Kultúra

Oscar-baki: nem szakít a könyvelőcéggel, de új protokollt vezet be a filmakadémia

A díjakat odaítélő szervezet bejelentette, hogy szigorítják a győztesek bejelentésére vonatkozó szabályokat.

Nem szakítja meg az együttműködést az amerikai filmakadémia a februári Oscar-gálán történt példátlan fiaskóért felelős PwC könyvelőcéggel, de szigorítja a PwC alkalmazottjaira és az Oscar-díj győzteseinek bejelentésére vonatkozó szabályokat.

Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke a testület tagjainak kiküldött szerdai körlevelében részletezte az új protokollt, amely szerint a borítékokat kezelő PwC-alkalmazottaknak ezentúl le kell adniuk a mobiljukat és minden egyéb elektronikus eszközt, mielőtt a kulisszák mögé mennek és a gála ideje alatt tilos lesz számukra a twitterezés, a fotók, valamint bejegyzések megosztása a közösségi felületeken.

Jövőre egy harmadik embert is bevonnak a győztesek bejelentésének folyamatába, aki az irányítószobából fogja követni az eseményeket és azonnal értesíti a rendezőt, ha valami rendellenes történik. Mindhárom PwC-alkalmazott ismerni fogja a győztesek névsorát és ezentúl kötelezően részt kell venniük a díjátadó próbáin. A színpadra kerülő borítékokat is szigorúbban fogják ellenőrizni a jövőben.

A február 26-i Oscar-gála káoszba fulladt a legjobb film díjának átadásakor összecserélt borítékok miatt. Az amerikai filmakadémia azóta bejelentette, hogy a baklövésért felelős PwC-alkalmazottak, Martha Ruiz és Brian Cullinan soha többé nem dolgozhatnak az Oscar-gálán és az akadémiával kapcsolatos összes teendőtől eltiltották őket.

Boone Isaacs korábban elmondta, hogy Cullinan nem figyelt oda eléggé a feladatára, mert épp a legjobb film bejelentését megelőző kategória, a legjobb női főszereplő győztesét, Emma Stone-t fotózta, a képet fel is töltötte a Twitterre, de aztán törölte.

A PwC szerint az alkalmazottai több hibát is elkövettek, egyikük sem reagált időben, amikor Warren Beatty és Faye Dunaway tévesen a Kaliforniai álom című musicalt hirdette ki győztesnek a Holdfény helyett. Az előbbi producerei már több mint két perce hálálkodtak, amikor jelezték nekik, hogy nem az övék a díj.

A könyvvizsgáló cég – korábbi nevén PricewaterhouseCoopers – 83 éve bonyolítja a szavazatszámlálást, amelynek végén – az eddigi protokoll szerint – csak két alkalmazottja ismerte az eredményeket. Mindketten kaptak egy-egy példányt a győztesek nevét tartalmazó borítékból, de fejből is tudniuk kellett a nyerteseket. A gálát a színpad két oldalán állva kísérték figyelemmel, ők nyújtották át a díjátadóknak a borítékot az éppen aktuális kategóriában.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik