A szombaton véget ért Kolorádóra vagy azok mennek el, akik a Madách tér, Vittula, Toldi háromszögét kiköltöztetve az ismerős arcokkal akarnak találkozni, vagy akiknek totál idegen a környezet, viszont nem akarják kihagyni a szezon első fesztiválját. Utóbbi kategóriából akadnak jóval kevesebben, de ez nem jelenti azt, hogy ne érezhetné így is jól magát az ember. Találkoztam olyan lánybúcsús társasággal, akik valószínűleg nem a Vittulában lógnak minden hétvégén, mégis láthatóan imádták a Nagykovácsi tövében eldugott koncerteket és hangulatot.
Érthető, minden adott hozzá, gyönyörű táj, telihold, jó koncertek. És ami a legfontosabb, hogy a Kolorádó a tavalyi első próbálkozás után nem akart órisfesztivál lenni, megtartotta a báját és a közönségét, de hatalmas tömegeket nem szerzett. Az igaz, hogy a Juliannamajor területén rendezett fesztivál ügyesen szétszórta a színpadokat, mindenesetre a legkevésbé sem volt tumultus, csak a tábortűznél alakult ki kisebb verseny a legjobb helyekért.
Persze köze sincs a szigetes árakhoz, de a 7 ezres napijegy (aki mondjuk előre megtervezte a bulit, az jóval olcsóbban, akár 5 ezer forintért hozzájuthatott a bérlethez), 550-es, négy decis sör és ezer forintos vodkaszóda igenis kiköti, hogy nem mindenki bulizhat a Kolorádón egy hétvégét.
Arról nem is beszélve, hogy a legtöbben nem sátorral érkeznek, ha már Budapest határában fesztiválozhatnak, a hazajutás mégsem egyszerű. A tavalyi buszkáosz után idén sem volt zökkenőmentes transzfer a Petneházy lovardától, az 5-10 perc soha nem annyi volt, akár fél órát is állhattunk a megállóban, mire jött egy olyan fesztiválbusz, amire felfértünk. Az okosabbak persze a Hűvosvölgyi MOL kútnál szálltak fel, de aki eltaxizott, vagy autózott a Petneházy hotelig, az maximum remélhette, hogy még fel tudja magát préselni a buszra. Szóval maradt a nagyjából 20 perces séta, ami mindig csak visszafelé tűnt vállalhatónak. A hazaúton pedig aki nem az éjszakait választotta, annak a taxi jutott. Ment a pénz rendesen.
Csak az a hideg, az nem hiányzott. Nem mintha a szervezőknek bármi köze lenne a hőmérséklethez, de mindig megdöbbenek, hogy Nagykovácsiban egy másik évszakot írunk. Még jó, hogy erre találták ki a tábortüzet, a Kolorádó nagy szerencséjét.
Itt azt is megbocsájtja az ember, hogy nincs térerő. Valahogy mindig megtaláljuk az ismerősöket, nagy baj nem lehet. Tényleg majdnem olyan, mint egy átlagos péntek este a hétkerben, csak sokkal jobb.
(Borítókép: Dö Kváléjsönz zenekar)
