Kultúra

Az USA-ban is nagy sikerrel debütált a Testről és lélekről

Eddig 91 ország vásárolta meg a filmet, melyre a hazai mozikban eddig közel 90 ezren váltottak jegyet.

Az egyik legrangosabb amerikai fesztiválon, az Amerikai Filmintézet fesztiválján (AFI Fest) mutatkozott be az amerikai közönség előtt a napokban Enyedi Ildikó Arany Medve díjas filmje, a Testről és lélekről, amelyet elragadtatással fogadott a közönség.

A 17. Magyar Filmfesztiválon is hangos siker övezte Enyedi díjnyertes alkotását, majd az Oscar és Golden Globe tagoknak tartott első hivatalos vetítésen is kedvező fogadtatásban részesült. A filmet Enyedi Ildikó rendező Mécs Mónika és Mesterházy Ernő producerek kísérték el az amerikai premierre.

Erős presztízs értékkel bír, hogy a legrangosabb fesztiválok egyike, az idén 50. születésnapját ünneplő AFI Fest meghívására mutatkozhatott be az amerikai közönség előtt a Testről és lélekről. Los Angelesben, a Hollywood Boulevardon található Grauman’s Chinese Theatre-ben, november 12-én és 15-én két teltházas vetítésen debütált a film. Az AFI vetítés után a Screenanarchy munkatársa kritikájában „kiemelkedő metafizikai mestermunkának” nevezte a filmet.

A Testről és lélekről szereplői pont olyan nyomik, mint te
Csütörtöktől már országosan nézhető Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas alkotása. Van pár okunk, miért érdemes megnézni.

A Bunyik Béla által Los Angelesben, immár tizenhetedszer megrendezett Magyar Fesztiválon is hangos siker fogadta a filmet, ahol a nézők között sok, Amerikában élő magyar is jelen volt. Végül a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete (HFPA), a Golden Globe és az Oscar szavazók számára is megtartották az első hivatalos vetítést. Hasonló szakmai vetítésekből még több várható az elkövetkezendő hetekben.

Mécs Mónika producer az amerikai fogadtatásról elmondta:

Aki látta, az mind a film hatása alá került. Nem csak, hogy teltházzal futottak a vetítések, de mindegyik után ottmaradtak a nézők a közönségtalálkozón is, és elragadtatással beszéltek a filmről.

A Testről és lélekrőlt első magyar alkotásként a Netflix mutatja majd be az USA-ban. A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó alkotása februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Júniusban – első magyar filmként – elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját.

A Netflix csapott le Enyedi Ildikó filmjére
Az Egyesült Államokban az online műsorszolgáltatón lesz nézhető a Testről és lélekről.

Azóta 91 országba vették meg a filmforgalmazók és világszerte több díjat nyert jelentős filmfesztiválokon. Németországban, Nagy-Britanniában és Svédországban szeptember végén, Norvégiában, Franciaországban és Svájcban októberben, Kanadában pedig a napokban kerül sor a mozibemutatóra. A Filmalap támogatásával  készült film versenyben van az Európai Filmdíjakért, a legjobb idegennyelvű film Golden Globe-díjért, valamint Magyarország hivatalos nevezettjeként a legjobb idegennyelvű fim Oscar-díjáért is.

Kiemelt kép: Mozinet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik