Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Faludy György világ- és pokoljárását illő volna végre filmre vinni, de sajnos erre aligha számíthatunk a közeli jövőben, Mert ugyan Faludy hosszú éveket húzott le Recsken, és általában is saját bőrén tapasztalta a Rákosi-éra mocskát, de mindeközben meglehetősen progresszív szellemiségű gondolkodó volt, induljunk csak ki a szexualitásról alkotott szabados elképzeléseiből. Kár, mert a világháborúba zuhanó Európa után Afrika fülledt világában, majd Amerika kizökkentő másságában, végül a magyar kommunizmus nyomasztó posványában is megmerítkezett Faludy élete annyira változatos és tartalmas volt, hogy abból nemhogy egy film, de egy több részes sorozat is bőven kitelne.
Dragomán György: Máglya
Ha már Dragomán, akkor igazán adná magát az alkalom, hogy a még A fehér királynál is zseniálisabb Máglyát is széles vásznon láthassuk viszont. A rejtélyes nagymamával nevelkedő kamaszlány ebben a diktatúrából ébredező, csak félig elképzelt világban, a történelem által megtört kisközösség szorításában igazán jól működne a vásznon, már persze, ha lenne olyan filmes, aki bevállalná egy ilyen, mágikus realizmusba hajló, flashbackes történet kihívását. Nagyon néznénk.
Zoltán Gábor: Orgia
Ez sem egy vidám történet, viszont a helyzet az, hogy Magyarország történelmében kevés a vidám pont – biztos a Himnusz miatt, mondanák az ezoterikusok. Ám a film, mint minden művészet, a történelemnek, közös traumáink feldolgozásnak is eszköze, a Zoltán Gábor Orgiájában foglaltak pedig azzal együtt nincsenek még feldolgozva, hogy senki nem mondhatja, hogy a holokauszt mint téma alul lenne exponálva a magyar filmtörténetben. Hogy miért van még helye egy második világháborús, zsidóüldözéses történetnek? Egyrészt épp másrészt meg az Orgia épp annyira újszerűen nyúl a témához, hogy az már bőven megáll magában. Ahogy a Saul fia a Sonderkommandó szemével, úgy az Orgia a pesti nyilasok szemével mutat meg valamit – ugyanabból a horrorból. Ráadásul a világháború romjai alól magát kikaparni akaró Budapest igen izgalmas háttér lenne a filmhez.
Frei Tamás: A megmentő
Frei Tamás André-sagája ugyan nem a magyar szépirodalom csúcsa, de egyrészt nem is akar az lenni, másrészt meg műfajában teljesen helytálló: a sztori izgalmas, feszült, a közéleti párhuzamok erősek, a sok kis infómorzsa meg, a gáztározók építészeti megoldásaitól az orosz elit lakóhelyeinek dizájnjáig bizonyos infotainment-jelleget kölcsönöz a regényeknek. André, az étterem-tulajdonosból idegenlégióssá, majd titkosszolgálati csúcskatonává lett remek mozialapanyag lenne, már csak azért is, mert filmen egy jó képességű színész megtölthetné azzal a tartalommal a karaktert, ami a regények fő hiányossága. Ráadásul ha beválik, egyből franchise lehet a sztoriból, regényből van mindjárt négy, és nem kizárt, hogy lesz is még. A főszerepre szálkás izomzatú, kreol bőrű férfiszínész kerestetik, és bátor, közéleti áthallásoktól meg nem riadó alkotógárda.
Kepes András: Tövispuszta
Van nekünk itt Magyarországon ez a szívünk csücske történettípusunk, a történelem viharain átívelő családregényeké. A napfény íze ezt egészen remekül csinálta, az Anyám és más futóbolondok kevésbé, ebbe a sorba illeszkedhetne be Kepes András első regényének, a Tövispusztának a filmes adaptációja. Kepes saját családjának relikviáiból és legendáriumából állította össze ezt a történetet, aztán az egészet jól nyakon öntötte a tőle megszokott humanizmussal, így a könnyes, humorral oldott drámai hangvétel garantált, míg a történetek izgalomfaktorához sajnos, a huszadik századi Magyarországon, amúgy sem kell sok csűrés-csavarás, a valóság felülmúlja a fantáziát. Szép darab lenne, ráadásul fel lehetne benne vonultatni a magyar színjátszás színe-javát, ismét csak tekintélyes hangsúlyokkal a korhűségre.
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Filmre vinni egy kortárs regényt eleve nem kis dolog, legalábbis itt minálunk – angol nyelvterületen, illetve Hollywoodban azért ennek sokkal nagyobb trendje van, mi is rendszeresen összegyűjtjük a filmre vitt regényeket, idén is jön egész halomnyi. Itthon viszont egyrészt erősebb a szerzői filmes vonal, illetve a magyar könyvpiacon magyar bestsellernek lenni bármekkora dolog, még így sem elég biztosíték arra, hogy a könyv rajongói elegen lesznek ahhoz, hogy egy filmet is elvigyenek a hátukon. Így aztán az, ha egy olyan regényt adaptálna filmre valami megszállottan elhivatott filmes, mint a Fejtől s lábtól, az nemhogy film-, de kultúrtörténeti mérföldkő is lenne. Tompa Andrea kötete ugyanis hardcore, nagypályás, kőkemény szépirodalom, az erősen intellektuális fajtából, olyan nyelvi-irodalmi bravúrral, amitől a könyvmoly megnyalja mind a tíz ujját.A regény két külön szálon bontakozik ki, a huszadik század hajnalán indul Erdély szívében, hogy aztán és vezessen el szépen az újabb világháborúig. Főhősünk két fiatal orvostanhallgató, teljesen más hozzáállással, családi háttérrel és történettel, sorsuk összefonódása korántsem olyan egyértelmű, ahogy egy ilyen felállásból sejthetnénk. Épp ezért lenne izgalmas vállalkozás ezt a két külön haladó szálat összefonni, igazi filmes kihívás, ami ha sikerül, az nagyon sokat ad, jóval többet, mint holmi románc: igazi kordokumentáció orvoslásról, történelmi traumákról, női szerepekről, társadalmi elvárásokról, szóval igazán bőven van benne miről mesélni. Ráadásul Trianonról még szinte egy film sem mesélt érdemben, itt lenne rá lehetőség.
Dallos Sándor: A nap szerelmese – Aranyecset
A Toldi-filmért máig fáj a filmrajongó-szív. Cserébe kaptunk egy Kincsemet, készül a Viszkis-film is. Majd megvész a magyar filmgyártás, hogy találjon egy jól definiálható nemzeti hősalakot, akit körbe lehet hordozni, a gyöngyvászon piedesztáljára emelve. Szóval rejtély, hogy nem jutott még eszébe senkinek, hogy filmet csináljanak Munkácsy Mihály életéből, amelyhez ráadásul ott van Dallos Sándor kétrészes regénye, a mindenkori képzőművészetis diákok alapvető olvasmánya. Rejtély… lett volna, de az ötlet nem az én éleslátásomat dicséri – bár én már kiskamaszként erről a filmről álmodoztam, csak mondom – a filmadaptáció ötlete ugyanis nagyon is felmerült a magyar filmgyártásban. Káel Csaba rendezésében készült volna a mozi, ha a fejlesztés nem arra a sanyarú időszakra esik, amikor a Mozgókép Közalapítvány már összedőlt, de a Filmalap ma ismert támogatási rendszere még nem állt fel. Így a projekt mintegy öt éve tetszhalott állapotban van.
Munkácsy alakja pedig jó alapanyag, még ebben a mi politikailag megosztott közéleti miliőnkben is: a legszegényebb sorban, de óriási nemzeti öntudattal nevelkedett a ’48-as forradalom alatt, így A korszak lehetőséget ad egy Kincsem-jellegű színes-szagos, kosztümös, mozira, Munkácsy féktelen szoknyapecérsége adna némi pajzán élt a sztorihoz, és lehetne sírdogálni is sokat, mert ettől a szerencsétlen zsenitől tényleg minden szerettét elragadta az élet. Sokhajú, megszállott tekintetű férfi főszereplő kellene hozzá, meg jó nagy jelmez- és látványbüdzsé.
Volna néhány ötleted neked is? Írd meg kommentben! Addig is, míg nem készülnek el, legalább lesz mit olvasni.
