folyamat, de pár tényező nálunk ezt csak tovább erősíti. Például az EU-támogatások elköltésének felgyorsított folyamata, a kapcsolati hálóval lefedett üzleti érdekkörök, vagy a gazdaság szoros összefonódása a politikával. Mindez idegen attól a kapitalista gondolkodástól, amiben én jól érzem magam. Nem azt mondom, hogy sosem fogok visszatérni. Azt hiszem, rendelkezem olyan tapasztalattal, amit tanácsadóként érdemes lenne hasznosítani, és van egy aránylag nagy birtokom, ahol minimális szinten, de gazdálkodni akarok. Tehát szó sincs arról, hogy ne akarnék jövedelemre szert tenni, de ebben a kiszámíthatatlan közegben nincs kedvem vállalkozni.

Gondolom, megélhetési gondjaik azért nem lesznek.

Az is érdekes kérdés, miként lőjük be a szükséges és elégséges életszínvonalat. Éltem én nagy lábon, sok olyan dologban volt részem, ami csak keveseknek adatik meg, ma mégis meggyőződésem, hogy annak a sok pénznek a jelentős része igazán fölöslegesen lett elköltve. A gondolkodásunkban kódolva van, hogy mindig többet akarunk. Én is ilyen voltam: nagyobb ház, még több utazás, jobb autó, márkásabb ruhák kellettek. De a jólét és a fellendülés sokszor puszta látszat, és az igazi kérdés az, mi van mögötte. Érdeklődve figyelem manapság, ahogy csorognak ki a luxusautók a budapesti utcákból, miközben mindenki átélte a 2008-as válságot, és aki józan, tudja, hogy jön a következő. Akkor vajon miért csinálják?

Lehet, hogy épp ezért. Gyorsan ki kell élvezni a dolce vitát, mielőtt beüt a következő kataklizma…

Valószínűleg ez lehet mögötte, de szerintem hibás a gondolatmenet. Mert az sem mindegy, hogy mit is akarunk valójában kiélvezni az életben.

Ön például mit?

Az én prioritásaim alapjaiban változtak meg az elmúlt másfél évtizedben. Hívő keresztyén lettem, ami alapvető hatással volt az életemre. Emelett a második házasságomból van három tinédzser gyerekem. Egy ponton rájöttem: nem akarom még egyszer átélni, hogy nem tudok részt venni a nevelésükben.

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A személyes és szakmai kudarcok is kellettek ahhoz, hogy átértékelje az életét? Vagy akkor is megtér, ha ugyanolyan sikeres marad?

Ez érdekes kérdés. Egy csomó példát ismerünk arra, hogy kőgazdag emberek is tudnak hitben élni, mégis tartja magát az a kép, hogy csak akkor fordulunk Istenhez, amikor padlót fogunk és elérjük a mélypontot. Az én életemben tényleg így zajlott a dolog.

A 90-es évek végén jól ment az üzlet, szárnyaltam, mint Ikarosz, aki végül túl közel repült a Naphoz. Aztán nálam is jött a zuhanás.

Szinte egyszerre omlott össze az első házasságom, súlyos beteg lettem, kiléptem a cégemből, az első befektetési csomagom pedig szanálásra került. Véget ért az időszak, mikor az ember fogadásról fogadásra jár, és az újságírók sorban állnak az interjúkért. A siker állandó zúgása elhalkult körülöttem, és a beállt csöndben egyszer csak meghallottam Isten szavát.

Mit mondott?

„Ember, te erre nem leszel képes”. Ez a mondat elég nagy pofon volt az önmegvalósító Somody Imrének, aki úgy gondolta, nemcsak önmagát, de az egész országot fel tudja építeni.

Ekkora ambíciói voltak?

Volt egy vízióm, és fáradhatatlanul dolgoztam a megvalósításán. „Az egészségügy? Persze, gyerekek, megcsináljunk!” Így álltam hozzá mindenhez, aztán az ember szembesül vele, hogy kezd hibázni, szétfolyni, egyre többet okoskodni, mert nem látja át a helyzeteket és kényszerből dönt. Ma is tele van ezzel a mentalitással a politika és a gazdaság. Én innen jutottam el oda, hogy fel kell adnom az életem irányítását.

Ha jól sejtem, ez nem ment könnyen.

Eleinte józan ésszel úgy okoskodtam: Sebaj, ha magamtól nem megy, majd Istennel sikerülni fog. Becsatlakoztunk a református egyházba, amit ugyanolyan elkötelezettséggel csináltam, mint bármelyik másik projektemet. Úgy voltam vele, ha elakadok, csak szólok Istennek, hogy légy szíves ezt intézd el, gyógyíts meg, védj meg. Amúgy meg tudom én, mit kell csinálni, sínen vagyok, köszi! Mondanom sem kell, hogy nem működött.

Be kellett látnom, hogy Istent nem lehet mankóként használni. Nem akarja, hogy én irányítsam.

Ez döntő momentum, amikor az ember őszintén kimondja: nem tudom, merre visz az utam, rád akarok hagyatkozni, és követni akarlak. Óriási váltás ez, főleg egy olyan embernek, aki állandóan azon gondolkodott, hogy én-én-én.

Pedig már a megtérése előtt is számos társadalmi ügyet karolt fel, most mégis azt mondja, egóból cselekedett. Trükkösebb dolog az egoizmus, mint elsőre gondoljuk…

Pontosan, és ez kulcskérdés. Büszkén merem állítani, hogy a 90-es évek végén jó ember voltam a szó világi értelmében. Százmilliókat adakoztam, társadalmi programokat indítottam, odafigyeltem a szegényekre. Nem Makaón kártyáztam el a pénzem és nem is prostituáltakat hajkurásztam. Azóta viszont megértettem: Attól, hogy én jól akarom csinálni a dolgokat, de mindig a saját fejem után megyek, még ugyanolyan individualista maradok, mint az, aki totál hülyeségekre herdálja el a vagyonát.

Azért nem ugyanaz a kettő.

Ha az igazodási pontot képtelenek vagyunk magunkon kívülre helyezni, akkor mindig csak erőből tudjuk eldönteni, kinek van igaza, de egymással ellentétes elven. A kétezres évek közepén meghatározó élményem volt, mikor ezzel szembesültem. Oké, én tudom, hogy kell megcsinálni a magyar egészségügyet – tényleg meg voltam győződve erről –, de akkor mit kezdjek azzal, ha leül velem szembe valaki, és azt mondja: „Imre, én tudom, hogy kell megcsinálni az egészségügyet”? Mert abban a pillanatban, ugye, már ketten gondoljuk ezt így.

Az összefogás nem opció?

Sajnos ez a legritkább forgatókönyv. Jellemzően elkezdjük egymást ócsárolni, magunkat dicsérni, és beindul egy öldöklő verseny, kinek az elképzelése érvényesülhet. Ez az egyik legnagyobb keserűségem a mai társadalommal kapcsolatban. A rendszerváltás után hamar háttérbe szorult a közös cél, hogy mindenekfelett az egységes magyar nemzetet akarjuk felemelni. A pártok nem azt mondták, hogy a nemzet részeként leszünk MDF, MSZP vagy Fidesz, inkább a saját képükre akarták fazonírozni a nemzetet, aki meg nem fért bele, azzal nem törődtek. A vita mindig csak azon ment, ki irányít, ennek köszönhető a szociális rendszerek mai napig katasztrofális állapota. Pedig rendbe lehetett volna ezeket tenni.

Hogyan?

Az üzleti életben például teljesen bevett a „legjobb gyakorlat” meghonosítása. Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de én azt mondtam volna: Hol működik nagyon jó általános iskolai rendszer? A dánoknál? Jó, kérjük meg őket, hogy segítsenek adaptálni! Nem átvenni, adaptálni. Kik azok, akik eszméletlen jó autópályát építenek költséghatékonyan? A spanyolok? Akkor hívjuk őket! Miért kéne nekünk az alapoktól megtanulni a hídépítést, mikor tíznél többre úgysem lesz szükség az országban?

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

De ha ennyire tudta, mi kell, miért nem vállalta el, mikor az első Orbán-kormány felkérte egészségügyi miniszternek?

Azért, mert láthatóan nem volt tartalmi célkitűzés. Nem arról szólt a történet, hogy milyen egészségügyet akarunk csinálni a magyar népességnek, hanem arról, hogy a következő két évben várhatóan mennyit tudunk erre áldozni, és hogy lehet ezt a pénzt úgy elkölteni, hogy ne legyen belőle politikai balhé. Lehetett volna persze lyukakat befoltozni, de a magyar egészségügy a mai napig az összeomlás szélén áll. Ebben minek vegyek részt? Nem akartam azzal büszkélkedni, hogy sikerült kicsikarnom a kormányból pár milliárdot egy lélegeztető gépre, de amúgy ugyanolyan rossz maradt az ellátás.

Hívőként örül annak, hogy most gőzerővel épül a kereszténydemokrácia Magyarországon? Legalábbis a kormányzati retorika szintjén.

Ennek a kérdésnek két oldala van. Egyrészt hívőként sosem azt nézem, mi jön ki szájon, hanem hogy mi van a szívekben. Nagyon veszélyes, amikor előhúzunk egy ideológiát és puszta látszatként használjuk. Én is átéltem, hova vezet, amikor csak úgy teszek, mintha vallásos lennék, de nincs mögötte valódi tartalom. Abban viszont egyetértek a miniszterelnökkel, hogy vannak olyan kérdések, amiket nem lehet szabadjára engedni egy teljesen individualista társadalomban. Nemcsak hívőként, tudományos alapon is úgy gondolom, hogy a család kiemelten fontos sejtje a társadalomnak. Képtelen vagyok egyetérteni azzal, hogy nem baj, ha a gyerekek két szülő nélkül nőnek fel. Ez nem jelenti azt, hogy ne fordulna elő ilyesmi, vagy ne lehetnének jó egyedülálló szülők. De meg vagyok róla győződve: Az ember arra van kitalálva, hogy családban éljen, és ezt támogatni kell.

És mi a helyzet az olyan keresztény értékekkel, mint az elesettek felkarolása, vagy a jézusi odafordulás?

A társadalom egészéből nagyon hiányolom a megnyugvást, a párbeszédet, az odafordulást. Azt reméltem, hogyha a Fidesz megtartja a hatalmat, sokkal szeretetteljesebben tud majd kormányozni. Hisz ha ura vagyok a helyzetnek, már nem kell lépten-nyomon érzékeltetnem, hogy én vagyok az úr.

Nagyon gáz, ha mintává válik az arrogancia, a pökhendiség, és nem veszünk tudomást a másik gondjairól. Főleg, ha mindez a vallás nevében történik.Bajban vagyok, ha a fiam megkérdezi tőlem: Ez a kereszténység? Akkor nekem is csak nyomulnom kell és jól odamondanom? Nem könnyű ezt megmagyarázni, amikor az embernek tinédzser gyerekei vannak.

A gyerekei jövőjével kapcsolatban mi aggasztja leginkább? Láttam, foglalkoztatják a globális kihívások is.

Régóta érdekel a jövőkutatás, a középtávú trendek. Megalapozottnak tartom azokat a felvetéseket, hogy egy emberöltőn belül drámai mértékben megváltozik az emberiség helyzete. Gondoljon csak bele, az elmúlt évezredekben, mióta létezik egyáltalán agrártársadalom, kevesebb átalakulás történt, mint ami a következő harminc évben várható. A Szentírásban az áll: Éva evett a jó és gonosz tudásának fájáról. A megtérésem után sokat gondolkodtam ezen, mert meggyőződésem, hogy fontos üzenetet rejthet a jövőre nézve.

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Mégpedig?

Az embernek megvan a lehetősége, hogy jóra használja a tudást, de a gonosz tudásának is birtokában van. Az atomfizika nyilvánvaló példa, de nemcsak az atombombáról van szó. Lassan képessé válunk végtelen mennyiségű adat kezelésére és feldolgozására. A mesterséges intelligencia segítségével meg tudjuk változtatni a biológiánkat, ami olyan, mintha sok tízezer életciklust pörgetnénk le művileg. Fogalmunk sincs, mi lesz a vége, ahogy arról sem, kinek a kezébe kerül ez a hatalom.

Egy biztos: a nemzetállamok kezében semmiféle hatalom nincs, és nem is lesz.

Ezért nem értem, mikor arról beszélnek, hogy ők a jövő letéteményesei. Egyre inkább a nagy cégek és konglomerátumok döntései határozzák meg, jut-e víz, élelmiszer, egészségügy és lesz-e még egyáltalán humán ember, vagy mindenki valamilyen módon droiddá válik. Mindez a mi gyerekeink életében fog beütni valahogy. A nagy kérdés, amire még nincs válaszom: Hogy lehet ezzel szembenézni? Nem szembemenni, mert az képtelenség. Szembenézni. Az egyik lehetséges út megteremteni a magam világát. Ha azt mondom, visszavonulok, mert nem tudok és nem is akarok ezzel mit kezdeni.

A jövő is érdekes, de ugorjunk vissza egy pillanatra 1999-be, amikor még az ország egyik leggazdagabb embere volt, és nagy tervekkel újranyitotta a Centrál Kávéházat. Boldogabb ember most, mint akkor?

Ha boldogság alatt azt értjük, hogy megnyugodtunk valamiben, akkor egyértelműen. Állandó stressz volt az életem. Kihívások most is vannak, de már tudom élvezni a pillanatot, és szeretem olyasmivel tölteni a napjaimat, aminek van értelme. Ezek nem feltétlenül nagy dolgok. Foglalkoztat persze, hogy lehet-e érvényes keresztyén válaszokat adni a nagy globális és nemzeti kérdésekre, de még jobban izgat, hogy a nagyobbik lányomat hogy tudom meggyőzni arról, érdemes tanulni és bizonyos szabályokat betartani. Mert nem egy szabálykövető típus.

Lehet ez akkora kihívás, mint egy milliárdos céget irányítani?

Még nagyobb is, csak ezt nem könnyű felismerni. Mikor nagyban játszunk, nehéz a kicsivel foglalkozni. Nem véletlen, hogy a gazdag emberek általában a sofőrjükkel vannak a legbizalmasabb kapcsolatban. Velük töltik a legtöbb időt, különösen az olyan perceket, amikor rá is érnek, mondjuk a reptérre vezető úton. Nekem hosszú évekbe telt eljutnom odáig, hogy van időm Istenre, a családomra és más ügyekre, amiket fontosnak tartok, és nem ezeket tolom állandóan háttérbe.

És a hatalom drogja ki tud ürülni teljesen a szervezetből?

A harmónia sokat segít ebben, és az is, hogy már nem kell minden pillanatban elszámolnom önmagammal. Nyereséggel hoztad a napot? Megcsináltad a pénzed? Megnyerted ezt a tárgyalást? Erre nincs szükség többé. Van egy életem, amit szeretnék korrektül, Istennek tetszően élni.

Újra és újra elbukok, majd újra és újra felállok, és közben tudom: mindig kapok esélyt.

Sok időbe telt, míg megértettem, hogy ezt is tanulni kell. Harminc évig tanultam, hogy kell sikeres üzletembernek lenni, arról viszont semmit nem tudtam, hogy lesz az emberből szeretetteljes családapa. Most ezt tanulom lelkes zöldfülűként.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.