Kultúra
Hong Chau plays Ngoc Lan Tran and Matt Damon plays Paul Safranek in Downsizing from Paramount Pictures.

Reményt kaptak az unalmas, rosszkedvű, magányos férfiak

Kránicz Bence
Kránicz Bence

újságíró. 2018. 01. 10. 17:00

A Kicsinyítésben a kisemberek tényleg kis emberek, de pont így fedezhetik fel igazán magukat. Erre a szerepre tökéletes a világ legunalmasabb arcú filmsztárja, Matt Damon, de a valódi felfedezés egy ismeretlen thaiföldi színésznő.

A hollywoodi filmek már csak úgy működnek, hogy az alkotók látványosságot csinálnak a belső érzelmi-lelki folyamatokból, fizikai síkra terelik az absztrakt konfliktusokat. Hirtelen a Scott Pilgrim a világ ellen jut eszembe: a srácnak le kell győznie az új barátnője volt szerelmeinek kellemetlen, nyomasztó emlékét, be kell gyógyítania a tőlük begyűjtött traumákat. Abban a filmben ez úgy jelenik meg, hogy a hősnek párbajban konkrétan laposra kell vernie az összes exbarátot.

A Kicsinyítés rendezője, Alexander Payne úgy jelzi, hogy valódi kisemberekről szeretne mesélni, hogy tényleg kis embereket tesz a filmjébe. Ehhez szükség volt egy tudományos-fantasztikus ötletre, amely szerint egy norvég tudós rájön, hogyan lehet az emberi testet normális méretünk alig 3 százalékára csökkenteni úgy, hogy teljesen épek és egészségesek maradjunk. Nem tudjuk meg, hogy működik a technológia, az ilyesmi egyáltalán nem érdekli Alexander Payne-t. Ő nem sci-fit csinál, hanem kisemberdrámát, sőt társadalmi kisemberdrámát, mert azt állítja, kicsinek lenni nagy felelősség.

Payne az amerikai függetlenfilm és a hollywoodi stúdiófilm pályáján egyaránt magabiztosan mozgó, mégis meglehetősen különc rendező. Különc, mert az utóbbi években mindig csendes, elégikus, melankolikus hangvételű filmeket készített, amelyekre Hollywoodban érthető módon nincs túl nagy igény, de a független színtér is máshol, a dúsabb formavilágú, intenzívebb filmeknél tart inkább jelenleg. A kilencvenes években még Payne is tudott intenzív és harapós lenni: az Ez az életemben az abortuszpárti és az abortuszellenes amerikaiakból is bohócot csinált, a Gimiboszi vérbő szatírájában pedig nem félt ellenszenves, egymást szívből gyűlölő karaktereket megmutatni.

Csakhogy később jött a Schmidt története, a Kerülőutak, vagy a legrosszabb Payne-film, az Utódok. Ezekben életközépi vagy –végi válságba jutott férfiak csámborognak valahol Amerikában, miközben rossz kedvük van. Nincs baj ezzel a témával, ám Payne-nek nem mindig sikerült rávilágítania arra az értékes élettapasztalatra, amit hősei kiküzdhetnek maguknak. Egy Alexander Payne-film rosszabb esetben pont olyan, mint a hőse, a magányos férfi, aki a magára szedett életbölcsességgel és világfájdalommal sem vált igazából érdekes emberré, inkább megmaradt lúzernek. Kinek van kedve jól nevelt, fásult, unalmas emberekről szóló jól nevelt, fásult, unalmas filmeket nézni? Nekem nincs.

Ezért tartottam a Kicsinyítéstől is. Pláne, hogy a főszereplője az eszményi Payne-színész, Matt Damon, Hollywood legunalmasabb arcú filmsztárja. A film rosszul is kezdődik, a szereplők arról beszélnek, hogy környezetvédelmi okokból érdemes alávetni magukat a kicsinyítési procedúráknak. Ökológiai lábnyom, olvadó jégsapkák, fenntartható fogyasztás – hagyjuk már, inkább nézném újra az elmegyógyintézeti törpék főszereplésével forgatott Werner Herzog-filmet. Payne háromnegyed órán át úgy csinál, mintha ez a téma érdekelné, és ezzel majdnem sikerült elaltatnia.

Miután Matt Damon összetöpörödik, szerencsére a történet is fókuszt vált. Kiderül, hogy a Kicsinyítés valójában nem a kicsinyítés társadalmi, hanem egyéni vonatkozásairól szeretne szólni. A beavatkozás először párkapcsolati próbaként jelenik meg, és ki is derül, aminek ki kell derülnie. Ezután következik a főhős személyiségfejlődésének útja: abból a kérdésből, hogyan tudja elfogadni magát kicsiként, eljut odáig, hogy csak kicsiként tudja magát elfogadni. Ennek a pszichológiai folyamatnak az értő megmutatása nem kis feladat, de Payne és régi forgatókönyvíró-társa, Jim Taylor itt nem hibáznak, és nem is magyarázzák annyira agyon a történéseket, mint a történet korábbi pontjain (Payne-nek egyébként láthatóan nagy szüksége van Taylorra, az Utódok is jobban sikerült volna, ha Taylor dolgozik benne).

A történet második fele azért is működik jobban, mert a tisztességesen (hogy máshogy) teljesítő Damon mellé remekül eltalált mellékfigurák érkeznek. Közülük az ismeretlen thaiföldi színésznő, Hong Chau által játszott kicsimenekült javít igazán sokat a filmen: karaktere vibrál, tele van élettel és tervekkel, valódi felüdülés a sok málészájú középosztálybeli szerencsétlen között. Sajnos a magyar szinkronban viccesnek és ázsiai jellegűnek szánt, tört magyarsággal beszél, erről próbáljunk meg nem tudomást venni.

A Kicsinyítés erősebb második fele nem teszi teljesen jóvá a sok fontoskodást, de legalább megmutat egy igazi emberi drámát. Az összetöpörödés-tematika legjobb filmjei ugyanerről szólnak: el kell fogadnunk, hogy akárhogy gürcölünk, végső soron úgyis ki vagyunk szolgáltatva nálunk nagyobb erőknek. Ezt érti meg a főhős a téma klasszikusában, A hihetetlenül zsugorodó ember című 1957-es, kis költségvetésű sci-fiben. Az sokkal jobb film a Kicsinyítésnél, de nincs benne Matt Damon és Hong Chau, valamint éppen nem vetítik a mozik, úgyhogy a Kicsinyítéssel is lehet tenni egy próbát.

Kicsinyítés (Downsizing), 130 perc, 2017. 6/10

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.