Kultúra

Az új Tomb Raider lesz Lara Croft eddigi legkeményebb mozija

Erről árulkodik az új előzetes, amelyben rohangál, verekszik és az életéért küzd a hősnő szerepében Alicia Vikander.

Még 2016-ban dőlt el, hogy A dán lányban nyújtott alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett Alicia Vikander lesz Lara Croft az évek óta rebesgetett Tomb Raider-rebootban, amely végül aztán idén fog a mozikba kerülni. A produkciónak már szeptemberben kijött az első előzetese, mára pedig megjelent a második trailer, amely megerősíti, hogy az új filmadaptáció szinte kockáról kockára fogja másolni a 2013-as játékot.

A reboot arról fog szólni, hogy az ezúttal még csupán 21 éves Lara Croft ugyan nem foglalkozik az örökségként az ölébe hullott üzleti birodalommal, azonban egy új nyom hatására felkerekedik és egy Japán közelében található, az Ördög-tenger közepén lévő kis szigetre utazik, hogy ott megtaláljon egy sírt, melynek köze lehet ahhoz, hogy az apja hét évvel korábban rejtélyes módon eltűnt. Eképpen:

A filmet a Hideg préda, a Menekülés és A hullám című filmeket jegyző Roar Uthaug rendezi és a mellékszerepeket Dominic West, Walton Goggins, Kristin Scott Thomas és Daniel Wu játsszák.

A Tomb Raider egy nappal az amerikai bemutató előtt: március 16-án fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik