Kultúra filmkritika

Már nem szexszimbólum, de még mindig a világ legvakmerőbb nője

Jánossy Villő
Jánossy Villő

újságíró. 2018. 03. 14. 19:29

Egyszer azt álmodtam, hogy a majd egy kilométeres iskolakört egy perc alatt futottam. Aztán felébredtem, és tudtam, hogy ilyesmi csak éjszaka történhet meg velem, csodák nincsenek. Aztán ott van Lara Croft, és felülírja a fizika törvényeit, törékeny külseje csak a látszat, keményebb a sziklánál, és meg se kottyan neki egy óriási zuhanás. Az új Tomb Raider Alicia Vikanderrel egy kiszínezett, komolyan vehetetlen mese a 2013-as játék alapján, de annak jó. Azok, akik konzolon vagy PC-n végigvitték Lara Croft kalandjait, pedig örülhetnek a szépen el-elejtett apróságoknak: hol egy csákány, hol egy íj tűnik fel a legutóbbi Croft-felszerelésből. Az Oscar-díjas Alicia Vikander a lehetőségeihez képest kihozza a maximumot a filmből, de ettől még egy női Indiana Jones marad.

A sztori kerete az igazi rajongóknak jól ismert: adott egy dúsgazdag üzletember, Lord Ricard Croft (Dominic West), akit az olyan világi dolgok, mint egy cég igazgatása, hidegen hagynak. Sokkal jobban szeret kincseket keresni, és a Trinity nevű, ősi katonai szervezet ellen harcolni. A Trinity nem ismer lehetetlent, a mindenkori ellenfél, aki hisz a természetfeletti gonoszban, Croft pedig minden erejével küzd a fegyveresek ellen, hogy megvédje a világot. De ez a történet nem az idősebb Croftról szól, hanem a lányáról, aki elvesztette szüleit, és dacol a gyerekkorában felhalmozott ismeretek ellen, csak azért sem akar apja nyomdokaiba lépni. Az archeológus eltűnése előtt egy japán uralkodó, Himiko után kutatott. Himiko minden rossz okozója, a pusztulás és halál ura, a sámánkirálynő, aki egy érintéssel öl – legalábbis a Tomb Raider olvasata szerint. Hogy ne vesszenek oda milliók, egy lakatlan szigeten temették a sziklák mélyére, nehogy Himiko kiszabaduljon. Richard Croft a családját is alárendeli a mániájának, Lara Croft (Alicia Vikander) egyszerre haragszik rá, és egyszerre szeretné viszont látni az apját, vagy legalább megérteni, miért kellett meghalnia.

Követi utolsó útja nyomait, és ő próbálja meg kideríteni, hogy mi történt Yamatai szigetén. Ha kell, szembeszáll Himikóval és a Trinity gyilkológépeivel.

Fotó: Fórum Hungary

Lara Croft 2013 előtt egy szexszimbólum volt, a videojátékok tele voltak öldökléssel, de morális háttér nélkül. A 2001-es és a 2003-as Angelina Jolie-filmek pláne arra futottak ki, hogy Lara Crofton jól áll a rövidnadrág, és két fegyverrel a kezében is úgy lő, mint akinél végig beragadt a célzást segítő, úgynevezett aim assist funkció. Emberfeletti mutatványokat produkált, amit egyszerűen nem lehetett komolyan venni. A kritikai bukás ellenére a franchise első mozis próbálkozása összesen 275 millió dollárt hozott a 94 millió dolláros költségvetés után, és még a 2003-as folytatással sem kerestek rosszul, kicsivel több mint 165 millió dollár jött össze.

A csütörtökön mozikba kerülő Tomb Raider alapja egy 1996-tól futó számítógépes és konzol játék, amiben Lara Croft lövi halomra az ellenségeit. Halált megvető bátorsággal ugrál a levegőben, és mindezt olyan ruhában teszi, ami sok mindenre alkalmas, de kényelmes mozgásra, sziklamászásra biztos nem. 2003 után azonban a Core Designtól a Crystal Dynamics vette át a fejlesztést, és lassanként egy normális emberhez közelített Lara Croft karaktere. Egyre nagyobb hangsúlyt kapott a sztori, és 2013-tól pedig már nem csak mellekkel és hosszú lábakkal adták el a játékot. Ahogy a világ haladt, úgy fejlődött a Tomb Raider, és pont ezt érezni a filmen is. A 2013-as és 2015-ös grafikához teljesen jól passzol Alicia Vikander törékenysége és bátorsága. Egyszerre filigrán, és ügyes harcos, az íjával a hátán, és a csákányával az övén egy egész világot képes megváltani. A norvég rendező, Roar Uthaug (The Wave, Menekülés, Hideg préda) próbált  lavírozni a kemény akció, az egyenjogúság és a régi tomb raideres beidegződések között.

Lara Croft koszos, izzadt, de nőies marad a végsőkig. 

Fotó: Fórum Hungary

Az már más kérdés, hogy miért szerepel ilyen kevés nő a filmben. Vikander mellett Kristin Scott Thomas rövid, de erős feltűnésén kívül nincs senki említésre méltó. És ez például A dán lányban nyújtott alakításáért Oscar-díjat kopott színésznőnek is feltűnt, és egy BBC-s interjúban Alicia Vikander teljesen jogosan megerősítette, hogy túl kevesen vannak. Gyakorlatilag az egyetlen igazán belevaló az kizárólag maga Lara. Hogy most ez egyszerű véletlen, vagy csak azért alakult így, hogy ne fókuszáljunk másra, azt nem tudom, mindenesetre tényleg nincs kit nézni a főhősön kívül.

A férfiuralmat és a túl sok élettel rendelkező karaktereket leszámítva rendben van a Tomb Raider, csak nem úgy kell rá beülni, hogy végig a hónunk tartjuk a nem életszerű táblát, hogy minden második percben a magasba tartsuk. El kell felejteni az olyan hülyeségeket, mint a gravitáció vagy realitás. Amennyiben ettől elrugaszkodunk, úgy jó szórakozás a Tomb Raider, pont amennyire ez a játékoknál is megvan. Bár a 2013-as, himikós Lara Croftot nem vittem végig, a legutóbbi Rise of the Tomb Raidert pont pár hónapja fejeztem be. Annyiszor fogtam a fejem, amennyiszer csak Lara tíz métereket repült a levegőben a mindent tudó csákányával a kezében, mégis imádtam a havas hangulatot. Legalább negyven órát raktam a gyenge lábakon álló sztoriba, ugyanakkor bármikor végigvinném újra. Ez sajnos a filmre nem igaz, ez olyan egyszer nézhetős akció, viszont a borítékolható folytatásra is kíváncsi vagyok.

Tomb Raider, 2018, 118 perc, bemutató: március 15, 24.hu: 6/10

Kiemelt kép: Fórum Hungary

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.