Kultúra

Jimmy Kimmelt teljesen kikészítette a tavalyi Oscar-baki

Erről szól az a mókás videó, amelyben a idei Oscar-gálát is vezető showman terapeutához fordul segítségért.

Még májusban jelentette be az Amerikai Filmakadémia, hogy 2017 után 2018-ban is a showman Jimmy Kimmel lesz az Oscar-gála házigazdája. Habár utólag sokat viccelődött nyilvánosan az esettel kapcsolatban, Kimmelnek sanszos, hogy nem 100%-ig pozitív élményként marad meg a tavalyi Oscar-baki, amely a díjátadó lassan 90 éves históriájának legkínosabb blamájaként vonult be a történelembe.

Természetesen nem a showman tehetett róla, hogy a háttérben összecserélték a borítékokat, ezzel együtt (akár) nyomaszthatja is utólag az eset. Nyilván ez ihlette a március 4-én közelgő gála új promóvideóját, amely arról szól, hogy Kimmel nem tudja túltenni magát a dolgon és éppen annak a Warren Beattynek panaszkodik, aki lassan egy évvel ezelőtt a Kaliforniai álom címét mondta be a Holdfényé helyett.

Kiemelt kép: Getty Images/Kevin Winter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik