Kultúra

Nem jelölték Golden Globe-ra a Testről és lélekrőlt

Hétfő délután bejelentették a 75. Golden Globe jelöltjeit, ahogy szokott, van meglepetés és van, ami tudható volt. Sajnos a magyar jelölés ezúttal elmaradt.

Köszönhetően a magyar filmgyártás magára találásának, az utóbbi években valóban érdekes a díjszezon, minthogy valami magyar érintettségért többnyire lehet drukkolni. Tavaly kimaradtunk, tavalyelőtt viszont a Saul fia megkapta a jelölését, meg aztán meg is nyert mindent, ugye. Idén a Testről és lélekről jelölésében reménykedtünk, minthogy az USA-ban is sikerrel fut a film a mozikban, és a jelölő testület – ami végül elmaradt, de az Oscar azért még hátra van.

A meglepőbb jelölések között például ott van Ansel Elgort a Nyomd, bébi, nyomd főszerepéért – remek film volt, de ha a Golden Globe-on nem külön kategóriája van a vígjátékoknak és musicaleknek, aligha kapott volna jelölést, egyszerűen csak mert túl nagy a verseny. Kicsit visszás még az is, amiről már tudtunk, hogy az év egyik, ha nem a legjobb horrorja, a Tűnj el a vígjáték/musical kategóriában kapott jelölést, ami, mondjuk úgy, szabados értelmezése a műfajoknak.

A horror az idén végleg túllépett az agyatlan ijesztgetésen
Már rég nem elég egy ronda, ijesztő gonosz, zubogó vér, és negyedóránként háromszor a frászt hozni a nézőre. Az év horrorja is bizonyíték erre, de a folyamat, ami életre hívta, nem most kezdődött.

A filmnek ugyanakkor nem ez az egyetlen jelölése: a főszereplő Daniel Kaluuya is kapott egy esélyt. Hogy a rohamtempóban, kilenc nap alatt újraforgatott Ridley Scott-film, A világ összes pénze hogyan tudott még időben eljutni a jelölésekről szóló bizottság elé, az rejtély, mindenesetre a Spacey helyére beugró Christopher Plummer nagyot alakíthatott benne, ugyanis kapott érte egy Golden Globe-jelölést. Bár ahogy közeleg a sorozat vége, érthető, hogy új versenyzőknek adnak esélyt, ezzel együtt az is meglepheti a közönséget, hogy a Trónok harca mindössze egy jelölést gyűjtött be.

Nicole Kidman élete egyik legnehezebb szerepét játszotta el tökéletesen
A Hatalmas kis hazugságok című sorozat az HBO egyik meglepetése. Egyet kívánunk, bárcsak ne tudnánk miről szól, hogy újra lehessen nézni. Kritika.

Azért az HBO aligha sírdogál, bőven gyűjtöttek be más sorozataikkal, a Hatalmas kis hazugságok például egész sor kategóriában esélyes, a Fülledt utcák ha csak egyszeresen is, de szintén jelölt. A Viszály című antológia-sorozatot is szerették a jelölők, A szolgálólány meséjére mérget vettünk volna, sőt, megkockáztatom, hogy a díjat sem veheti el tőle senki, és a Twin Peaks is megkapta a neki kijáró figyelmet. A mozifilmek közül A víz érintése és a Három óriásplakát Ebbing határában kapott kiemelkedően sok jelölést, A világ összes pénzét és A Pentagon titkait is nehezen fogják elkerülni a díjak.

Spielbergé az év legjobb filmje
Legalábbis így látja az egyik legrégebbi amerikai filmes testület, a National Board of Review of Motion Pictures, amely A Pentagon titkainak ítélte az év legjobb filmjéért járó díjat.

A Golden Globe elsősorban abban tér el az Oscartól, hogy a mozifilmeket szétbontva, dráma és vígjáték/musical kategóriákban díjazza, másrészt pedig a mozis produkciók mellett a tévés szakma teljesítményét is elég részletesen, sok kategóriában díjazzák. A 75. Golden Globe gálát 2018. január 7-én tartják majd. Mutatjuk az idei jelölteket.

Legjobb színész (sorozat, tévéfilm vagy minisorozat)

Robert De Niro – Hazugságok mágusa (HBO)
Ewan McGregor – Fargo (FX)
Kyle MacLachlan – Twin Peaks (Showtime)
Geoffrey Rush – Géniusz (National Geographic)
Jude Law – Az ifjú pápa (HBO)

Legjobb idegen nyelvű film

A Fantastic Woman
First They Killed My Father
In the Fade
Szeretet nélkül
A négyzet

Legjobb animációs film

Bébi úr
The Breadwinner
Coco
Ferdinánd
Loving Vincent

Legjobb filmzene

Három óriásplakát Ebbing határában
A víz érintése
Fantom férc
A Pentagon titkai
Dunkirk

Legjobb tévéfilm vagy minisorozat

Hatalmas kis hazugságok (HBO)
Viszály: Bette és Joan (FX)
Fargo (FX)
The Sinner (USA)
Top of the Lake: China Girl (Sundance)

Legjobb sorozat (vígjáték/musical)

Will és Grace (NBC)
Master of None (Netflix)
Feketék fehéren (ABC)
SMILF (Showtime)
One Day at a Time (Netflix)
The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)

Legjobb női mellékszereplő (sorozat, tévéfilm vagy minisorozat)

Laura Dern – Hatalmas kis hazugságok (HBO)
Chrissy Metz – Rólunk szól (NBC)
Ann Dowd – A szolgálólány meséje (Hulu)
Shailene Woodley – Hatalmas kis hazugságok (HBO)
Michelle Pfeiffer – Hazugságok mágusa (HBO)

Legjobb férfi mellékszereplő (sorozat, tévéfilm vagy minisorozat)

Alexander Skarsgard – Hatalmas kis hazugságok (HBO)
David Thewlis – Fargo (FX)
Alfred Molina – Viszály: Bette and Joan (FX)
David Harbour – Stranger Things (Netflix)
Christian Slater – Mr. Robot (USA)

Legjobb színésznő (sorozat, tévéfilm vagy minisorozat)

Nicole Kidman – Hatalmas kis hazugságok (HBO)
Reese Witherspoon – Hatalmas kis hazugságok (HBO)
Jessica Lange – Viszály: Bette and Joan (FX)
Susan Sarandon – Viszály: Bette and Joan (FX)
Jessica Biel – The Sinner (USA)

Legjobb színésznő (vígjátéksorozat)

Issa Rae – Bizonytalan (HBO)
Alison Brie – GLOW (Netflix)
Pamela Adlon – Better Things (FX)
Frankie Shaw – SMILF (Showtime)
Rachel Brosnahan – The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)

Legjobb színész (vígjátéksorozat)

Aziz Ansari – Master of None (Netflix)
Anthony Anderson – Feketék fehéren (ABC)
Eric McCormack – Will és Grace (NBC)
Kevin Bacon – I Love Dick (Amazon)
William H Macy – Szégyentelenek (Showtime)

Legjobb forgatókönyv

Lady Bird – Greta Gerwig
A víz érintése – Guillermo del Toro, Vanessa Taylor
Három óriásplakát Ebbing határában – Martin McDonagh
A Pentagon titkai – Liz Hannah, Josh Singer
Elit játszma – Aaron Sorkin

Legjobb színésznő (drámasorozat)

Elisabeth Moss – A szolgálólány meséje (Hulu)
Caitriona Balfe – Outlander – Az idegen (Starz)
Claire Foy – The Crown (Netflix)
Maggie Gyllenhaal – Fülledt utcák (HBO)
Katherine Langford – 13 Reasons Why (Netflix)

Legjobb színész (vígjáték/musical)

James Franco – The Disaster Artist
Daniel Kaluuya – Tűnj el!
Hugh Jackman – The Greatest Showman
Steve Carell – Battle of the Sexes
Ansel Elgort – Nyomd, bébi, nyomd!

Legjobb férfi mellékszereplő (dráma)

Armie Hammer – Szólíts a neveden
Richard Jenkins, A víz érintése
Sam Rockwell, Három óriásplakát Ebbing határában
Willem Dafoe – Floridai álom
Christopher Plummer – A világ össze pénze

Legjobb női mellékszereplő (dráma)

Laurie Metcalf – Lady Bird
Allison Janney – Én, Tonya
Mary J. Blige – Mudbound
Octavia Spencer – A víz érintése
Hong Chau – Kicsinyítés

Legjobb sorozat (dráma)

A szolgálólány meséje (Hulu)
Stranger Things (Netflix)
Rólunk szól (NBC)
Trónok harca (HBO)
The Crown (Netflix)

Legjobb betétdal

Remember Me – Coco
This Is Me – The Greatest Showman
Mighty River – Mudbound
Home – Ferdinand
The Star – The Star

Legjobb film (vígjáték/musical)

Lady Bird
Tűnj el!
Én, Tonya
A legnagyobb showman
The Disaster Artist

Legjobb színésznő (dráma)

Meryl Streep – A Pentagon titkai
Sally Hawkins – A víz érintése
Jessica Chastain – Elit játszma
Frances McDormand – Három óriásplakát Ebbing határában
Michelle Williams – A világ összes pénze

Legjobb színésznő (vígjáték/musical)

Saoirse Ronan – Lady Bird
Margot Robbie – Én, Tonya
Judi Dench – Victoria és Abdul
Emma Stone, Battle of the Sexes
Helen Mirren, The Leisure Seeker

Legjobb színész (dráma)

Gary OldmanA legsötétebb óra
Timothee ChalametSzólíts a neveden
Daniel Day-LewisFantomszál
Tom HanksA Pentagon titkai
Denzel WashingtonRoman J. Israel, Esq.

Legjobb film (dráma)

Dunkirk
Szólíts a neveden
A Pentagon titkai
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb színész (drámasorozat)

Sterling K. BrownRólunk szól (NBC)
Freddie HighmoreThe Good Doctor (ABC)
Bob OdenkirkBetter Call Saul (AMC)
Jason BatemanOzark (Netflix)
Liev SchreiberRay Donovan (Showtime)

Legjobb rendező

Christopher NolanDunkirk
Steven SpielbergA Pentagon titkai
Guillermo del Toro – A víz érintése
Martin McDonaghHárom óriásplakát Ebbing határában
Ridley ScottA világ összes pénze

Ajánlott videó

Olvasói sztorik