Sok mindenen lehet panaszkodni 2017-ben, sőt, ha magyar az ember, akkor, ugye, bármikor-bármiről, de az idei tévés kínálatra nem nagyon lehet szavunk sem. A Trónok harca idén is legyakta a lelkünket több irányból is, a Netflix Mindhuntere a krimi műfajának adott frissítő löketet, az HBO Fülledt utcák című pornó-noirja adott egy dögös nagy gyomrost, visszatért a Twin Peaks, a Hatalmas kis hazugságokkal a domestic noir, a Légióval a szuperhőszsáner rajongói is kaptak friss vért, remek lett az új Stranger Things és az új Terápia évad is. És főleg: elkészült az itthon az HBO által forgalmazott Hulu-remekmű, A szolgálólány meséje, ami minimum az év, az én személyes listámon pedig a tévétörténet legjobb sorozata lett. A gyilkosan tömény és fájdalmasan rövid évad végével nyílt űrt, ha nem is tömheti be, de kicsit foltozhatja a Netflix sorozata, az Alias Grace.
Amint A szolgálólány meséje, úgy ez is egy Margaret Atwood-regényen alapul, mely egyebek mellett kishíján Man Booker-díjas lett, így olthatatlan étvágyú könyvmolyok a sorozat után a könyvnek is nekieshetnek, már csak azért is, mert a széria nem több, mint hat részes. A regény történelmi fikció, azaz meglehetősen pontos korkép mellett számos kitalált elemet tartalmaz, miközben a történet alapja megtörtént eset, hogy pontosan miként szerepel a történelemkönyvekben, azt ronda nagy spoiler lenne elárulni, mindenesetre Grace alakja valóban létezett, a sorozatban elmeséltek fő szála pedig valóban megtörtént.
Miről is van szó? Grace Marks borzasztóan, fájdalmasan szegény család sarja, frissen vándoroltak ki Kanadába Írországból, hátha ott majd jobb lesz. Nem nagyon tud jobb lenni, ugyanis boldogulások legnagyobb kerékkötőjét, iszákos és erőszakos apjukat sajnos nem hagyták az óhazában, a hosszú hajóutat pedig anyjuk nem élte túl. Az új országba érve apja dolgozni küldi a lányt, mondván, az eggyel fiatalabb, még jócskán kislány korú húga majd átveszi tőle a kisebb testvérek gondozását, Grace csak adja szépen haza a keresetét, hogy neki legyen mit elinnia. Mindezt onnan tudjuk meg, hogy Grace jóval később egy ifjú orvossal beszélget, ma pszichológusnak hívnánk, akit azért rendeltek ki Grace-hez, hogy kiderítsék, megérdemli-e a lány a kegyelmet. Ugyanis életfogytig tartó börtönbüntetését tölti épp. Gyilkos, legalábbis ez az általános nézet, a kérdés nem is a bűnössége, inkább csak hogy tiszta volt-e az elméje, amikor elkövette, amit tett.
A keretet ez az orvos-beteg beszélgetés adja, már amennyi ebből kiderül, Grace ugyanis gondosan tartja falait, és olyan folyékonyan mondja a valóság helyett azt, amit – szerinte – a doki hallani akar, mintha könyvből olvasná. Miközben látjuk a valódi eseményeket is, csak győzzük értelmezni a töredékes, fel-felvillanó flashbackeket, amelyeket Grace gondosan nem oszt meg a férfival. Miért is tenné, egész élete azt tanította neki, hogy általában nem lehet bízni senkiben, de az elmeorvosokban még annál is kevésbé, megjelenésük fizikai kínzást jelent, segíteni meg úgysem tudnak.
Ezt a keretet Grace néma monológjai egészítik ki, amint A szolgálólány meséjében is, ő a narrátor, mesél, gondolkodik, filozofál, és de jól teszi! Az elmondottakból egy egészen furcsa nőalak kezd kibontakozni már az első részek alatt, és kapunk nem kevés betekintést Atwood örök témájába, a nők elnyomásának kérdéseibe is. És ezeknek a belső monológoknak köszönhetjük azt is, hogy a sorozat már az első rész első percében olyat mutat, hogy arra muszáj odafigyelni: a Grace-t alakító Sarah Gadon a nyitójelenetben feltesz egy rövidke kérdést, miközben mint egy kapcsolós játék, olyan bravúrosan, észrevehetetlenül puha átmenetekkel váltogatja arckifejezéseit, vagy féltucatnyit. Mindegyik arc egy új ember, más történet, Gadon lenyűgöző arcjátéka pedig tanulmányi anyag kellene legyen a filmszínész-iskolában, és ha csak ezért az egy percért találták volna fel a Netflixet, már akkor is megérte volna.
A szereposztás Gadonnal együtt is a szélesebb közönség számára viszonylag ismeretlen kanadai színészekre épül, ám az ismeretlenség, ugye, nem jelent semmit, a gárda nagyon is erős, a kémia működik, és a látványon sem látszik, hogy a Netflix sajnálta volna a pénzt a szériára. Sötét színekkel festett, nyomasztó világ ez klasszikusra fényképezve, bitang erős színészi játékkal, egy másik szolgálólány másik, nem kevésbé szomorú meséje.
Alias Grace – színes, kanadai bűnügyi drámasorozat – 8/10
