Kultúra

Vadonatúj Star Wars-trilógiát jelentettek be

Rian Johnson, a decemberben mozikba kerülő Az utolsó Jedik rendezője egy teljesen új trilógiát is ír és rendez majd, vadonatúj szereplőkkel.

A Lucasfilm és a Disney közleményéből kiderült, három, a galaxis eddig ismeretlen részében játszódó filmre szerződtették Johnsont, aki Ram Bergman producerrel együtt dolgozik majd a trilógián. A teljesen új szereplőkkel és sztorival készülő filmek megjelenési idejéről egyelőre nincs szó, viszont Kathleen Kennedy a Lucasfilm részéről nem győzi hangsúlyozni, mennyire elégedettek Az utolsó Jediket rendező Johnsonnal, és mennyire bíznak az új filmekben.

Lucasfilm/The Walt Disney Company

Közös nyilatkozatuk alapján Johnson és Bergman is alig várják, hogy az új trilógiával folytathassák a közös munkát, és “a legnagyobb modern mitológiának” nevezik a Star Warst. A Deadline meg is jegyzi, hogy míg a különböző Star Wars-projekteken dolgozó rendezők közül többel befürdött a cég, addig Johnsonnal valóban zökkenőmentesnek látszik az együttműködés. (Mint ismeretes, a Han Solo-filmnél Phil Lord és Christopher Miller helyett menet közben Ron Howard érkezett, míg a kilencedik részt Colin Trevorrow helyett végül JJ Abrams rendezi.)

A Star Wars megrágja és kiköpi a fiatalokat
A Lucasfilmnek nem látnokokra, hanem biztos kezű végrehajtókra van szüksége. De vajon visszatérhet-e George Lucas a kilencedik epizódra, és ha igen, miért nem?
Kiemelt kép: Walt Disney/Lucasfilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik