Kultúra

Két év alatt 4 milliárd dollárt termeltek az új Star Wars-filmek

És ezzel vissza is hozták azt az összeget, amennyiért a Disney megvásárolta a Lucasfilmet.

A Walt Disney égisze alatt készült új Star Wars-mozik összbevétele mára elérte a 4,05 milliárd dollárt, azaz pontosan azt az összeget, amennyit a Miki egeres stúdió 2012 októberében a Lucasfilm és vele együtt a franchise jogainak megszerzésére költött – számol be róla az Entertainment Weekly magazin.

Legyőzhetetlen a Star Wars a mozikban
Csaknem 69 millió dollárt (mintegy 18,4 milliárd forintot) hozott a konyhára a filmgyártók becslése szerint.

Az EW által alapul vett legfrissebb bevételi adatok alapján két héttel a mozikba kerülését követően

a Star Wars: Az utolsó Jedik mostanára 935 milliót, a 2015 végén bemutatott Star Wars: Az ébredő Erő 2,07 milliárdot, a tavalyi Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet pedig 1,06 milliárd dollárt hozott a Disney konyhájára.

Azaz a stúdiónak elegendő volt két év alatt három csillagok háborújás produkcióval előrukkolnia ahhoz, hogy visszakapja a hollywoodi mércével mérve is történelmi beruházásába ölt milliárdokat.

És ezzel még nincs vége, a Disney sikertörténete igazából csak most kezdődik. Hiszen egyfelől a Star Wars-filmeknek – élükön jelenleg a megosztó fogadtatása dacára csak úgy hasító Az utolsó Jedikkel -, már csak a gyártási és promóciós költségeiket kell visszahozniuk ahhoz, hogy aztán onnantól fogva tisztán profitot termeljenek a stúdió számára. Másfelől meg miként az ismert, már garantáltan nem maradunk Csillagok háborúja nélkül a következő 10 évben, miután a jövőre érkező Han Solo-film, a 2019-re tervezett Star Wars IX és a már bejelentett Obi-Wan Kenobi-mozi után egy újabb trilógia is készülni fog.

A Star Wars megrágja és kiköpi a fiatalokat
A Lucasfilmnek nem látnokokra, hanem biztos kezű végrehajtókra van szüksége. De vajon visszatérhet-e George Lucas a kilencedik epizódra, és ha igen, miért nem?

Mindeközben a Lucasfilm megkaparintásával nem csak a Star Wars, hanem az Indiana Jones-filmek jogai is a Disney kezébe kerültek, így aztán már a jövőre forgó Indiana Jones 5 is nekik fog milliókat hozni.

Kiemelt kép: Walt Disney/Lucasfilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik